Újpest, 1998 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1998-08-14 / 15-16. szám
Újpesti polgárok: A képzőművész, látványtervező és író: Bertalan Tivadar Dolgozott Várkonyi Zoltánnal. Jancsó Miklóssal, Woody Allennel, Menahem Golannal, jó ismerőse Christopher Reeve-nek, az egykori Superman-nek. Nevéhez fűződnek többek között A Tenkes kapitányának és az amerikai produkcióban készült Operaház fantomjának látványtervei. Önironikusan fogalmaz, amikor azt mondja, a Lumumba utcai filmgyárban ő volt az egyetlen, akinek semmiféle díjért nem kellett megalkudni; pályája során ugyanis nem kényeztették el szakmai kitüntetésekkel. Ellenzéki volt és renitens. Mindemellett a Francia Filmakadémia elnöke: Jean Detannoy véleménye szerint Bertalan Tivadar a világ egyik legjobb Art Directors. Nyugdíjasként elhagyta a filmipart, helyette Újpesten tandíjmentes szabadiskolát vezet fiataloknak. Fest, grafikát készít, ír, illusztrál: az idei Könyvhéten kötete jelent meg Emberisten címmel. Bertalan Tivadar új könyvének dedikálása közben (Fotó: Zalka István) • Pályája során bebarangolta a képzőművészet szinte valamennyi ágát, irodalmi és esztétikai munkákat is publikál. Melyik kifezetési formát érzi igazán sajátjának?- Hitem szerint a művészet állandó, csak a kifejezési eszközök változnak. Ha azt mondanám festő vagyok, kimaradna az irodalom, a grafika és a látványtervezés. Számos alkalommal kényszerültem váltásra, s akárhányszor kerültem indexre vagy feketelistára, mindig azt tudtam mondani mint Eötvös, a zenebohóc: „Van másiik!” • Már kamaszkorában a „nehezen kezelhető gyermek" kategóriába tartozott. Mikor jelentkeztek az első beilleszkedési nehézségek?- Kisgyermekkoromban az újpesti Szent Gel- lért utcában laktunk; húgommal és bátyámmal a mai Berda-szobor környékén játszadoztunk. Apám munkásember volt: szabó a ruhagyárban, akit ennek ellenére Kistarcsára internáltak. Attól kezdve anyám egyedül nevelt bennünket. A bátyám után én is a Könyves Kálmán Gimnáziumba jártam, ahol egészen' a 7-dik osztályig gond nélkül folytattam a tanulmányaimat. Egy napon a legjobb barátom azzal az ötlettel állt elő, hogy utazzunk Ausztráliába. Nem sokat teketóriáztunk, „illegálisan” elhagytuk az országot és megtettük az utat oda és vissza is. Amikor „kalandvágyból” hazajöttünk, többé nem járhattunk a Könyvesbe, mert az ország összes középiskolájából kitiltottak minket. (1995-ben, az iskola megnyitásának 90. évfordulóján azonban engem kértek fel az emléklap megtervezésére). Számos sikertelen próbálkozás után a Madách Gimnázium igazgatója vállalva a felelősséget, felvett az iskolába, s így történt, hogy egy osztályba kerültem a későbbi Íróval; Szakonyi Károllyal, a rendező Szinetár Miklóssal és a zenetörténész Bónis Ferenccel. • A baráti kör szinte művészeti műhelyt jelentett. Innen természetesen választásnak tűnhetett a Képzőművészeti Főiskola...- Szerettem a rajzot, a festést, ezért senki sem csodálkozott, amikor látványtervezést kívántam tanulni. A sikeres felvételit követően azonban „renitenskedésem miatt” hatszor tették ki a szűrömet a főiskoláról. A politikai hatalom fenyegető döntésétől mindannyiszor a tanári kar mentett meg. Végül eljutottam a diploma közelébe, ám szándékosan nem jelöltek ki számomra diplomamunkát. Nem adtam fel a harcot, titokban magam választottam témát. Kétrészes illusztrált forgatókönyvet készítettem Budai Nagy Antal történetéből. A hozzátartozók előtt tartott nyilvános diplomaosztáson kiálltam a tanári kar elé és közöltem, hogy elkészítettem a munkámat, amelyet meg kívánok védeni. Feltettem a kérdést, hogy meghallgatnak vagy sem? A hallgatóság nyomására megtarthattam az előadásomat, amelynek végeztével a Budapest Filmstúdió igazgatója, Révész Miklós, azonnal főtervezői állást kínált számomra. Ez különleges ajánlat volt, hiszen csoporttársaim csak két év asszisztensi munkakör után léphettek tovább. Az évzáró ünnepség után két héttel postán érkezett meg a diplomám, s rajta a kiállítási dátum: 1955. • Ilyen előzmények után hogy tudott beilleszkedni a filmgyári közösségbe?