Újpest, 1998 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1998-11-28 / 23. szám
1998. november 28. Születésnapunkra T öbb mint három évszázad telt el azóta, hogy Lotharingiai Károly és Bajor Lajos birodalmi hadai nem csekély magyar segítséggel kiűzték a török katonaságot Budunból, a hatalmas török birodalom egyik nyugati kisvárosából, az egykor fényes Budáról. E felszabadító - és sajnos pusztító - budai ostrom után készültek az első térképek a városról. A múlt század második felére Pest és Buda szabad királyi városok, valamint Ó-Buda mezőváros és a Margitsziget egyesítését már nem lehetett tovább halogatni. Ugyanakkor tekintetbe kellett venni, hogy a városok eddig egymástól teljesen függetlenül fejlődtek és összeköttetésük meglehetősen esetleges volt. E feladat összehangolására alakult meg a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amely a város rendezésére nemzetközi tervpályázatot írt ki. A közlekedés ütemének várható felgyorsulása, de az európai nagyvároshoz illő arculat iránti igény is megkívánta az addigi főútvonalak bővítését, a Sugárút és a Nagykörút megépítését. 1872 karácsonyán törvénybe iktatták Budapest egyesítését, és 1873. november 17-én megkezdte működését a főváros egyesített tanácsa. Buda és Óbuda hátrányos helyzetén azonban az egyesítés nem változtatott. Ezen városrészek rendezési terve csak évekkel később készült el. A Közmunkatanács óriási munkát végzett: a telekszámozás helyébe a házszámozás lépett, az évszázadok során spontán keletkező utcaneveket hivatalossá tették, egyúttal azonban megszüntették a többes elnevezéseket, így a fővárosban csak egyetlen Temető, Kápolna, Templom, Rózsa, Magyar vagy Német nevű utca lehetett. 1882-ben kialakultak az 1935-ig érvényben lévő kerületi beosztások, külön bizottság alakult a Vár rendezésére és ekkor kezdték bontani a közlekedést gátló városkapukat és bástyákat. 125 esztendeje a fővárosnak 280 349 lakosa volt, a szomszédos Újpest nagyközségben ugyanakkor alig több mint hétezren éltek. A Duna-menti települést 1868-ban nagyközséggé nyilvánították, s éppen 1873-ban vetődött fel, hogy kezdeményezzék a mezővárosi státust. Ez a rang jobb, fejlettebb szervezetet igényelt volna, a közgyűlés végül mégsem terjesztette be a javaslatot. Vívmánynak számított azonban az országos és heti vásárok engedélyeztetése, így Budapest születésének idején Újpesten megtarthatták az első országos vásárt. Az Újpestről Budapestre látogató honfi egyaránt találkozhatott látványos építkezésekkel és zsúfolt nyomortanyákkal. Pesthy Frigyes történész ezeket a sorokat írta a Koszorú című lapba: „Budapest is legyen éltető szeretetünk tárgya, mert a magyar nemzet fővárosa az egész nemzet anyagi és szellemi haladásának mértéke. ” Rojkó A. g^| „Gyermekbiztos” otthont! Szemléletváltozás a gyermekbalesetek megelőzésében /. rész Az utóbbi évtizedekben a fertőző betegségek okozta halálozás visszaszorulása, a motorizáció fejlődése a gyermekbalesetek számának relatív és abszolút növekedését okozta. A gyermekek halálozási statisztikáiban a baleset okozta tragédiák az első helyre kerültek. A gyermekekkel foglalkozó szakembereknek, pedagógusoknak, gyermekorvosoknak, védőnőknek, de nem utolsósorban a szülőknek fokozniuk kell erőfeszítéseiket az áldatlan helyzet megváltoztatásáért. A szakemberek véleménye szerint gyermekeink megóvásában új szemléletre van szükség s ennek szellemében kell újragondolnunk és rendszereznünk baleset-megelőzési módszereinket. Ennek az új baleset-megelőzési szemléletnek az a lényege, hogy a figyelmet és a hangsúlyt nemcsak a „veszélyeztetett személyre”, a gyermekre, hanem a „baleseti forrásmentes környezetre” kell helyezni. Ez az új megközelítési mód megköveteli, hogy bennünk, felnőttekben tudatosodjon, hogy - nevétől eltérően - a legtöbb baleset előre látható és így elkerülhető. Nem valami fátum, ami váratlanul éri a szülőt, a családot. A gyermekbaleset bekövetkezésekor - sajnos utólag - válik nyilvánvalóvá, hogy a szülő „valamit” nem gondolt át és ezért az óvintézkedése elmaradt, s ez mintegy tálcán kínálta a baleset lehetőségét a gyermek számára. Soha ne bízzunk a véletlenben és a bizony gyakran csődöt mondó reflexeinkben. A gyermek ítélőképessége, felelőssége élettani sajátosságaiból eredően erősen korlátozott. A felnőttnek, a szülőnek kell előre gondolkodnia. Az állandó tiltó és korlátozó rendszabályok önmagukban nem elégségesek, hiszen a kisgyermek egyrészt ezeket nem érti meg, könnyen elfelejti, másrészt a folyamatos vezénylés és irányítás bizonytalanná is teheti őt. Tehát a legszorosabb felügyelet is akkor érheti el a célját, ha figyelmünket elsősorban a gyermek környezetének biztonságossá, balesetiforrás-mentessé tételére fordítjuk. A felnőtt társadalomnak a gyermekek számára „gyermekbiztos” otthont, közlekedést és használati tárgyakat kell kialakítania. Százszázalékos biztonságot nyilvánvalóan nem lehet elérni, de - az utólag már mindig nyilvánvaló - veszélyeztető körülményeket igenis el lehet és kötelességünk is elkerülni. Tudatosan törekednünk kell azoknak a helyszíneknek a balesetiveszély-forrás mentesítésére, ahol gyermekeink naponta megfordulnak. Ez a gyermekbiztos környezet megteremtésére irányuló tudatosság ugyanakkor csökkentheti szorongásunkat a gyermekbalesetektől. Az otthon (a háztartás) Időben, már a gyermek születése előtt ellenőriznünk kell a lakást, addigi szokásainkat a gyermekre leselkedő veszélyek szempontjából. Éljük bele magunkat a gyermek helyzetébe és „vigyük le” tekintetünket és figyelmünket a csecsemő és a kisgyermek testi és értelmi képességeinek szintjére. Nézzük át a környezetet az ő szemszögéből, az ő kíváncsiságával. A kezdetben még önmagára semmi veszélyt nem jelentő magatehetetlen újszülött sajátossága, hogy folyamatosan fejlődik, és amit ma még nem tud megcsinálni, azt az idő múlásával egyszer csak mégis megpróbálja. Erről gyakran megfeledkezünk, aminek az ára az elkésett óvintézkedés miatt bekövetkezett baleset. Egyszer csak már eléri a nagymamának szánt és a kisasztalra kikészített vérnyomáscsökkentőt, egyszer csak már mégis fel tud mászni a nyitott emeleti ablakhoz állított polcon, és egyszer csak már eléri az asztalra feltálalt forró húsleves alatt a lelógó térítőt... A felnőttek környezetében kialakult rossz szokások okozta veszélyforrások, azáltal válnak veszély- forrássá, ha kisgyermek jelenik meg a színen. A megszokott és a felnőttekre veszélytelen környezet a gyermekre azonnali csapdát jelent, amit haladéktalanul fel kell ismerni. A felnőttekből vagy tizenévesekből álló családban ugyanis senkinek nem jut eszébe drótot dugni a konnektorba, meginni a helytelenül, üdítős üvegben tárolt mérgező vegyszert vagy elrágcsálni a hamutálban otthagyott csikkeket. A gyermek azonban ezt megteszi... Ebben a tekintetben sajátos veszélyeztetettséget jelent a vendégeskedés. így, ha csak tíz percre ugrunk is be barátainkhoz - főleg ahol nincs kisgyermek a családban - még a találkozás önfeledt pillanataiban is rövid és gyors ellenőrzést kell tartanunk a szülő szemével a balesetiveszély-források felderítésére. A szülői tudatosság a gyermekbiztos otthon megteremtésében, a veszélyforrások elhárításában csökkenti állandó szorongásunkat és félelmünket a gyermekbalesetektől. Dr. Kálmán Mihály gyermekorvos (Folytatjuk.) , | jgjppjf s' Talán a konyha a legveszélyesebb a gyermekbalesetek szempontjából. Ezért - ha csak lehetséges - csecsemő és kisgyermek a háztartási munkák időszakában a konyhában ne tartózkodjon! (Fotó: Horváth Dávid) 4
