Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1997-02-21 / 4. szám

1997. február 21. ÚJPEST A tájékoztatás (és egyebek) tárgyilagosságáról Válasz Kalanovics László szocialista képviselő nyílt levelére Kalanovics László szocialista képviselő az Újpest újság február 7-i számában nyílt levélben fogalmazta meg kifogásait az Újpesti Közösségi Televízió ja­nuár 6-i adásában elhangzott decemberi önkormány­zati ülés összefoglalója kapcsán. A képviselő úr által felvetettekre a következőket kívánom előadni: A december 17-i képviselő-testü­leti ülés közel 8 órás eseményfolyamából tudósí­tónknak 15-20 perces összefoglalót kellett készíte­nie, részint kiadott írásos anyagokból, részint saját jegyzeteiből az ez idő alatt történt, időnként nehezen követhető eseményekről. Ezzel együtt készségesen hajlandók vagyunk a vi­tás kérdések tisztázására. 1. „Ki, mikor értesült a rendezvényről?” Elhangzott: „Dr. Demkó János (UE) szerint leg­először is a polgármesternek kellett volna tudni mindenről - aki maga is az utolsó pillanatban ér­tesült az eseményről, ezért sem jelent meg azon...” Tény, hogy dr. Derce Tamás polgármester későb­bi hozzászólásában pontosított: ő korábban tudott a dologról, de akadályoztatása miatt nem tudott a ren­dezvényen részt venni. Elismerjük, valóban tárgyszerűbb lett volna, ha az összefoglalóban elhangzott „ezért nem is vett részt azon” helyett „akadályoztatása miatt nem vett részt azon” kerül megfogalmazásra. Ugyancsak Demkó képviselő űr mondta, hogy „talán először a sajtóreferenset kellett volna értesí­teni, nem az MSZP-központot” - ez sikeredett kissé szerencsétlenül úgy a szövegben, hogy „a sajtórefe­A tisztségviselők fogadóórái: dr. Derce Tamás polgármester: minden hónap 1. szerdája: 14-16.20 óráig dr. Vitáris Edit jegyző: minden hónap 3. szerdája: 14—16.20 óráig Albrecht Péter gazdasági alpolgármester: minden hónap 3. szerdája: 14-16.20 óráig Hock Zoltán kulturális alpolgármester: minden hónap 2. szerdája: 14-16.20 óráig dr. Benkő László szociális alpolgármester: minden hónap 1. hétfője: 16-18 óráig A fogadóórákra bejelentkezés a Polgármesteri Hivatal városközponti ügyfélszolgálati irodájában történik. Az országgyűlési képviselők fogadóórái: Csizmár Gábor: 1997. február 27. 17.30 Káposztásmegyer - Közösségi Ház 1997. március 6. 17.30 Újpest - Polgármesteri Hivatal Kiss Péter: 1997. február 27. 19.00 Újpest, Polgármesteri Hivatal rens, akinek az egész témát koordinálni kellett vol­na, csak az utolsó pillanatban értesült az egész ese­ményről”. ­Hibánkat elismerjük, bár az igazi hibát, hogy a rendezvényről akár a polgármesternek, akár a sajtó- referensnek előbb kellett volna tudnia, mint az MSZP sajtóügyekkel foglalkozó illetékesének, nem mi vétettük. 2. „Kik kaptak/nem kaptak meghívást?” Az, hogy az eseményre éppen azok nem kaptak meghívót, akik munkájukkal leginkább hozzájárul­tak az alapítvány sikeréhez, nem a tudósító egyéni véleménye, hanem több hozzászólótól is elhang­zott. Először Hock Zoltán (MDF) mondta ki az első frakciószünet után, majd Nagy István (Fidesz- MPP), és Nemes Sándor (FKGP) is csatlakozott eh­hez. Erről nem szólni valóban a tárgyilagosságot sértette volna. Csakhogy Kalanovics képviselő úr figyelmét elke­rülte a tévés beszámolóban elhangzott mondat: „Ka­lanovics úr elismerte felelősségét, amit rosszul elsült jó szándékként értékelt. Nem akarta pluszköltségek­be verni a rendezvénynek helyet adó rendőrséget, és szerette volna, ha a szakmai sajtóban is jobban oda­figyelnének az eseményre...” Ezért a fentiekkel kapcsolatban úgy érezzük, nem szerkesztőségünk az érintett. 3. „Politikai bomba vagy bűzbomba?” Valóban nézőpont dolga, ki minek ítéli dr. Demkó János felszólalását. Ha egy amúgy szakmai vita egy pontján egy képviselő a jelenlévők számára váratla­nul nem szakmai, hanem politikai hozzászólásában olyan tényeket sorol fel, amelyek igencsak tárgysze- rűek, és kínosan érintik azokat akikre irányul, azt bi­zony az újságírás nyugodtan nevezheti politikai bombának. Ez szakmai szlogen, épp a cikkíró ne tudná? Meghívó Kedves Barátunk! Szeretettel várjuk és meghívjuk az idős korú lakosságot „egészséges életmód” progra­munk keretében tartandó előadásra, melyet a kerületi önkormányzat támogatásával szervezünk. Téma: A csontritkulás. a) Megelőzés, gyógyítás, életmód. Előadó: dr. Ko­vács Mária belgyógyász. b) A mozgás mint az egyik fontos tényezője a csont- ritkulás gyógyításának. Tomagyakorlatok. Vezeti: Mogyorossi Mariann gyógytornász. Ideje: 1997. március 4. (kedd) 15 óra. Helye: Bp. IV., Nádor u. 1. MSZOSZ Újpesti Területi és Nyugdíjas Alapszervezete 4. „Fenti kifogásaimról tájékoztattam az önkormányzat vezetését...” Képviselő úr! Hiba volt, minket kellett volna tájé­koztatnia ! A független sajtót nem felülről irányítják, ezért ki­fogásaival engem, mint főszerkesztőt, vagy a tudósí­tást készítő hírszerkesztőt kellett volna megkeresnie, és felelősséggel állítom, kapott volna lehetőséget problémáinak tisztázására, akár helyesbítésre is. Ön e helyett rossz úton indult el, mert kifogásai ezen nyílt levél előtt el sem jutottak hozzánk sem fe­lülről, sem alulról, sem Öntől, sem mástól. 5. „Semlegesség és tárgyilagosság” Sajnos a cikkíró ezen a ponton olyan területre tévedt, ahol véleményem szerint már személyiségjogi prob­lémák is felmerülhetnek. A „jobboldal” kifejezés, ami a tudósításban elhangzott, az önkormányzat ta­nácstermében „rendezői” jobb oldalon elhelyezkedő, és az ügyben egységesen fellépő képviselőket jelen­ti, nem pedig a politikai jobboldalt. Ez már csak abból is következik, hogy a szocialis­táktól valóban jobbra elhelyezkedő politikai pártok képviselői mellett a függetlenek és a pártsemleges Újpestért Egyesület képviselői is helyet foglalnak. Ön igazat állít akkor, amikor leírja, hogy az Új­pestért Egyesület tagja vagyok, de a közművelődési, oktatási bizottságban nem politikai, hanem mint az egyesület által delegált médiaszakértő szakmai ala­pon dolgozom. Tehát azt a csúsztatását, amely politikai irányvo­nalra szeretné rávinni akár személyemet vagy az ÚKTV műsorpolitikáját, híradásainak hangvételét stb., vissza kell hogy utasítsam! A polgári értékek melletti elkötelezettségünket vállaljuk, de ezt összetéveszteni politikai jobboldali- sággal súlyos fogalmi zavar. A 10 éve működő ÚKTV sok száz műsorával úgy érzem bebizonyította, hogy egyenlő távolságot tud és akar tartani a pártoktól, függetlenül attól, hogy az idő szerint kinek áll a zászló. Abban ugyanis maradéktalanul egyetértünk a Kép­viselő Úrral, hogy „a semlegesség és tárgyilagosság egy közszolgálati médiumnál alapkövetelmény”. Képviselő Úr! A fenti cikk közlése után részem­ről, részünkről az ügyet lezártnak tekintjük az Ön szavaival élve „Újpest politikai nyugalmának fenn­tartása”, és a médiák békés, nyugodt alkotó munká­jának folytatása érdekében. Budapest, 1997. február 6. Merczel András igazgató-főszerkesztő Újpesti Közösségi Televízió Tisztelt Újpestiek! Az újpesti Városháza homlokzatfelújítása 1997-ben megkezdődik. Az elmúlt év vé­gén elvégzett, az életveszély elhárítására szolgáló munkák során a szakemberek há­borús sérülések nyomait tárták fel az épü­leten. Ezért kérik az újpestieket, hogy aki­nek birtokában van a Városháza épületé­nek 1944-1948. közötti állapotát felidéző fényképfelvétel, kölcsönözzék egy rövid időre - másolatkészítés céljából - a szak­embereknek. A fényképeket az ÚJPEST lap szerkesztő­ségébe kérjük eljuttatni, napközben. Cím: Új­pesti Városháza, fszt. 27. szoba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom