Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-03-10 / 5. szám
2000. március 10. Dr. Bodrogi Jenő képviselő válaszában elmondta: konkrét kérdéseket tett fel, konkrét válaszokat várt, az ilyenfajta választ visszautasítja. A második kérdést Szálkái István (MSZP) képviselő intézte dr. Derce Tamás polgármesterhez, sajtó témában. Elmondta, az Újpest című újság, a legutóbbi lapszámaiban a képviselő-testület üléseiről szóló tudósításokban Csizmár Gábor országgyűlési képviselő, és Vajda Pál főpolgármester - helyettes személyével kapcsolatban több olyan szöveg is megjelent, amely sérti a személyüket és a Magyar Szocialista Pártot. Erre válaszul az érintettek levélben sajtó helyreigazítást kértek Bangha Katalin felelős szerkesztőtől, (e sorok és az említett tudósítás írójától-.a szerk. megj.) aki ezeknek a kéréseknek nem tett eleget. Szálkái István az üggyel kapcsolatban a polgármestertől, mint az újság felelős kiadójától, úgyis mint a jogot a kérdezőnél jobban ismerő személytől, arra várt választ: érvényben van- nak-e azok a jogszabályok, amelyek a sajtó helyreigazítással kapcsolatosak, nevezetesen az 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyv 79. paragrafusa, az 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról, a végrehajtására kiadott 12/1986. (IV.22.) Minisztertanácsi rendelet? A jogszabályokban foglaltak részletes ismertetése, és annak jogi következményeinek előrevetítése után az alábbi kérdést fogalmazta meg Szálkái István: amennyiben mindezek érvényben vannak, akkor milyen intézkedéseket kíván tenni a polgármester a törvényes helyzet mielőbbi visszaállítása érdekében és azért, hogy a jövőben hasonló esetek ne fordulhassanak elő az önkormányzat lapjánál? Dr. Derce Tamás polgármester úgy vélte, attól, hogy valaki jogszabályokat idéz, még nem jelenti azt, hogy érti a jogot, vagy azt, hogy igaza van. Nagy István (Fidesz-MPP) alpolgármester ügyrendi felszólalóként kérte: ismertessék Csizmár Gábor és Vajda Pál helyreigazítási kérelmét, mert ő nem olvasta, nem tud róla véleményt mondani, tegyék azt hozzáférhetővé a képviselők számára. Szálkái István elmondta, úgy tudja, ezeket a leveleket beküldték az újságnak. A polgármester elmondta, a szerkesztőség nem azonos a képviselő-testülettel, a képviselők azt nem kapták meg. Erre ismét Szálkái István reagált, jelezve: nincs arra felhatalmazása, hogy felolvassa a leveleket. Maradjon-e napirenden? Nagy István úgy vélekedett: ha nincs levél, nincs miről vitatkozni. Kiss Sándor, az MSZP frakció- vezetője erre úgy reagált, a kérdés nem az volt mi van a levélben, hanem az miért nem jelent meg az újságban? Simonfi Sándor (MDF) ügyrendi felszólásában úgy foglalt állást: megalapozatlan a kérdés, hiszen ha nincs levél, nincs miről vitatkozni, vegyék le napirendről a témát. Dr. Derce Tamás polgármester véleménye az volt: nem veszik le a napirendről, mert a “ titok- nok” őrzi a titkát. Ráadásul a jogszabályok felemlegetése önmagában a jogismeretet nem jelenti, a Szálkái István által említett jogellenes állapot fennállását senki sem állapította meg, ezért annak jogi következményeit sem lehet idézni... Hock Zoltán alpolgármester úgy vélte: ezt a beadványt nem Szálkái István írta, megírták neki, ő csak felolvasta, valójában ezt a jogszabály- gyűjteményt egy országgyűlési képviselő állította össze, és azáltal magát, Szálkái Istvánt hozta kellemetlen helyzetbe. Az alpolgármester utalt arra, hogy az újságíró iskolában oktatják a műfajismeretet, elválik egymástól a glossza, a riport, a jegyzet, amelyben megjelenik az újságíró szubjektuma, és más a tudósítás, amelyben az újságíró véleménye nem jelenik meg, hanem beszámol egy adott ülésről, eseményről. Az Újpest lap a testületi ülésről tudósítást készít, az ott elhangzottakat adja vissza, annak tartalmáért,- mivel a jegyzőkönyvvel összhangban van - nem vonatkozik rá a helyreigazítás esete. Amennyiben az érintettek kifogással élnek, el kellett volna jönniük a testületi ülésre, és itt kellett volna elégtételt venniük. Általa el nem követett cselekedetéért a lap nem tehet közzé helyreigazítást, vagyis Szálkái István képviselő összes hivatkozása ez esetben téves . Amennyiben a lap a kért helyreigazításnak helyt adna, az súlyosan sértené a média törvényt. Az alpolgármester - rátérve a levél „nem publikus” megközelítésére, idézett egy Ká- posztásmegyeren megjelenő időszakos kiadványból, amelynek írását Csizmár Gábor ország- gyűlési képviselő jegyezte, „Válasz alaptalan vádakra címmel" Az alpolgármester megjegyezte: nem tudja az írás azonos-e a szóban forgó levéllel, de abból idézett néhány gondolatot, kiemelve: nem tudja értelmezni az ott megfogalmazottakat. Kiss Sándor megállapításaira reagálva utalt az egyik napilap írására, amelynek motivá- lója az MSZP frakcióvezetője volt, s amellyel negatív reflektorfénybe állította az újpesti médiát. Etikai megítélés Dr. Derce Tamás polgármester megállapította Szálkái István beadványáról:a testületi ülésről szóló tudósításokban több olyan szöveg is megjelent, amely sérti Csizmás Gábor és Vajda Pál személyét, és az MSZP-t ehhez hozzárendeltek egy jogszabályi hátteret, amely erre az esetre nem vonatkoztatható. Kiss Sándor elmondta: véleménye szerint Hock Zoltán alpolgármester a lényegről terelte el a figyelmet. Mert az tény, hogy a lap szerkesztője 3 írást nem volt hajlandó megjelentetni, az Óceán TV-ben nem jelent meg egy közleményük, holott jogos elvárás és etikai követelmény lett volna . Talán kérdezzék meg a szerkesztőktől, hogy miért?! Szálkái István elmondta: az általa felolvasottak valóban jogi normák szövegét tartalmazzák, amelyeket a CD jogtárból ollózott ki, és csupán kérdéseket kívánt feltenni a polgármesterhez, utalva arra, hogy bírósági döntés nélkül is megelégedne a válasszal. Opavszky Szilárd (MIÉP) egyetértve Simonfi Sándor képviselővel azt kérdezte: egy órája tart a vita egy levélről, amelynek még mindig nem ismerik a tartalmát. Miért nem lehet felolvasni, mi az oka, hogy nem olvassák fel? Talán obszcén kifejezéseket tartalmaz? Buzna Ferenc úgy vélte, az az érzése, hogy dedóban van, nem testületi ülésen, hiszen látta Szálkái István képviselőnél az országgyűlési képviselői fejléces levélpapírt, vagyis itt a szöveg. De vajon miért nincs most sem itt Csizmár Gábor és Vajda Pál? Miért kellett kiosztani egyik képviselő társukra ezt a szerepet? Simonfi Sándor Kiss Sándor etikai vonulatot felvonultató hozzászólása nyomán úgy vélte, időszaki kiadványában az MSZP nyelvi környezet- szennyezést hajt végre, elemi, primitív helyesírási hibával van tele a lapjuk. Miért nem kapják ők meg az újságot, valószínűleg azért, mert ők is Tupfst szégyenük tartalma és pongyolasága miatt...Elgondolkodtató volt számára, vajon miért nem ismerhetik meg a levelek tartalmát, hiszen magától értetődő lenne, ha felolvasnák, akár meg is jelenhetne ezáltal az Újpest lapban is. De lehet, hogy a kiadott megbízást az érintettek visszavonták, talán levelet kaptak hogy szégyelljék a másik lapban megjelentetetteket. Egerszegi Krisztina ( MSZP) úgy vélte, a polgári oldal már a választási kampánynál tart, és ennek rendeli alá a közpénzen dotált helyi médiákat is. A kérdést feltevő nem a levélről, s annak tartalmáról kívánt tárgyalni, és képviselő- társa az idézett jogszabályokkal kapcsolatban valójában az egybeesés kérdését taglalta, a gyakorlatot és a törvényi hátteret. A Hock Zoltán alpolgármester által elmondottakra reagálva elmondta: amennyiben a tudósítás valakit személyében érint, a helyes gyakorlat az, hogy mindkét fél véleménye teret kell, hogy kapjon. Az újság korábbi számában megjelent a polgári oldal kiáltványa, melyre az MSZP frakció reagálni kívánt, de nem kaptak a szerkesztőségtől lehetőséget a reagálás megtételére. Úgy vélte: az újság egyoldalú tájékoztatás egyébként az állampolgárok részéről is több esetben kifogás tárgyát képezte. A polgármester által említett erkölcsi szabályok, és ezek betartása a szocialisták értékrendjében is jelen vannak, és úgy vélte, ezek betartása az önkormányzat lapjára is ugyanúgy kell, hogy vonatkozzon. Sajóhelyi Gábor (Fidesz-MPP) furcsállotta, hogy Szálkái Istvánnak nincs felhatalmazása arra, hogy felolvasson egy levelet, a CD jogtárból való ollózásról is megvolt a véleménye. Úgy vélte, ha Csizmár Gábor akar valamit jöjjön el a testületi ülésre. Az MSZP frakció szereptévesztésben van, mondotta, hiszen úgy vélik, csak ők képviselik a választókat. Nagy István arról moralizált: vajon meddig lehet politikailag és morálisan lejáratni embereket, tapasztalatlan képviselőtársuknak kiadják a direktívát. .. A jelenlegi MSZP frakció négy tagja a korábbi ciklusban is képviselő volt, és kezdettől fogva a másik oldal lejáratására törekednek politikailag és erkölcsileg egyaránt. Morális kérdés, meddig lehet folytatni egy önkormányzat lejáratását. A kilenc párt által megfogalmazott nyilatkozat egy üzenet volt, amelyet az MSZP frakció nem értett meg. Két órás vita után Hock Zoltán alpolgármester a vitára fordított 2 óra „esszenciájaként” a sajtó „napszámosai” érdekében tett határozati javaslatot, melynek értelmében az MSZP frakciója Csizmár Gábor és Vajda Pál érdekében a helyi sajtószabadság el- némítására tett kísérletét visszautasítja, és felszólítja az MSZP frakcióját, hogy a helyi sajtó vezetőinek megfélemlítésétől és a sajtó szabadságának megsértésétől tartózkodjon. Kiss Sándor ezt a határozati javaslatot visszautasította,, és frakciószünetet kért. A frakciószünet után az MSZP frakció határozati javaslatában a felszólította a testületet a helyi sajtó szabadságának helyreállítására, a cenzúra eltörlésére. A testület a szavazás során 18 igen és 8 nem szavazattal elfogadta Hock Zoltán javaslatát, és 8 igen, 18 szavazati aránnyal elvetette a Kiss Sándor frakcióvezető által beterjesztett javaslatot. A testületi ülés, ezt követően este fél tízkor zárt ülésen folytatódott. Bangha Katalin _____________5