Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-12-08 / 24. szám

ÚJPEST 2000. december 8. * Elfogadták a költségvetési koncepciót (Folytatás a 3. oldalról) teremtsen az önkormányzat, be kell vonni újabb működő tőkét, a kisvállalkozások élet és munkakörülményeit javí­tani szükséges, az érdekegyeztetés fórumait létre kell hozni. Takarékossági intézkedésként javasolták az önkor­mányzati tisztségek és a megbízási szerződéssel foglal­koztatottak számának csökkentését, az ily módon nyert megtakarítás - véleményük szerint - a segélykeretet nö­velhetné. Célszerű lenne a helyi adókat csak az infláció mértékéig emelni, a bérlakásépítésnél oda kell figyelni az olcsó bérű szociális lakások építésére, a lakásmobilizáci­ót ösztönözni szükséges, és növelni kell a lakhatási biz­tonság növelését. Hiányolta a frakcióvezető/hogy nem esett szó a parkok, környezetünk tisztán tartásáról, ezt a lakóközösségek bevonásával lenne célszerű megoldani. Támogató vélemények Opavszky Szilárd, a MIEP frakció nevében biztosítot­ta támogatásáról az előterjesztőt, többek között utal­va arra: ugyan jó költésvetés pénzügyi szakemberek szerint sem létezik, a megvalósulást ebben az esetben mégis biztosítva látja. Úgy vélte: a minimálbér eme­lése szükséges, éppen Európába való menetelésünk érdekében. Sajnálatosnak tartotta azonban, hogy az önkormányzatnak saját bevételét kell felhasználni, hogy biztosítsa a pénzeszközöket... Kerekes Zoltán, a Munkáspárt ffakcióvezetőjeként ar­ról szólt, lehetnek ugyan az önkormányzatnak kívánsá­gai, vizsgálni lehet milyen az egy éves előretekintés íve, dinamikája, ám tervezni csak az állami központi akarat tükrében lehet. A forrást adó szerint kell értékelni, mér­legelni a koncepciót. Kiemelte: a közszféra munkaválla­lói között a 17 százalékos keresetnövekedést örömmel veszi, ám a lakbéremelés ügyét nem támogatja. Buzna Ferenc, az Újpestért Egyesület képviseletében arról szólt a korábbi hozzászólások nyomán: jó volna, ha több lenne a pénz, több anyagi javat tudna az önkor­mányzat felsorakoztatni, ám a sorozatos nehézségek el­lenére ez a város az elmúlt 10 év alatt sokat fejlődött... Nagy István alpolgármester a Fidesz- MPP frakció nevében támogatta az előterjesztést, utalva arra, az újpesti önkormányzat az elmúlt tíz esztendő gyakor­latának megfelelően takarékos és kiegyensúlyozott gazdálkodásra törekszik. Vitatta továbbá - a Főváro­si Munkaügyi Központ legutóbbi statisztikai adatai tükrében Kiss Sándornak ama számadatait, amelyet az újpesti munkanélküliek arányára tett. Kiss Sándor viszontválaszként az alpolgármester adatait vitatta. Hock Zoltán alpolgármester előterjesztőként össze­gezte az elhangzottakat, megköszönte mindazok támo­gatását, akik erről biztosították. Kitért azon megjegyzé­sekre is, amelyek ugyan elhangzottak, ám semmi közük nem volt a költségvetési koncepció témájához. Ilyennek értéktelte, és iszapbirkózáshoz hasonlította az MSZP és a Fidesz-MPP frakcióvezetői között folyó számháborút a munkanélküliség kérdéskörében. Néhány gondolatot visszacsatolva utalt például az SZDSZ ama véleményé­re, amely szerint a kormány kevés pénzt ad az önkor­mányzatoknak. Az alpolgármester úgy vélte-, ha erről beszélünk, nem hagyhatjuk említés nélkül, - mert így korrekt- hogy a fővárosi önkormányzat “szűk” 500 mil­lió forinttal rövidítette meg ebben a költségvetési évben az újpesti önkormányzatot... Egerszegi Krisztina kér­déseire a választ a költségvetési rendelet tartalmazza majd. Úgy vélte, az intézményi működési biztonság nö­vekedett, és hogy az MSZP frakcióvezetője által elmon­dottaknak semmi köze nem volt a költségvetési koncep­cióhoz. Az önkormányzat hivatalában a törvényeknek megfelelően történik a segélyezés. Ha nem fizettek ki többet segélyre, vélhetően nem volt rá szükség. A haté­konyság nem azt jelenti, hogy többet fizetnek ki a szo­ciális területen, kiváltképp akkor nem igaz ez, ha tudo­másul vesszük, Magyarországon jelenleg 26-28 jogcí­men lehet támogatást igénybe venni. Frázisként értékel­te a teremtsünk új munkahelyeket célkitűzést és emlé­keztetett arra: az önkormányzat helyi rendelete a kis és középvállalkozásokat támogatja amikor adókedvez­ményt ad számukra. Ugyan lehetne például Káposztás- megyeren ingyenesen átadni a telkeket a vállalkozók­nak, de ezt a törekvést adott esetben érvényesíteni kell a másik tulajdonostársnál, a fővárosi önkormányzatnál is. Kerekes Zoltán képviselő lakbéremelést elvető vélemé­nyére utalva Hock Zoltán alpolgármester elmondta: vannak realitások és azokkal szemben tisztességtelen a lakbéremelés elodázása, akik bérlakásban élnek és je­lentős költségeket vállalnak. Dr. Derce Tamás polgármester szavazás előtt még annyi megjegyzést tett az MSZP frakció észrevételeire: hogy: a szociális ágazat nem csak segélyekből áll... A szavazás során a testület 21 igen és 8 nem szavazattal fogadta el a 2001. évre szóló költségvetési koncepciót. A napirend második pontjaként Dr. Derce Tamás pol­gármester előterjesztésében állást foglalt a testület az építmény- és telekadó, valamint az idegenforgalmi adó kivetése tárgyában készült előterjesztésben foglaltakról. Az előterjesztő nem kívánt részletes kiegészítést tenni, ám felhívta a képviselők figyelmét arra: mivel két külön­böző adónemről van szó, külön-külön szavaznak majd a határozati javaslatról, és mindkét esetben előterjesztő­ként a “B” varációt támogatja. Ennek értelmében a kép­viselő- testület nem ért egyet a fővárosi közgyűlésnek az építmény-és a telekadóról aszóló 1412000. (III. 30,) szá­mú önkormányzati rendeletével, illetve a képviselő-testü­let nem ért egyet a fővárosi közgyűlésnek az idegenfor­galmi adóról szóló 3111994. (VI.10.) számú önkormány­zati rendeletével. .A képviselők a szavazás során az épít­mény-és telekadóról szóló rendelet esetében 28 igen sza­vazattal támogatták az előterjesztő határozati javaslatát, az idegenforgalmi adóról szólva az előterjesztést 19 igen, 10 nem szavazati aránnyal fogadták el. Közalkalmazottaknak: 14. havi bér A napirend 3. pontjaként Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében 29 igen szavazattal döntöttek arról a határozati javaslatról a képviselők, melynek értelmé­ben a képviselő-testület támogatja azon elképzelést, hogy az általa fenntartott intézmények közalkalmazot­ti munkavállalói részére 14. havi bér kifizetésére ke­rüljön sor december folyamán, a várható többletbevé­telek terhére, esetleg átmenetileg a fejlesztési céltarta­lékfelhasználásával, annak visszapótlási kötelezettsé­ge mellett. Az előterjesztő utalt arra, nem először tör­ténik testületi szinten egyszeri év végi jutalom odaíté­léséről, most a ül. negyedévi eredményes gazdálko­dás számadatainak ismeretében egy havi bérkifizetés­re nyílik lehetőség, elismerve ezáltal hogy az intézmé­nyek gazdálkodására a céltudatosság és a megfontolt­ság jellemző, a költségvetési évre jóváhagyott elő­irányzataikat időarányosan teljesítették, melyből az a következtetés vonható le, hogy felelősséget éreznek a gazdálkodás minél jobb végrehajtása érdekében. A napirend 4. pontjaként került sor Hock Zoltán al­polgármester előterjesztésében a közterületen felhal­mozott háztartási szilárd hulladék csökkentése tárgyá­ban készült javaslat megtárgyalására. Az előterjesztő szóbeli kiegészítésében szólt arról, 1996. január l.-jén vezették be Budapesten, a fővárosi közgyűlés döntése alapján a szemétdíjat, amelynek alapján jelentős összeg befizetése ellenében történik a szemétszállítás. Ezzel egyidőben egyre-másra szaporodnak az illegális sze­métlerakó helyek. Ugyan a szemétszállítás mindenütt térítésre kötelezett a közgyűlési rendelet meghatározta a díjtételeket a lakásra jutó személyek által képezhető szemét mennyiségét megszabva. Ennek eredménye­ként tömegesen mondták le a lakók a kukákat, ilymö- don csökkentve a díjtételt. Az elmúlt három évben azonban hihetetlen mértékben megnőtt az illegális sze­métlerakás, 1999-ben az önkormányzat közhasznú fog­lalkoztatási csoportja 26 