- Voltak apróbb konfliktusaim, találkoztam rátarti rendezőkkel, ám némi affér után még Várkonyi Zoltán is előreköszönt. A díszletesekkel, kellékesekkel mindig tökéletes volt az összhang. A tervezés mellett többé-kevésbé rendszeresen publikáltam a Népszavában. Rajzokkal illusztrált prózáim után politikai körökben kisebb vihart kavart, amikor 1968-ban, a párizsi Látóhatár című emigráns folyóiratban napvilágot látobb Belső hang című írásom. A kisregény a hatalom kérdését boncolgatta. Természetesen Eltiltás következett, ezért műfajt kellett váltanom. Továbbra is írtam a fióknak, ám a nyilvánosság előtt ettől kezdve könyveket illusztráltam és borítókat terveztem. Mire a hatalom ezt is megsokallta, szerencsére fölfedeztek a nyugati filmművészek. • Hogyan kerülhetett kapcsolatba a legismertebb német, francia, angol és amerikai rendezőkkel, producerekkel?-Az 1970-es évek derekán a filmgyáron belül létrejött Nemzetközi Stúdióhoz helyeztek át. Kezdetben koprodukciós filmeket, később bérmunkákat is vállaltunk, s az elégedett megrendelők gyakran visszatértek a kitűnő szakembergárdát felvonultató, ám a kinti viszonyokhoz képest igen olcsó magyarokhoz. Szerettem a külföldiekkel dolgozni, hiszen art directoikénl (művészeti vezető) alkalmaztak, aki a teljes képanyagért felelős. Én választottam a jelmeztervezőt, a berendezőt, a kellékest. 1974-től ‘90-ig Anna Kareninától Mata Harin át Nagy Károlyig közel félszáz nemzetközi alkotás látványtervét készíthettem el. • A filmgyár privatizációjakor ön nyugdíjba vonult. Egyik napról a másikra lezárt egy korszakot, majd visszatért az irodalomhoz. Az idei Könyvhét alkalmából jelent meg Emberisten című kötete. Mit takar ez a furcsa cím?- A cím nem más, mint csalafinta merénylet az olvasó ellen, hiszen megfejteni, megérteni csak akkor lehet, ha a könyvet már elolvasta az ember. A történet izgalmas olvasmány keretében létrejött esztétikai tanulmány. Úgy gondolom, manapság nem beszélhetünk esztétikai nevelésről, mert kimerültek a lelkek. Ez a könyv arra tanít, hogy ami szép az jó, ami jó az tisztességes. A történet a Pygmalion motívum sajátos változata, amelyben a megelevenedett képző- művészeti alkotás vitába száll a mesterével. Az alkotás élettelen anyagból élővé válik és itt kezdődik kettőjük különös története az absztrakcióról, egy reménybeli saját gyermekről és a művészetszemléletről. • Nem csupán tartalmában, mondanivalójában, de formájában is különleges e kiadvány...- A sokévi filmes csapatmunka után most megteremtettem az egyszemélyes könyvet. A borítótól a képekig, a papír kiválasztásától a betűtípusig minden látható könyvelemet én terveztem, így lett szöveg és forma szerves egész. Az Alterra svájci-magyar kiadó igazgatója: Balázs Tibor támogatta munkámat, a kivitelezésben a váci Nalors Kft. segített. • Az írás mellett másik szenvedélye: a festészet. Alkot és tanít: segíti a fiatalokat. Személy szerint Ön, - mint könyvében a Mester milyen kapcsolatban áll a Kompozícióval?- Balló Gábor barátommal és kollégámmal harmadik esztendeje működtetjük az újpesti szabadiskolát. A Szent László téri helyiség bérleti díját és egyéb költségeit az önkormányzat vállalta át, így az iskola a fiatalok számára tan- díjmentes. Én akkor dolgoztam igazán, ha a kép, - nevezzük Kompozíciónak - elkészülte előtt nem kísérletezem, és vázlatot sem készítek. Ellenkező esetben a végeredmény elveszti a frissességét. Tökéletességre tőre k s z e m , véglegest csinálok, s ha a végere d m é n y nem olyan amilyet szeretni tudok, egyszerűen eldobom... Rojkó Annamária Az „egyszemélyes” könyv borítója
