Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-11-23 / 23. szám
2000. november 23. ÚJPEST 1 Újpest diákösztöndíjasai A diákösztöndíjasok (balról jobbra) Mülbacher Krisztina, Szilágyi Mária, Meleghné Kristek Annamária, Fazekas Krisztián, Győrbíró Dorottya, Lengyel Mónika, Szabó Andrea és Joanovits Miklós (Fotó: Horváth Dávid) Az önkormányzat képviseló'-testületének egyik legutóbbi döntése alapján nyoic diák részesül 2UU0. szeptember 1-jétől 2001. június 30-ig terjedő időszakra a középiskolások esetében havi 6.375, az egyetemisták, főiskolások esetében havi 12.750 forintos összeggel Újpest diák- ösztöndíjban. A diákok mindegyike kimagasló tanulmányi eredményt ért el tanulmányai során és családjuk nagyon nehezen birkózik meg a tanulással együt járó, ahhoz szükséges anyagi terhekkel. A diákösztöndíjak átadására - ünnepélyes keretek között - november 14-én került sor, amikor is Hock Zoltán alpolgármester hivatali irodájában fogadta a diákokat, és átnyújtotta számukra az ösztöndíjat és az e tényt rögzítő emléklapot. Újpest Diákösztöndíjban részesült Lengyel Mónika, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium 11. évfolyamos tanulója, Szilágyi Mária, a Könyves Kálmán Gimnázium 12. évfolyamos tanulója, Fazekas Krisztián, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának III. évfolyamos hallgatója, Győrbíró Dorottya, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának V. éves és ugyanazon egyetem Állam- és Jogtudományi Karának III. év folyamos hallgatója, Joanovits Miklós, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának II. év folyamos hallgatója, Meleghné Kristek Annamária, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának V. évfolyamos hallgatója, Mülbacher Kriszti-na, a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karának I. évfolyamos hallgatója, és Szabó Andrea, a Szent Pál Aka- Győrbíró Dorottya hosszú ideje kiemelkedő tanul- démia Hittudo- mányi eredményével vívja ki társai és az Önkormányi Karának mányzat elismerését, így a diákösztöndíjat is. KéIV. évfolyamos pünkön Hock Zoltán alpolgármestertől veszi át az hallgatója. emléklapot. Családi déluián Az Újpesten rendezett nagy sikerű egészség- ügyi és sportnapokról lapunkban már többször beszámoltunk. Érthető, hogy felmerült ismét az igény egy olyan családi délután megszervezésére, ahol kicsik és nagyok egyaránt találhatMozgás, nevetés, móka... egy kellemes hétvége velejárója. (Fotó: Horváth Dávid) nak maguknak megfelelő szórakozást. A rendezvény megszervezését Újpest Önkormányzata és a Káposztásmegyeri Településrész Ön- kormányzat vállalta magára, melynek során segítséget és támogatást kapott Újpest Önkormányzata Szociális és Egészségügyi Intézményétől, a Károlyi Sándor Kórháztól, a Bayer- Hungáriától, a Schering-Plough-tól, valamint az ANTSZ Fővárosi Intézetének Egészségnevelési és Kommunikációs Osztályátój, valamint a szervezésben a Karinthy Frigyes AMK munkatársaitól. November 1 1 -én, szombaton több százan látogattak el a Karinthy Frigyes AMK-ba, a Káposztásmegyeri családi délutánra. Volt, akit a kézműves-foglalkozások, volt, akit a sport- és szórakoztató programok csaltak a helyszínre, legtöbben azonban az ingyenes orvosi szűrővizsgálatokat vették igénybe. A vércukor-, koleszterin szintmérés, a csontsűrűségi és ultrahangvizsgálat előzetes bejelentkezés, „Én nem vagyok semmi jónak az elrontója* - szólt, és segített azonnal a közlekedési bója! A csontritkulás ma már időben felismerhető, és megelőzhető! sorban állás nélkül itt pár perc alatt elvégezhető volt. A színes sportprogramok közül is sokan választottak. Legnagyobb sikere a tréfás családi vetélkedőnek volt, de a „dekázóversenyés" az ÚTE-s tornászlányok bemutatója sem maradt érdeklődő nélkül. A rendezvény ideje alatt a reformkonyhával is megismerkedhettek az ebédlőbe tévedők. Többen „tesztelték" a természetes anyagokból készült lekvárokat, üdítőket, de a bátortalanabbak inkább csak a különféle mézekből kóstoltak. Az estét a Meteor Folk és a Madarak házibuli-zenekar fellépése zárta, a késő estére már kis létszámú, de annál lelkesebb közönség nagy örömére.-KE-