Újpest, 1998 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1998-04-10 / 7. szám
Tisztújítás előtt... Akinél a KAMARA kulcsa van Környezete, egykori kollégái sikerembernek tartják, aki jó időben meglátta a piacgazdaságban rejlő lehetőségeket. O maga úgy fogalmaz, hogy több mint 20 éves vezetői tapasztalattal a háta mögött megtanult hosszú távra tervezni és kiszámítani a jövő gazdasági folyamatait. Néhány hónapja - a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) újpesti tagcsoportjának megalakulásakor -, nem véletlenül kérték fel éppen őt, hogy jelöltesse magát az elnöki posztra. Elvállalta, meri úgy vélte, hogy a vállalkozók felülről létrehozott testületé a helyi iparosok és kereskedők összefogásával, profi szervező munkával, ötletekkel és szakmai rendezvényekkel, jól működő szervezetté fejleszthető. Neve nem ismeretlen a városrész lakói előtt: Kesztyűs Józsefnek hívják. Az 53 éves üzletemberrel munkatársunk a BKIK Deák utcai irodájában beszélgetett. A VÁLLALKOZÓ, AKI VÁLLALJA A MÚLTAT ÉS TERVEZI A JÖVŐT 0 Az újpesti vállalkozók körében jól ismert nevet még nem is olyan régen más körökben emlegették. Lapunk elődjének olvasói például rendszeresen hírt kaphattak arról, hogy ön mikor és hol jelent meg, tartott avató vagy éppen politikai tartalmú beszédet...- A városrészben valóban sokan ismerik a nevem, hiszen születésem óta Újpesthez kötődöm, s ma is itt élek. Gyerekkoromat a Tél utcában töltöttem, ma a Széchenyi téren van az otthonunk. Annak idején egyértelműnek tűnt, hogy a Bolyai János Textilipari Technikumban szerezzek érettségit, hiszen édesanyám a Magyar Pamutiparban, édesapám a Hazai Pamutszövőgyárban dolgozott. Ma is vállalom azokat az éveket, amelyekre utalt, hiszen dolgoztam az ifjúsági mozgalomban, majd Újpest ipari titkára volProfi szervezőmunkával a Kamara jól működő szervezetté fejleszthető - módja Kesztyűs József, az újpesti tagcsoport elnöke (Fotó: Zalka István) tam. Politikusként elsősorban városfejlesztéssel, és a nagyvállalatok tevékenységével foglalkoztam. 0 Mikor döntött úgy, hogy felhagyva a helyi politizálással, a gazdasági szektorban helyezkedik el?- A Politikai Főiskola mellett elvégeztem a Külkereskedelmi Főiskolát is. 1985-ben a BIIMPEX Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatójává neveztek ki. 1988-ban már jól látszott, hogy megszűnik az állami monopolhelyzet, ezért megkezdtük a cég magánosítását. A Hunex Külkereskedelmi Kft. az első 30 vegyesvállalat között volt, amikor 1989. március 31-én bejegyezték a Cégbíróságon. Igaz, a döntés után két hónappal már meg akarták fojtani, de ez szerencsére nem sikerült. • Az újonnan alapított Hunex Kft. továbbra is alkalmazta a korábbi munkatársait?- Kollégáim nagy többsége a magánszférában is együtt maradt, 38-an tartoznak az alapítók közé. Bár abban az időben nehéz volt tisztán látni a társadalmi, gazdasági, politikai helyzetet - hiszen meg volt a visszarendeződés veszélye az ügyért tenni akarók megtalálták a lehetőségeiket. A cég német, svéd és libanoni tőkével nyers- és kikészített bőr, cipő, ital és ruha export-importjával foglalkozott. Később az elveszett háttéripar miatt profilváltásra kényszerültünk és élelmiszerrel kezdtünk kereskedni. • Tíz éve alapította az első cégét, ma már azonban részvénytársaságról beszélhetünk. Hogyan lett ügyvezetőből elnök- vezérigazgató?- Napjainkban már azon vállalkozók közé tartozom, akiknek több érdekeltségük van. Három cégben többségi tulajdonos vagyok, egy vegyesvállalatban pedig 50% a részeseMAMUTBERUHAZASRA KÉSZÜL A GE LIGHTING TUNGSRAM i A General Electric (GE) Lighting Europe 10 milliárd forintos befektetési programot indít hazánkban - jelentette be Mike Zafirofski, a cég elnökvezérigazgatója azon a sajtótájékoztatón, amelyét március 25-én tartottak a Parlamentben. A GE új termékeket és gyártóvonalakat helyez át Magyarországra. A fejlesztésektől 500 új-munkahely teremtése várható - elsősorban Kelet-Ma- gyarországon, Kisvárdán, illetve Hajdúböszörményben de a beruházások érintik az összes Tungsram-gyárat, köztük a vácit, a nagykanizsait és a budapestit is. A magyar gyárakba az energiatakarékos lámpák és a halogén izzók gyártását koncentrálják. A vállalat magyarországi beruházásai ezzel együtt már meghaladják a 800 millió dollárt. A tájékoztatón elhangzott, hogy a General Electric 1998 májusában Budapesten rendezi meg beszerzési vásárát, amelynek célja, hogy összekapcsolja a magyar és a kelet-kö- zép-európai cégeket a GE üzletágaival. A kormány és a hazai multinacionális cégek közös Befektetői Tanácsot hoztak létre - jelentették be a sajtótájékoztatón. A szervezetben a Magyarországon jelen lévő 28 legnagyobb külföldi befektető, valamint az Amerikai Kereskedelmi Kamara magyarországi tagozata és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara van jelen. A kormányzati oldalon a miniszterelnök, a pénzügyi, az ipari és a külügyi tárca vezetője vesz részt a testületben. A befektetői tanács célja a multikkal való kapcsolattartás, véleményük megismerése, valamint az, hogy a désem. Az éves árbevételek összege meghaladja az 1 milliárd forintot. Ez a nagyságrend a gazdasági életben már továbblépésre késztet, ezért döntöttünk úgy, hogy más élelmiszer- és italkereskedelemmel foglalkozó magyar tőkével működő cégekkel, 1998. április 1-jével részvénytársaságot hozunk létre. Ennek lettem vezetője. AZ ELNÖK, AKI ÉLETET LEHEL A KAMARÁBA 0 Vállalkozói teendői mellett miért vállalta el a kamara újpesti tagcsoportjának elnöki posztját?- Megkeresett néhány újpesti vállalkozó, akik úgy gondolták, értek a gazdasághoz, és azt mondták, ilyen emberre van szükségük. Köztudott, hogy a kamarával kapcsolatban nagy volt az ellenállás, mégis hagytam magam meggyőzni. Véleményem szerint a mesterségesen létrehozott szervezet is jól kihasználható. Elsődleges feladatnak tartom, hogy könnyítsünk azoknak a sorsán, akikkel egy csónakban evezünk. 0 Úgy gondolom, a kis- és közepes vállalkozókra gondol...- Valóban, a hazai vállalkozások eredendő problémája, hogy kevés a tőke. A magyar vállalkozó kénytelen kuporgatni, ezért nem versenyképes. A kamara kerületi tagozata szemléletváltással enyhíthet a gondokon. Két irányban kell dolgoznunk: egyrészt a tagságunk felé. Újpest 9-10 ezer regisztrált vállalkozója közül eddig nem nagyon ismertük a kis- és közepes méretű cégeket. Számuk fokozatosan nő, és mára már egy részükkel felvettük a kapcsolatot. Megkerestük és meghívtuk őket a vállalkozói klubba, ahol havonta országos szintű szakértők tájékoztatnak a legújabb jogszabályokról, szakmai tervezetekről. Szeretnénk kapaszkodókat nyújtani és információval edzeni a helyi vállalkozókat. Ha havonta egy-két alkalommal lehetősége nyílik tapasztalatcserére, már megérte a kamarai tagság. 0 Két irányt említett, mire gondolt még?- Úgy gondolom, nagyon fontos a kamara és a helyi önkormányzat kiegyensúlyozott, jó viszonya. 1998. július l -jétől a kamara végzi a vállalkozói igazolványok kiadását, ugyanakkor a vállalkozóktól befolyó adó egy része a helyi önkormányzatokhoz kerül. Szeretnénk, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara betölthetné az információgyűjtő szerepét, s mint ilyen, véleményezhetné a szakágába tartozó törvénytervezeteket, ugyanígy az egyes önkormányzati rendeletek tervezetekor is kikérnék szakértőink véleményét. Úgy véljük, a vállakozói réteg a jövőben jól szervezett gazdasági tényező lehet, a kamara pedig a szakmai közéletiség színtere. Rój kő A. f 1998, április 10. ÚJPEST Mike Zafirofski a GE Lighting Europe elnök- vezérigzagatója (Fotó: Zalka István) meghatározó jelentőséggel bíró befektetők első kézből szerezhessenek tudomást a kormány gazdasági elképzeléseiről. r. a.