Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-12-08 / 24. szám

v2000 : Millenniumi év * 2000-ben 160 éves Újpest Ad honorem Újpest A sport újpesti nagykövete Az egykori olimpikon ma a legkisebbekkel foglalkozik (Fotó: Horváth D.) Tíz év szünet után, ez év novemberében ismét díjat adományozott az Újpesti Köz- művelődési Kör. Az „Ad honorem Újpest" emlékérmet azok kaphatják, akik szak­mai tevékenységükkel, életpályájukkal a városrész lakóit szolgálták. 1990-ben - e kitüntetés alapításakor -, az akkori Értelmiségi Klub és a Városvédő Kör „a köz­vélemény álláspontját kifejezve" a díjazottak közé választotta a városrész néhány idős iparosmesterét, pedagógusát; szerepelt a kitüntetettek között ügyvéd, refor­mátus lelkész és sportoló is. Akkor - Újpest alapításának másfélszáz éves évfor­dulóján - összesen 19-en vehették át a díjat. 2000-ben, a milleniumi esztendő­ben, amely egyben a város 160-adik születésnapja is, az idő közben Közműve­lődési Körré alakult civil szerezet adományozta az Ad honorem Újpest emlékér­met. Sólyom Lászlóné Bíró Agnes sportoló, az 1936-os berlini olimpia női gyors­úszóváltójának negyedik helyezettje, később a városrész testnevelőtanára, aki napjainkban pedig a Halassy Olivér Sportcentrum tornatanfolyamainak vezetője, vehette át az emlékérmet. A kitüntetés átadására ünnepélyes keretek között, az Új­pesti Polgárcentrum tükörtermében került sor. Lapunk 11. oldalán olvasható írá­sunkkal a kitüntetettet: Sólyom Lászlóné Bíró Ágnest köszöntjük. A TARTALC Orvosi ügyelet a 21. században (3. oldal) Közalkalmazottaknak: tizennegyedik havi bér (7. oldal) / ■ . 7 N | Adventi gyertyák S zent András napját követő vasárnapon fellobbant már az első gyertya lángja az adventi koszorúnkon, most vasárnap immár a második gyertya fényénél gondolunk családi, baráti körben a közelgő ünnepekre. Koszorúnk gyertyái az évkör során elfo­gyó, majd újra növekvő fényt jelképezik és emlékez­tetnek bennünket - hívőket és nem hívőket, ám az ünnepre rácsodálkozókat egyaránt arra -, hogy az advent négy vasárnapján világszerte felidézik a Messiás születése előtti történelmi várakozást, a ka­rácsonyi készülődést és felkészülnek Krisztus máso­dik eljövetelére. Testületi ülésen Elfogadták a költségvetési koncepciót Újpest Önkormányzatának képviselő-testülete november 28.-án tartotta legutób­bi ülését a városháza dísztermében. A testület határozatképességének megállapí­tása után Dr. Derce Tamás polgármester, az ülés levezető elnöke, javasolta a je­lenlévőknek, hogy a meghívóban eredetileg 5. pontként szereplő előterjesztést, amely a Budapest Főváros Településszerkezeti Terve és Szabályozási Keretterve módosítását tartalmazta, a testület vegye le a napirendről, mert a téma még továb­bi bizottsági egyeztetéseket kíván. Ezt követően a képviselők arról szavaztak, hogy a meghívóban szereplő nyolc témakört - közöttük az egyebek napirendet- tárgyalják meg az ülés során. A napirend első pontjaként Hock Zoltán alpolgármester tárta a testület elé azt az előterjesztést, amely a TV. kerületi Önkormányzat intézményei és a Polgármesteri Hivatal 2001. évi költségvetési koncepcióját tartalmazta. Az előterjesztő szóbeli ki­egészítésében utalt arra: a téma napirendre tűzése azt is jelzi, hogy ismét eltelt egy esztendő, hiszen az önkormányzat képviselő-testületének minden év november vé­géig kell elfogadnia a következő gazdasági esztendő terveit megalapozó költségve­tési koncepciót. Az előterjesztést természetesen a könyvvizsgáló is véleményezte, és szakmai összegzésében a legfontosabb feladatnak az önkormányzat és intézmé­nyei pénzügyi egyensúlyának megőrzését, a működési hitelek igénybe vétele nél­küli finanszírozását tartotta, egyben megállapította, hogy a koncepció megfelel a törvényi előírásoknak és kötelezettségeknek, ezért a beterjesztett javaslatot elfoga­dásra javasolta a testületnek. A könyvvizsgáló támogatásán túl Hock Zoltán alpol­gármester kiemelte: annak ellenére, hogy az állami költségvetés két esztendőre ké­szül, Újpestnek nem áll szándékában két évre szóló költésvetést elfogadni, maga a koncepció pedig nem sokban tér el az egy esztendővel ezelőtt megtárgyalt és a 2000-ik esztendőre készülttől. A költségvetési koncepció nem látványos, nem tar­talmaz hatalmas előrelépést. A helyi önkormányzatok központi forrásszabályozásá­nak peremfeltételeiről szólva kiemelte: a dologi kiadások központi költségvetési hozzájárulásból történő emelésére a költségvetési törvény tervezete alapján sajnos nem lesz mód. és ez továbbra is súlyos problémát okoz. Az infláció ebben az évben ezidáig is meghaladta a 6-7 százalékos küszöbhatárt. (Folytatás a 3 oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom