Újpest, 1999 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1999-09-10 / 18. szám

0| PEST 1999. szeptember 10. Újpest lakóházainak tűzvédelmi helyzete (III. rész) Bár a lakóház nyilvánvalóan arra szolgál, hogy lakjanak és éljenek benne, esetenként szükség lehet olyan tevé­kenység végzésére, amely nyilvánvalóan veszélyes, de elvégzése mindenképpen szükséges. A lakóépületben - a vonatkozó követelmények és bizton­sági előírások messzemenő szem előtt tartásával - szabad például ideiglenes jelleggel fűtésszerelvényeket gázzal he­geszteni, parkettát lakkozni, műanyagpadlót ragasztani, vagy éppen a ruhaneműt foltbenzinnel tisztítani. Szintén példaként említve szigorúan tilos azonban gázpalackokat folyamatosan tárolni (főleg panelépületben), csiszoló- és lakkozótevékeny­séget végző műhelyt üzemeltetni, nagy mennyiségű éghető folyadékot, festéket, vegyiárut tárolni vagy forgalmazni, nem erre a célra szolgáló helyiségben gépjárművet tartani stb. Itt kell említést tenni arról, hogy a kétszintesnél maga­sabb és tíznél több lakást (üdülőegységet) magába foglaló lakóegység tulajdonosa (kezelője, közös képviselője, használója stb.) köteles kidolgozni az épületre vonatkozó tűzvédelmi használati szabályokat, valamint köteles gon­doskodni ezek megismertetéséről, megtartásáról és meg- tartatásáról (OTSZ 57. § (1) bek.). Tapasztalataink szerint ezzel az úgynevezett „Tűzvédelmi házirend”-del a leg­több lakóépület rendelkezik, általában a lakók is megkap­ják, vagy a lépcsőházakban kifüggesztik, de a benne fog­lalt lényeges, fontos információkat, biztonsági előírásokat a lakók nem ismerik, vagy figyelmen kívül hagyják. A lakókörnyezetben a lakóházak építése, átépítése, egyes helyiségei korábbi rendeltetésének megváltoztatása révén gyakorta fordulnak elő építésügyi hatósági vagy az üzletek működési engedélyezése alá tartozó változások, amely eljá­rásokban a tűzoltóság általában szakhatóságként vesz részt. A tűzvédelmi törvény és végrehajtási rendelkezései, az építésügyi jogszabályok és nemzeti szabványok kiemelt fi­gyelmet fordítanak épített környezetünk tűzvédelmileg biz­tonságos létrehozására, átalakítására. A tűzoltóság feladata az, hogy a különféle előírásokban rögzített tűzvédelmi kö­vetelmények betartását a tervezéstől a kivitelezésig nyomon kövesse, szükség esetén az építésügyi hatósági jogkörrel rendelkező jegyző segítségével kikényszerítse. Ez utóbbira - kisebb-nagyobb mértékben - gyakorta szükség van. A tűzvédelmi törvény alapján a tervező köteles a ter­vekhez tűzvédelmi fejezetet készíteni, amelynek tartal­maznia kell a vonatkozó jogszabályokban foglalt köve­telmények kielégítését, továbbá ezek érvényesítéséről a felelős tervezőnek - későbbiekben a kivitelezőnek is - írásban nyilatkoznia szükséges. A (terv)egyeztetés során egyrészt a dokumentáció tűzvé­delmi szempontból főbb jellemzőiről (pl.: tűzvédelmi terv­fejezet és tűzvédelmi tervezői nyilatkozat megléte, tartalma, tűztávolságok betartása, tűzivízellátás biztosítása stb.) kell megállapítani azok előírásoknak való alkalmasságát. Az egyeztetésről az előzőek figyelembe vételével írásos emlé­keztető kerül kiadásra, amelyet a tervanyaghoz csatolva - természetesen a leírt hiányosságok pótlását követően - lehet benyújtani az építésügyi hatósági engedély iránti kérelmet az engedélyező hatósághoz (Újpesten a Polgármesteri Hiva­tal Városépítési Osztály Építésigazgatási Iroda). Amennyi­ben az ügyben a tűzoltóság szakhatóságként történő bevo­nására szükség van, az építési hatóság keresi meg a kerüle­ti parancsnokságot az állásfoglalás kiadása érdekében. Kerületünkben a lakosságot érintő építési ügyekben gya­korta előfordul az említett egyeztetés elmulasztása, a tűzvé­delmi tervezői nyilatkozat vagy tervfejezet hiánya és ezzel együtt az alapvető tűzvédelmi létesítési követelmények fi­gyelmen kívül hagyása. A lakóházak építése, átépítése esetén, a kertvárosi lakóházak telkein az általában más célú (gazdasá­gi, kereskedelmi, ipari stb. tevékenységre szolgáló) mellék- épületeknél, a lakóházi, zömében közös használatú helyiségek rendeltetésének megváltoztatása során nem mindig veszik fi­gyelembe a tűztávolság és tűzivízellátás követelményeit, az