Újpest, 1999 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1999-02-12 / 3. szám

1999. február 12. ÚJPEST Ké^yviselők írjak P Tisztelt Szerkesztő! ...című rovatunkban megjelenő írásokat képviselők írják. Az írásokat szerkesztőségünk változtatás nélkül adja közre... Kicsit savanyú a szőlő Nem szoktam az újság hasábjain politikai elemzések­be bocsátkozni, politológussal vitázni pedig a Nagy Álmoskönyv szerint sem jelent jót. A legutóbbi lap­számban (a szerk megja január 16-i számra utal a képviselő), megjelent elemzésre néhány ponton rea­gálnom kell, mert „Az újpesti önkormányzatról az utolsó kilencszázas év elején" című írás több olyan pontot tartalmaz, melyet nem hagyhatok szó nélkül. Elképzeltem az írót, amikor a választások szőlő­fürtjét megkóstolta, mert bizony savanyúnak bizo­nyult. Az írás persze nem erről szól, hanem arról, ho­gyan lehetne kissé megédesíteni ezt. Ezért érthető a tomamutatvány, mely igazolja, hogy két polgármes­terjelölt a szavazatok 108%-án osztozott. Az MSZP-t nem a polgári szövetség, hanem néhány dezertőr ver­te meg. Hogy a többséget szerzett pártok mandátumai nem legitimek. Az önkormányzat irányításában a pol­gári szövetség arroganciája folytán az MSZP eredmé­nyeihez képest alul reprezentált. Tehát a legnagyobb párt a nagy legitimitásával és támogatottságával - itt savanyodik igazán a szőlő - a mandátumok 30%-át birtokolja és ennek megfelelő szerepre kényszerül. Ami a választási történetből érdekes, azt én más­képpen olvasom. A polgári szövetség polgármesterjelöltje nagy ma­gabiztossággal győzött, és ez a győzelem sokat segí­tett az őt támogatóknak, és persze a fonákja is igaz. Az is tény, hogy a polgári oldal képes volt összefog­ni, mely bizonyára minden szereplő részéről önmér­sékletet, lemondást jelentett, de a végeredmény iga­zolta a meghozott áldozatot. Ezzel szemben Újpesten nem alakult liberális-bal­oldali szövetség, hisz a legnagyobb párt még önma­gával sem volt képes megegyezésre. Ennek eredményét nem változtatja meg a görcsös igyekezet, mely dezertőröket emleget, egyéni érde­kekről papol, és leginkább a saját soraiban keresi az ellenséget, külső körülményekben a vereség okait. Mint ahogy az MSZP önkormányzati pozícióit sem gőgös diktátum alakította ki, hanem politikai meg­egyezés, melyet aláírni nem volt kötelező, ha viszont megköttetett, utólag kritizálni nem illendő. Mert lehet, hogy az MSZP számára nem előnyös a megállapodás, de az bizonyos, hogy a cikk szerzője sze­mélyében aránytalanul sok feladatot vállalt. Ezekkel kell tisztességgel szembenézni, őszintén elgondolkodni azon, hogy kinek sajátja az erő alkalmazása az arrogancia. Valamiért éppen erről jut eszembe az a görcsös erőlködés, melyet Szabó Béla képviselőtársam folytat a lapok hasábjain, hogy emlékezzek arra, hogy a kam­pány során társaimmal BIT színekből SZDP-jelöltek- ké váltunk. Hajói belegondolok emlékszem az esetre, melyre Szabó úr nem emlékezhet, mert az részben egy párton belül folyt, melynek, mint tudjuk, nem tagja. A Baloldali Ifjúság Társulás mint civil szervezet vál­lalta, hogy támogatja jelölésünket, ismerve addig végzett munkánkat és gondolkodásunkat. Tudja Szabó úr, amint napvilágot látott az a tény, hogy a BIT jelölteket állít, Az országgyűlési képviselők fogadóórái: Kiss Péter: 1999. február 24. 18.30. Újpest - Polgármesteri Hivatal megindult egy gépezet. Meglepően nagy erők mozdul­tak meg a BIT visszaléptetése érdekében. Nem hiányzott a szervezet felszámolásából a tagok, vezetők, egziszten­ciális ellehetetlenítését is magába foglaló fenyegetés. Ezt tapasztaltuk néhány kiszolgáltatottabb jelöltünkkel szemben is. így teljesen érthető módon a BIT visszavon­ta jelölését, és volt, aki személyében is visszalépett. Tudja, Szabó úr, ilyen volt az az elvszerű politizá­lás, melynek ezen túlmenően eszköze volt a szemé­lyek lejáratása, az önigazolás érdekében folytatott ha­zug propaganda. Ebben a helyzetben találkoztunk a Szociáldemokra­ta Párttal és nagy tisztesség számomra és számunkra, hogy jelöltjei lehettünk és képviselője lehetek. Nem kellett túl nagy utat megtenni ehhez, hisz ha a politikai elemzések készítője írásában szociáldemokratának vallja magát, akkor nagyon szélesen befogadó ez az eszmerendszer. S hogy Ön a polgári szövetséghez so­rol az bizonyára kötelessége, mert először meg kellene ismernie a véleményemet az önkormányzati ügyekről. Én mindenesetre az Ön hovatartozását majd szava­zatai alapján ítélem meg, mert hogy Ön egy pártot személyesít meg, attól még nem tudom, mint képvi­selőt megítélni. Ennyi kitérő után visszatérve a feladatokhoz, nem kell nagy elméleteket gyártani. Tisztességgel kell az ügyek megoldásáért, a város fej­lődéséért dolgozni, és akkor nem kell folyamatosan azon a dilemmán rágódni, hogy szétveijük-e vagy működtes­sük az Önkormányzatot és ezen keresztül településünket. Az Önkormányzat működése során talán nagyobb teret kell engedni az egyéni lelkiismeretnek a kötele­ző politikai döntésekkel szemben. A demokráciát nem papolni kell, hanem gyakorolni. Mert négy év hosszú idő, de végtelennek tűnik, ha fe­szültségben kell eltölteni, ha soha nem érezni a siker ízét. Négy év alatt kiderülhet, hogy a működésre a vá­ros kérdéseire vannak-e határozott bal vagy jobb ol­dali válaszok. Ez alatt kiderülhet, hogy kizárólag a pártok rendel­keznek-e érdekérvényesítő képességgel vagy a tele­pülés lakói is. Ezzel a ciklussal egy újabb évezredet hagyunk ma­gunk mögött, és remélem nem csak idősebbek, de bölcsebbek is leszünk. Ez idő alatt mindenki a gyakorlatban adhat számot a munkáról, nyitottságról, szándékokról. A gyakorlatban tapasztalhatjuk meg, hogy jobb-e a bal vagy a bal a jobb! Ma még csak a magyarázatokig, a szlogenekig ju­tottunk el, kezdjük hát a gyakorlatra váltást, mert munka jut mindenkinek. Albrecht Péter önkormányzati képviselő, SZDP Az ÚJPEST legutóbbi számában Szabó Béla kép­viselő úr írását olvastam. Képviselőtársával foly­tatott vitája nem tartozik rám, de nem hagyhattam szó nélkül „függetlenségének” hangsúlyozását. Kérem Önt, hogy rövid véleményemet közölje lapjában. Amit írtam, azt hiszem, egyébként sem csak rá vonatkozik. Álláspont vagy üléspont? Szabó Béla képviselő úr Albrecht Péter képviselő úrral vitatkozván, némi erkölcsi felhangokkal köz­li véleményét az Újpest újság legutóbbi számában arról, hogy kinek hová illik ülnie az önkormányza­ti képviselő-testület ülésein. Mindez nem túlságo­san érdekel, gondolom Albrecht Péter több jó in­dokot tud mondani, miért ült oda, ahová ült. Ami ebben a kis vitairatban meglepett, mond­hatnám sokkolt, az Szabó Béla úr kijelentése, mi­szerint ő független lapkiadó. Nincs szerencsém is­merhetni az általa kiadott „független” sajtóorgá­numot, ezért felteszem a kérdést: mitől és kitől tet­szik függetlennek lenni? Ha mégis „független”, akkor miért tetszik ott ülni, ahol éppen most ül? Miért nem kér egy külön széket a két padsor kö­zötti folyosóban? És ha az önkormányzatban még­sem független, hogyan lehet az a „Káposztásme­gyeri Tükör”-ben. Ma, sőt már majdnem egy évtizede szeretnek „függetlenek” lenni egyes lapkiadók és újságírók, ezzel azonban az a bajom, hogy lassanként azt sem hiszem el, amit kérdeznek. Ha még állításaik ellen­kezője lenne a valóság, könnyű dolgom volna, de hát a nyomtatott és elektronikus médiumok többsé­génél ez jámbor óhaj. Félreértések elkerülése végett szabadjon megje­gyeznem, hogy semmi kifogásom a „függő“ sajtó ellen, sőt csak ezt tartom elfogadhatónak. Ha ugyanis X, Y vagy Z, akiről tudom hova tartozik, valamit állít, rögtön tudom mit gondoljak erről az állításról. Matematikus vagyok, ezért pl. a televízióban legalább három különböző társaság híradóját né­zem meg naponta, hogy egy háromdimenziós ko­ordinátarendszerben kideríthessem, mi az igazság. Talán tetszettek hallani Heisenberg (gyöngébbek kedvéért a kvantummechanika egyik megalapozó­ja) bizonytalansági relációjáról, amelynek lénye­ge, hogy bizonyos elemi részecskéknek vagy a helyzete, vagy az impulzusa határozható meg egy adott időpillanatban. Ha ma itt élne, valószínűleg kiegészítené egy harmadik változattal, miszerint esetenként egyik sem, mert az elemi részecske ép­pen „független”. Dr. Szabó Kálmán egyetemi docens A tisztségviselők fogadóórái: Dr. Derce Tamás polgármester: minden hónap első szerdája, 14 órától 16 óra 30-ig. Bejelentkezés a polgármes­teri hivatal ügyfélszolgálati irodájában. A Dr. Vitáris Edit jegyző: minden hónap harmadik szerdája, 14 órától 16 óra 30-ig. Bejelentkezés a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában. A Hock Zoltán alpolgármester (közoktatás, kultúra, költségvetés): minden hónap második szerdája, 14 órától 16 óra 30-ig. Bejelent­kezés a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában. A Nagy István alpolgármester (népjóléti ügyek): minden hónap első keddjén, 14 órától 16 óra 30-ig. Bejelentkezés a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában. A Korondy Marica alpolgármester (környezetvédelem, kisebbségi önkormányzatok): minden hónap első szer­dáján, 10-12 óráig. Bejelentkezés az alpolgármesteri titkárságon, tel.: 369-3238, 369-3333/209. A tisztségviselők fogadóóráikat hivatali irodájukban tartják, a városházán. 2 s \

Next

/
Oldalképek
Tartalom