Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-11-09 / 22. szám
A Megyeri úton nem csak ígérgetnek Acél: a nemzetközi játéktér! Pár héttel ezelőtt az Újpest labdarúgócsapatának új vezetése mintegy bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondták mit tettek eddig, és milyen célokat tűztek maguk elé.- Hármas célt tűztünk a játékosok elé, és most, az alapszakasz befejeztével azt mondhatom, hogy mind megvalósult - kezdte a beszélgetést másfél órás edzés végén alaposan megizzadva, de igen jó hangulatban Kisteleki István vezetőedző. Először: azt ígértük, hogy az első három között végzünk, nos, másodikok lettünk. Másodszor: a kupában a döntőbe kell kerülnünk, s a Ferencváros legyőzése után, ami nem kis bravúr volt, úgy érzem e cél teljesítésére is megvan minden esélyünk. Harmadszor: az alapszakasz végére egységes, ütőképes csapatot kellett kialakítani. Meglátásom szerint P7 íq mpntnrtónt A £SS- pat képes arra, hogy tavasszal a dobogón végezzen, sőt akár a bajnoki címet is elnyerje! Ebben, természetesen, az első két célkitűzés megvalósulása meghatározó volt, s ezért vagyok derűlátó. • A mai gárdával, vagy további erősítéseket tervez?- Úgy is fogalmazhatok, hogy a mai játékosanyaggal, mert a jelenlegi csapatból 9-10 ember, így Kozma, Urbán, Tamási, Medgyesi, Dvéri, Bíró, Lőw, Herczeg, Orescsuk és Thurzó szakmailag és emberileg is felnőttek a feladathoz, míg 4-5 olyan játékos van még, akik ingadozó formát mutatnak, de náluk sem a képességeikkel van probléma, hanem fejben kell tudatosabbá válniok. Jenei visszatért Kecskemétről közénk, s vele jelentősen megerősödik a csapat, mert rutinos játékos, aki az adott helyzetben mindig azt csinálja, amit az edzője kíván, amit a csapat igényel. Összegezve: úgy ítélem meg, hogy a játékosok edzettségi állapota sokat fejlődött, tehát jogos várakozással tekinthetünk a továbbiak elé! • Milyennek találja a már tizenkettes bajnokság sorsolását?- Nem panaszkodhatunk. Az idei első öt fordulóból három meccset idehaza játszunk, a 3. fordulóban a Ferencváros ellen, s ez nem is baj. Az ötből négyet meg kell nyernünk, de akkor sem leszek elkeseredve, ha Dunaújvárosból esetleg csak döntetlennel térünk vissza. Meggyőződésem, hogy az idei öt mérkőzés után harcban maradunk a bajnoki címért. Most is csak azt ismételhetem, amit az öltözőben már hangoztattam a játékosoknak: rajtuk múlik, hogy a dobogó melyik fokán fejezzük be a bajnokságot! De azt sem hallgattam el előttük, hogy a nemzetközi porondra csak az első kettő juthat ki, márpedig ez a cél! • Nem kell attól tartania, hogy a csapat szereplését befolyásolhatja az anyagi bázis esetleges megingása? A profik pénzért játszanak, abból kell jövőjüket megalapozniok... - jegyeztem meg.- Jövőjük a saját hozzáállásukon múlik. A klub megteremtette a biztos anyagi hátteret, a többi a játékosok dolga. Játsszanak úgy, hogy a lelátók újra megteljenek, s akkor biztosak lehetnek benne, nem kell a jövőjüket félteniük! Ami egyébként a profizmus szót illeti, hadd mondjam ki: idehaza álprofizmus van, s ez olyan távol áll az igazi profi gyakorlattól, mint Magyarország Spanyolországtól. De megvan az előrelépés lehetősége, ebben sokat segíthet a lecsök- kentett NB l-es bajnokság várható színvonal-emelkedése is, bár sajnálom, hogy a Haladás vagy egy Nyíregyháza nem jutott be az NB l-be. Kisteleki István szavai világosak, egyértelműek, az Újpest sorsa valóban a játékosain múlik! Vasárnap: Családi sportnap a Haladban Fájó szívvel, de tudomásul kei! vennünk, hogy a nyár után az ősz is lassan itthagy bennünket. Elmúlt a szép idő, a meleg... egyszóval minden, ami mozgásra csábítaná az elfoglalt városlakót. Messze van még azonban a karácsonyi nagytakarílás, és nem árt testünket addig is jó kondícióban tartanunk. A lelkes és még lelkesebb családok számára az Újpest Sport Club az idén is megrendezi a Családi Sportnapot. November 12-én a Haíassy Olivér Sport- központban (IV. kér., Pozsonyi u. 4/C) kicsik és nagyok egyaránt találhatnak maguknak megfelelő szórakozást, több színes programból is választhatnak az odalátogatók. Délelőtt 10-től például vállalkozó kedvű hölgyek tekében mérhetik össze tudásukat, a ó fős gyerekcsapatoknak ezalatt tréfás feladatokkal és egymással kell megküzdeniük. Az apukák és örökifjú nagyszülők 11 -töl kosárra dobásban, dartsban, kapura rúgásban mutathatják be, mit is tudnak. Az igazán edzett családok a szkanderversenybe is benevezhetnek, a kevésbé edzettek pedig a sportbemutatók alatt pihenhetik ki a mozgalmas délelőtt fáradalmait. A sportnapon a Budapesti Szabadidősport Szövetség Életmód Bizottsága és a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola is képviselteti magát. Segítségükkel tájékozódhatunk vérnyomásunkról, vércukorszintünkről, sőt a természetgyógyászattal, személyiségfejlesztéssel kapcsolatos kérdéseinkre is választ kaphatunk. A versenyekre 8 óra 30-tól folyamatosan lehet nevezni a helyszínen. Er-* demes küzdeni, ugyanis az I—Hl. helyezett minden kategóriában jutalmat kap, a BSZSZ tagegyesületei részére külön, összetett pontverseny is indul. A belépés díjtalan, a megfáradt versenyzőket büfé is várja. Hát kell ennél több egy hangulatos őszi hétvégéhez?! A részletes programokról érdeklődni a polgármesteri hivatal sportirodáján O 360-3107-es számon iehwt Mindankif o’orotoH.J a SZCr.'CZŐk.-KDelfin-sikerek Jó néhány éve működik Újpesten az Újpesti Delfin Sport Egyesület (az ÚDSE) nem akármilyen szakosztályokkal! Egyesületünk az alsóbb korcsoportba tartozó gyerekekkel foglalkozik elsősorban, duation és triatlon szakosztályokat működtetve. Akik érdeklődnek e sportágak iránt is, örömmel üdvözölték a triatlon versenyszámokat most Sydneyben, itt került ugyanis első alkalommal olimpiai számként is megrendezésre. Sajátosságai mindkét sportágnak, hogy jellemzően erőnléti sport, az ősztől tavaszig terjedő időszakban nagyon kemény alapozó, erősítő edzésekkel készülnek a versenyzők a tavasztól őszig tartó versenyszezonra. A versenyek szabadtériek, az úszás tipikusan természetes vízben történik, a kerékpározás országúton. S mivel három teljesen különböző mozgástípusban kell kiemelkedően jól teljesíteni a sikerre vágyó sportolónak, már a fiatalabbak is hetente legalább 5-6 edzésen vesznek részt a felkészülési időszakban, nyáron az iskolai szünetben ez 10-11 edzés is lehet hetente. Az Újpesti Delfin SE objektív feltételei a színvonalas utánpótlás nevelést teszik lehetővé. Mára már Frankó Edina, volt tanítványunk az UTE triatlon szakosztályának sportolója; Hon/áth László, a felnőtt válogatott edzője foglalkozik vele. A 2000. év versenyszezonjában a kitartó, embert próbáló munka egyesületünk, és fiatal sportolóink jelentős sikerét hozta. Az újonc fiú korcsoportban Nix Levente, az újonc lány korcsoportban Tyukodi Brigitta - mindketten Budapest bajnokok - több mint 15 országos versenyen indultak, és valamennyi helyszínen az élmezőnyben, többször dobogós helyen végeztek. A legkisebbek között Horváth Ádám az egyesület reménysége, aki ugyancsak kiváló eredményeket ért el. Tyukodi Brigitta és Nix Levente a Babits Mihály Gimnázium 5. évfolyamos tanulói, Horváth Ádám, az Angol Tagozatos Általános Iskola harmadikos diákja. Mindhármuk tanulmányi teljesítménye is kimagasló. A napokban értesültünk arról, hogy a Magyar Triatlon Szövetség Brigittát és Leventét az utánpótlás válogatott keret tagjai sorába hívta. Az Utánpótlás Bizottság elnöke, Verrasztó Gabriella kíséri figyelemmel további fejlődésüket, munkájukat, s persze egyesületünket is. Edzőtársaimmal - Illés Erika kerékpár szakedző és Szabó János atlétika, futás szakedző - együtt büszkék vagyunk sikereinkre, s további kitartást, sikereket kívánunk tanítványainknak. (S ha valaki a fentiek alapján szívesen támogatná kicsi, emiatt meglehetősen szerény költségvetésű egyesületünket, vagy fiatal sportlóinkat, köszönettel vesszük. Az újpesti uszodában vagyunk megtalálhatók.) Németh Gabriella úszó szakedző, az ÚDSE vezetője A nemzetközi porond a cél - mondja Kisteleki István Vándor Kálmán