ezer zsák szemetet gyűjtött össze hulladékból- s ennek tartalma nem cigaretta csikk és cukorkás papír volt -elérve ezáltal, hogy az újpesti önkormányzat 20 millió forintot meghaladó összeget költsön saját erejéből az egyébként fővárosi hatáskör­ben lévő szemétszállításra. Belegondolva abba, hogy a háztartási hulladék nemcsak szemét, hanem fertőzésve­szélye is igen nagy, ezáltal közegészségügyi problémát is okoz, okozhat, ráadásul nem az a megoldás, hogy az önkormányzat még többet költsön erre, a határozati ja­vasban javasolta: a képviselő-testület kérje fel a polgár- mestert, hogy az illetékes alpolgármester útján intéz­kedjen a Fővárosi Közterület- Fenntartó Rt. felé, hogy vizsgálja felül Újpest területén a közszolgáltatást igénybe vevők adatszolgáltatását és a valósan keletke­zett települési szilárd hulladék mennyiségét, valamint a tárolóedények számát tulajdonosként. Az FKF Rt. jár­jon el annak érdekében, hogy a háztartásokban keletke­ző hulladék mennyiségének megfelelő számú gyűjtőtar­tályt használjanak az ingatlantulajdonosok. Kitüntető' címek adományozásáról Szálkái István képviselő (MSZP) arról kérdezett: a közterületfelügyeletnek milyen intézkedései voltak e témában, van aki nehezen fizeti a szemétszállítási dí­jat, és mivel lehetne e pályázat útján megsegíteni a la­kóközösségeket? Dr. Derce Tamás polgármester úgy vélte: a képviselő empátia kérdésről tett ugyan látszó­lag tanúbizonyságot, de véleménye szerint nem értette meg az előterjesztést. Hock Zoltán alpolgármester - folytatva a véleménycserét- úgy vélte: nem hiszi, hogy az lenne a megoldás, hogy az újpesti önkormányzat oldja meg ezt a kérdést, amikor a szemétszállítási díjat bevezették, vélhetően modellezték a keresletet. A sze­métszállítási díj pedig nem összekeverendő a közszol­gáltatással. Mindenki tapasztalja, hogy gond van, ezért kell keresni a megoldást. Októberben több szemetet szedtek össze mint amennyit a korábbi három hónap átlaga mutatott. A szavazás során a képviselők 30 igen­nel fogadták el az előterjesztést. A napirend 5. pontjaként Dr. Derce Tamás polgármes­ter előterjesztésében tárgyaltak a képviselők egyes ön- kormányzati kitüntető címek adományozásával kapcso­latos rendeletek módosításáról szóló önkormányzati ren­deletről. A három rendelet külön-külön tartalmazná az előterjesztő szerint, hogy az Újpest Díszpolgára, az Új­pest Gyermekeiért-díj és az Újpestért-díj kitüntető elis­merések ne legyenek odaítélhetők annak a személynek, aki az adományozás időpontjában a képviselő-testület­nek, a képviselő-testület valamely bizottságának, vagy a részönkormányzat testületének a tagja. A vitában Mészá­ros Ferenc képviselő (MSZP) tett indítványt arra nézve, hogy az Újpestért-díj adományozásáról szóló rendeletet teljesszék ki kollektívák számára is. Ügyrendi javaslat­ként Hock Zoltán alpolgármester vélekedett úgy: ne tár­gyalja az - önmagában egyébként támogatható javasla­tot a testület- mert ez a kérdés a júliusi ülésen már felve­tődött, Mészáros Ferenc képviselőnek három testületi ülésen is lett volna alkalma a javaslat elővezetésére. Az alpolgármester javasolta, hogy bizottsági ülésre ter- jessszék be a javaslatot. Az előterjesztő úgy vélte: a Mé­száros Ferenc által képviseltek más koncepciót jelente­nek, lényeges lenne, hogy ebben is konszenzussal dönt­sön a testület, hiszen az Újpestért -díj igen magas kitün­tető elismerés. Hock Zoltán alpolgármester javasolta, hogy a képviselő vonja vissza a javaslatot, majd nyújtsa be a polgármesternek, kérve, hogy a jószándékú kezde­ményezést utalja az illetékes bizottság elé... Mészáros Ferenc elfogadta a javaslatot, és jelezte a polgármester­nek, hogy a javaslatot változatlan formában kéri a köz- művelődési, oktatási bizottság elé terjeszteni. A képvise­lők ezt követően 30 igen szavazattal fogadták el az ere­deti előterjesztést. A napirend hatodik pontjaként Hock Zoltán alpolgár­mester előterjesztésében döntött a testület arról a javas­

Next

/
Oldalképek
Tartalom