Újpest, 1999 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1999-04-23 / 8. szám

VII. ÉVF. 8. SZÁM W* A IV. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA • 1999. ÁPRILIS 23. BELSŐVÁROS - ISTVÁNTELEK - KÁPOSZTÁSIG EGYER -KERTVÁROS- MEGYER-VÁROSKÖZPONT- SZÉKESDÚLÓ Egy fáért futottak Fuss egy fáért! címmel a futás, az egészséges életmód népszerűsítése érdekében versenyfelhívással fordult Újpest lakosságához a városrész önkormányzata. A futóverseny megrendezéséta polgármesteri hivatal sportirodája és a Káposztás­megyeri Településrészi Önkormányzat vállalta magára. A versenykiírás szerint három egymás utáni alkalommal, nevezetesen április 10-én, majd május 8-án és június 12-én az általános iskolás korosztálynak 3,5 - a 14 éven felülieknek 7 kilométeres távot kell lefutniuk a Farkaserdőben. Az április 10-i versenyre 727 induló nevezett és jelent meg a Babits Mihály Gimnázium sportudvara melletti rajtnál. A szép tavaszi idő mosolyt csalt az arcokra, a jó hangulatú versenyen jó időeredményeket mértek a bírók. Ám Couberten bárónak az olimpiai sport- versenyeken sokat idézett mondása, mely szerint nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, igazán ide illett, hiszen a táv végigfutása, néha sétával kom­binált kocogása volt a lényeges. Minden induló pólót kapott emlékbe, a győzte­sek éremmel, oklevéllel gazdagodtak, és valamennyi résztvevő a futás örömével távozott. A nevezési díjból befolyt összeget az önkormányzat a harmadik ver­senyt követően az MO-s körgyűrű fásítási programjához használja fel. Már most lehet készülni a májusi fordulóra. írásunk a lap 12. oldalán. Május első vasárnapja hagyományosan az édesanyák ünnepe. Sok szeretettel köszöntünk minden újpesti anyát, nagy- és dédmamát! „Örvendjen az egész világ”... Testületi ülésen Tizennégy napirendet tárgyaltak... Mint ahogyan azt előző lapszámunkban már közzé­tettük, március 30-án rendes ülést tartott az önkor­mányzat képviselő-testülete. Dr. Derce Tamás pol­gármester, az ülés levezető elnöke tett javaslatot a na­pirendi pontok tárgyalására, javasolva, hogy az ere­deti elképzelés szerinti - sorrendben a 10. - napiren­di pontot, amely a volt Dobó István laktanya területé­nek és környezetének szabályozási tervéről szóló ön- kormányzati rendelettel kapcsolatos előterjesztés lett volna, az aznapi ülésen vegyék le a napirendről. A napirend jóváhagyását követően dr. Derce Ta­más polgármester arra emlékeztette a képviselőket, hogy a közelmúltban, a testület döntését követően egymillió forintot utaltak át a Kárpátalján élő árvíz­károsultak megsegítésére. Időközben Magyarorszá­gon is nagyon sokan szembesültek az árvíz pusztítá­sával. Újpest polgármestere úgy vélte: nemes gesztus lenne, hogy az újpesti önkormányzat - természetesen a lehetőségeihez képest - belépne a Segítséget nyúj­tók táborába, ezért azzal a javaslattal élt, hogy utalja­nak át 2 millió forintot azzal, hogy ezen összeg, mint az újpesti önkormányzat adománya, közvetlenül ke­rül átutalásra egy vagy két településrészi önkormány­zat javára. A képviselők 30 igen szavazattal döntöttek az indítványról, és az elfogadott önkormányzati hatá­rozat tartalmazza azon kitételt is, hogy a polgármester (folytatás a 3. oldalon) .. .e Kodály Zoltántól kölcsönzött idézet volt a mottója a Fővárosi Középiskolák minősítő hangversenyének, amelyen „aranyos" lett a Babits Mohály Gimnázium énekkara. Sáska Géza, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium igazgatója pe­dig különdíjat is odaítélt a kórusnak. Képünkön a viga­dóbeli hangversenyen Kőháziné Gyarmati Éva tanárnő a díj egy részével. írásunk a lap 8. oldalán

Next

/
Oldalképek
Tartalom