Újpest, 2000 (8. évfolyam, 1-25. szám)
2000-08-30 / 17. szám
flipper 2000. augusztus 30. ■■ Újpest Színház - bemutató előtt Doktor úr - 2000. Molnár Ferenc írói pályájának legelső víg játéka - amelyet a direktorok ahányszor csak színpadra tűznek, bizton sikerre számíthatnak -, megírása óta változatlan formában került a közönség elé. Az Újpest Színház szeptember 1 -jei bemutatója azonban több meglepetést is tartogat. Az első szembeötlő változás már a színlap tanulmányozásakor kiderül: a komédia, amelynek címe immár névelő nélkül olvasható, zenés vígjátékká lépett elő. Az előadás különlegességeiről Pécsi Ildikó rendezővel beszélgettünk • Nézőként vagy színészként találkozott már Molnár Ferenc Doktor úr című darabjával?- Az utolsó sikerszériában, amikor Puzsér szerepét Kabos'László játszotta, én még nyíregyházi középiskolás voltam, és azóta sem láttam az előadást. • A komédia 1902-ben született. Véleménye szerint ezen a századfordulón is megőrizte aktualitását?- Szerintem egyetlen darabot sem szükséges aktualizálni. Számtalan kortárs magyar író él közöttünk, akiktől a színház megrendelheti az aktuális drámát. Molnár Ferenc vígjátékai azonban egyáltalán nem porosak. A szerző maga is mindent tudott a színházról és már mindent kitaláltak előttünk. A változtatás mindössze annyi, hogy három helyett mi két felvonásban játsszuk a darabot. • Ami a műfajt illeti, most mégis más mint az eredeti. "Zenés vígjáték" - olvasható a színlapon...- A korszak slágerszerzőjének: Zerkovitz Bélának 14 dala került a darabba. Úgy szerkesztettem az összeállítást, hogy a kupléktól, sanzonoktól fokozatosan eljussunk a lírai keringőig. A keringő ugyanis - azon túl, hogy egy szép dallam, életérzés is egyben. Szeretem ha a színészek boldogok, amikor színpadra lépnek. Zongorakísérőnk Dobsa Sándor - maga is újpesti - mindent megtesz, hogy a zeneszámok profi módon csendüljenek fel. • Kiket láthat a közönség a színpadon?- Puzsért, a rablót Harsányi Gábor alakítja, a Doktor úr, azaz Sárkány dr. Cs.Németh Lajos, felesége Pálos Zsuzsa, Csató fogalmazó Kőszegi Ákos, Cseresznyés, a vidéki úr Harmath Imre, rendőr Gulis István. A szobalányt az Újpest Színház egyik alapító tagja: Bessenyei Emma alakítja, aki egy alkalommal dalra is fakad. A fiatal szerelmes pár alakítói a Goór Nagy Mária Színi Tanoda növendékei. Lenke Bakonyi Csilla, Bertalan ügyvédbojtár Sárdy Zoltán. Mindketten tehetségesek, ambiciózusak, öröm velük dolgozni. A díszletet Kővári Magdolna, a jelmezeket Molnár Emma tervezte. A koreográfiát Szabó Edina készítette. • A nevelőnő szerepében ön is színpadra lép... — Marosiné, a nevelőnő számomra aranyos női figura, aki a darabban utálatos és abszolút zsarnok. Ugyanakkor ez a nő mindenkibe beleszeret, sőt Puzsérnak, a tolvajnak még szerelmet is vall. Két „boldog színész": Bakonyi Csilla és Sárdy Zoltán fFolá: Zalka I.) | Molnár Ferenc ma is őrzi dobogós helyét a legis- I mértebb magyar szerzők világversenyében I Nagypolgári család fiaként nemzetközi jogásznak | készült a genfi egyetemen, de huszonkét éves ko- | rában hátat fordított a jogtudománynak, és újságig írónak állt. Szinte azonnal feltűnt csillogó szelle- § mességével, szatirikus humorával, érzeímességé- I vei. Kezdettől fogva birtokában volt a színpadi ha- | táskeltés minden eszközének. Mindenkitől tanult, I de senkit sem utánzott. A századelő vígjátékainak | fő témája legtöbbször a feltörekvő kispolgári figu- 1 rák képmutatása. Igazi pesti komédiák ezek, ame- I lyek mégis világsikert arattak. Ironikusan kritikai » élű vígjátékaiban a szerző egyszerre megért és el- s marasztal. A doktor úr megírásakor Molnár mind- íi össze 24 éves volt. A darab eredetileg a Nemzeti I Színház számára készült, végül 1902-ben a Víg- | színházban mutatták be. A főbb szerepekben a I társulat vezető színészei arattak sikert: Dr.Sárkányt jj - Góth Sándor, Puzsért - Hegedűs Gyula, Lenkét - { Varsányi Irén játszotta. Rendezte: Góth Sándor. A | kirobbanó siker nem lepte meg a szerzőt, a har- í madik előadást követően közel kétszáz koronára | számított, ám amikor a direktor közölte vele, hogy | a teltházas előadások után 1080 korona honorá- | riumot vehet fel a pénztárban, Molnár Ferenc I majdnem elvesztette szokásos magabiztosságát. | A bemutatót követő bankettet a Royal Szálló- | ban tartotta a társulat. A tapintható siker nyo- I mán - vacsora közben -, a szervező Kovács Dénes dr. két táviratot nyújtott át a szerzőnek, aki | fennhangon tárta nyilvánosság elé a távmonda- I tokát. Az első így hangzott: "Örömmel értesíti tem, hogy a budapesti ügyvédi kamara közgyű- 1 lése dr. Földes Árpád tagtársunk indítványára, I önt, mint a budapesti ügyvédség jóakaróját, I egyhangúlag dísztagjává választotta I Dr.Szivák Imre elnök". 1 A másodikban ez állt: "Felhívom, hogy holnap 1 reggel 9 órakor a főkapitányság II. emelet 13. szá- j! mú szobájában - elővezetés terhe mellett - jelenjen I meg. Tárgy: rendőrség elleni bűnhalmazat". | Főkapitány helyett: Lord Bricsesz, rendőrsé| gi fogalmazó". ^ .. Sa jtóvisszhang az 19Ö2-e$ premierről Magyar Nemzet: "Ez pompás egy munka, melyet bohózatirodalmunkban az else helyek egyikére kell tennünk" Budapesti Napik "Btssan, Feydeau s a legutóbb bemutatott Laute-esfékre kell gondolnunk, ba a kacagások olyan elementáris kitöréseinek akarjuk párját keresni, aminél ma harsogtak a Vígszínház nézőterén, a Doktor úr bemutatóján“ Budapesti Hírlap: "Mo nér Ferenc három felvonáson bohóságát mutatták be ma este szép sikerrel a Vígszínházban. A színészek jókedvűen játszottak s a közönség mulatott, s a szerző' kapott sok tapsot és néhány koszorút." Magyar Hírlap: Az só jelenéstől kezdve a legutolsóig úgyszólván végigkaeagták a bohózatot, az előadás néha percekre megakadt a derültségnek az egész házon vé- gighömpölygő' viharától".