Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-12-22 / 26. szám
ÚJPEST A BÍRÓ CSALÁD Újpest egyik szűk mellékutcájában, egy üzemépület labirintusának mélyén, különleges hangulat fogadja a vendéget. Az üzemcsarnok falait körös-körül festmények borítják. Nem poszterek, reprodukciók, hanem eredeti olajképek, kortárs festők alkotásai! A képek otthonossá teszik a teret. Aki Bíróékat keresi, bármikor jön, itt találja őket. Itt dolgozik az apa, az anya, a fiú, a lány, a vej, valamint Erika, az egyetlen alkalmazott, aki „csak” fogadott családtag. A 280 négyzetméter alapterületű helyiség nyomdaüzem és könyvkiadó. A családi munkamegosztás szerint egymást váltják a szövegszerkesztő, a nyomó- és vágógép mellett, a kötészetben és a montírozóasztalnál. A családfő: Bíró Endre ma már a középgenerációhoz tartozik. A hetvenes években kitanulta a nyomdász mesterség valamennyi ágát, számos nyomdában dolgozott. A rendszerváltás környékén úgy adódott, hogy betársulhatott egy nyomdaipari kisszövetkezetbe. Később önállósodott. Élményei, világlátása, a családhoz látogató vendégben, s talán az olvasóban is ébreszthet néhány gondolatot... A vállalkozásról... Elejétől fogva tudtam, hogy csak úgy lehet talpon maradni, ha az ember nem két nap alatt akar meggazdagodni. Célom az volt, hogy amennyire lehet, olcsón dolgozzak, de jó minőségben. Ez rossz párosítás, mert ha az ember szépen akar dolgozni, akkor drága alapanyagot kell használnia. Meg kell találni a középutat, hogy a megrendelő is elégedett legyen, ugyanakkor jól mutasson, ami kikerül a kezem alól. Zuglóban fél évig csak ketten dolgoztunk a feleségemmel. Az előkészítéstől a nyomásig, a rendelés- felvételtől a szállításig mindent mi csináltunk. Később felvettünk néhány alkalmazottat, és ez a fiatalokból álló gárda kiváló színvonalú munkát végzett. Fejleszteni is tudtunk, de amikor űj vágógéppel gyarapodott az üzem, az állandó dübörgés miatt a tulajdonos felmondott. Költözni kellett tehát, s mivel sok éve már Újpesten laktunk, a kerületi vagyonkezelőtől kértem segítséget. Ezúton is szeretném megköszönni Csákyné, Éviké kedves ösztönzését, akinek segítségével rátaláltam erre az egykori gépműhelyre. A helyiség rettenetes állapotban volt, de látszott, hogy ha rendbehozom, ideális nyomdaüzem lesz. Ki kellett cserélni az összes villanyvezetéket, kialakítani a mosdókat, a zuhanyzókat, az ebédlőt; aljzatot betonozni, falakat meszelni és festeni. A munka sok pénzbe került, de mint bérlő ezt az összeget - bárhogyan harcoltam érte - nem vonhattam le a bérleti díjból. Úgy vélem, jobban kellene segíteni a vállalkozókat... A Knézich Károly utcában 1995 júliusában avattuk a nyomdát. A megnyitóra nagyon sok barátom eljött. A könyvkiadás töretlenül folytatódott itt is, az új telephelyet lassan megszokták a megrendelők és a művészek. A nyomdát családi alapon szerveztem újjá. Fiatal kollégáim azóta saját kisnyomdát nyitottak. A hírnév egy részét tagadhatatlanul nekik köszönhetem. 1996 nyarán azonban kénytelen voltam elküldeni őket, mert a magas költségek után év végére a csőd fenyegetett volna. A nyomdászok helyére segítő családtagként felvettem a lányomékat, akik korábban Szegeden laktak. A megélhetésre megvan a pénz, a minimálbérből ki tudják fizetni az albérletet. A vejem eredeti szakmája szakács, nálunk gépmesterként dolgozik. Reggeltől estig bent vagyunk a nyomdában, fedél van a fejünk fölött, az étkezés biztosítva van, munkaruháink nagy részét a piacról szerezzük be. Ez nem panasz, ezek a tények. Egy műszakban dolgozunk reggel 7-tól fél 4-ig, de előfordul, hogy este 7-ig, 10-ig itt vagyunk. Sürgős munka esetén szombaton és vasárnap is bejövünk, mert ebből élünk. A családról... Feleségemmel, Évával természetesen a nyomdában ismerkedtem