Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1997-10-17 / 21. szám
1997. október 17. ! pír err j4 tihtéttete Németek - másodszor... tdarfc/ién&M Fazekas gólöröme A magyar labdarúgás a „marseille-i csapást” még mindig nem heverte ki. A lemondott Sós Károly helyére megválasztott Hoffer József, a Magyar Távirati Iroda sportosztályának vezetője, ismert szövetségi szakember a fiatalokhoz fordult, tőlük remélte az elfáradt. kiöregedettnek látszó válogatott gépezetének felfrissítését. A fiatal kapitány a közvélemény nyomására egymás után hozta vissza a Marseille után „száműzött” játékosokat, Mészölyt, Szűcsöt, Zámbót, Gö- röcsöt, Albertet, bár továbbra is játéklehetőséget biztosított egyes fiatalok, például a tatabányai Ro- thermel, a pécsi Konrád, a fehérvári Karsai, az újpesti Juhász Péter és Dunai III., a kispesti Kozma részére. Az Oslóban elért 3-1-es szép győzelmünk után, 1971. május 19-én Szófiában súlyos vereség érte válogatottunkat - a bolgárok 3-0-ra vertek bennünket, és csak a szerencse mentette meg hálónkat a további góloktól. Az „áldozat” Hoffer József leit - lemondott, pedig a csapatban ott volt mindenki, aki számított a magyar labdarúgásban. Mindez a vb küszöbén! Ijesztő előzmények után, teljes fejetlenség kö- aepette vette át Illovszky Rudolf a válogatottat, de szerencsés kézzel fogott munkához. A magyar csapat Svédországgal, Ausztriával és Máltával került egy csoportba. Innen továbbjutni nem látszott megoldhatatlan feladatnak - még az adott körülmények között sem. Az első vb-selejtezőt már 1971-novemberében lejátszottuk, de ott, ahol - bölcs előrelátással - a gólarányunkat kellett volna megalapoznunk (Máltában), ott keserves 2-0 arányú győzelmet arattunk... A következő év két „barátságos” vereséggel kezdődött: januárban (!) kikaptunk Madridban 1-0-ra a spanyoloktól, majd a Népstadionban 2-0 arányban maradtunk alul az NSZK-val szemben. E figyelmeztetések ellenére, sajnos, megint elkönnyelműsködtük a Málta elleni vb-visszavágót: mindössze három gólt lőttünk, alábecsülve a gólarány várható jelentőségét. Svédországban ugyan sikerült gól nélküli döntetlennel teljesíteni a „világbajnoki tervet”, de valójában - egy kicsit több erőbedobással - Stockholmban mind a két pontot megszerezhettük volna, mert ellenfelünk nagyon gyenge napot fogott ki. Mi ezt nem vettük észre... A középszerűségből való kiemelkedést akadályozta az is, hogy a magyar pályákról hiányoztak az igazi játékosegyéniségek, akik magukkal ragadhatták volna a fiatalokat, és kihúzhatták volna a sárból a hazai labdarúgás kátyúba ragadt szekerét. Erőlködtünk, akartunk, de főleg - nyögtünk a nagy teher alatt. Ősszel újra vb-ért játszottunk. Az osztrákokkal mindkétszer 2-2-es döntetlent értünk el, tehát a budapesti magyar-svéd visszavágóra várt a döntés a csoportelsőség kérdésében. A győzelem biztos elsőséget ígért, döntetlen esetén viszont a gólkülönbségé volt a döntő szó. És ez - a máltaiak elleni fölényeskedés következtében - számunkra semmi jót nem ígért. Szakmai rövidlátás és az önteltség árnyéka borult a Népstadionra, amikor - az NDK elleni 2-1-es vereséggel végződött karl-marx-stadti barátságos mérkőzés után - pályára lépett válogatottunk a svédek ellen. Újonc kapussal álltunk ki - Bicskei, a Bp. Honvéd „portása” őrizte hálónkat -, s a csapat több helyen is megváltozott. Hogy erre éppen ezen a mérkőzésen volt-e szükség, azt nehéz lenne eldönteni, mert ellenpróbára nincs lehetőség. Mindenesetre a Bicskei - Török, Kovács J., Vidáts, Szűcs -Juhász!., Bálint. Tóth A. - Bene, Kozma, Zámbó összetételű együttest senki nem tartotta a legjobb csapatnak. A találkozó mégis jól kezdődött, a 80 ezer néző már a 9. percben „góóór’-t kiálthatott. Kozma helyezte a svéd hálóba a labdát. A remélt folytatás, mint már annyiszor, most is hiába váratott magára. A gyors góllal szerzett helyzeti előnyt nem sikeifllt kihasználnunk. A vendégcsapat összeszedte magát, ellentámadásba ment át, és Kindwall még a félidő előtt kiegyenlített. A szünetben két játékost lecserélt Illovszky Rudolf, de sem Szőke, sem Kocsis Lajos nem tudta tartóssá tenni fölényüket. Sőt az 55. percben, általános megdöbbenésre, Sandbert - akit Edst- römmel együtt százszor is védőink figyelmébe ajánlottak - megszabadult őrzőjétől és máris bevette az eléggé határozatlan Bicskei kapuját. A közönség nem akart ebbe beletörődni, hangos biztatásba kezdett, aminek nem is maradt el az eredménye. Mint már hasonló helyzetben annyiszor, védőjátékos, Vidáts szerezte meg az egyenlítést, majd nem sokkal később, a 72. percben, Zámbó újra vezetéshez juttatta a magyar csapatot. Már csak tizennyolc perc hiányzott ahhoz, hogy világ- bajnoki döntősnek mondhassuk magunkat! A csapat a közönségtől hajtva, rendületlenül támadott. Közben azonban elhanyagolta a védekezést, a szoros emberfogást, így történhetett meg, hogy még a gólöröm friss ízébe újabb keserűség vegyült. A fedezetlenül hagyott Edström egy keresztlabdából a 76. percben befejelte az egyenlítő gólt - 3-3 lett az eredmény. Újra idegeskedés, kapkodás lett úrrá az időzavarba került magyar válogatotton. Hiába „hajtottak” a játékosok minden erejükkel, most már semmi nem sikerült, és - szokás szerint - a szerencse is elpártolt tőlünk. Kocsis Lajos nagy lövése például a kapufáról pattant vissza... Lejárt a 90 perc, és mi megint lehajtott fejjel, csalódottan, bosszúsan távozhattunk a Népstadionból. Rosszabb gólkülönbséggel kiestünk, nem jutottunk ki az NSZK-beli világbajnokságra! A tizenhat csapat a következő csoportosításban kezdte el a küzdelmet: I. csoport: NSZK, NDK, Chile, Ausztrália; II. csoport: Jugoszlávia, Skócia, Brazília, Zaire; III. csoport: Hollandia, Svédország, Bulgária, Uruguay; IV. csoport: Olaszország, Lengyelország, Argentína, Haiti. Az I. csoportból, nagy meglepetésre, a világbajnokságon először szereplő NDK válogatottja, és az NSZK - miután 1-0-ra kikapott honfitársaitól - a második helyen jutott tovább. A II. csoportból Jugoszlávia és Brazília került a középdöntőbe, míg Skócia azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel kénytelen volt búcsúzni. A III. csoportban Hollandia és Svédország fölényesen vívta ki a továbbjutást, a IV. csoportban pedig Lengyelország veretlenül, Argentína pedig - az olaszokkal szemben - azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbséggel ment tovább. A középdöntőt két négyes csoportban rendezték meg. Az egyikben Hollandia, Brazília, Argentína és az NDK, és a másikban az NSZK, Lengyelország, Svédország és Jugoszlávia küzdött a döntő jogát jelentő első, a bronzérmet ígérő második helyért. Az A csoportban minden mérkőzés óriási küzdelmet hozott, de a hollandok veretlenül lettek elsők Brazília előtt. A B csoportban az NSZK is veretlen maradt, míg a második helyen Lengyelország vívta ki a kis- döntő jogát. A meglepetések a két döntő mérkőzésen folytatódtak: előbb Lengyelország győzte le Brazíliát 1-0-ra, majd a világbajnoki címért folyó küzdelemben az NSZK 2-1-re verte Hollandiát. Nagyszerű küzdelmet vívott a két csapat, és a németek megérdemelten nyerték el - másodszor a vb-k történetében — a világ- bajnoki címet. Egyetlen vereségüket - ez volt a vb legnagyobb pikantériája! - éppen az NDK-tól szenvedték el... Vándor Kálmán
