Újpest, 1997 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-30 / 9. szám
i 1997. április 30. üjPEsr iiltz-feáén&w 6. Dráma a Maracaná stadionban A háború miatt két világbajnokság elmaradt. Az 1948-as londoni olimpiára mégsem küldtünk ki futballcsapatot, mert a szervezés úgy érezte, hogy még korai lenne ilyen magas szinten próbára tenni biztatóan alakuló fiatal együttesünket. Ugyanez az álláspont érvényesült az 1950-es világbajnokság előtt is. A FIFA Brazíliát jelölte ki színhelyéül, de Európa még távolról sem heverte ki a világháborút, s újabb világméretű futballtalálkozóra gondolni sem akart. Pénze sem volt rá... Nem neveztek a szocialista országok, majd egymást követték a lemondások, sőt a foghíjas selejtezőkből a 16-os döntőbe került Skócia, Törökország és India is - közvetlenül a világbajnokság előtt - közölte, hogy nem tud részt venni a brazíliai végküzdelmekben. A mezőny tehát 13 csapatra csökkent és a rendezők ekkor a drámai küzdelemben kiesett Franciaországot hívták meg, hogy legalább négy csoportot lehessen kialakítani. A válasz először kedvező volt, de az első fellángolást visszakozás követte. A világbajnokság megrendezését veszélyeztető gondokon végül úgy kerekedtek felül, hogy - a brazilok javaslatára — az egyenes kiesés rendszere helyett négy csoportot alakítottak és a négy csoportelső körmérkőzéses formában döntötte el a világbajnoki cím sorsát. A sok kedvezőtlen előjel ellenére voltak biztató és emlékezetes eseményei is ennek a világbajnokságnak. Első ízben nevezett a brit labdarúgás, és Anglia el is jutott a tengeren túlra. Újra megjelent a kétszeres olimpiai győztes, majd az első világbajnok, Uruguay válogatottja is, no meg az ugyancsak kétszeres aranyérmes Olaszország. A világbajnoki cím védőinek elutazását sok vita előzte meg. A londoni olimpián ugyanis nagy csalódást okozott az „azzuri” válogatott, 1949-ben pedig a su- pergai repülőgép-szerencsétlenségnél odaveszett a bajnok egész csapata, vele a válogatott gerince, nyolc játékosa. Brazíliában nagy szeretettel fogadták az európaiakat. S közben találgatták: Brazília vagy Uruguay? A vélemények megoszlottak, de az egyik kérdésre hamarosan megjött a válasz... Méghozzá csattanós! Mialatt a brazilok veretlenül haladtak előre az I. csoportban, és csak a svájciak tudtak elvenni tőlük 1 pontot, a II. és III. csoportban óriási meglepetések születtek. Az angolok, miután biztosan győztek Chile ellen - 1-0 arányban kikaptak az Egyesült Államok ismeretlen csapatától. A mérkőzés egyetlen gólját a Haitiből való Gaetjens lőtte, akit nyomban megvásárolt a Racing Paris, s utána évekig a kispadon ülhetett, mert nem tudott bekerülni a francia csapatba... Az angolok még ki sem heverték a váratlan sokkot, amikor újabb 1-0-s vereséget szenvedtek, másodszor a spanyoloktól. Pedig az akkori angol válogatottban ilyen neveket olvashattunk: Williams, Ramsey, Wright, Finney és Matthews... Nem véletlenül mondta Sir Alf Ramsey, az 1966-ban világbajnokságot nyert angol válogatott kapitánya: „életem legcsúnyább emléke nem a Wembley-stadionban elszenvedett 6-3-as »magyar csapás«, hanem a brazíliai világbajnokság...” A másik nagy szenzációt az olaszok szolgáltatták. Bár a londoni olimpia után megvásárolták a világhírű belső hármast: a Gren, G. Nordhal, Liedholm- triót, az első mérkőzésen mégis kikaptak a svédektől 3-2-re. A világbajnoki címet viselő gárda nem volt egységes, s a szerencsével is hadilábon állt. A 87. percben Carapellese kapufát lőtt, így elúszott a döntetlen lehetősége is. A négyes döntőbe tehát Brazília, Spanyolország, Svédország és Uruguay került. A folytatás is igazolni látszott a hazai reményeket. Elsősorban Ademir négy góljával a brazilok 7-1-re győztek a svédek ellen, ugyanakkor az uruguayiak csak keserves döntetlent értek el a spanyolokkal szemben, akiket a második fordulóban a rendezők 6-1 arányban „lemostak” a pályáról. A négyes döntő másik dél-amerikai csapata, nehezen bár, de győzött (3-2) a másik aurópai válogatott ellen. Már az utolsó felvonás előtt minden készen állt a rendkívüli nemzeti ünnepre. Rio de Janeiro utcái fellobogózva várták a döntő napját. Az Avenida Rió Brancón, a legelegánsabb divatszalon kirakatában kiállított Rimet kupa előtt tízezrek zarándokoltak el naponta. A jegyek már egy héttel a Brazília-Uruguay találkozó előtt elkeltek, és csillagászati árakon cseréltek gazdát. A rendőrség nem győzött rendet, fegyelmet tartani, de minden igyekezete hiábavalónak bizonyult. A 150 000 személyre épült Maracaná-stadionba bepréseltek 200 ezer embert! Már kora hajnalban, napfelkeltekor ezrek és ezrek ülték körül a stadiont, hogy biztosítsák helyüket, vagy megkíséreljék a lehetetlent -jegyet szerezni. A lapok szerint a tolvajok nem pénztárcákra, kasszafúrók nem bankokra - hanem meccsjegyekre vadásztak. S a hangulatot a tetőfokra hevítette a brazil sajtó áradozása. A lapok már napokkal előtte ezzel a szalagcímmel közölték tudósításaikat: „Már világbajnokok vagyunk!” A brazilok rohamoztak, lelkesedtek, de az első visszavert támadások után megtorpantak. Az előző két mérkőzésen lőtt 13 gól után nem számítottak ilyen szervezett ellenállásra. A nézőtérről közben egymás után vitték el a brazil szurkolókat - kórházba. Félidőben már több mint 200 embert ápoltak baleset, illetve szívroham miatt... A pályán azonban viszonylag fegyelem uralkodott. Az angol játékvezetőnek, Reademek nem volt sok dolga. A brazilok nem akartak hinni a szemüknek, az uruguayiak pedig egyre magabiztosabban játszottak és csak villámgyors ellentámadásokat kockáztattak meg. Szünet után végre megtört a ,jég” és a 47. percben Friaca - bár erősen vitatott góllal - megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A vendégek erőteljesen tiltakoztak, de hiába, a bíró hajthatatlan maradt. A nézőtéren mámoros hangulat uralkodott, a brazilok játékán azonban ebből semmi nem tükröződött. Sőt az „uruk” felhagytak a védekezéssel és „dupla vagy semmit” kezdtek játszani. Nagy lendülettel támadásra mentek át, sőt megijesztették a brazilokat, akik egyre jobban féltették az egygólos vezetést. S Schiaffino, az „uru” válogatott középcsatára lett a világbajnokság legjobb játékosa ahelyett, hogy kihasználták volna a hazai környezetet, a szenvedélyes közönség biztatását - öngyilkos taktikával - egyre lassabban, szinte ólomlábakon jártak. A 67. percben gólt kaptak. Schiaffino átkígyózott a védelmen és lövése halálos csendet parancsolt a lelátókra! Alig telt el újabb 12 perc, Chiggia már a vezetést is megszerezte Uruguaynak... Húsz év után újra Uruguay lett a világbajnok! Méghozzá Brazíliában — a brazilokkal szemben! Ennél fényesebb sikert a futballtörténelem egyetlen országa sem mondhat magáénak. S ezzel csodálatos negyedszázad - 1924—1950 - zárult le, amely alatt Uruguay kétszer nyert olimpiát és kétszer lett világbajnok! Vándor Kálmán Brazília-Svédország 7-1 Uruguay-Svédország 3-2 Braztlia-Spanyolország 6-1 Svédország-Spanyolország 3-1 Döntő: Uruguay-Brazília 2-1 (0-0) Góliövők: Schiaffino, Ghiggia ili. Friaca Uruguay: Maspoli - Gonzales, Tejera, Gambetta, Varela, Andrade, Ghiggia, Perez, Schiaffino, Miguez,Moran Brazília: Barbosa - Augusto, Juvenal, Bauer, Danilo, Bigode, Friaca, Zizinho, Ademir, Jair, Chico 11
