Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-13 / 12. szám
ÚJPEST 1997. június 13. ■■■ Újpest az ötödik és a hetedik helyen Kihívták - egymást A Kihívás Napja, - Challenge Day - nagy népszerűségnek és hagyománynak örvend országszerte, hiszen a városok már hetedik éve szervezik meg minden májusban - idén május 28-a volt e jeles nap - azt a bizonyos sportnapot, melyen öreg és fiatal is mozoghat — megdolgoztathatja izmait. A lakossági vetélkedők és sportprogramok célja azóta nem sokat változott, csupán a rendezvény nevét keresztelték - immár véglegesen - magyarra, a Kihívás napjára. Sok színes, érdekes program várta a látogatókat. A játékos kedvűek a Pozsonyi Úti Általános Iskola vetélkedőiben, játékaiban szerepelhettek. A céllövészetet kedvelők légpuskával hódolhattak szenvedélyüknek a Technikai és Tömegsport Egyesület segítségével. Ők rendezték a csúszókorong-bemutatót és -versenyt is, melybe minden érdeklődő bekapcsolódhatott. A szervezők nemcsak egészségünk megőrzésében, hanem annak ellenőrzésében is segédkeztek, mégpedig a leendő egészségügyi dolgozók - a Kanizsai Dorottya Szakközépiskola végzős diákjai - egész napos, ingyenes vérnyomásmérést biztosítottak. Az újpesti sportiroda hű maradt ahhoz a hagyományhoz, hogy az újpestiek ismét az Anonymus utcai pályán futhattak, mozoghattak. Az idősebb korosztály is csodájára járt a 6-8 éves kisfiúknak, akik talpig bőrruhában, minimotorral száguldoztak a pályán, bemutatva tudásukat, bátorságukat. Ezen a napon ért véget a „Kresz Suli ’97” zárórendezvénye is, melynek lebonyolításában a helyi rendőrkapitányság és Eperjesi Árpád százados nyújtott segítséget. A legnagyobb elismerést a Játékbusz elnevezésű társasjáték és vetélkedősorozat kapta. Itt olyan logikai furcsaságokkal, tárgyakkal találkozhattunk, melyek a fizika törvényeinek ellentmondlak. Feltalálók készítették ezeket az ördöngös szerkentyűket, a vetélkedőn ezen tárgyak működésére kellett rájönni. A szerencsések fagolyókat kaptak jutalmul, amelyeket végül chipsre válthattak be... A Kihívás napja sikerét a színes programok mellett segítette a polgármesteri hivatal közhasznú foglalkoztatási csoportja is, akik Milkovils András irányításával takarították a sportpályát, lehetővé téve a sportolást, a versenyzést. A rendezvényt sportszerekkel támogatta a Centrum Újpesti Áruház és a IV. kerületi OTP Bank Részvénytársaság is ajándékaival. A sportnap itt még nem ért véget, hiszen beszéltünk egy másik helyszínről is, ahová 8 újpesti iskola több csapata ment el, elfogadva a XV. kerületi általános iskolák meghívását. A palotaiak több versenyszámban hívták ki a mieinket, például röplabda-, kosárlabda-, kézilabdameccsekre, labdarúgó- és úszóversenyre. A vendéglátók ebéddel is megkínálták az újpesti versenyzőket, akik lelkesen vetélkedtek egymással és egymásért. Kétszáz diák képviselte Újpestet, a Szőnyi István Általános Iskolából, a Nyár Utcai, a Virág Utcai, a Bajza Utcai Általános Iskolából, továbbá részt vettek még a Megyeri Úti, a Homoktövis úti, a Szigeti József Utcai Általános Iskola és a Szűcs Sándor Általános Iskola diákjai. A sportvezetők remélik, jövőre az újpestiek viszonozzák a meghívást! A verseny befejeztével elkészült a fővárosi és az országos végeredménylista. A statisztikai adatok alapján minden 15 percet mozgó résztvevő pontot kapott. Az országban legjobb helyen végzett Székesfehérvár, a fővárosban pedig a XVIII. kerület „csapata” lett az első. Ám nekünk sem kell szégyenkeznünk, sőt! Újpest a kerületek között ötödik, országos viszonylatban pedig hetedik helyen végzett. Jó lenne, ha ezek a számadatok nemcsak e májusi napra vonatkoznának, hanem a résztvevők az év akár minden napján sportolnának valamit - egészségükért! Kámány Dóra (Fotó: Horváth Dávid) Nyári tábor Ötéves kortól minden gyermeket szeretettel várt az újpesti Óceán SE nyári tábora. Az 1997. június 16-tól auguszus 22-ig működő tábor változatos programokat kínál (strand, uszoda, kirándulás, tenisz, foci, vetélkedő stb.). Minden szerdán lovaglás, csütörtökön országház-látogatás, pénteken repülés - napi háromszori étkezéssel - 3200 Ft/hét. Érdeklődni és jelentkezni az ÁMK-ban lehet (Bp. IV., Hajló u. 2-4. Telefon: 3794322). 10 _ „Ép testben ép lélek”- Megemlékezés a Halassy Olivér sportközpontban - „Idén sem maradhat el a már tradíciónak számító megemlékezés, az emléktábla megkoszorúzása. Kérek mindenkit, álljon fel, s tisztelegjünk Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok és úszórekorder emléke előtt!” - nyitotta meg tavasz végén azt az ünnepséget, amellyel minden évben a sportember emléke előtt tisztelegnek Pétery Pál, a sportközpont igazgatója. Majd hangulatos gitárzene mellett- ifj. Pétery Tibor, a Győri Zeneművészeti Főiskola növendékének muzsikáját hallhattuk - kezdetét vette az emlékező műsor. Á létesítmény vezetője és a patronáló intézmény, a Pozsonyi üti Német Tagozatos Általános Iskola igazgatónője, Kovács Sándorral elhelyezték a koszorúkat az emléktáblánál. Ezután izgalmas percek következtek. Farkas Ferenc „játékmester”, aki a Vitéz Halassy Olivér Sportalapítvány elnöke és a Kanizsai Dorottya Szakközép- iskola testneveléstanára, kihirdette a novemberben kiírt - és lapunkban is meghirdetett - pályázatok eredményeit. A versenyen két kategóriában lehetett indulni: „Egy sporttörténet" címmel a sporttal, a szabadidő hasznos, sportszerű eltöltésével és az egészséges életmóddal kapcsolatos élmények felhasználásával készült prózai dolgozatokkal, valamint „Nevessünk rajta!" címmel sporttal kapcsolatos karikatúrákkal. A díjnyertes, továbbá a jól sikerült rajzokat a vendégek megtekinthették az ünnepség színhelyén. Az első díjat Verebcly Róbert nyerte el, aki a Szűcs Sándor Általános Iskola V. osztályos tanulója. Képe Puskás Öcsit ábrázolta fantasztikus humorral. Azt hiszem, a nézők valóban jót „nevettek rajta”. A második helyezést a Szőnyi István Általános Iskola diákja. Molnár Edina kapta, akt három rajzzal pályázott. Az úszás, futás és íjászat komikus pillanatait örökítette meg. A harmadik díjat egy triász által készített műnek ítélték, melyet a „Tanoda téri fiúk”, azaz Nagy Gergő, Sárkány Krisztián és Dorozsmai Ádám rajzoltak. A prózai kategóriában kevesebben indultak. Első díjat nem is ítélt senkinek a zsűri, Ladányi Zsuzsanna (a Kanizsai Dorottya Középiskola magyar szakos tanárnője), aki értékelte az írásokat. Második helyezést Horváth Péter ért el, a Szűcs Sándor Iskola nyolcadikos tanulója. A harmadik díjat pedig megosztották Szőcs Brigitta és Ughy Márton „szőnyis” diákok között. Dicséretben részesítették Sípos Esztert és Tamás Gergelyt. A helyezettek mindkét kategóriában okleveleket, valamint különböző értékű könyvutalványt kaplak. Az örömujjongások után kezdődhetett a játék, melyet szintén Farkas Ferenc vezetett. Különböző szellemi és fizikai erőpróbákon vehették részt a lelkes gyerekek. Ismét rajzolni. írni kellett, továbbá totózni, lufit fújni és a többi. A vetélkedő helyezettjei Varga Bence, Sárkány Krisztián és Szemerédi Fruzsina lettek.- „Úgy vélem, attól, hogy a létesítményünk sportközpont, nem szabad elfeledkeznünk az ember morális értékeiről sem. Nemcsak testünk jó kondícióban tartására kell odafigyelnünk. Iranern a lelki, szellemi dolgokra is. Nagyon fontosnak tartom, hogy minden évben megemlékezzünk névadónkról, s ezáltal az ünnep hangulatával töltsük meg lelkünket - mondta Pétery Pál, aki még mosolyogva hozzátette: Tudja, ép testben ép lélek” - ehhez tartjuk magunkat mi is....” A rendezvény szervezői remélik, hogy jövőre a megemlékezésre még több diák, fiatal, érdeklődő jön majd el, s még többen vesznek részt a pályázatokon. Figyelem! Ősszel újabb pályázati felhívásokat lelhetnek a sportcentrum kiírása alapján az érdeklődők! Nagy Patrícia