Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1996-04-13 / 8. szám

Két kitüntetés: Az egyiket a kormány, a másikat a diákközösség adta... KÉT NAGY TANULSÁGGAL szolgál VAJNAI SANDORNÉ több évtizedes tanári pályája. Ő eszköznek nevezi sikerei titkát. Az egyik nélkülözhetetlen „eszköz”: szeretni a gyerekeket. Szeretni őket úgy, hogy ezt ők — a követelmények mögött is - megérezzék. A másik „eszköz”: ismerni, tudni a szakmát. Igaz, a tudásgya­rapítás végeláthatatlan tanulást kíván, de akinek olyan erős a kötődése a választott szakterületéhez, mint neki, ez nem ‘jelent gondot. A magyar irodalom, történelem megannyi szépségébe, érdekes, sőt izgalmas történé­sekkel teli korszakokba vezeti be az érdeklődőket. Mindezt tolmácsolni, közvetíteni úgy, hogy a diákok is fel­ismerjék ezek szépségét, fontosságát - számára igazán izgalmas feladat ma is. Amikor 22 évesen, friss diplomásként fiú diákok között kezdte pályafutását, mi tagadás, ott volt a nagy kérdés: hogyan tud majd fegyelmezni? S, hogy sikerrel vehette ezt az - olykor nagy buktatót jelentő - akadályt, gyerek- szeretetének köszönhette. No meg annak, hogy sohasem szégyellt tanulni idősebb tanártársaitól. Ma is szívesen emlékszik a Kandó Kálmán technikumban eltöltött időszakra, amikor diákként beült egy-egy neves tanár órájára. Minden újat, amit felfedezett, amit pluszként kaphatott, kincsként gyűjtötte be, hogy azt majd kamatoztathassa. Tisztelettel említi a Kandó egyik volt neves tanárát, dr. Janovky Antalt, akinek óráin különösen sokat tanult. A tudásátalakítás módszerének, a téma iránti érdeklődés felkeltésének titkaihoz sokat adtak ezek az óralátogatások. ABBAN AZ IDŐSZAKBAN a középiskolai tanári állás nem tartozott a „jól fizető” állások közé. Éppen a Kandóban töltött évek alatt kapott több ajánlatot is. A híradás-technikai iparból több felnőtt tanítványa volt, akik pályamódosítást javasoltak, sőt vállalatuknál állást is - például oktatási osztályvezetői állást - kínáltak. Szép szóval és több pénzzel sem tudták elcsábítani. Pedagógusi elkötelezettsége, gyerekszerdíete erősebb kö­telék volt minden anyagi előnnyel szemben. A KÖZELMÚLTBAN a Magyar Köztársaság elnöke rangos, a Magyar Köztársaság ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést adta át Vajnai Sándoménak, a Könyves Kálmán Gimnázium tanárának. Hittel, teljes odaadással, csendes szenvedéllyel végzett munkájának elismerése a kormánykitüntetés. A Könyves-múlt 21 esztendős és Márti tanárnő szerint harmonikus körülmények között telt cl. Külön is megem­líti Krug Ferenc igazgatót, akitől sokat tanult, s mint embernek, s mint főnöknek is sokat köszönhet. A kitüntetésről — amely meglepte - azt tartja, hogy nem csupán őt illeti, hanem azt a magyar irodalom népszerűsítését végző mun­kaközösséget is, amelynek ténykedése révén színvonalas irodalmi pályázatok - esszék, novellák, versek -, szavaló­versenyek öregbítették az iskola jó hírét. Kűri Erika, Szakonyiné Cseri Bogáta különösen sokat tett azért, hogy az is­kolán kívüli, kerületi önálló irodalmi műsoron is sikerrel, első helyezésekkel szerepeljenek az iskola diákjai. A magyar irodalom szeretete, az elkötelezett tanár iránti tisztelet késztette az 1965-ben érettségizett osz­tályt arra, hogy Nádas Józsefnek, az iskola volt tanárának nevével alapítványt hozzon létre. A cél: irodalmi alkotásokra ösztönözni a diákokat, s elismerni törekvésüket, színvonalas munkájukat. Az alapítvány eddig két szép évkönyvet is megjelentetett, bizonyítván elkötelezettségét a vállalt célkitűzéshez. A diákok most is ké­szülnek már a tanévzáró irodalmi rendezvényükre, amely mint mindig, bizonyára most is eseményszámba megy itt a Könyvesben, sőt Újpesten is. MARTI TANÁRNŐ nyugdíjba készül. Ám továbbra sem marad diákok nélkül. Igaz, messziről, Rá- kosszentmihályról jár Újpestre, de szívesen teszi, s ezt a diákok is érzik. O pedig őrzi azokat a szeretetmegnyil- vánulásokat, amelyeket diákjaitól kapott. Nehéz eldönteni, mi a kedvesebb emlék: az a diákjai fényképét tartal­mazó album, melyet az „örökkön örökké kedves tanárnőnknek” bejegyzéssel adtak át; vagy az a tény, amikor lábtörése kórházi ágyhoz kötötte, s diákjai valóban nem ismertek „lehetetlent” csak, hogy meglátogathassák. A diákok bizalma, őszinte megnyilvánulásai, tisz­telete, sőt szeretete az a másik kitüntetés, amely pá­lyáján végigkísérte, s amelyet a diákok újból és újból „visszajárva” is bizonyítanak. Lehet-e ennél őszintébben „adományozott” kitünte­tés?... — m - i >­A Magyar Kultúra Napján vette át Vajnainé Magyar Márta Göncz Árpád köztársasági elnöktől a kitüntetést Gyermeknapi ünnepség A Védőszárny Szervezet és a „Legyen a betű jó barát" Alapítvány 1996. június 8-án rendezi meg hagyomá­nyos gyermeknapi ünnepségét. Kérjük azon szervezetek, intézmények jelentkezését, akik védenceik, tanítvá­nyaik részére meghívót kívánnak igényelni, és meg tudják oldani, hogy a gyermekek szervezetten, csoporto­san érkezzenek a helyszínre. A helyszínen nincs módunk családokat fogadni, mert ezzel is csökkentenénk a meghívott gyermekek lét­számát. Kérjük, hogy a részt vevő gyermekek kiválasztásánál a rászorultság elve érvényesüljön. A rendezvény időpontja: 1996. június 8. szombat. A rendezvény helyszíne: 1. Kerületi Ifjúsági Sporttelep, Budapest I. kerület. Czakó utca 2-4. A helyszín adottságait kihasználva szeretnénk megfelelő programokat kínálni: sport, ügyesség, kulturális műsorok, honfoglaláskori jelmezek vetélkedője stb. A helyszínen lesz a szervezeteink által a Honfoglalás 1100. évfordulójának a tiszteletére meghirdetett képzőművészeti pályázatunk kiállítása. A meghívóigénylés módja: Levélben: Védőszárny Szervezet: 1088 Budapest. Baross u. 15. Telefonon: 202-2697, esti órákban. Eltemettük a telet... Sajnálhatja a napocska, hogy ezen a március végi délutánon a felhők mögött szunyókált! Ezért aztán nem láthatta Borbély Kati, Barna Gyuszi, Peiner Ba­lázs, Németh Luca, Lincsok Máté, Tábori Kristóf és a többi Ugró Gyula utcai általános iskolás nagyszerű produkcióit. De nemcsak a népi játékokból maradt ki. A felhő­takaró alól nem leshette meg, hogy miként készül­nek a színes mosott gyapjúból és szappanos vízből formált nemezlabdácskák, vagy miként lehet fényes és piros a „levélnyomatos” húsvéti tojás. De az újságíró ott volt és sok minden szépet látott. Azt is megfigyelhette például, hogy miként hajtogatja Dobos Józsi a másodikos „origami nagymester” azo­kat a színes papírvirágokat, amelyeket az egyhetes rendezvényen jól szereplő gyermekek kaptak, és mi­lyen fortélyos tudás kell ahhoz, hogy a fűzfaágból font koszorú szépen álljon. A kézműves foglalkozáson vidáman telt az idő... (Fotó: Horváth Dávid) A Téltemető-Tavaszváró környezetvédelmi hét eseményeiből az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Szűcs Sándor általános iskolások és pedagógusok értékes programok alakítói és résztvevői voltak, és a termé­szet védelme, az egészséges élet megvalósítása, a ta­vaszi népszokások megismerése, valamint a húsvét méltó megünneplése fontos üzenete volt a program- sorozatnak. A gyermekek érdeklődéséhez, ismeretszintjéhez igazodó foglalkozásokon nem volt kötelező részt venni. De a többség mégsem akart kimaradni! És a derű­sen tevékenykedő gyerekek igazán nagy kedvvel vé­gezték a közös munkát. A környezetvédelmi előadások, vetélkedők, já­tékok és foglalkozások csakis azért sikerülhettek ilyen kiválóra, mert a gyerekekkel együtt a neve­lők is játékos kedvvel irányították a közös „öröm­ünnepet” és pedagógiai hozzáértéssel, körültekin­tően készítették elő a környezetvédelmi hét „me­nüsorát”. Egri Tamara Az „Ady”-ban... Április 27-én, 15 órakor közkívánatra „Szellők szárnyán” operettgála lesz az Ady Endre Művelődési Központban. (Bp. IV., Tavasz u. 4.) Közreműködik: Kalmár Magda, Gárdái Gá­bor, Oszvald Marika, Csere László, Kovács Zsuzsa, Pál Atti­la. Kísér: Félix Györgyi és kisegyüttese. Belépődíj: 500 Ft. ❖ Április 27-én 19-24 óráig Szombat esti Beat-party lesz az Ady Endre Művelődési Központban, a ’60-as évek slágerei­ből. Játszik: a Beat-Box Együttes. Belépőjegy: 300 Ft. Az Ady Endre Művelődési Központban az április 20-ra hirde­tett Korda György és Balázs Klári új lemezbemutató koncertje, technikai okok miatt, április 19-én, 18 órakor lesz megtartva. Belépődíj: 500 Ft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom