Újpest, 1999 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1999-10-08 / 20. szám

ÚJPEST 1999. október 8. Helyiség, piac, közbiztonság A Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat testületé szeptember 22-én tartotta a nyári szünet utá­ni első ülését. Az ülést rendhagyó módon a település- részi önkormányzat, illetve az ügyfélszolgálati iroda Hajló u. 40. szám alatti leendő helyiségének megte­kintésével kezdődött. Boruzs András elöljáró mutatta be az érdeklődőknek a jelenleg használaton kívüli, közel 250 m2 alapterületű ingatlanrészt, mely a teljes felújítás és átalakítás után kulturált félfogadásra, munkavégzésre lesz alkalmas. A testületi ülés ezután a közösségi házban folytató­dott a kitűzött napirendi pontok tárgyalásával, me­lyek közül első előterjesztés volt a káposztásmegyeri Óceánárok utcai tervezett piac és környéke javasolt területfelhasználásának felülvizsgálata és új prog­ramjavaslata. Berényi András főépítész, a napirend előadója el­mondta, még 1996-ban fogadta el az önkormányzat Káposztásmegyer Részletes Rendezési Tervét, mely többek között javaslatot tett a lakossági igényeknek megfelelően egy élelmiszer- és virágpiac helyének ki­választására, illetve meghatározta azokat a legfőbb te­lepülésszerkezeti és településfelhasználási követelmé­nyeket, melyeknek a majdani piac tervezése során ele­get kell tenni. A terv jóváhagyása után tanulmányter­vek készültek a piac létesítésével kapcsolatban, melye­ket az illetékes bizottság elfogadott. Ezen előzmények után az önkormányzat döntésének megfelelően felkér­ték dr. Forrás Gyulát, az Észak-pesti Ingatlan és Tér­ségfejlesztő Rt. vezérigazgatóját, hogy a terv jóváha­gyása óta eltelt idő tapasztalatait figyelembe véve gon­doskodjon egy olyan vizsgálat elkészítéséről, melynek keretében a tervezők áttekinthetik, hogy a korábban a villamos-végállomás mellett kijelölt területen kívül vannak-e további alkalmas helyszínek a piac megvaló­sítására. A vizsgálat és a programjavaslat elkészült, s ebben az előbbin kívül további 4 helyszínt jelöltek meg a szakemberek, de mindenképpen az 1996-ban el­fogadott területet javasolják, mint legmegfelelőbbet, elfogadásra. Dr. Derce Tamás polgármester hozzászó­lásában elmondta, a piac létesítését, mely várhatóan félmilliárd forintba kerülne, 2 verzióban lámák meg­valósíthatónak: vagy teljesen önkormányzati, vagy ön- kormányzati többségű beruházásban. Nagy a kockázat a befektetés megtérültében, hiszen nem lehet tudni, milyen lesz a piac kihasználtsága. Ezért ők azt javasol­ják, hogy első lépésben egy kisebb, néhány tucat utcai pavilonból álló, a későbbiekben tovább építhető komplexum építését kezdjék el, legkésőbb jövő ta­vasszal. A településrészi önkormányzat tagjai részlete­sen megvitatták a javaslatot, figyelembe véve a lakos­sági igényeket, a környezetvédelmi szempontokat, s végül Katona Sándor indítványára azt a verziót java­solták elfogadásra, mely a piac helyét a Részletes Ren­dezési Terv szerinti majdani városközpontban, a Kül­ső-Szilágyi utca-Megyeri út közötti területen jelöli. A második napirendi pont tájékoztató volt a Ká­posztásmegyeri Településrészi Önkormányzat elhelye­zéséről. Boruzs András elöljáró elmondta, hogy a tes­tületnek az ülés előtt már bemutatott ingatlanrészt az Újpesti Vagyonkezelő Rt. tudja úgy átépíteni, hogy az megfeleljen a korszerű ügyfélszolgálati és munkakö­rülmények elvárásainak. Az erre a célra szánt összeg nem tartalmazza azonban a berendezéseket, de az min­denképpen várható, hogy a létesítmény még az idén el­készül, hiszen a városrész költségvetésében is külön tételként szerepel. A harmadik napirendi pont a Káposztásmegyeri Rendőrőrs parancsnokának bemutatása volt. Práger Ferenc rendőr ezredes, kerületi kapitányságvezető el­mondta, sajnos az utóbbi időben elég gyakran volt személyi változás az őrs élén, de bízik benne, hogy az általa kinevezésre javasolt Szabó Imre főhadnagy elődeinél hosszabb távon tölti majd be ezt a posztot. Szabó főhadnagy úr elmondta, 32 éve él Újpesten. 10 éve tölti rendőri szolgálatát a kerületben, így közelről is ismeri a helyi problémákat, s azokat rövid időn be­lül orvosolni szeretné. Szabó Béla képviselő, mint a helyi polgárőrség ve­zetője, támogatásáról biztosította az új őrsparancsno­kot, egyben felhívta képviselőtársai figyelmét, hogy éljenek a személyes kapcsolat adta lehetőséggel, hi­szen azzal tudják segíteni leginkább a rendőrség mun­káját, ha az általuk és a lakosság által tapasztalt prob­lémákat közvetlenül a legilletékesebbeknek jelzik. A negyedik napirendi pontban Korondy Marica környezetvédelmi alpolgármester tájékoztatta a je­lenlévőket arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat a kerület több évi kezdeményezése után júniusban ha­tározatot hozott a Palotai sziget és a homoktövis élő­hely védetté nyilvánításáról. A bejelentések között előbb Katona Sándor sportta­nácsnok tájékoztatta a testületet a „Fuss egy fáért” ver­seny eddigi rendezvényeiről. Mint elmondta, eddig 3 — Mielőtt feltenné az első kérdést, azt javaslom, üljünk be egy elektromos kisautóba és nézzünk körül! - fogad a park vezetője. A műszaki állomás mellett - akár egy golfpálya bejáratánál - fél tucat hófehér kisautó szol­gálatkészen várja utasait. A szélsőt választjuk, Pintér úr elfordítja a kulcsot és kezdődik a terepszemle. Elő­ször a gyerekek számára készült KRESZ-parkon hala­dunk keresztül, ahol szinte valamennyi közlekedési szituáció: jobbkézszabály, körforgalom stb. előfordul. A buszmegállóban „igazi” busz áll, a vasúti átjáró kö­zelében egy mozdony vesztegel. Valódiak a jelzőtáb­lák és működnek a közlekedési lámpák is. Lassan elhaladunk a legkisebbek számára létesített játszótér mellett, majd elérkezünk a felnőttek rutinpá­lyájához. A másutt megszokott tanpálya itt egy lejtővel is kiegészül, amelyen a megállást és a parkolást is gya­korolhatják a tanuló vezetők. - A gépjárművezetői oktatással kapcsolatban sok negatív észrevételt kapunk klubtagjainktól. A Magyar Autóklub hagyományai, szakembergárdája révén megbízható, magas színvona­lon kapcsolódik be újra ebbe a rendkívül felelősségteljes munkába - magyarázza a park vezetője, miközben kis­autónkat megállítja a lejtő közepén. - Néhány hete hir­dettük meg autóvezetési tanfolyamunkat, amelynek el­végzése után „felsőfokú”, tudással rendelkező sofőrök­nek adjuk át a jogosítványt. Az elméleti és gyakorlati tanfolyamot klubunk saját oktatógárdája vezeti. A Suzu­ki és az Opel cégben jó partnerre találtunk, e két társas­ág biztosítja az oktatáshoz szükséges személygépkocsi parkot. A hagyományos „ tanterv’’ nálunk olyan fontos képességeket is elsajátíttat, mint a jeges útpályán való vezetés, vagy a váratlan útakadály esetén való kormány­zás. - Hogy mindezt „élesben” is bemutassa, Pintér úr a lejtőről máris a csúszós pálya szélére vezérli az autót. - Aki nálunk vezetni tanul, nem fizet többet az oktatásért, mintha más tanfolyamokra járna, ugyanakkor egy komplett tréninggel - az előbb említett speciális képes­ségekkel - mindenképpen gazdagabb tudással távozik. alkalommal rendeztek e címmel sportnapot, melyen közel 3000 lakos vett részt, s a nevezési díjból eddig 700 ezer forint folyt be, mely összeget az MO-ás autó út melletti terület fásítására kívánnak fordítani. A soro­zat újabb rendezvénye október 9-én lesz, amelyet