Újpest, 1998 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1998-09-11 / 18. szám
warn «■■a**»» 1998 Ú mrrr JI Lbl a szép napok... * Újpesti Városnapok * — a Újpesti (dísz)polgárok A nagykövet: Joel Álon* „Hazámat jöttem képviselni a szülőföldemen” I A héber Álon szó magyarul tölgyet jelent. A Joel nevet nagyapja után kapta. Joel Álon: Izrael Állam magyarországi nagykövete, 1935-ben Brichta Károly néven, Újpesten látta meg a napvilágot. Közvetlen, jó humorú ember, aki kitűnően beszél magyarul. Hazánkban három éve teljesít diplomáciai szolgálatot. Jártában-keltében érdekes tapasztalatra tett szert, melyet némi iróniával így fogalmazott meg: „Magyarország tízmillió lakosából legalább tizenkétmillió újpesti...” 0 Mit jelentenek önnek az Újpesten eltöltött gyermekévek?- Gyerekkori emlékeim Újpesthez kötődnek; a jók és a rosszak egyaránt. Újpesten születtem, ott nevelkedtem, ott jártam iskolába, onnan deportáltak Auschwitzba és oda tértem haza. Egészen 1949 augusztusáig - akkor hagytam el Magyarországot - valamennyi élményem ehhez a városhoz kapcsolódik. Előbb a zsidó elemibe jártam, de mert a deportálás után az iskolából senki sem tért vissza, a Könyves Kálmán Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Ugyanebben az időszakban, kölyökként az Újpesti Torna Egyletben úsztam. „Lila-fehérben” szeltem a habokat. * írásunk 1997. júliusában jelent meg lapunk hasábjain Izrael magyarországi nagykövetéről. Újpest - immár 28. díszpolgárát - a cikk ismételt közreadásával köszöntjük. • Hot lakott a család?- A Kassai utca 50.-ben, saját családi házunkban laktunk. Az utcát ma is úgy hívják mint régen, de tudom, hogy néhány évtizedig Bán Tibor nevét viselte. Apámnak cipőkereskedése volt az István úton, majdnem a Városházával szemben. „Brichta Károly és fia” - ez állt a cégtáblán. Brichta Károly - akinek nevét is örököltem - a nagyapám volt, én azonban már nem ismertem őt. • Amikor magyarországra jött, felkereste ezeket a helyszíneket?- Persze, csak már nem találtam meg sem a lakóházunkat, sem azt az épületet, ahol az üzlet volt. Mindkettőt lebontották, azaz „szanálták”. Abból az időből talán csak a Duna folydogál, a régi helyén... • Úgy tudom, mégis gyakran látogat a IV. kerületbe...- Újpestre szívesen járok, hiszen szűkebb értelemben ez a szülőföldem. Néhány hónapja a Polgári Kör vendége voltam, ahol többen emlékeztettek rá, hogy valaha együtt játszottunk és ismertük egymást. Az ember a gyerekkorából inkább a vele egykorú- akra és a nála idősebbekre emlékszik, a fiatalabbak pedig őrá. Elég sűrűn megfordulok a Budapesti Zsidó Hitközség Liszt Ferenc utcai szeretetotthonában, amely valaha az újpesti hitközséghez tartozott. Ma már nem létezik önnálló újpesti hitközség, a szeretetotthon felett^ mégis fővédnökséget vállaltam. És persze vannak a városnak olyan színfoltjai is, amelyek ma nagyon vonzóak a számomra, régen azonban nem voltak, vagy nem ismertem azokat. Elsősorban azokra a hangulatos vendéglőkre gondolok, amelyeket mostanában szívesen felkeresek. • Hogyan tudta megőrizni a magyar nyelvet, a magyar kultúrát? (Folytatás a 8. oldalon> Gyerekkorában ismerte Újpest díszpolgárát „Régimódi I Alábbiakban egy „régimódi történetet” olvashatnak. Abban az időben kezdődik, amikor az újpestiek még összejártak a barátaikkal, beszélgettek a szomszédaikkal és olyanok is akadtak közöttük, akik a bajban segítették egymást. A közelmúlt históriás könyvében - hősei okán -, ez a memoár az egyik legkülönlegesebb. A szereplők egyike Joel Álon, Izrael Állam magyarországi nagykövete (korábbi nevén Brichta Károly), a másik Tóth Miklósáé (Kálmán Mária), Perényi utcai nyugdíjas. Kettejük találkozására, 48 évnyi szünet után, az Újpest újság egy tavaly megjelent (fenti) cikke nyomán került sor.- Az egykori Kassai utcában, hangulatos, kertes, kétszintes épületben élt a Brichta család. Az emelet a neves orvosprofesszor: Szántó doktor otthona volt, a Brichta ikrek: András és Károly, szüleikkel a földszinti négy szobában laktak. A férjem nénikéje: Bayer Éva egészen fiatalon került hozzájuk, és a ’20-as évek végétől ő vezette a háztartást. Náluk élt, főzött, vigyázott a fiúkra: alkalmazott volt, mégis ötödik családtagként kezelték - meséli Tóth Miklósné. A mi családunk szinte minden tagja az Egyesült Izzónál dolgozott. Ott ismerkedtem meg a férjemmel, akinek húga szintén kolléganőm volt. 1942-ben kötöttünk házasságot; abban az időben a Brichta gyerekek mindössze 7 évesek volta. Bayer Éva gyakran a fiúkat is magával hozta, ha látogatóba jött. de mi is felkerestük őket a születésnapi zsúrokon. A két család szinte minden tagja jól ismerte és becsülte egymást. Amikor 1944-ben összegyűjtötték az újpesti zsidókat, Brichtáék Bayer Évára bízták lakásukat és vagyonukat. A házvezetőnő továbbra is ott élt a Kassai utcai házban, és neki köszönhető, hogy a háború végéig minden megmaradt. * A Baross és Károlyi utca sarkán lévő emeletes ház tulajdonosait deportálták, majd az épületet gettóvá nyilvánították. A falak között több tucat családot zsúfoltak össze, Brichtáékat is ott tartották fogva. A férjemmel úgy gondoltuk, hogy tiszta ruhára és élelemre feltétlenül szüksége van a családtagoknak. Kisebb volt a veszély, ha engem kapnak el, ezért kettőnk közül én vállalkoztam arra, hogy becsempésszem a csomagot. Szuronyos katona sétált a ház előtt, meg kellett ragadnom azt a pillanatot, amikor eltávolodott a kaputól. Ha fiatal az ember, nincs veszélyérzete. Bejutottam. Odabent szörnyű állapotok uralkodtak: a higiéniának nyoma sem volt; nem voltak tekintettel sem a gyerekekre, sem az öregekre. Máig sem tudom, hogy kerültem vissza az utcára... A Brichta családot ezután elhurcolták. Az édesapát munkaszolgálatra, a mamát és a gyerekeket Auschwitzba vitték. Újpesten sajnos akadt, aki szemet vetett az itt hagyott vagyonra, de Bayer Éva rendületlenül védte a házat. Eljött ’45 tavasza, s előbb a családfő jött haza, majd néhány héttel később megérkeztek a gyerekek és édesanyjuk is. Nem tudom, hogy lehet kiheverni egy ilyen megpróbáltatást, szemmel láthatóan mély nyomok maradtak valamennyiükben. Emlékszem, még '44-ben a Bécsi úton láttam néhány deportálóvagont. Szemtanúja voltam a kegyetlenkedésnek, az embertelen bánásmódnak, amikor az őrök még vizet sem voltak hajlandók adni a foglyoknak. Ebben az időben mi az Árpád út és Lővy utca sarkán laktunk, a kislányunk mindössze néhány hónapos volt. ’44 nyarán meghalt a férjem édesanyja, majd szeptemberben az utolsó angol bombázáskor eltalálták a lakásunkat. Átmenetileg Megyeire költöztünk a sógomőmhöz. A háború után megpróbáltunk mindent ott folytatni, ahol abbamaradt. A Brichta gyerekek új iskolába kerültek, mi pedig kaptunk egy lakást a kibombázott helyett. Engem azonban utolért a tífusz. Nagyon beteg voltam. A lányomra akkor a fiúk gyámolításával Brichtáék vigyáztak. 1949 tavaszán meghalt Bayer Éva. Arról, hogy augusztusban a szülők a fiúkkal Palesztinába készülnek, nem sokan tudtak. Egyik napról a másikra mentek el, nem volt mód a búcsúzásra. * Nagyon sokáig nem tudtam róluk semmit. A Tóth családban lassan egyedül maradtam. Tavaly nyáron az ÚjA két család szinte minden tagja jól ismerte és becsülte egymást - meséli Tóth Miklósné (Fotó: Zalka I.) pest újság interjújában értesültem arról, hogy Brichta Károlyt ma Joel Ahnnak hívják, és ő Izrael magyarországi nagykövete. Emlékeztem rá, hogy megmaradt egy fotó abból az időből, amikor az ikrek még óvodások voltak. A fénykép egy szereplés alkalmával készült: a gyerekek suszterkötényben, nyakukban egy- egy pár cipővel néznek a kamerába. A jelmez arra utalhatott, hogy a családnak cipőkereskedése volt. Előkerestem a fotót és elvittem a nagykövetségre. » Álon úr éppen távol volt, de másnap telefonált, hogy megkapta a képet. Elmondta, hogy amikor Magyarországra érkezett, szinte azonnal eljött Újpestre és megpróbálta felkeresni a régi ismerősöket, és helyszíneket. A Tóth család nyomait sehol sem találta... * Néhány nappal a városnapi rendezvények előtt a nagykövet úr meglátogatott. Itt ült, ahol most maga, és tisztán idézte a hajdani emlékeket. Hosszú ideig beszélgettünk, majd személyesen hívott meg a díszpolgári ünnepségre. Lejegyezte: Rojkó Annamária
