Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-09-28 / 19. szám

ÚJPEST 2000. szeptember 28. A gyalogosok érdekében Tájékoztatjuk a tisztelt újpestieket, hogy elkészült és jelenleg forgalomtechnikai jóváhagyás, enge­délyeztetés alatt van a Rózsa utcában létesítendő forgalomirányító jelzőberendezés kiviteli terve. A bemutatott helyszínrajz alapján a Rózsa utcában az Ősz utca-Nyár utca közötti szakaszon kerül fel­szerelésre a gyalogosok biztonságát elősegítő jelzőberendezés. Polgármesteri Hivatal Meghívó Értesítjük kerületünk lakosságát, hogy 2000. októ­ber 11 -én, (szerdán), Thürmer Gyula, a Munkás­párt elnöke Újpestre és Káposztásmegyerre látogat. Ezen alkalomból az Újpesti Kamaraszínházban (Budapest IV., Árpád út 66.) lakossági fórumot ren­dezünk. Minden érdeklődőt tisztelettel hívunk és vá­runk 2000. október 11 -én, szerdán, 16.30 órára. Munkáspárt IV. kerületi szervezete „Zöld könyezetért” akció Újpest Önkormányzata az elmúlt évek szép, és hasznos hagyományát folytatva ebben az évben is támogatja a kellemes környezetük iránt fogékony és tenni is akaró lakóközösségeket. Újpest közterü­leteinek zöldebbé tételét szorgalmazzuk azáltal, hogy ingyenesen biztosítunk fákat és cserjéket az erre igényt tartó polgárainknak, feltéve, hogy az ültetéssel járó munkálatokat és ezt követően a nö­vények gondozását önként vállalják. Kérjük azokat, akik az őszi növény ültetési ak­cióban részt kívánnak venni, jelentkezésüket 2000. október 10-ig írásban juttassák el a Polgár- mesteri Hivatal városüzemeltetési irodájához. Szíveskedjenek feltüntetni a telepítés helyét, az igényelt növény megnevezését és darabszámát, valamint az ültetésért felelős személy nevét, cí­mét és telefonszámát. A növények helyszínre szál­lításáról - előre jelzett időpontban -, a városüze­meltetési iroda munkatársai gondoskodnak, és az ültetés megtörténtét utólag ellenőrzik. Amennyiben további információra van szüksé­gük, a 369-1268-as, vagy a 369-3333/258-as tele­fonszámon Hamza Györgyné áll az Önök rendel­kezésére. Korondy Marica környezetvédelmi alpolgármester Közlemények Szerdánként... Az Újpesti Polgárok Érdekvédelmi Szövetsége (ÚPÉSZ) szeretettel várja régi és új tagjait, baráta­it és minden érdeklődőt szerdánként a klubdélutá­nokra! (Kártya, sakk, beszélgetés, kellemes idő­töltés!) Már most el lehet kezdeni a készülődést az ulti­bajnokság októberi fordulójára! Címünk: Újpest, József Attila utca 57-59. ÚPÉSZ Szlovák-magyar Baráti Kör A Szlovák-Magyar Baráti Kör minden hónap má­sodik keddjén 17 órától tartja összejöveteleit, melyre mindenkit sok szeretettel várunk. Címünk: Újpest. József Attila utca 57-59. A Baráti Kör Lengyelül tanulhat Az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat szervezésében, az Oktatási Minisztérium finanszí­rozásával - a vasárnapi iskolák keretében - az Új­pesti Lengyel Kisebbségi Önkormányzatnál in­gyenes lengyel nyelvoktatás indul 2000. október 1-jétől. A nyelvoktatásra kizárólag iskoláskorú (6—18 éves) lengyel kötődésű fiatalokra számítunk, de a lengyel nyelv iránt érdeklődő fiatalokat is várjuk. Jelentkezni lehet az Újpesti Lengyel Kisebbsé­gi Önkormányzatnál (Bp. IV., Nyár utca 40-42.) keddi napokon 17—19 óra között, személyesen vagy telefonon (tel/fax: 390-2241) október 15-ig. Újpesti Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Nyugdíjasok figyelmébe! Tisztelt Nyugdíjasok! Önkormányzatunk ebben az évben is a Népjólé­ti és Lakásügyi Bizottság döntése alapján no­vember hónapban az újpesti nyugdíjasok részé­re kedvezményes üdülési lehetőséget kíván biz­tosítani. Üdülési időpontok: 2000. november 6-tól november 12-ig, 2000. november 12-től november 18-ig. Üdülés helye: Hajdúszoboszló. Üdülés költsége: Utazással 1800 Ft/fő/nap (tel­jes ellátás). Az elhelyezés 2x2 ágyas zuhanyzós, fűtött fahá­zakban történik. Az üdülő mellett és a Béke Hotelben fedett termál- vizű medence ingyenes használatát biztosítjuk. Az üdülő területén szórakozási lehetőségként biliárd, asztali foci, presszó, tv-szoba található. Az Újpesti Önkormányzat az újpesti lakosok üdülési költségéhez a szociális rászorultság mérlegelése után támogatást nyújt. A kérelmeket az üdülés időpontjának megjelölé­sével és a nyugdíjasszelvény mellékelésével az első hétre 2000. október 24-ig, a második hétre 2000. október 31-ig lehet benyújtani Nagy István alpolgármester titkárságán (Polgármesteri Hiva­tal ll/59-es szoba). Nagy István alpolgármester TÁJÉKOZTATÓ 2000. XI. 1-jétől a vállalkozói igazolványt- kérelemre - a vállalkozó székhelye szerint il­letékes önkormányzat jegyzője adja ki. Az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatal (István út 14. fszt. 5.) szobájában történik hétfő 8-18 óráig kedd 8-12 óráig szerda 8-17 óráig csütörtök 8-12 óráig péntek 8-13 óráig. Kérdéseikkel kapcsolatosan a 369-3333/159 telefonszámon kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre. Igazgatási osztály Millenniumi emlék-estek A 12 részes előadássorozat kilencedik rendezvé­nyére 2000. október 10-én kedden. 18 órakor kerül sor az Ady Endre Művelődési Központban (Bp. IV., Tavasz u. 4.). Szeretettel várjuk Erkel Ferenc és az Erkel család szerepe a magyar zenei és kultu­rális életben című beszélgetésre. Beszélő: Erkel Ti­bor, beszélgetőtárs: Szerző Katalin zenetudós, az Országos Széchenyi Könyvtár zenei osztályának vezetője. Továbbiakban is, műsorainkat minden hónap második keddén tartjuk a 2000. évben. A belépés díjtalan. Magyar Út Körök Mozgalom Újpesti Szervezete E lőadás sorozat Az Újpest Belsővárosi Református Ifjúsági Alapít­vány 2000. október 9-13. között, hétfőtől péntekig, minden este 18.30 órakor előadássorozatot szervez fiataloknak „A nagy leleplezés” címmel. A Jelenések könyve alapján előadóként Lovas András református lelkész várja az érdeklődőket. Az előadások helyszí­ne a Károli Gáspár Református Egyetem Jogi Kara (Bp. IV, Viola u. 4.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom