Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)

2000-09-14 / 18. szám

2000. szeptember 14. ÚJPESTI VfiROSNflPOK - 2000 • ÚJPESTI VflROSNfiPOK - 2000 Prager Ferenc, Újpest rendőrkapitánya 1 990 óta teljesít szolgálatot Újpesten, kezdetben mint nyomozó, majd főnyomo­zó, kiemelt főnyomozó. 1994-ben nevezték ki bűn­ügyi osztályvezetőnek, s egyben kapitányhelyettes­nek. 1998 óta a kapitány­ság vezetője. Munkájával nagyban hozzájárult Újpest közbiztonságának növelé­séhez. Vezetőként fontos­nak tartotta a lakossággal, a kerület hivatalos és civil szervezeteivel való kapcsolattartást, együttműködést. Egyik kezdeményezője volt az első, kerületi polgárőr szervezet létrehozásának az Újpesti Polgárőrség­nek. Erkölcsi, anyagi és technikai támogatásának is köszönhetően a szerveze­tet országunk legjobbjai közt tartják számon. Kapitánysága alatt a felderített bűncselekmények aránya javult, folyamatosan a főváros első öt kerülete között található. Munkája során kiemelt figyelmet fordított és fordít az jfjúságvédelem- re és a drogperevencióra. Ennek egyik eszközeként Police Őrsöt szervezett munkatársaival, egyedülálló kezdeményezésként. Együttműködése példamuta­tó az önkormányzatunk által végzett ilyen irányú munkákban is. Mindig szakít arra időt, hogy előadások, szülői fórumok, pedagógus képzések keretében személyesen, vagy vezető munkatársain keresztül felhívja a figyelmet a szen­vedélybetegségek romboló hatására és a megelőzés fontosságára. Barátságos természete, nyílt egyénisége, nagy tapasztalata, felkészültsége, cél­tudatos életvitele garancia arra, hogy városrészünk rendőrei polgárbarátok lesz­nek a jövőben is és hogy Újpest lakosságának komfortérzete tovább erősödik. Zsengellér József , nyugállományú református lelkész Nyegyvengyolc éve van a lelkészi pályán. Harminckét éve Újpesten tölti be hivatá­sát, nagy elődök nyomdo­kain haladva. Felesége és mindenben segítője Újpest első református lelkészének, Mády Lajosnak az unokája. Kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektetett a jövő generációjának nevelésére. Ezért vállalt hittanoktatást, csendesen szembeszegülve az akkori nevelési elvárá­sokkal. Mindent megtett azért is, hogy fiatalok és idősek egymásra találjanak. Lelkészi tevékenységét mindig is hivatásnak és szolgálatnak tekintette. Fő cél­kitűzése, a mai napig érvényes hitvallása, a szeretet megvalósítása és tovább­adása, az egyetemes emberi, erkölcsi értékek megmutatása és a család haj­szálereibe való vezetése. Nagy segítséget nyújtott abban, hogy létrejöhessen a Káposztásmegyeri Re­formátus Misszió és városrészünkben működjön a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara. Készségesen vállalt részt és munkát mindabban, ami Újpest polgáriainak jobb és boldogabb életét szolgálja. Megszállott képviselője a kerület felekezeti öku- menéjének, valamint a határainkon túl élő magyar nemzetiségűek lelki táma­szának építője. Hive a mindenkori párbeszédnek, legyenek azok akár az egy­ház határain beül, vagy azon túl. Követendő példa az a magatartás, ahogyan tiszteletben tartja a másságot és ahogyan a kölcsönös megértésre, elfogadás­ra törekszik. (A díjazottak méltatását a felterjesztésekből vettük át) A városnapi „nyitány": a sajtótájékoztató Augusztus 30.-án az Újpesti Polgárcentrumban tartotta Hock Zoltán alpol­gármester a városnapi eseményeket beharangozó sajtótájékoztatót. Hagyo­mány már, hogy a sajtó nyilvánossága előtt kerül sor az önkormányzat által meghirdetett pályázatok eredményhirdetésére és a díjak átadására is. Ebben az évben Újpest Önkormányzata meghirdette a városrészben élő és alkotó képzőművészek számára a Pállya Celesztin képzőművészeti pályázatot, va­lamint hivatásos és amatőr fotósok számára az "Az én Újpestem" fotópályá­zatot. ( A legjobb alkotásokat bemutató tárlat az Újpest Galériában szep­tember 17 -ig tekinthető meg. )A hagyományosan két városnap közti idő­szak - pályázatra beküldött - sajtó termését szintén zsűrizték, és ebben az esztendőben első alkalommal pályázatot írtak ki a helyi diáklapok számára is. Az Újpest Önkormányzata által meghirdetett Pállya Celesztin képzőművészeti pályázat nyertesei: Buták András Sebők Alajos Szunyoghy András Zsankó László képzőművészek A zsűri tagjai: dr. Hor­váth György művészet- történész, a Magyar Nemzeti Galéria főigaz­gató-helyettese (elnök), valamint Kádár János Miklós és Szemadám György képzőművészek voltak. Sebők Alajos a Pállya Ce­lesztin képzőművészeti pályázat elismerést kapó egyik művésze. Az Újpest Önkormányzat által meghirdetett „Az én Újpestem"fotópályázat díjazottjai: Megosztott második díj: Horváth Dávid és Nagy Dóra * Megosztott harmadik díj: Józsa László és Bleicher Imre fotósok Ifjúsági Kategória: Andóczi Ba­log Tamás és Békés Balázs A zsűri tagjai: Pilaszonovits Irén művészettörténész, a Műcsar­nok nyugállományú főigazgató­helyettese (elnök), valamint Hemző Károly és Módos Gábor fotóművészek voltak. A fotópályázaton megosztott II. díjat kapott Nagy Dóra, va­lamint Horváth Dávid, az Új­pest lap fotósa. A díjakat Hock Zoltán alpolgármester adta át. (Fotó: Fodor Péter)* Az Újpest az ezredfordulón címmel meghirdetett sajtópályázat végeredménye: írott sajtó: Megosztott II. díj: Leopold Györgyi (a Vesevilág az Önkormányzatok, Budapest 2000. lapokban megjelent írá­saiért) és Kálmán Attila (Népszabadság) Különdíj: Fodor Béla (a Népszabadságban megjelent írásáért) 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom