Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1997-07-11 / 14. szám
ÚJPEST 1997. július 11. ■Mii HHMI Lengyel kisebbségi önkormányzat Szent Lászlót ünnepelték Június utolsó vasárnapján Újpesten, Kőbányán és több vidéki városban rendeztek poloniai napokat. Az újpesti programsorozat legfőbb eseménye a Szent László-ünnep volt, amely a két nép évezredes kötődésének sokrétűségét bizonyította. Az újpesti lengyel kisebbségi önkormányzat nagy gonddal megszervezett vasárnapi műsorában egyházi, művészeti, sport- és szórakoztató programok közül válogathattak Ká- posztásmegyeren az érdeklődők. A kora délutántól az estébe nyúló program forgató- könyve szerint az újpesti lengyelek elsőként a káposztásmegyeri Szentháromság-plébániatemplomban szentmisén emlékeztek az 1192-ben szentté avatott László királyra, aki a lengyel népet megnyerte a kereszténységnek. Ezután az Általános Művelődési Központba vezetett az útjuk, ugyanis itt folytatódtak az ünnep világi eseményei. Az Újpesten először megrendezett Szent László-napon hárman vehették át a Trojan Marian füzesabonyi grafikusművész tervei szerint készített emlékplaketteket: Bereczky Istvánná az újpesti Lengyel-Magyar Baráti Egyesület könyvelési munkájáért, Joanovits Miklós a nemzetiségi rendezvényeken nyújtott kiemelkedő szakácstudományáért, valamint Kubát Éva a kisebbségi programok szervezésében és a lebonyolításában való segítségéért vehette át az elismerést. A délután folyamán labdarúgó-rangadóval folytatódott a program, ugyanis a lengyel kisebbség barátságos mérkőzésre invitálta az újpesti képviselők csapatát. Az újpesti önkormányzat által is támogatott rendezvényen több ismert művész is föllépett. Nagy sikere volt például Bárdos Györgynek, az Állami Operaház magánénekesének, és vastapsot kaptak a népi táncosok. Utóbbiak a lengyel kisebbségi ön- kormányzat által is támogatott Bem néptáncegyesület tagjai voltak. Az esti táncot pedig - mindenki kedvére - a tatabányai Stanislaw Bross kisegyüttes szolgáltatta. egri Káposztásmegyeren Rendkívüli testületi ülést tartott - mindössze egyetlen napirendi pontot tárgyalva - július 2-án a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat testületé. Mivel az előző ülésen - az előterjesztő távolléte miatt - levették a napirendről a Kölyökkavalkád rendezvényének értékelését, a fenti időpontban kerítettek sort rá. A Kölyökkavalkád immár második alkalommal történő megrendezése sikeres kezdeményezése a részönkormányzatnak és jövőre is szeretnék megrendezni - mondták a jelenlévők. A részönkormányzat ülésén Mészáros Ferenc elöljáró bemutatta a jelenlévőknek a nemrégiben kinevezett őrsparancsnokot: Simon Tamást. Tisztújítás a KDNP-nél Tisztelettel tájékoztatjuk önöket, hogy a Keresztény- demokrata Néppárt újpesti szervezetének vezetősége a közelmúltban megújult. Az új vezetőség a következőképpen állt fel. Elnök: Eibel Gyula, titkár: Sauer- mann Ferenc, gazdasági felelős: Szentirmay Sándor. Címünk változatlanul: Bp. IV., István út 1-3. fszt. Klubnap: csütörtökönként, 17.30-tól. Vezetőség Képviselői fogadóóra-változás: Egerszegi Krisztina, a 15. számú egyéni választókerület képviselője augusztusi fogadóóráját 25-én, hétfőn, 16 órai kezdettel tartja a Mód Aladár Általános Iskolában. Kiss Sándor, a 20-as számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője augusztusi fogadóórája elmarad. Testületi ülés Június 26-án ülést tartott az újpesti önkormányzat képviselő-testülete. Dr. Derce Tamás polgármester, levezető elnök első napirendi pontként a Park Óvoda vezetőjének személyére készült előterjesztés megtárgyalására tett javaslatot. Mivel az előterjesztésben érintett Majzlk Ferencné, a jelenlegi óvodavezető, zárt ülést kért. az ülés a nyilvánosság kizárásával zajlott. Az igen rövid testületi ülést követően került nyilvánosságra: Majzik Ferencnét 5 éves időtartamra megerősítették óvodavezetői tisztségében. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A „MUNKANÉLKÜLISÉG HELYETT VÁLLALKOZÁS” KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATOT ÍR KI a hátrányos helyzetű vállalkozások fejleszté-1 sére, köztük a csökkent munkaképességű-j ek, volt állami gondozottak és a cigány származású vállalkozók számára. 1 Egy-egy pályázó által maximálisan elnyerhe- j I tő összeg 200 000 Ft. mely vissza nem téri-1 í tendő támogatás. | CSAK A FENTI 3 TÁRSADALMI CSOPORT- ;; - BA TARTOZÓ, ÁLLANDÓ BUDAPESTI LA- f I KÁSCÍMMEL RENDELKEZŐ VÁLLALKO- j 1 ZÓK, ILLETVE VÁLLALKOZNI SZÁNDÉKO-1 j ZÓK JELENTKEZHETNEK. f A rendelkezésre álló összeg: 3,5 M Ft. PÁLYÁZNI CSAK PÁLYÁZATI ŰRLAPON LE- j | HÉT MELY A KÖZALAPÍTVÁNY IRODÁJÁBAN I j SZEREZHETŐ BE, 1997. AUGUSZTUS 4-TŐL. I j FIMÜV (épülete), 1091 Bp. IX., Üllői út 45. I j II. 226. A sz. Érdeklődni lehet: 215-4650/128-as mellék. | j BEADÁSI HATÁRIDŐ: 1997. szeptember 12. | | w _ J A sorkötelesek polgári szolgálatáról TÁJÉKOZTATÁS Jogszabályi változás következtében tájékoztatjuk az újpesti sorköteleseket, hogy 1997. július 24-ét követően a polgári szolgálat, illetve a fegyver nélküli katonai szolgálat teljesítését a Fővárosi Közigazgatási Hivatal bírálja el. A polgári szolgálatról szóló 1997. évi XXL törvény 60. §-ában foglaltak alapján a kérelmeket a törvényben meghatározott formanyomtatvánnyal együtt a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz, az MH Budapest Főváros Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnokához, vagy az állomány illetékes parancsnokhoz. lehet benyújtani. Az 1997. július 24. időpont utáni eljárással kapcsolatosan a Fővárosi Közigazgatási Hivatalnál - Budapest V.. Váci u. 62-64. szám alatt, vagy a 118- 3933 telefonszámon - lehet érdeklődni. Dr. Vitáris Edit jegyi« 2