most a futás mellett kerékpárversennyel is kiegészítenek. A továbbiakban Penke Ferencné a lakótelep elha­nyagolt állapotára, a szabálytalanul parkoló gépko­csikra hívta fel a figyelmet. Boruzs András elöljáró elmondta, tudnak a problémákról, folyamatosan tart­ják a kapcsolatot az illetékesekkel. Az ülés utolsó be­jelentésében dr. Dabous Fayez, a Káposztásmegyer Il-ön élők nevében kérte, hogy próbáljanak valami megoldást találni arra, hogy az éjszakai buszjárat hozzájuk is eljusson. Az elöljáró úr emlékeztetett rá, hogy többször is napirendre tűzték a kérdést, meghív­ták a BKV illetékeseit, de azok anyagi okokra hivat­kozva még csak ígéretet sem tudtak tenni a probléma megoldására. Mivel sem a részönkormányzat, sem a kerületi önkormányzat nincs olyan helyzetben, hogy nyomást gyakoroljon a közlekedési vállalatra, ismé­telten csak kérni tudják a járat meghosszabbítását.-P- j­A vezetéstechnikai pálya - amit teflonos bevonata miatt csak „csúszós pályaként” emlegetnek - a Közle­kedésbiztonsági Park kincsei közé tartozik - A Hunga- roring kínál hasonló lehetőséget azoknak, akik próbára kívánják tenni képességeiket. Mogyoród azonban messze van és a pályabérlés nem tartozik az olcsó szó­rakozások közé. Nálunk ugyanezt bevezető árért is meg­kapják az érdeklődők, még klubtagnak sem kell lenni ahhoz, hogy valaki igénybe vehesse szolgáltatásunkat. A pályát állandó ellenőrzés mellett, szakember fel­ügyeletével használhatják a jelentkezők. Üvegfalú tech­nikai helyiségből irányítják a váratlanul előbukkanó aka­dályokat, a vastag vízfüggönyt stb. A vezetők techniká­ját a „próba” közben korrigálják, később kiértékelik az oktatók. Az újságíró kedvéért a miniautó csak körbejár­ja a terepet. Egyikünk sem kívánja bemutatni vezetési tudását. -Tapasztalataink szerint az újpesti vezetéstech­nikai pálya egyre népszerűbb a fuvarozó vállalatok köré­ben. Néhány teher- és személyfuvarozó cég nálunk tart­ja szakmai továbbképzéseit, hiszen itt a jól felszerelt elő­adóteremtől a technikai feltételekig minden rendelkezés­re áll. Az egyik legnépszerűbb márkakereskedés flottavá­sárlói számára hamarosan nálunk rendezi bemutatóját. Egy előzetes telefonbejelentés után szívesen fogadjuk a vállalat 'munkatársait a részletek megbeszélésére. Autónk pillanatok alatt visszarobog a parkolóba. A műszaki állomáson nagy a forgalom, zöldkártyát ellen­őriznek, beállítják a fényszórókat és vizsgáztatják a be­jelentett kocsikat. Pintér úr az irodájába invitál, most már feltehetném a kérdéseimet, de személyes tapaszta­lataim meggyőztek a park sokszínűségéről. Az intéz­mény munkatársai szombaton és vasárnap önöket is szívesen látják a Berda József u. 15. szám alatt, ahol a gyerekek saját, vagy kölcsönzött kerékpárral, szüleik gépkocsival tehetik próbára tudásukat, ügyességüket. (Az Újpesti Közlekedésbiztonsági és Oktatási Park te­lefonszáma: 389-0652). R. A. Behajtani szabad! Az autósokat is várja az újpesti közlekedésbiztonsági park Az idei gyermeknapon megnyílt közei 22 ezer nr-es területet a nyári vakáció idején birtokba vették a kisdiákok. A Magyar Autóklub heti turnusokban szervezett közlekedési tábora beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a résztvevők játszva tanulták a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályait. Szeptember eleje óta naponta érkeznek a fővárosi általános iskolák felső tagozatos osztályai, hogy a helyszínen kapott elméleti oktatást követően a gyakorlatban is kipróbálhassák tudásukat. Pintér József szervezési vezetőt arra kérem, foglalja össze az eddigi tapasztalatokat, és a jövő terveiről beszéljen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom