Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-08-17 / 16-17. szám
Ezredéves kirándulás - II. rész ÚJPEST, ANNO 1896. Az egyik kiállító, a Magyar Pamutipar Rt. újpesti telepének látképe a múlt század végén Több mint száz esztendővel ezelőtt, amikor a honatyák és várostervezők még arról vitatkoztak, hogy hol is kellene megrendezni a millenniumi kiállítást, szinte pontról pontra ugyanazokat a helyszíneket ajánlották, mint kései utódaik, akik a végül lemondott 1996-os expo fölött bábáskodtak, Futó Ferenc 1892-ben a Fővárosi Lapok hasábjain arról írt, hogy az Iparcsarnok körüli terület - azaz a Városliget - valószínűleg szűknek bizonyul. Szóba jöhetne még Lágymányos, de a pesti oldallal nincs híd- összeköttetés, így megközelíthetetlen. A Pékerdő. vagyis Kőbánya - amelyet többen is javasoltak - Futó szerint elve kudarcra ítélt ötlet, mert a környékbeli sertés- hizlaldák szaga áthatja az egész környéket. A cikkíró végül az Újpest szomszédságában lévő Angyalföldet ajánlja, mint a legideálisabb helyszínt... Újpest - amely akkoriban a fővárossal szomszédos nagyközség volt -, természetesen részt vett az Ezredéves kiállítás, illetve a millenniumi év rendezvényein. A két település „természetes” kapcsolatát többek között a lóvasút biztosította, amelyre ma talán némi nosztalgiával emlékezünk, ezelőtt száz esztendővel azonban korszerűtlen, lassú és szűk közlekedési eszköznek tartották. Nem csoda tehát, hogy az Újpesti Közlöny 1896. június 7-i száma vezércikkben köszöntötte a Budapest-Új- pest-Rákospalotai Villamos Közúti Vasút Részvénytársaság első villamosszerelvényét. Az új járművel bárki fél óra alatt eljuthatott Pest szívébe, kis kirándulással a Ligetben lehetett, sőt ha este az újonnan megnyílt Vígszínház előadását kívánta megtekinteni, még onnan is könnyen visszatérhetett otthonába, hiszen a villamos útvonala és menetrendje ezt is lehetővé tette. A cikkíró írása végén megkönnyebbülten küldi nyugdíjba a „lóvasút agyongyötört és kivénhedt gebéit”. A villamosság bevezetését ugyancsak az 1896-os esztendő hozta meg Újpest számára. Augusztusban tették közzé azt a tervezetet, amely föld alatti kábelek segítségével a község bármely lakásába bevezethetővé tette a villanyáramot, novemberben pedig megérkezett a külvilággal létesíthető közvetlen kapcsolat: a telefonhírmondó is. Túlzás nélkül leírható, hogy Újpest millenniumi lázban égett. Szinte valamennyi társadalmi csoport kivette részét az ünnepségekből, ki így, ki úgy: rangjához, vagyonához, erkölcsi elkötelezettségéhez mérten gazdagabban, illetve szerényebben. Az iparosság kötelessége A hat hónapig nyitva tartó Ezredéves kiállításon összesen 22 464 bejelentett hazai kiállító vett részt, köztük több mint 5500 az ipari csoportban. Újpest akkoriban már olyan jelentős gyárakkal rendelkezett, mint Lőwy Dániel Parkett- és Fumirgyára, négy különböző (a Ma- uthner Testvérek, a Weisz Armin és Fia, a Winternitz-, és a Wolfner Gyula és Társa-féle) bőrgyár, a Keleti és Murányi -féle vegyészeti gyár, Schön Bernát és Klein Ignác gyufagyára, Bernauer Lajos olajüzeme, Schreiber Henrik ecetgyára, Boeder illatszergyára, a Magyar Pamutipar Rt., illetve a Jutagyár. (Ez utóbbit több csapás sújtotta 1896-ban; gépeinek egy része tűzvész áldozata lett, munkásai pedig több hónapos - egyébként eredményes - sztrájkot folytattak.) Az Újpesti Ipartestület 1896 augusztusában dísz- közgyűlést rendezett az ezeréves haza tiszteletére. Gere Lajos 1935-ben kiadott Az 50 éves Újpesti Ipartestiilet című kötetéből idézzük: „A hazafias érzéssel telített iparosság, valamint a hatóság képviselői előtt dr. Várady Károly országgyűlési képviselő méltatta az ünnep jelentőségéi. Ünnepi beszédében találóan mutatott arra, hogyha valamely társadalmi osztálynak kötelessége megünnepelni Magyarország ezeréves fennállását, az elsősorban is az iparosságé, mert Magyarországon ezer esztendő viszontagságai között talán egy társadalmi osztály sem volt és ma sincs annyi szenvedésnek kitéve, mint az iparos osztály. Az ősök fehér lóval áldoztak a Hadúrnak, az ezerév késői unokái, az iparosság közgyűlésén ajánlja fel a hazának: jellemének erejét, erkölcsének tisztaságát, becsületes munkájának kenyerét. Fogadalmat tett ekkor Újpest iparos társadalma, hogy ezt a földet, melyet ősei karddal és buzogánnyal szereztek meg, megtartja becsületes munkával és kultúrával, mely egyedül tartja meg az erőt és hatalmat, biztosítja a szabadságot.” A közgyűlés az örömünnep emlékére 4 fát ültetett; alapítványt létesített „az elaggott iparosok és azok özvegyei számára”, valamint egy utasszálló (Herberg) létesítését határozta el, amelyben a megnyitástól számított egy esztendeig, 24 órára díjmentesen nyújtanak szállást. A községi ipartestület kedvezményekkel ösztönözte tagjait a millenniumi kiállítás megtekintésére. Legalább 10 főt elérő csoportlétszám esetén például a titkárság 20 krajcáros belépőjegyet biztosított tagjainak. A belépőjegy teljes ára a megnyitó napján (május 2-án) 4 korona, a többi napon 1 korona volt. A pénz akkori értékét illusztrálja, hogy a korabeli látogató a kiállítás bármely kávéházában és vendéglőjében egységesen 12 krajcárért ihatott meg egy pohár sört, és 20 krajcárt fizetett egy adag szalámiért. Vendéglátóhelyekben nem volt hiány; a kiállítás főterén és korzóján - amelyeket éppen ama bizonyos Iparcsarnok elé helyeztek el - díszkertek és szökőkutak választották el egymástól a kávéházakat. A legnagyobb „caffé” teraszán délután 4 és este 10 óra között egy 43 tagból álló katonazenekar játszott. Nevezzék ezentúl Árpád útnak Ami Újpest akkori korzóját illeti, az minden bizonnyal a Fő utca volt. A sör- és szalámiárakról ugyan nincsenek adatok, de a korszak hírlapjaiban szinte kizárólag a Fő utcai üzlettulajdonosok adtak fel hirdetést. A 38. szám alatt nyitotta meg Waschler Adolf a Merkur Kávéházal, a 15-ben működött Schön Bernát papír- és könyvkereskedése, a 9-es szám alatt Steiner József férfidivatüzlete hívogatta az érdeklődőket, az 55-ben a Földy-testvérek fűszer-csemegéje, a 83-ban pedig Balogh Lajos sütödéje várta a törzsvevőket. Nem véletlen tehát, hogy 1896 májusában e legforgalmasabb utcával kapcsolatban terjesztette be önálló indítványát Csepreghy Pál képviselő. Javasolta, hogy a „magyar nemzet apja" és a hon alapítója iránt érzett hálából Újpest első utcáját nevezzék át Árpád útnak. A képviselő-testület az indítványt egyhangúlag elfogadta... 1896. május 2-án, az Ezredéves kiállítás megnyitásának napján, nemcsak a budai Vár, az Országház, a Sugár út és a Városliget díszelgett teljes pompájában, hanem Újpest nagyközség is. Az elöljáróság ugyanis előzetesen azzal a kérelemmel fordult a lakossághoz, hogy az ünnepség tiszteletére a házakra tűzzék ki a nemzetiszínű lobogókat, este 7 órakor pedig ablakaikat világítsák ki. Ettől kezdve heteken át tartott az ünnepségsorozat, amelyet az iskoláktól az egyházi felekezetekig mindenütt megtartottak. Eibenschütz Béla tánctanító például millenniumi táncünnepélyt rendezett újpesti és budapesti növendékeivel. A rendezvényt a Colosseum névre keresztelt helyi színpad „összes termeiben” tartották. A jótékony célú táncesten a növendékek nemzeti viseletben lejtették a „legújabb magyar táncokat”. A millenniumi kiállítás 240 pavilonja között volt egy, amely a hazai oktatás és iskola történetét mutatta be. Mivel az újpesti állami polgári fiúiskola önállóan ezen nem vehetett részt, a szülők és a tantestület úgy döntött, hogy ők is megrendezik a maguk saját kiállítását. Az Újpesti Közlöny tudósítója szerint impozáns ünnepség keretében állították ki az intézet falai között készült rajzokat. A díszteremben felavatták Németh Gyula rajztanár őfelsége Ferenc József császárról és királyról készült olajportréját. Felette ez a jelmondat volt olvasható: „A legelső magyar ember a király!” A miniatűr világváros A király és a királyné a Városligetben harangzúgás közepette nyitotta meg a millenniumi ünnepségek központi rendezvényét. A díszmagyarba öltözött főméltóságú urak, államférfiak, művészek, a főváros és a vármegyék küldöttségei kíséretében a királyi pár megtekintette a fél négyzetkilométernyi terület legfontosabb pavilonjait. A kiállításra a mai Hősök terén lévő millenniumi emlékmű elődjeként emelt hatalmas díszkapun jutottak be a látogatók. A vasúttársaság kedvezményeivel az ország minden sarkából érkeztek az érdeklődők. Fél esztendő alatt mintegy 6 millióan váltottak jegyet, ez a szám megközelítette Magyarország lakosságának egyharmadát. A szegényebb vidékiek számára a Stefánia és Egressy út között barakksorokat építettek, amelyekben két hónap alatt 32 000 embert szállásoltak el ingyen, egy-egy éjszakára. Újpest képviselő-testülete 1896. május 25-én, pünkösdhétfőn, a helyi takarékpénztár dísztermében tartotta ünnepi ülését. Az akkori tudósító szerint: „Ami hiányzott a külső fényből és pompából, pótolta azt a belső mélység, az igazi hazafias lelkesedés. A terem falai nemzeti színű drapériával voltak bevonva, a közepén a király és a királyné, jobb oldalt Földváry alispán, balról Beniczky főispán élethű arcképével. Pálmák és örökzöld növények díszítették kétoldalt a bejáratot. Díszbe öltözött községi szolgák álltak sorfalat, s fogadták a nagy számban érkező képviselőket.” Az ünnepi beszédek után Lindt János községi bíró Magyarország ezeréves fennállásának alkalmából egyévi jövedelmét ajánlotta fel az Újpesten építendő árvaház javára; a díszközgyűlés pedig 500 koronát szavazott meg a felvidéki kultúregyesület részére. A közel 40 000 lakosú településről a millennium évében a helyi lap szerkesztője azt írta: „Egy darab Amerika a civilizáció tenyerén. Európa minden társadalma, nemzetisége tud egy példányt felmutatni Újpesten. Van itt olasz, német, osztrák, francia, angol, svéd, spanyol, orosz, lengyel, dán, oláh, szerb, tót, horvát s tudj’ Isten miféle náció még.” Nos, ez a miniatűr „világváros” az Ezredéves kiállításon több kitüntetésben is részesült. A millenniumi nagy kiállítási éremmel tüntették ki többek között Sternberg Armin hangszergyárost és kétkezi munkájáért jutalmat kapott az ipartestület számos tagja - közöttük Rein Ferenc asztalos és Kucsera Lajos lakatos -, akik a pavilonok és bútorok elkészítésében vettek részt. Váradi Adolf helybéli fényképész jóvoltából azonban a nagyközség lakossága is díjat kapott. A fotográfust ugyanis azon képeiért részesítették elismerésben, amelyeken kizárólag újpesti urak, hölgyek és gyermekek szerepeltek. Az egykori „megyeri puszta” 1896-ban már a főváros ipari szomszédja volt, amely az új század küszöbén munkavállalási lehetőséggel, a Duna és a vasútvonalak közelségével és a civil életmód komfortjával csábította magához a vidék és Budapest letelepedni vágyó polgárait. Rojkó Annamária