meg. Egyszerre kerültünk az Offset Nyomdába. Kiböktem magamnak az egyetlen szép lányt a gépteremben, s ha kellett, ha nem, körülötte keringtem. Végül annyira összemelegedtünk, hogy a következő évben megtartottuk az esküvőt. Kezdetben Szigethalmon laktunk, onnan jártunk be a fővárosba dolgozni. Amikor megszületett a lányunk, beadtuk a lakásigénylést. Végül itt Újpesten kaptunk lakást. A fiam már újpesti születésű. Kicsi koruktól benne éltek a szakmában; a nyári szünidőkben diákként a nyomdában vállaltak munkát, így szinte természetes volt, hogy mindketten a nyomdaipari szakközépiskolát választották. • •1 í • , -7 , - . Művészekről, amatőrökről - szenvedéllyel Fiatal koromban magam is írtam verseket, festeget- tem és grafikákat is készítettem. Szerettem volna, ha egyszer megjelenik a saját kötetem. Később, hogy nyomdaközeibe kerültem, lemondtam erről az álomról. Visszaélnék a helyzetemmel, ha a saját alkotásaimat a saját könyvkiadóm és saját nyomdám jelentetné meg. Sokkal jobb érzés másokat támogatni és bemutatni. Munkám során kapcsolatba kerültem néhány művészcsoporttal, többek között a Művészetbarátok Egyesületével, a Krúdy Körrel, a Független Szalonnal, a Független Alkotók Szövetségével, a Szabad Kézművesek Szövetségével, az Amatőr Költők és írók Szövetségével. Mindannyian kezdő, küzdő emberek, akik egymásnak ajánlották a kiadványaimat. Arra gondoltam, hogy megfelelő szerkesztésben - a festményeket képekkel párosítva - értékes könyvet kaphat az olvasó, a művészeket pedig hozzásegítem a nyilvánossághoz. Az antológia érdekessége, hogy a terjesztést maguk a szerzők végzik. Egy fekete-fehér oldatért 1200 forintot kell fizetnie a művésznek, ám négy tiszteletpéldányt is kap. Gyulától Pápáig az ország minden pontjáról küldenek be munkákat, így elmondhatom, hogy az évről évre megjelenő antológia nagyon sok helyre eljut. A szerkesztést magam végzem. A szerzőktől több alkotást kérek, hogy bő legyen a válogatási lehetőség. Akár a hajdani regék és mondák, úgy keletkeznek ezek a műalkotások is. Minden antológia egyben kordokumentum is. A Grafikai füzetek más jellegű sorozat. Ez az üzleti forgalomba nem kerülő kiadvány arra vállalkozik, hogy ismeretlen oldaláról ismertessen meg egy- egy festőművészt. A művészek festményeit sokan ismerhetik, a grafikákat azonban nem szokták kiállítani. Kiadóként „rákényszeríteni” őket, hogy mutassák meg rajztudásukat is. Az ünnepekről... Mindenünk megvan: lakás, autó, egy-egy kocsi a fiamnak és a lányomnak is. A fiam velünk lakik, a lá- nyomék két utcával arrébb. A tágabb család minden évben egyszer vagy kétszer találkozik, ilyenkor összegyűlünk negyvenen-ötvenen. A feleségemék öten vannak testvérek, minden családi rendezvénynek külön hangulata van. Általában vidéken ünnepel a „nagy csapat”. A családi összejöveteleken állandóan nálam a videokamera, hogy minden apró eseményt megörökítsek. A karácsonyt mindig szűk körben rendeztük. Tavaly történt először, hogy szakítottunk ezzel a hagyománnyal. A nyomdában állítottuk fel a fát. Elénekeltük a karácsonyi dalokat, majd a négyéves unokánk: Cintia improvizálni kezdett: „Köszönöm Jézuska a sok ajándékot" - kezdte „önálló műsorát” és végigjátszott egy egész magánszámot. Nagyon megható volt... Az idén újra együtt ünnepelünk, igaz, a fővárostól 200 km-re. Karcag közelében vettem egy házat, úgy tervezem, feleségemmel és anyósommal hamarosan ott fogunk élni. A nyomda természetesen itt marad, ám telefon segítségével a számítógépeket össze lehet kötni egy modemen keresztül. A szöveget a gyermekeim szedik majd Újpesten, a tördelést és tipografizálást - amit jelenleg a nyomdai számítógépen csinálok - jövőre vidéken végezhetem. Előbb-utóbb át kell adnom az irányítást... ■■■■■■■■■■ 6 ■Mj Rojkó Annamária
