Újpest, 1998 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1998-03-28 / 6. szám
1998. március 28. 0 -ös számú országgyűlési egyéni választókerület ÚJPEST Az MSZDP (MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT) , képviselő jelöltje Újpesten, az 5. sz. választókerületben: BINSZKI JÓZSEF, 1937-ben született, nyugdíjas, esztergályos, gépésztechnikus, 20 éve él Újpesten. Megválasztása esetén elsősorban a kisemberek érdekeit szem előtt tartva venne részt a parlamenti munkában. Meggyőződése szerint az Országgyűlésben jól képzett jogászok, gazdasági és más szakemberek mellett szükség lenne olyan képviselőkre is, akik a munkások, alkalmazottak közül kerülnek ki, mivel ők állnak legközelebb a hétköznapi emberekhez. Az MSZDP hazánk legelső munkáspártja, a létező összes magyar párt között is a legrégibb, valóban történelmi múltú és jelentőségű párt. 107 éves története során - szoros egységben a szakszervezetekkel - sikerrel szervezte és vezette a magyar munkásosztály politikai küzdelmeit és bérharcait. Az MSZDP ma is, amikor a modem Európa felé törekvésben a kisember hangjára szinte senki sem figyel, következetesen kiáll a dolgozó tömegek érdekeiért, boldogulásáért. Ezt a politikát képviseli az MSZDP jelöltje, BINSZKI JÓZSEF is. MSZDP Csizmár Gábor Ugye mi már ismerjük egymást. Talán épp tegnap beszélgettünk az utcán vagy a villamosmegállóban. Országgyűlési képviselői munkám támogatását, a sok biztatást ezúton is köszönöm. Most a folytatáshoz kérek bizalmat, hiszen munka van bőven. Sokat kell tenni még azért, hogy biztonság és kulturált körülmények övezzék az újpestiek, káposztásmegyeriek életét, hogy legyen munka és gyermekeink, unokáink sorsáért se kelljen aggódni. Kérem, ha bizalmával ismét megtisztel, a „kopogtatótcédulát” a következő címre juttassa el: MSZP Újpesti Szervezete, Nádor utca 1., MSZP Káposztásmegyeri Szervezete, Lóverseny tér 6. (Szegfű klub) vagy telefonon értesítsen bennünket, hogy érte mehessünk (169- 4205, 230-2278). Támogatását előre is köszönöm. MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT Csizmár Gábor Mi doígunfit viíágon?... Kjizdeni erónfc^szerint a Uffnemes6efcj.nl (Vörösmarty) MAGYAR IGAZSÁG ÉS ÉLET PÁRTJA W A MIÉP jelöltje dr. Raisz Miklós 53 éves, nős, nagycsaládos. Önkormányzati képviselő. Nem gyorstalpaló tanfolyamon tanulta a politikát. Ősi felvidéki gyökerű értelmiségi család mérnök-politikus fia, különleges irányítási és rendszerelméleti ismeretekkel. Sokáig élt Németországban. Egyedülálló gyakorlati, elméleti és politikai tapasztalatokat szerzett. A keresztény szellemű következetes nemzeti politizálás elkötelezett híve. I A Magyar Igazság és Élet Pártja a magyarság feltámadását óhajtja . a társadalom kettészakadása nélkül. A családok megerősítését, életkörülményeinek javítását tűzi zászlajára. Nem leszakadókra és valós teljesítmény nélküli sikeremberekre van szükség, hanem a társadalom együttes és tevőleges előrehaladására. Megnyomorított népnek nem lehet sikeres állama! Másféle rend kell, mint ez a mostani! Újjá kell születnie a magyarságnak. Ezért akarunk rendszerváltást. Mindent a helyére kell tennünk. Csak így teremthetünk életképes országot. Európaiságunkat nem külsőségekkel és nem alávetettségünkkel biztosíthatjuk, hanem a magyarság örök tartalmi értékeinek kiteljesítésével. Aki mást akar, másféleképpen és másokkal, mint az eddigiek, azoknak a MIÉP várja ajánlócéduláit az Árpád út 46. alatti irodájában. 46 éves, háromgyermekes családanya vagyok. Újpesten nevelkedtem, foglalkozásom grafikus, munkahelyem az MTV Rt. gyártási igazgatósága. Édesapám a KDNP újpesti alapszervezetének alapító tagja volt, s az ő halála után léptem be a KDNP-be. 5. vk.: Deákné Forgáth Ágnes A Kereszténydemokrata Néppárt a családok pártja. Programunk középpontjában - amelyet a kétezer éve kristálytiszta keresztény erkölcsi tanítások figyelembevételével dolgozlak ki szakértőink - az emberi méltóság visszaszerzése áll. Azoknak a választópolgároknak támogatására számítok a KDNP javára, akik szintén vallják, hogy minden ember egyenrangú, s ezért megilleti az emberhez méltó életvitel joga. Kérem, hogy kopogtatócéduláikkal és szavazataikkal támogassanak minket, ha minden propaganda ellenére hiszik, hogy vannak még becsületes, jóakarató emberek Magyarországon. Május 10-én hatalmas lehetőség lesz az Önök kezében, mert eldönthetik, hogy melyik párt legyen a legnagyobb Magyarországon az ezredforduló idején. A KDNP-nek minden körzetben van jelöltje! A kereszt mellé tegye a keresztet!