Újpest, 1999 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1999-10-22 / 21. szám

A kétkezi munka polihisztora fest és verseket ír Nem kellett virágdísz a kabáthajtókába, újság a kéz­be vagy egyéb ismertetőjel az októberi reggeli talál­kozóhoz, a krónikás kőhajításnyiról felismerhette Szántó urat, ahogy a flaszter övezte nedves füvön ka­pált a munkába igyekvők nem kis csodálkozására. A hetvennyolc éves, fiatalabbakat megszégyenítő dinamikájú Szántó István amióta Újpesten él - éppen fél évszázada - a város lokálpatriótájának tartja ma­gát. A Galga-vidékéről származó, sokat megélt ember dolgozott kőművesként, bádogosként, villanyszerelő­ként, kazánfűtő és hegesztőként, volt agronómus, ló­ápoló és vízvezeték-szerelő és még mindig nem ér­tünk Pista bácsi képesítéseinek a végére. Azt, hogy az idős ember még kertészkedik is, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az Újpesti Uszoda előtti zöld háromszögbe nemrégiben facse­metéket ültetett. Pista bácsit elsősorban a környe­zetvédelem, a levegő tisztítása vezérelte, de a zöld sziget esztétikai értéke sem elhanya­golható a nyolc-tíz emeletes házak ka­réjában. Még az idei ősszel további fa­csemeték, díszbokrok ültetésére kerül sor a szóbanforgó területen. Szántó úr szeretné, ha a ma még többnyire suhán- gok kis ligetté cseperedhetnének, aho­vá majd mint, ahogy az egy pihenő parkba illik, padokat helyeznének. Ez utóbbi megvalósításához várja a támo­gatókat. Igazán az tenné boldoggá, ha példája az övéhez hasonló tettekre sarkallná a fiata­lokat, hogy védjék, óvják környezetüket, városukat, Újpestet, hazájukat, a Földet, ezzel sem nem rejtve véka alá, hogy ő nemzetben, emberiségben gondolkodik.- dek ­Szántó István jó gazda módjára ápolja az Árpád úti facseme­téket. (Fotó: Fodor P.) Először Újpesten Országos Éjféli Sportbajnokságot rendez az ön- kormányzat, a Sirály Életmód Klub és a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ 1999. októ­ber 30-án 20 órai kezdettel, a Karinthy Frigyes ÁMK-ban (1046 Budapest, Hajló u. 2-8.) A sportversenyre meghívtuk az ország különböző részéről az Éjszakai Asztalitenisz Egyesület csapatait. A bajnokságot 20 órakor Hock Zoltán alpolgármester nyitja meg. 20.30 órától hajnalig asztalitenisz, kosár­labda, teremfoci csapat- és egyéni versenyek. Közben szórakoztató műsor és szellemi totó. Hajnali órákban versenyek értékelése, eredményhirdetés. Az első 3 helyezést elért csapat, illetve egyéni versenyző díjazásban részesül. Az első helyezést elért asztalitenisz-csapatnak átadjuk az Újpest-Si­rály Kupát. Jó szurkolást, kellemes időtöltést! Vár a MnlkMás? A Lokki-Sirály Magyar-Finn Gyermek- és Ifjúsági Egye­sület és az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház 1999. no­vember 18-21. között újra megszervezi a Joulupukki (finn Mikulás) látogatását az Északi-sarkkörre, Rovaniemibe. Utazás a Finnair menetrendszeri járatával. A programban szerepel a rénszarvasfarm és a Joulu­pukki meglátogatása, kirándulás a ranuai állatkertbe, a sarkkört bemutató Artikum, északi múzeum megtekinté­se. A csoport részt vesz egy igazi finn karácsonyi esten. A részvételi díj: 75 000 Ft, mely tartalmazza az utazás, szállás, étkezés, valamint a programok és a biztosítás költségeit. Várjuk azoknak a 8-12 éves újpesti gyerekeknek a jelentkezését, akik szívesen utaznának el a sarkkörre, a Joulupukki birodalmába! Rovatunk az Önök véleményét tálja az olvasó elé, az írá­sok tartalmával az Újpest szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Szerkesztőségünk - terjedelmi korlátozások miatt - a beküldött leveleket, írásokat rövidítve közli. Az összetartozás jegyében Október 2-án ünnepségen vettünk részt Káposztás- megyeren. Nem szokványos ünnepen, hanem egy új református templom alapkőletételén. A „lélek házá­nak” felépítésére egy fiatal lelkész házaspár vállalko­zott, akikből sugárzott a tenni- és adniakarás vágya. Az alkalmon részt vettek protestánsok és katolikusok és valószínűleg olyanok is voltak, akik nem hívők. A több száz emberben volt valami közös. A segíte­ni akarás. A helyi katolikus plébános egy nagy, közös családról beszélt. Megfogalmazásban a templom épí­tése mindnyájunk ügye. Ami különlegessé tette az eseményt, az, hogy minden résztvevő az összetarto­zást és nem a különbözőséget hangsúlyozta. Az épülő templom egyben közösségi ház is lesz, ahová mindenkit szeretettel várnak. Ha az ünnepi beszédekből kitűnő jó szándék és a felajánlott sok segítség mind valósággá válik, akkor hamarosan a káposztásmegyerei református templom felavatására hívnak a harangok. Addig is köszönet mindenkinek, aki ezt a jó ügyet támogatta. Valkóczi Józsefné * A szerk. megj.: az alapkőletételről, az épülő temp­lomról lapunk október 8-i számában írtunk. 1 1 Október 29.: TAKARÉKOSSÁGI VILÁGNAP „Se múzsája, se gráciája nincs, mégis művészet, mi az?” - így szól napjaink pesti találós kérdése, s rá a válasz így hangzik: „A takarékosság!” Amikor a világ 28 országa Milánóban aláírta azt az egyezményt, amelynek értelmében október utolsó munkanapját minden esztendőben takarékossági vi­lágnapként ünnepeljük, 1924-et írtak. Alig telt azután öt esztendő, és Európát Amerikával együtt romba döntötte a világgazdasági válság. Minden megtakarí­tás értelmetlenné vált, mert a felhalmozott pénztarta­lékokat elvitte az addig soha nem látott infláció. A Pesti Első Hazai Takarékpénztár ötletének meg­alkotója: Fáy András, éppen 100 esztendővel előzte meg az 1924-es milánói konferencia határozatának megszületését. Fáy ötletét még Széchenyi is kétke­déssel fogadta. Közel másfél évtized telt el, mire összegyűlt az alaptőke, s az intézet megkezdte mű­ködését. A takarékpénztár néhány esztendő alatt nem remélt módon felvirágzott, kiállta a szabadságharc viharait, és 1912-re az eredetileg 60 korona értékű részvények árfolyamértéke 17 000 korona, osztaléka pedig 800 korona lett. A gazdasági törvényszerűségek, valamint az Ószö­vetségnek az a története, amelyben József megjósol­ja a fáraónak, hogy a hét szűk esztendőnek is egyszer vége szakad majd, arra enged következtetni, hogy a világtakarékossági nap csak átmenetileg került a pi­rosból a fekete betűs ünnepek közé. A pesti ember egyébként úgy tartja, annak idején azért tették ezt az ünnepet október utolsó munkanapjára, mert a hónap végén már amúgy is mindenki spórol. R. A. A november havi műsora A Budapest Televízió Kft. műsora az Am-mikro 47-es csatornáján, vala­mint a Kábel Televízió műsorán tekinthető meg 0-24 óráig. Hétfő: 16.00 Celeszte. Argentin televíziós sorozat. 17.00 Cook kapitány. Ausztrál filmsorozat. 18.00 Autós-világ (ism.). 19.00 Csocsó - telefonos játék. 20.15 Mesélnek a csillagok!. Égető Szabó János műsora. 21.30 Ingatlanpiaci körkép. Pusztai Andrea műsora. 23.15 Amit tudni akarsz, de nem mered megkérdezni, dr. Sebestyén Tamás műsora. Kedd: 16.30 Csodálatos Föld - útifilmsorozat. 17.00 Százhalom­battai Városi Krónika. 18.00 Zöld Aréna - környezetvédelmi mű­sor. 19.15 Állati dolgok (ism.). 19.45 Heti Aktuális. 20.00 Csoda a farkasokkal. Francia kalandfilm. 21.45 Létforrás - természetgyó­gyász magazin. 22.30 Autós-Világ. Műsorvezetők: Lukács Ákos, Baracs János. Szerda:. 16.00 Noé Bárkája. Természetről gyerekeknek. 17.00 Jó ta­nácsok Bözsi módra. Hollóné dr. Schmidt Bözsi műsora. 18.00 Pánik Nélkül. Dr. Gábor S. Pál műsora. 19.15 Szippancsok- amerikai rajz­filmsorozat. 19.45 Heti sport aktuális. Műsorvezető: Hámori László. 20.00 Nótafa. Magyar nóta összeállítás. 21.45 Gyógyír. Természet- gyógyász magazin. 22.30 TV 17 Rákosmente. Magazin műsor. 23.30 Vanillya Jóga. Csütörtök: 16.00 Safari. Dokumentumfilm. 17.00 Szemforgató- információs magazin. 17.10 Mesezug - gyerekeknek. 18.00 Díszkalap és egyéb furcsaságok. 19.30 Biztonsági Zóna. 20.00 Sanzonpódium - Horváth Gyöngyivel. 21.00 Szolgálatukra. Fel­kínálom Alapítvány műsora. 23.10 Rózsa utca 12.. 00.10 Betű­reklám. Péntek: 16.00 Mi muzsikus lelkek... (ism.). 17.00 Pest megyei Aréna. Műsorvezető: Schuster Lóránd. 18.00 Brill 30.. Vállalko­zói magazin. 19.15 Szemforgató - információs magazin. 19.30 Váljék kívánságukra!. 21.00 Beszélgetés Tabuk Nélkül. 23.00 Csoda a farkasokkal (ism.). Kalandfilm. 00.45 Betűreklám. Szombat: 16.00 Celeste - argentin sorozat. 17.00 Ercsi mozaik. 18.00 Kézfogások. Felkínálom Alapítvány gazdasági portré műsora. 19.30 Van rá megoldás. Barát Tamás műsora. 20.15 Nosztalgiapará­dé. 20.30 Robelin tanácsa. 22.00-24.00 Töltse velünk az éjszakát!. Zenés szórakoztató magazinműsor. Vasárnap: 15.48 Betűreklám. 16.00 TV 17 Rákosmente. Maga­zinműsor. 17.00 Blues - Café Török Ádámmal. 18.25 Önvéde­lem - magazinműsor. 19.00 Eb - Ugatta. Harács Márta műsora kutyabarátoknak. 20.00 Hétutó - hótelő. Vasárnapi magazinmű­sor. 22.30 Művészbejáró - Dávid Sándor műsora. 23.30 Szem­forgató. Információs magazin. 23.40 Betűreklám. Minden nap 0.00 órától 15.45 óráig Tv-játékcsatorna. A Bu­dapest Televízió az AM-mikró 47-es csatornáján és kábelhá­lózatokon. (X)

Next

/
Oldalképek
Tartalom