épületszerkezetek éghetőségére és tűzállóságára vonatkozó előírásokat. Különösen sokszor fordul elő a középmagas lakó­telepi házakban más célra bérbe adott, vett helyiségek eseté­ben a lakóházi terektől való nem megfelelő elválasztás. A gazdasági rendszerváltás óta eltelt években megsűrű­södtek Újpesten is a kereskedelmi célú kis- és középvállal­kozások, amelyek forgalmi okokból főleg a lakótelepeken, vagy ezek közelében, illetve a kerületi csomópontokon ta­lálhatók jelentősebb számban. Az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló, módosított 4/1977. (I. 22.) Korm. rendelet 4. §-a alapján a tűzoltóság csak egyes üzletek engedélyezési eljá­rásában vesz részt. A forgalmazott termék (pl.: „A” és ,3” tűzveszélyességi osztályba sorolt vegyi áru és anyag, tüze­lőanyag stb.) miatt fontosnak tekinthető üzletek esetében a működéshez való tűzvédelmi hozzájárulás iránti kérelmet a kerületi tűzoltósághoz kell benyújtani. Ha a rendelet alapján nincs tűzoltói eljárásra szükség, az ügyfelet erről szóban vagy írásban tájékoztatjuk. A jogszabály által tűz­védelmi eljárást igénylő esetekben mindig helyszíni szem­lét követően kerül sor az állásfoglalás kiadására. A működési ügyek elmúlt évekbeli tapasztalatai alap­ján súlyos vagy az engedély megadását lehetetlenné tevő hiányosságok igen ritkák. Ugyanakkor mindennapos probléma, hogy az üzlet nem rendelkezik villamos be­rendezéseinek felülvizsgálati jegyzőkönyvével (elektro­mos felújítás, átalakítás esetén a felelős kivitelező nyilat­kozatával és mérési jegyzőkönyvvel), amelynek hiányá­ban a tűzvédelmi hozzájárulás nem adható meg. Jellemző probléma még az üzletet esetleg érintő építés­ügyi hatósági engedélyezési eljárások figyelmen kívül ha­gyása. Alapelv, hogy működési engedélyezési ügyben a tűz­oltóság elutasítja az eljárás megkezdését mindaddig, amíg - amennyiben jogszabály alapján szükséges - az építés­ügyi hatóságtól az üzletet érintő eljárásra (pl.: építésre és ezt követő használatbavételre, esetleg rendeltetés megvál­toztatásra stb.) vonatkozó megkeresést meg nem kapta. Összegzésként elmondható, hogy Újpest lakóházaiban élők tűzvédelmi,körülményei a tűzoltóság szemével néz­ve zömében elfogadhatóak és kezelhetőek annak ellené­re, hogy számos kisebb-nagyobb probléma, hiányosság tapasztalható ezen a területen. Pécz József kerületi parancsnok (Vége) A Szociális és Egészségügyi Intézmény GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATA a Deák Ferenc u. 93. sz. alatt várja a tanácsot vagy segítséget kérő újpesti gyermekeket és szüleiket Szolgáltatásaink: • szociális ügyekben tanácsadás, ügyéntézés segítése (segélyekről, juttatásokról, társadalombiztosítási és egyéb ellátásokról információk nyújtása) • tanulási, beilleszkedési problémákkal küzdő gyerme­kek és fiatalok támogatása (korrepetálás, csoportos foglalkozások, egyéni tanácsadás) • veszélyeztetett gyermekek, fiatalok segítése - közve­títés a gyermek és a szülő vagy intézmények között • iskolai, családi konfliktusok megoldásában közreműkö­dés (szükség szerint pszichológus, jogász segítségével) • mozgásfejlesztő programok, gyógytorna egyének és csoportok számára • játszóház, szünidei programok iskolás korúaknak - sport- és kézműves-foglalkozások • eseti gyermekfelügyelet biztosítása 2-6 éves gyerme­keknek, előzetes időpont-egyeztetés után • a gyermekkel való kapcsolattartás elősegítése a szol­gálat helyiségében a különélő szülő számára, amennyiben a szülők a kapcsolattartás helyében és idejében nem tudnak megegyezni • a teenagerambulanciával együttműködve, az egészségügyi ellátást kiegészítve komplex segítségnyújtás a serdülőkori problémákra, a szolgálat szakembereinek részvételével (pszichológus, jogász, családgondozó, családterapeuta) Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.00-20.00 óráig Telefon: 370-4107 Szolgáltatásaink mindegyike önkéntes alapon és ingye­nesen vehető igénybe! Kísérje figyelemmel induló vagy már működő program­jainkat, szolgáltatásainkat a „Hallotta már? Látta már?" rovatban! GYERMEKEKNEK - FIATALOKNAK A SZEI épületében hétfői napokon 17-19 óráig játszóházba vár­ják azokat az iskoláskorú gyermekeket, akik szabadidejüket szeret­nék hasznosan eltölteni játékkal, kirándulással, sportolással. Történelmi játszóházunkban a 10-14 évesek játékos formában is­merkedhetnek a történelemmel, a művészetekkel, az egyes korokhoz kapcsolódó érdekességekkel, legendákkal (római, középkori- népha­gyományőrző és újkori játékok). Időpontja: péntek 16-18 óráig. • Ha 10-14 éves vagy, szereted a zenét, a mozgást, szeretsz ját­szani, barátokra találni, jókat beszélgetni megértő felnőttekkel a téged érdeklő dolgokról, szeretettel várnak a szolgálat mun­katársai a szeptember 22-én, szerdán 16 órakor induló művé­szetközpontú csoportba. Ha bővebb ifnormációt szeretnél, gyere be a Családsegítő Szolgálatba, és ismerkedj meg a fog­lalkozást tartó felnőttekkel. A foglalkozások ingyenesek! • Ugyanitt drámajátékcsoport-foglalkozás indul szeptember 29-én, szerdán 16 órakor, amire szintén a 10-14 éves korosztályt várjuk. • Színjátszókörbe jelentkezhetsz, ha középiskolás vagy főisko­lás, egyetemista vagy! A kb. 10 fős társulat megismerkedik a színjátszás alapvető technikai ismereteivel (beszéd, mozgás stb.), valamint felkészül rövidebb előadások színrcvitelére. Káposztásmegyeren, az. Óceánárok u. 7. sz. alatt (tel.: 380- 6574) játszócsoportunkba várunk minden 6-16 éves gyereket, aki szabadidejét társasjátékkal, kézműves-foglalkozással, játé­kos személyiségfejlesztéssel, kortársai és barátai között. beszélgetéssel szeretné eltölteni FELNŐTTEKNEK Az Újpest SZEI Gyermekjóléti Szolgálatnál (Deák F. u. 93., tel.: 370-4107) kismamatoma indul gyesen lévő anyukáknak szeptem­ber /5-től, hétfői és szerdai napokon 10-11 óráig. A foglalkozások ingyenesek, jelentkezés folyamatosan a helyszínen vagy telefonon. Az Újpest SZEI Családsegítő Szolgálatnál Újpesten, azok számára szervezünk csoportot, akik élethelyzetükből adódóan elszigetelődtek, s társaságra vágynak. Csoportunk támaszt ad, hogy egyre életerősebb, kapcsolatteremtőbb, kommunikációképesebb, elégedettebb emberek önsegítő csoportja alakuljon ki. A pozitívan gondolkodók klubja szep­tember 17-én, pénteken indul, 17 órakor. Álláskeresőklubunkba várjuk mindazon munka nélkül lévő új­pesti nők és férfiak jelentkezését, akik az elhelyezkedéshez (ál- lásváltoztatáshoz) szeretnének segítséget kapni. A klub keretében lehetőség van;- az álláskeresés módjához, különböző trükkjeihez ötleteket, ta­nácsokat kapni,- önéletrajzíráshoz, személyes bemutatkozásra való felkészülés­hez segítséget kapni,- más álláskeresőkkel kapcsolatba lépni, tapasztalatot, informá­ciókat cserélni,- szükség esetén jogi támogatást kérni. A klub időpontja: szeptember 14-től keddenként 10-13 óráig. Az Újpest SZEI Családsegítő Szolgálatának ajánlata Káposztás- megyeren, az Óceánárok u. 7. sz. alatt (tel.: 380-6574):- Baba-mama csoport várandós vagy gyesen lévő kismamáknak, akik szeretnének a mindennapokból kiszakadva olyan kötetlen csoportban részt venni, ahol jó és rossz élményeiket, kérdései­ket meg tudnák osztani társaikkal. A klubban való részvétel in­gyenes, a gyermekfelügyelet biztosított.- Családkonzultáció - meditáció: munkatársaink segítséget nyújtanak olyan házastársaknak vagy élettársi kapcsolatban élőknek, akik a köztük felmerülő problémákat együttes erővel, közösen szeretnék megoldani további együttélésük vagy kap­csolatuk kulturált lezárása érdekében. Lakásmobilizációs programunk biztonságos és jogtiszta la­káscserét vagy adásvételt garantál!- eladó és csereingatlanok címlistái,- ingatlanok adásvételéhez és cseréjéhez jogi tanácsadás,- igény szerint adásvételi és csereszerződések elkészítése,- hirdetési lehetőség,- eladás és cserelehetőség díjhátralékkal terhelt lakások esetében is. Forduljon hozzánk, ha:- fél a lakásmaffiától,- meg akar szabadulni díjhátralékaitól,- olcsón és megbízhatóan szeretné bonyolítani lakásának eladását, vételét, cseréjét. Újpesten, a Deák Ferenc u. 93. sz. alatt szeptem­ber 13-tól hétfői napokon 14-18 óráig a Családsegítő Szolgálat és a Sziszifusz Szociális Alapítvány munkatársai (tel.: 369-0602), Káposztásmegyeren, az Óceánárok u. 7. sz. alatt a Családsegítő Szolgálat munkatársai várják jelentkezését (tel.: 380-6574). Az országgyűlési képviselők fogadóórái: 1999. szeptember 29. 18 óra 30 IH mSm

Next

/
Oldalképek
Tartalom