Újpest, 1998 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1998-11-28 / 23. szám
1998. november 28. i v '! ! t Milets.'' " Izraeli útinapló II. rész Bibliai tájakon... | Előző lapszámunkban indítottuk útjára azt a cikksorozatot, amelyet a Babits Mihály Gimnázium énekkarának izraeli útjáról készített az iskola két diákja: Bese Nóra és Simon Rebeka, valamint igazgatója: dr. Kövesdi István. A fényképekkel illusztrált írást most folytatjuk, majd következő lapszámunkban zárjuk... Október 4. Ezen a napon kirándulást tettünk a Holt-tengerhez. Vendéglátóink figyelmeztettek bennünket: mivel 34%-os a víz sótartalma, semmiképp ne menjen a szemünkbe, szánkba, fülünkbe, mert veszélyes lehet. A felkészítő előadásokon is hallottuk, hogy a víz felhajtó ereje olyan nagy, hogy akár újságot is lehet olvasni a víz felszínére fekve. Eleinte csak mulattunk a hallottakon, ám ezen a napon meggyőződhettünk az igazságról. Ahhoz, hogy a Holt-tengerhez eljussunk, „keresztben” utaztuk át Izraelt. Ez az út is sok érdekességgel szolgált: a kopár, vörös földön elszórtan üde, zöld ültetvényeket láttunk, melyeket szinte egész nap locsolnak; a hegyeken kis fehér, kocka alakú házakból álló települések tárultak szemünk elé. Jeruzsálemet elhagyva elértünk a Júdeai sivatagot, ahol a kopár kövek egyhangúságát csak egy-egy beduin sátor törte meg. Itt találkoztunk először a sivatag hajójával, a tevével. A tengerszint feletti 852 m magasan fekvő Jeruzsálemből meredeken lejtő úton jutottunk el a tengerszint alatt 400 m-rel fekvő Holt- tengerhez. A vízparton kanyargó úton haladva figyeltük a víz feletti sós párát, melytől a szemközti hegyek csak homályosan látszottak. Utunk során látogatást tettünk a tengertől nem messzire fekvő En-Gedi természetvédelmi területen, Ebéd a Holt-tenger partján (Fotó: Antal E.) mely vízeséseiről nevezetes. A séta az árnyék nélküli perzselő hőségben igen fárasztó volt, de az úti fáradalmakat enyhítette az az élmény, hogy fürödhettünk egy vízesés alatt kialakult medencében. Úgy éreztük, akár több napot is el tudnánk tölteni ebben az Édenhez hasonló környezetben, ahonnan fantasztikus kilátás nyílt a tengerre. Utunk során megnézhettük az itt élő őshonos kőszáli kecskéket is. Ezt követően végre közelről is megcsodálhattuk a Holt-tengert. Sziszegve kapkodtuk lábainkat a forró apró kavicsokon, ugyanis a tenger szintjének folyamatos csökkenése miatt a hatalmas árnyékot adó napernyők - amelyek alá lepakoltunk - közel 100 m-re voltak a víztől. Nevetve kiáltottunk fel, amikor megéreztük a víz felhajtó erejét. Különböző vízi alakzatokat formáltunk, karunkat és lábunkat kiemelve sem merültünk el, és még a törökülést is kipróbáltuk, aztán igazolódott a korábbi állítás: ebben a vízben tényleg nem lehet elsüllyedni. Később mégis próbát tettünk, mikor tanáraink hasára és lábára köveket halmoztunk fel addig, míg el nem süllyedtek. Ennek hatására többen fuldokoltak, na nem a víztől, hanem a nevetéstől. Eközben elkészült az ebéd. A pálmafák árnyékában felállított asztaloknál hihetetlen mennyiségű saláta, mártás várt bennünket, amit az elmaradhatatlan pitába pakoltunk. (A pita jellegzetes kenyérpótló tészta ezen a vidéken.) Ebéd után fürdés és iszapolás következett. Gyógyhatású iszap található itt, többen be is kenték magukat ezzel a sűrű fekete anyaggal, melyet a fürdés végén könnyen lemoshattunk. Este fáradtan érkeztünk vendéglátó családjainkhoz. Ezen az estén kezdődött a nyolc napig tartó SUCCOT, a sátoros ünnep. A zsidó hagyományokhoz híven sokan „építenek" ilyenkor pálmalevelekkel befedett kis sátrat, s ezek alatt étkeznek. Ilyenkor vendégül látják barátaikat, zenélnek, beszélgetnek és énekelnek. Ezzel emlékeznek a zsidó nép 40 éves sivatagi vándorlására. Október 5. Korán reggel indultunk a Szentföld egyik legfontosabb részére, Galileába. Ez az a vidék, ahol Jézus életének jelentős részét töltötte. Az oda vezető út keresztül halad a Karmel Nemzeti Parkon, melyet Izraelben „Kis Svájcnak” neveznek. Ezt persze nem szabad komolyan venni, de a tájat vonzó és gazdag állatvilág jellemzi. Utunkat Daliyat El-Karmelben, egy kis drúz faluban szakítottuk meg. A drúzok kb. 160 000 fős népességet alkotnak, a X. században keletkezett mohamedán szektához tartoznak. A faluban megismerkedhettünk az igazi bazárok hangulatával. Hatalmas alkudozások után sikerült jellegzetes drúz tárgyakat vásárolnunk. Innen származik a fiúkon látható sapka. Utunkat folytatva jutottunk el Tiberias városába, ahonnan csodálatos kilátás Magyar fiúk, drúz sapkában (Fotó: Kövesdi) nyílt a Genezáreti-tóra. Ezt a várost Heródes Antipas emeltette, és a római császárról nevezte el. A város az idők folyamán egy földrengésben elpusztult, így mi csak egy modern üdülővárost láttunk. Hajóra szállva körbeutaztuk a tavat, mely alig nagyobb, mint a Velencei tó. A hajóút után érkeztünk En Tabgha városába. A legenda szerint itt történt a csodálatos kenyér- és haiszaporítás: Krisztus két hallal és öt kenyérrel jóllakatott ötezer embert. 1932-ben német régészek feltártak egy bizánci, halakat és kenyeret ábrázoló mozaikpadlót, amelyet mi is megcsodáltunk. A Halak és Kenyerek Megsokszorozásának Templomában adtuk következő koncertünket. Hatalmas élményként hatott ránk a templom lenyűgöző akusztikája. Előadásunk sikerét mutatta, hogy a látogató és bennünket hallgató turisták száma egyre növekedett, s a koncert végén, már kijöttünk a templomból, amikor újabb ráadást kértek. Természetesen szívesen tettünk eleget a felkérésnek... Ez a nap sem múlhatott el fürdés nélkül, s a koncert után felszabadult örömmel vetettük magunkat a Genezáreti-tó hűvösnek tűnő vizébe. Nagy hatással volt ránk a szép táj és, az a tény is, hogy szent helyen vagyunk. Itt választotta ki Jézus tanítványait, itt tett számos csodát, ezeket a hegyeket látta ő is, s ez akarva-akarat- lanul is hatott ránk. A fürdést követően utunk Akko városába vezetett. A városnak hihetetlen gazdag történelme van. Hadjáratai során megfordult itt Nagy Sándor és Julius Ceasar is; az itt ostromgyűrűbe zárt
