Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-07 / 3. szám
Szusza Ferencet ünnepelte a futballvilág (Folytatás az 1. oldalról)- A vendéglátók valóban megadták a módját, hogy a futballvilág megbecsülését már az érkezés pillanatától kezdve kifejezzék. Mercedes autót küldtek értünk, és a legpatinásabb müncheni szállóban, a Bayerischer Hofban helyeztek el bennünket. Többes számban kell beszélnem, mert Puskással az élen öt magyar képviselte hazánk labdarúgását, s közülünk Öcsi a „minden idők gólkirálya” címet nyerte el az idehaza és Spanyolországban lőtt 511 góljával! - mondja Szusza Ferenc. • Kik szerepeltek még magyarok ezen a világraszóló gálán?- A magyar futball még mindig élő jó hímevét jelentősen növeli az a tény, hogy valójában egy hatodik magyar neve is szerepelt a gálán, ugyanis a második helyen Schlosser Imre áll 417 góljával. S hogy az újpesti futballszurkolók is büszkék lehessenek: egykori lila-fehér csapattársam, a Cipruson élő Zsengellér Gyula pedig harmadik 416 góljával. Én a hatodik helyen állok a világranglistán a skót McGregory és a német Gerd Müller mögött, de ez is örömmel tölt el. Sőt Deák Ferire is büszkék lehetünk: ő Európa mindenkori legeredményesebb gólkirálya címet kapta egy bajnokságon belül lőtt góljaival, a mindenkori világranglistán pedig a második helyen áll, míg Puhl Sándor, immár hannadszor lett a világ legjobb játékvezetője! • Ezek szerint ez az este a magyar futball fénynapjaira emlékeztetett...- Igen, nagyon jó érzés volt magyarnak lenni! Puskás Öcsivel és Ábellel (Zsengellér beceneve - a szerk.) egy asztalnál ültünk, és rengetegen jöttek oda gratulálni. Csak csinos tolmácsnőnknek, Adriennek sikerült bennünket zavarba hozni: megkérdezte, hogy ahol ennyi világklasszis él, hogyan lehet mélyponton a futball? • És erre mit feleltek?-Tréfásan ütöttük el a kérdést: azért, mert mi kiöregedtünk! • És ha most komoly választ kellene adni, hogyan szólna?- A futballt labdával játsszák, tehát akörül forog minden. Nos, nálunk különválasztották a fizikai és a technikai képzést, s ezáltal kettészakadt a játék. Mi, Sá- rosi Gyurkáék, Zsengellérék, Puskásék és elődeink mindig a labdát tekintettük a legfőbb játékeszköznek a gólgyártásban. Ma nem így van, sőt egyre gyakrabban hallani, hogy elég futni, a jó labdakezelés nem fontos. Súlyos tévedés! Futva kell a labdát kezelni, ezért minden edzésanyagot labdával kellene végezni, persze, sokkal nagyobb iramban, mint régen. Amíg erre nem térnek rá az egyesületekben, addig a magyar futball megmarad ott, ahol ma van! A legnagyobb gondot azonban sokkal nehezebb megoldani: nincsenek példaképek! A müncheni utcán együtt a három világklasszis: Szusza, Zsengellér és Puskás... Példaképek... Igen, a mai fiatalok nem láthatnak Schaffer, Orth, Bukovi, Sáro- si, Cseh II, Szusza és Zsengellér kvalitású játékosokat a hazai pályákon. Kiktől lessék el a cseleket, a váratlan megoldásokat, a kapura lövések titkait, szóval a futball csínját-bínját. A tévéközvetítésekből tanuljanak? Nem! A sikeresebb jövőt csak a korszerű és szakszerű utánpótlás-nevelés, a feltétel nélküli áldozatvállalás, a hivatástudat hozhatja meg! Hiába lehetünk büszkék a múltunkra, ha a jelenünk kietlen, sivár! Ezért is köszönjük Szuszáéknak, hogy legalább az ő példájukból meríthetnek a mai fiatalok! Az újpesti labdarúgók is! MIT CSINÁL MOST... ...Dónusz Czigány és Mészáros? Az elmúlt esztendő az olimpia jegyében telt el. s a mostani visszapillantásunkkal mi is egy ötkarikás fejezet végére leszünk pontot. Coubertin báró nemes eszméjének jegyében az elmúlt évben az újpesti olimpiai bajnokok közül többeket is megkerestünk és megkérdeztük - mit csinálnak most? Három a kislány - ezt az operettcímet is adhattuk volna sorozatunk befejező részének, de nem akartunk formabontók lenni, hiszen a többiek esetében is kínálkozott hasonló, úgymond, blikkfangos cím. mégis megmaradtunk az eredeti kérdés mellett: Mit csinál most? Mégpedig az 1992-es barceloniai olimpia három aranyos lánya: Czigány Kinga, Dónusz Éva és Mészáros Erika? Nos, ugye még jól emlékezünk, hogy a kajak négyesben Kőbán Ritával kiegészülve csodálatos versenyben nyertek az örök mumus német kvartett ellen. S akik akkor látták őket, majd figyelemmel kísérték a következő éveket is. azok számára egyértelmű volt. hogy ez a négyes még Atlantában is képes újabb aranyérmet nyerni. S a várakozás jogos volt, noha ők jól tudták, hogy közülük egy titokban már kiszállt a hajóból. Kőbán Rita... Maradt a három újpesti lány, akik az utolsó pillanatban kaptak egy negyedik társat. Mednyánszky Szilviát, akivel azonban már nem maradt elég idő, hogy kellően összeszokjanak. Nem is okolják őt semmiért, de ami tény, az tény. S akik arról faggatták a három hoppon maradt lányt, hogy az utolsó hely a döntőben még mindig fáj-e, egy keserű mosoly volt a válasz... Talán a „hűtlen” Kőbán Rita szavai fejezik ki a legjobban azt, amit ez a három lány érez talán még máig is: „Komoly lelki válságon menteni keresztül, amíg eldöntöttem, hogy utolsó lehetőségként minden erőmet a: egyesre összpontosítom. hogy ne lehessek később senkinek szemrehányást, ha Atlantában nem sikerülne legnagyobb álmomat megvalósítani. a világ legjobbjának bizonyulni. S hogy ez sikerült - nekik is köszönhetem!" A három „kislány” persze ma már megérti ezt. az akkor annyira fájó döntést, hiszen meghozta a remélt eredményt. S hogy ők nem haragszanak Kőbán Ritára, emeli sportemberi értéküket. A legrutinosabb közöttük. Dónusz Éva tárgyilagosan tekint vissza a négy évvel ezelőtti és a tavalyi olimpiára is.- A sportban a: a szép, hogy az ember nemcsak az cl lenjelekkel, hanem saját magával is küzdeni kénytelen. Nem könnyű a végtelennek tűnő kilométereket lehúzni, télen tanmedencében evezni, szóval önfegyelmet kényszeríteni magunkra. • Kézenfekvő a kérdés: és ilyenkor télen nem lehet egy kicsit pihenni?- Igaz. most egy kicsit lazíthatunk. Tatán néha még az a gondolat is felmerül, hogy sokkal könnyebb az élet az állandó kötelezettségek nélkül. Hiszen még fiatalok vagyunk, bár az edzéssel eltöltött órák. hetek, hónapok, évek sokszorosan nyomják a vállunkat és fosztottak meg bennünket olyan szórakozásoktól, örömöktől, amikkel mások gondtalanul élhettek. De hát aki élsportoló akar tenni, annak ezzel számolnia keli. Ilyenkor télen is! S még akkor is, ha nem mindig nyeri vissza a ráfordított energia jutalmát, hanem kénytelen megelégedni azzal, hogy végig magához méltóan küzdött, de alulmaradt a jobbakkal szemben. Mert ez minden versenyben benne van, s ezzel a gondolattal, lelki teherrel együtt kell élni. De ettől más, és állítom, szebb az élsportolók élete, mint azoké, akik előtt nem lebeg egy nagy cél, egy komoly tét. az olimpiai játékok győzelmi dobogója. Ez mindenért kárpótol! Hát igen. az olimpia nemes eszméje mint világítótorony magaslik a fejünk felett, $ bár egyre többen vannak, akik másként gondolkodnak, más célokat tűznek ki a fiatalok elé. mi csak azt mondhatjuk, hogy a sportolás az életünk nélkülözhetetlen része, és példaképek örökké kellenek! Újpesten is vannak! Az oldal cikkeit írta: Vándor Kálmán ———1 1 a * f fi *
