Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-24 / 2. szám
Ötvenkét éve történt... Az újpesti antifasiszta ellenállás 52. évfordulójáról emlékeztek meg január 10-én. A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége újpesti szervezete által rendezett megemlékezést - a hagyományoknak megfelelően - a Pozsonyi úti partizánemlékműnél tartották, és elhelyezték a kegyelet virágait. Képeinken: A megemlékezést tartó Dénes István, a ME ASZ újpesti szervezetének elnöke, valamint az emlékezők (Fotó: Horváth Dávid) Filmlevél Újpest építészeti öröksége Január elején vetítette az ÚKTV-mozi azt az öt- venperces filmet, amelyet az önkormányzat felkérésére, megrendelésére készített az Újpesti Közösségi Televízió stábja 1996-ban. A film címe és egyben témája: Újpest építészeti öröksége. A nézői visszajelzések alapján nagy sikert aratott azok körében, akik már látták. (Akik nem látták volna, azok többek között februárban nézhetik meg, mert a nagy sikerre való tekintettel az ÚKTV ismét műsorra tűzi.) Amit látunk, az a lokálpatrióta szellemiségű tudományos ismeretterjesztés legszebb példája, amely jóindulatúlag figyelmeztet: nem is tudod, milyen értékek között élsz! Valóban: az ember napi rohanásai közepette talán fel sem emeli fejét, hogy rácsodálkozzon egy-egy szép építészeti megoldásra, elbámészkodjon valamely kapufaragás, boltozat, szobor romlásában is tiszteletet árasztó szépségén. Nem is tudjuk, hogy akár a szomszéd utcában vagy a városrész távolabbi pontjain milyen építészeti, kulturális, ipari emlékek rejtőznek - többnyire pusztulófélben. A film nagy erénye, hogy nem ragad le a puszta építészeti szakmai témáknál, hanem a történelembe, kultúrtörténetbe, ipartörténetbe, közlekedésbe és a művészetekbe ki-kitérve a mindenkori élő településben mutatja meg a különféle épületeket és építészeti lehetőségeket. Mindvégig jelen van az a folytonosság, amely jelzi: őseidtől örökölted és utódaidnak adod majd tovább mindazt, amit ez a táj rejt, hozzátéve azt, amit a magad erejéből alkottál vagy pusztítottál el. Nagyon nehéz dolga volt az alkotóknak, hiszen lényegében kevés írásos és leképezhető anyagból lehetett csak kiindulni. A forgatókönyv- író-narrátor Lovas György támaszkodhatott ugyan az 1935-ben megjelent Újpest monográfiája alapműre, csakhogy ez a könyv nem többet, mint 100 évet ölel fel, a filmben pedig alapos műgonddal és szakmai pontossággal benne van az 1836-ig és az 1935-től eltelt idő építészete és térképészete is. Tehát a forgatókönyv összeállítójának komoly kutató és építészeti szakmai munkát is kellett végeznie, hogy a végeredmény ilyen alapos és átfogó lehessen. Merczel András főszerkesztő-rendező hatalmas helyismerettel és városszeretettel rendezte össze a terjedelmes anyagot. Nem volt könnyű dolga, hiszen sok száz év történelméből nem maradtak konkrét újpesti képek, dokumentumok vagy maradványok, de ezeket is ábrázolni kellett (és sikerült); máskor pedig a bőség zavara jelenthetett számára fejtörést. Szirmai Gábor kamerája nemegyszer „jótékonyan csal” a szép képi megoldásokkal, hiszen a sokszor csúnya környezetben elvesző részleteket itt ki lehet emelni, fény-árnyék hatásokkal érzelmi töltést lehet hozzáadni. (Én például a Városháza lópcsőházát a valóságban sosem láttam ilyen szépnek, mint ezeken a jó beállítású enteriőrökön...) Az egész film tele van meglepetésekkel és információkkal. Hányán tudtuk vajon, hogy a városra jellemzőek a saroktornyos házak, a tégladíszítés, vagy hogy más a saját ház, a bérlakóház, vagy az üzlet-lakóház építészeti funkciójában és megoldásaiban? Hányán látták a pusztuló értékek közül azt a freskót, az első lift maradványait, azokat az ablakberakás-maradványokat, amelyekből már hiányzik a színes üveg, a roskadozó kapu míves faragását, amit ez a film még meg tud mutatni? És vajon eltűnik-e, vagy megőrizhető a díszes patikaberendezés, a Szent István-os, maratott üvegajtó, ha a régi épületre a „haladás" ráteszi környörtelen, eltüntető mancsát? Romantikus, klasszicista, eklektikus, szecessziós totálokon és részleteken, bauhausra, szocialista realizmusra jellemző ornamentikákon, régi és új városrészeken pásztáz a kamera, hol alulnézetből, hol madártávlatból. Milyen szép is tud lenni egy ipari torony, gyárkémény, ha arra értően felhívja valaki a figyelmünket! És mindig jelen van az ember. Hol testi valójában, mint a mai itt élők, vagy a homoktorony- építő gyerekek, hol fényképeken, mint a névtelen gyári munkások, vagy a nevesített egykori hírességek, hol pedig hiányával, hiszen a gazosodó gyárudvarok, elhagyott épületek képeibe a szellem vetíti bele az egykor volt életet, nyüzsgést. Lehet, hogy pár év múlva már csak a videoszalag őrzi meg az utódoknak, ami ma még fellelhető. És milyen jó volna, ha a meggondolt és meggondolatlan politikai intézkedések nyomán még több megörökíthető maradt volna fenn a kamera számára és az utódok használatára. Ez a film komoly figyelmeztetés is, amiből ki-ki tanulságokat vonhat le. Tudnunk kell, hogy hol élünk, mit rejtenek a falak és mi a kötelességünk a múlttal és jövővel szemben! A film alkotói a maguk területén szép és értékes munkával, elvitathatatlan érdemekkel járultak hozzá a ősök tiszteletéhez és az utódok szolgálatához.- muzsay -
