Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1997-09-05 / 18. szám
ÚJPEST 1997. szeptember 5. Képviselők írják. ...című rovatunkban megjelenő írásokat önkormányzati, illetve fővárosi képviselők írják. Az írásokat szerkesztőségünk változtatás nélkül adja közre... Örülök a villamosnak Nem szokásom képviselőtársaim írására 1 ágálni, de most kénytelen voltam tollat ragadni a METRO- SIRATÓ című cikk kapcsán, mely az Újpest Újság 1997. július 23-i számában jelent meg és Körmendi József KDNP képviselőként, valamint a Városfejlesztési Bizottság elnökeként jegyzett. A cikkre figyelmemet a címe hívta fel. Úgy gondoltam, hogy talán valamilyen információt tár elénk az írója a Káposztásmegyeri Metróvonallal kapcsolatosan. Sajnálatomra ezzel a kérdéssel nem foglalkozott Kömicndi Úr, sokkal inkább politikai tölteteket kívánt elpuffogtatni, melyek során a tények megismertetésével nem sokat bajlódott. Ezek közé tartozik, hogy Önkormányzatunk gondos előkészítő munkát követően elkészítette Káposztás- megyer rendezési tervét, melyet 1996. márciusában fogadott el. E terv a Káposztásmegyeri közlekedés javítását a villamosvonal meghosszahbításával, a leendő megállók kijelölésével oldotta meg. Ezt az elképzelést már a program elfogadásakor, egy évvel korábban 1995-ben megfogalmaztuk. Tisztelt Bizottsági Elnök Úr! Az Ön által irányított Bizottság készítette elő a fenti rendezési tervet és ezzel a döntést és Ön két évvel később kezd aggódni a metróvonalért? Önnek aggodalmaira a választ adta meg az a tény, hogy a lakók sokasága aláírásával erősítette meg igényét, hogy a villamos ígérete valóra is váljon. Bár minden Önkormányzati döntésünk ilyen mértékben találkozna az érintettek igényével. Valóban volt ígéret a metróvonal meghosszabbítására, mint ahogy az eredeti tervek az ország legnagyobb alvó városát tervezték panelből e területen. Remélem, mint városfejlesztő nem sajnálja, hogy ezt az ígéretet sem tartották be. Ön felveti, hogy akkor amikor egy volt újpesti alpolgármester fővárosi pozícióba került, nem oldódott meg a metró sorsa. Bizonyára tudja, hogy ilyen döntés és beruházás nem pusztán önkormányzati ügy. Ez meghaladja a teherviselő képességet akkor is, ha Ön elégedett lenne „olcsó” orosz metróval. Egyébként, a piaci viszonyokat is figyelembe véve honnan veszi, hogy az orosz metró olcsó? Talán korábban tisztázni lehetett volna a Fővárossal közös ügyeinket, hisz az előző ciklusban a főváros és Újpest testületéi, polgármesterei azonos politikai elkötele- zettségűek voltak és Ön szövetségben működött velük. Ebből is látszik, hogy ügyeink közösek és csak beszélő viszony fenntartásával lehet eredményt elérni. Ezért Adónaptár Tájékoztatjuk tisztelt Adófizetőinket, hogy a gépjárműadó, valamint a helyi, nem lakás céljára szolgáló építmény- és telekadó 1997. II. félévi adófizetési kötelezettség teljesítésének határideje: szeptember 15. (hétfő). A befizetésre szolgáló csekkeket 1997 januárjában - az adóívekkel együtt - már kipostáztuk. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy minden adókötelezettséget érintő változásról (eladás, lakóhely- változás stb.) annak bekövetkeztétől számított 15 napon belül bejelentést kell tenni. Adóigazgatási Iroda 1042 Bp„ Petőfi u. 4-6. Tel ./fax: 169-3642. Tel.: 169-3333/129 m.. 138 m. csodálkozom, hogy Ön nem vett részt azon a szakmai fórumon, melyen a városfejlesztéssel foglalkozó önkormányzati szakemberek kifejthették véleményüket a Fővárosi Általános Rendezési Tervvel kapcsolatban. Számtalan kritikát fogalmaztunk meg Újpest érdekében. Ön e fórumon nem közvetíthette ezeket, nem fejthette ki szakmai észrevételeit, e helyett újságunk hasábjain siratja a METRÓ-t. Nem tudom Ön hogy van ezzel, én nagyon szeretném megnyugtatni az Ön által elégedetlenkedőknek nevezett újpestieket több 800 millió forintos beruházás idccsalo- gatásával, a városrész ütemes fejlesztésével. Szeretném megnyugtatni Őket a közel fél milliárd forintos Bajza utcai csatorna megépítésével, a Szilágyi út részbeni felújításával. Szeretném ha tudnánk, akarnánk az ehhez hasonló beruházásokban erőnkhöz mérten részt és ha kell kockázatot vállalni. Ehhez persze türelemre, kommunikációra és együttműködésre van szükség. Ezzel szeretném megnyugtatni az elégedetlenkedőket, de tudom ez nem sikerülhet, mert sok még a tennivaló és minden teljesítés új igényeket fakaszt. Ez, Tisztelt Képviselőtársam, ez a fejlődés mozgatója, ezért Én nem siratom a metrót. Én örülök a villamosnak. Albrecht Péter önkormányzati képviselő MSZP Kedvezményesen... Tisztelt Nyugdíjasok! Önkormányzatunk a Népjóléti és Lakásügyi Bizottság döntése alapján októberben - a nyugdíjasok világnapja alkalmából - az újpesti nyugdíjasok számára kedvezményes üdülési lehetőséget kíván biztosítani. Üdülési időpontok: 1997. október 6-11-ig, 1997. október 11-16-ig. Az üdülés helye: Tiszacsege, Hotel Tiszatherm. A költség: utazással 8950 Ft/fő. Az elhelyezés 2-3-4 ágyas, fürdőszobás vagy közös zuhanyzós (folyosón) szobákban történik. A szállodában található fedett termálvizű úszómedence, biliárd, presszó, tv-szoba. A szálloda közelében falumúzeum található, illetve a Tiszán horgászatra van lehetőség. A fakultatív programok: (árát a helyszínen lehet befizetni) hajókirándulás a Tiszán, hortobágyi kirándulás csárdaprogrammal, csikós bemutatóval. Az újpesti önkormányzat az újpesti lakosok üdülési költségéhez az elhelyezési igény és a szociális rászorultság mérlegelése után támogatást nyújt. A kérelmeket az üdülés időpontjára, az elhelyezésre vonatkozó igény (2-3-4 ágyas szoba ill. fürdőszoba) megjelölésével és a nyugdíjas szelvény mellékelésével 1997. szeptember 30-ig lehet benyújtani Nagy István népjóléti alpolgármester titkárságán. (Polgármesteri Hivatal II. emelet 59-es szoba.) Nagy István népjóléti alpolgármester Az országgyűlési képviselők fogadóórái: Csizmár Gábor: 1997. szeptember 25.17 óra 30 Újpest, Polgármesteri Hivatal Az önkormányzati képviselők fogadóórái Választóker. a képviselő neve a fogadóóra ideje helye 1. evk. Diósi László (MSZP) minden hónap első hétfő 17.30-19 óráig Pozsonyi u. Általános Iskola 2. evk. dr. Derce Tamás (ÚE) minden hónap második szerda 14-16 óráig újpesti városháza 3. evk. Schmuck Andor (MSZP) minden héten kedden, 16 órától újpesti városháza, fszt. 25. 4. evk. Kalanovics László (MSZP) minden hónap harmadik hétfő 17 órától Erzsébet u. 31. Általános Iskola 5. evk. Bodor Mihály (MSZP) minden hónap második hétfő 17 órától Erzsébet u. 31. Általános Iskola 6. evk. Albrecht Péter (MSZP) minden hónap utolsó szerda 17 órától újpesti városháza, II. em. 57. 7. evk. Hock Zoltán (MDF) minden hónap első szerda 17-18 óráig újpesti városháza, II. em. 68. 8. evk. Nagy István (Fidesz-MPP) minden hónap első hétfő 17 órától Deák utca 65. gondnoki iroda 9. evk. Kurucz Pál (MSZP) minden hónap első csütörtök 17 órától Deák utca 65. gondnoki iroda 10. evk. Vincze István (ÚE) minden hónap harmadik hétfő 16-17 óráig újpesti városháza, fsz. 25. 11. evk. Skirka Péter (MSZP) minden hónap utolsó csütörtök 17-18 óráig MSZP székház, Nádor u. 1. 12. evk. Tóth József (független) minden hónap utolsó hétfő 17 órától Langlet Valdemár Ált. Isk. 13. evk. Eiselt Géza (MSZP) minden hónap első hétfő 17-18 óráig Megyeri úti Általános Iskola 14. evk. Gál István (független) minden hónap második szerda 17-19 óráig Bajza utcai Általános Iskola 15. evk. Egerszegi Krisztina (MSZP) minden hónap második hétfő 16 órától Mód Aladár Általános Iskola 16. evk. Juhász László (MSZP) minden hónap utolsó szerda 17 órától Ugró Gy. sor Általános Iskola 17. evk. dr. Kulcsár Ferenc (MSZP) minden hónap első csütörtök 17-19 óráig Megyeri úti Általános Iskola 18. evk. Mészáros Ferenc (MSZP) minden hónap első hétfő 17 órától Káposztásmegyeri Közösségi Ház 19. evk. Majzik Ferencné (MSZP) minden hónap első szerda 17-18 óráig Park Óvoda 20. evk. Kiss Sándor (MSZP) minden hónap második kedd 17.30 órától 18.00 órától Bőrfestő u.-i Általános Iskola Homoktövis u.-i Általános Iskola Listás képviselők dr. Benkő László (MSZP) Buzna Ferenc (ÚE) dr. Demkó János (független) Bujdosó Miklósné (FKGP) Nemes Sándor (FKGP) Kerekes Zoltán (Munkáspárt) Ferenczi Sándor (SZDSZ) Dr. Kató Balázs (SZDSZ) Petras József (független) Körmendi József (KDNP) minden hónap első hétfő 16-18 óráig minden hónap első csütörtök 17-18 óráig minden hónap utolsó csütörtök 17-18 óráig minden hónap első szerda 15-18 óráig minden hónap első hétfő 17-19 óráig minden hónap harmadik kedd 17-19 óráig minden hónap első csütörtök 18 órától minden hónap második csütörtök 18 órától minden hónap utolsó szerda, 15-17 óráig minden hónap első csütörtök 17.30-19 óráig Városháza (bejelentkezéssel) Újpestért Egyesület, Bp„ Liszt F. u. 23/C Ih. Városháza, fsz. 25. FKGP-székház, Király u. 13. FKGP-székház, Király u. 13. Munkáspárt-székház, Munkácsy 51/A SZDSZ-székház, Berda J. u. 48. SZDSZ-székház, Berda J. u. 48. Városháza, lakásigazgatási iroda KDNP-irodaház, István út 1-3.