Újpest, 1999 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1999-06-18 / 12. szám
1999.június 18. ÚJPEST Újpest Gyermekeiért-díjban részesült: Böhm Etelka, a Bőrfestő Utcai Általános Iskola történelem-pedagógia szakos tanára. Egész élete városrészünkhöz kötődik. 1975-től dolgozik az oktatás, a művelődés területén. Első iskolája a Szűcs Sándor Általános Iskola volt. Ekkor kezdett foglalkozni a várostörténet és helytörténet kutatásával, oktatásával. 1988-ban lett mostani munkahelyén igazgatóhelyettes. 1992-től ismét a tanítást választotta. Történelemtanárként és osztályfőnökként, évfolyamfelelősként dolgozik. Az iskola helyi tantervében a történelem tantervet ő dolgozta ki, nagy hangsúlyt fektetve a helytörténeti blokkra. Kőhází Tíborné, a Babits Mihály Gimnázium tanára, karnagy. 1988 óta neveli nagy szeretettel és igényes hozzáértéssel a gimnázium diákjait. Hivatását kiemelkedően végzi, személyiségével is megnyeri tantárgyának tanítványait. Ennek eredményeként tanítványai megismerik a magyar és nemzetközi zene- irodalmat, és megtapasztalják, megszeretik a közös éneklés közösségformáló erejét. Diákjai számára rendszeresen szervez közös hangverseny- és operalátogatást. Munkája nagyban hozzájárult a Babits Irodalmi Kör hazai és külföldi sikereihez is. Tevékenységének hatékonyságát bizonyítja a 150 tagú iskolai kórus színvonala. Az énekkar arany diplomás minősítést ért el, és számos hazai és nemzetközi bemutatón vett részt nagy sikerrel. Ferenci Gyuláné, a Liget Óvoda vezetője. 1966-tól óvodapedagógus, 1977-től újpesti óvodákban tevékenykedik. Nagyfokú rátermettsége, szakmai tudása és gyermekszeretete miatt nevezték ki 1983-ban jelenlegi munkahelye vezetőjévé. Munkáját egyaránt elismerik a munkatársai, a szülők és a nagyszülők. Szeretik és tisztelik. Ezt bizonyítja az általa vezetett intézmény népszerűsége is. Rendszeresen szervez zenei és sportrendezvényeket, nemcsak gyermekeknek, de szülőknek, az egész családnak is. a Mód Aladár Általános Iskola nyugállományú igazgatója, az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ alsó tagozatos szaktanácsadója. 1962-ben, az alapítás évében került az iskolába tanítóként, 1982-ben lett az intézmény vezetője. Munkája során kiemelten foglalkozott a kisiskolások anyanyelvi nevelésének differenciált fejlesztésével. Kiemelt feladatának tekintette a tanítók módszertani munkájának fejlesztését. Ezért vállalt munkaközösség-vezető feladatokat és szak- felügyeleti munkát, szerkesztett módszertani lapot, publikált cikkeket, tanulmányokat, lektorált tankönyveket. 1993-ban vonult nyugdíjba, de azóta is aktív pedagógiai tevékenységet folytat. Marthonné Molnár Emma, az Újpesti Nevelési Tanácsadó logopédusa. 1969-től foglalkozik fogyatékosokkal. Először képesítés nélküliként a kisegítő iskolában, majd ugyanitt folytatta a gyógypedagógusi, logopédusi képzettség megszerzése után a gyógyító, nevelő munkát. Elhivatottságát mutatja, hogy 30 éve dolgozik ezen az igen nehéz területen. Segíti az újpesti gyermekeket, hogy ne legyenek tanulási problémáik, és hogy az iskolákban is be tudjanak illeszkedni. Azon túl, hogy a gyermekek beszédét korrigálja, konkrét tanácsokkal segíti a szülőket is. Tanítványai nagyon szeretik. Sokszor csak a kedvéért végzik a nehéz nyelvtörő feladatokat. Az óvónők munkáját is segíti szakmai, pedagógiai és pszichológiai tanácsaival. Vasalí Imre, az Erkel Gyula Zeneiskola nyugalmazott tanszékvezetője, szolfézstanár. Több mint 40 éve Újpesten dolgozik. A zeneiskolában 1983 óta vezeti a szolfézstanszakot nagy hozzáértéssel. Munkája során nemzedékek zenei műveltségét alapozta meg, különös tekintettel a ritmusérzék- és hallásfejlesztésre. Nemcsak tanítványai, kollégái körében is népszerű. 1990-től a Közoktatási Tanács elnöke. E minőségében belső sajtóorgánumot hozott létre. Szakmai tudásának elismeréseként évekig szaktanács- adói munkára is felkérték. Növendékei szép sikerrel szerepelnek a különféle zenei versenyeken, tovább öregbítve az iskola és Újpest hírnevét. Újpest Kiváló Tanulója-díjban részesült: Gyürkés Mariann, a Német Tagozatos Általános Iskola 8/b osztályos tanulója. Kitűnő tanuló. A német nyelvi versenyeken ért el kiváló helyezéseket, ez évben fővárosi szinten első lett. Magyar nyelvi versenyeken is indul az idei kerületi „Nyelvünkben élünk” verseny és a helytörténeti vetélkedő egyik győztese. Magatartása és szorgalma példamutató, jól sportol. Barátságos, kedves, közvetlen diák. Imre Gábor, a Babits Mihály Gimnázium 121a osztályos tanulója. Kitűnő tanuló. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen matematikából és fizikából ez évben a döntőbe jutott. A nyolc év alatt mindig kiemelkedő tanulmányi eredményt ért el. Munkavégzése, szorgalma egyenletes. Széles érdeklődésű. Németből felsőfokú, angolból középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Az iskolai énekkar tagja, jó zongorista. Társaik szeretik és tisztelik. ----------► A méltató sorokat a felterjesztések alapján állítottuk össze. 3 Dr. Katona Józsefné,