Újpest, 1999 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1999-03-11 / 5. szám

1999. március 11. ÚJPEST Hóka-móka a jégpályán Idén is vol „hóka-móka" ügyességi vetélkedő az Újpesti Torna Egylet jégpályáján. Az általános is­kolák között megrendezett játékos verseny nagy hagyományokra tekint vissza. 1982 óta szinte min­den téli szezonban sor került a jeges mulatságra. Ebben az évben február 23-án, egy verőfényesnek induló keddi nap délutánján mérhették össze ere­jüket a résztvevők, természetesen csúszós talajon. A versenyre két korcsoportban nevezhettek az is­kolák. A rajtnál az 5-6. osztályosok kategóriájá­ban összesen öt (Mód Aladár Általános Iskola, Szi­geti J. Utcai Általános Iskola, Megyeri Úti Általános Iskola, Homoktövis Utcai Általános Iskola, Munkás- otthon Utcai Általános Iskola), a 7-8. osztályosok körében ugyanezen iskolák négy csapata gyüleke­zett, valamint a fekete felhők az égen. A játék in­dulásakor a hóesés is elkezdődött, s a hangulat és az izgalmak fokozódásával az is egyre erősödött. A hat fordulóból álló vetélkedő mulatságos felada­tait minden versenyző kiválóan teljesítette. Előfor­dult ugyan kisebb-nagyobb bukfenc a pályán, de azért végül minden „vitéz talpon maradt a vidé­ken". Nagy volt a hajtás, hiszen a Jég Bajnoka cí­mért folyt a küzdelem. A móka rendezői, a IV. Kerületi Polgármesteri Hivatal sportirodája és az UTE jégkorongszakosz­tálya, mindent elkövettek azért, hogy a fiatal spor­tolók jól érezzék magukat és remélik, jövőre még több iskola jelentkezik az erőpróbára. Eredmények: II. korcsoport: I. Megyeri Úti Álta­lános Iskola, II. Mód Aladár Általános Iskola, III. Munkásotthon Utcai Általános Iskola, IV. Homoktö­vis Utcai Általános Iskola, V. Szigeti J. Utcai Álta­lános Iskola. III. korcsoport: I. Mód Aladár Általános Iskola, II. Megyeri Úti Általános Iskola, III. Szigeti J. Utcai Általános Iskola, IV. Homoktövis Utcai Általános Is­kola csapata. ^ Az UTE jégpályája március 15-én, a tavaszi jégidény zárónapján 9-16 óra között térítésmente­sen várja az újpesti gyermekeket és a kísérőket is! Nagy Patrícia Fotó: Zalka István Áprilistól: programváltozás Tisztelt Fogyasztóink, tisztelt Televíziónézők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 1999. április 1-jétől programcsomag-változás és csatornakiosztás-mó- dosítás lesz a kerületben! A szerződési feltételek módosításához szükséges az eddigi szerződésük megújítása! Az új szerződések postázása folyamatosan törté­nik. Amennyiben már megkapták az új szerződés­nyomtatványt. az visszajuttatni szíveskedjenek az ügyfélszolgálati irodánkba (1042 Budapest. Munkás- otthon u. 66-68., ügyfélfogadás: hétfő 13.00-17.30- ig, szerda 8.00-15.00-ig, péntek 8.00-11.30). Ügy- félfogadási időn kívül postai úton, vagy a portán el­helyezett gyűjtőládába is elhelyezhetik. Ügyfélszolgálati irodánkban a vállalkozási feltéte­lek teljes terjedelmében hozzáférhető. Amennyiben az új feltételeket nem fogadja el és a továbbiakban nem tart igényt a szolgáltatásunkra, úgy kérjük, hogy írásos nyilatkozatban közölje a szolgáltatás felmondását. Amennyiben az új szerződést annak visszaküldé­sével elfogadja, úgy ezen szerződés előtt kötött meg­állapodás az új szerződés időpontjával hatályát veszti. A szerződés visszaküldési határideje: 1999. ápri­lis 1. Az új szerződés megkötésének feltétele, hogy az előző szerződés alapján esetleg fennálló díjhátralékát rendezze. Gyors együttműködését előre is köszönjük. ÚVRT Kábeltelevíziós Igazgatóság Programcsomag Műsor Nyelv Csomagár/hó I. „Alap” programcsomag 140 Ft Áfával 790 Ft Áfával 1390 Ft Áfával 1 Duna TV magyar 2 BPTV magyar 3 MTV1 magyar TV III. sáv 4 MTV2 magyar 5 ÚKTV magyar 6 Óceán TV magyar 7 RAI UNO olasz ., , , 8 SAT1 német Also sonder sav 9 qrfi német 10TV5 francia 11 Üzemi csatorna magyar II. „Basic” programcsomag 1 Z+ magyar 2 Europort magyar 3 PR07 német 4 RTL német Felső sonder sáv \ TV2 magyar 6 RTL Klub magyar 7 TV3 magyar 8 Szív TV magyar 9 M-SAT magyar 10 CNN angol III. „EBS” programcsomag 1 Spektrum magyar 2 TVE spanyol 3 Cartoon Network/TNT angol 4 RTL2 német TT1_. , 5 National Geografie angol (magyar) UHF sav 6 VIVA német 7 Magyar sportcsatorna magyar 8 MCM Muzzik francia 9 ATV magyar „Soros” hálózatokon I. és II. p. csomag 790 Ft Áfával ■■■ 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom