Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-09-14 / 19. szám
BURLESZK GYILKOSSÁGOK „AZ ADYBAN” Egyszer egy esztéta fejtette ki: ha valaki kizuhan a tizedik emeletről, az szerencsétlenség; ám ha zuhantában fennakad a nadrágtartója a zászlórúdon és ott marad himbálózva, az már burleszk. Tessék megnézni, hogy a némafilmekben és más vígjátékokban mennyi halálos veszély válik a humor forrásává! A bűnügyi témák századunkban elárasztották a könyvpiacot, filmipart, színpadot, hiszen a jó rejtvényt méltán kedveli a közönség. Agatha Christie Egérfogóiét például vagy egy évtizedig játszotta megszakítás nélkül az egyik londoni színház. A halállal való játszadozás tehát akár a rejtvény, akár a horrorisztikus izgalom, akár a vidámság oldaláról benne van mindennapjaink kulturális kínálatában. Igazán jó krimit és igazán jó vígjátékot külön-külön sem könnyű írni, ám a kettő ötvözete tényleg nehéz feladat. Legtöbbször engedni kell az egyik vagy a másik javára, illetve rovására, amit persze a közönség szívesen megtesz, ám a kritikus nehezebben bocsát meg. Alfonso Paso termékeny spanyol színpadi író volt, akinek Ön is lehet gyilkos című krimikomédiáját több magyar színház is műsorára tűzte azt követően, hogy Horváth János szellemesen magyarította. Nem tudom, hogy ez a mű minőségében hol helyezkedik el írója immár lezárt életművében, csak azt tudom, hogy népszerű, és ezt a hálás szereplehetőségeknek köszönheti, amiket kínál. A krimi csak ürügy a szórakoztatásra. Aki krimit vár, kap ugyan két hullát is, de a rejtvény kötelező logikáját jobb elfelejteni, annyi rajta a hézag és a kívánnivaló. Ám a kilengésre áhítozó két peches férj hullavándoroltatásos vidám kálváriája valóban kellemes szórakozást tud nyújtani a más kárán kárörvendő publikumnak, akikből, ahogy azt a komikus példázat is mutatja, egy-egy rossz szituáció, ráterelődő gyanú valóban csinálhat - ha ideiglenesen is - gyilkost. Lám, Simon és Enrique is csak ki szeretnék használni asszonykáik nyaralását, sőt Margarita, de még a rendőrfelügyelő is könnyen gyanúba hozható látszatok alapján. Ez tehát a darab humorforrása. Az ilyen darabok sikere nagyban múlik a játszó személyek (és a rendező) ötletgazdagságán. Böröndi Tamás és Straub Dezső sok színészi ötletet adtak hozzá a sikerhez. Böröndi a magabiztosság és a pánik, Straub a kis ügyefogyottság és a felszabadultságból kétségbeesésbe forduló tehetetlenség között mozgatja a két férj jellemét sok jó mozgással, hanghordozással, ám néha túl hirtelen váltással. Mégis, ezen harsány vágások beleférnek az ilyenfajta színdarabokba. Nyertes Zsuzsa kellőképpen szép, buta és cserfes, csak sajnos a szöveg- mondása nemegyszer érthetetlen. Igaz, mondandójának tartalma sokszor nem annyira fontos, mint az, hogy be nem áll a szája. Mihályi Mariann egy kicsit több önállósággal formálhatta volna meg a másik feleséget, így inkább csak asszisztál a többieknek. Jónak éreztem még a kissé ütődött Caballo felügyelő szerepében Dob- ránszky Zoltánt, különösen abban a jelenetben, amikor bebizonyítják neki, hogy akár ő is lehet gyilkos. Gyukár Tibor, Zubornyák Zoltán és Szilágyi Judit szerepformálása egy-egy jó, de nem kiemelkedő színfoltja az előadásnak, amit Pethes György rendezett kellő rutinnal. Köszönjük a társulatnak, hogy az Oszter Sándor váratlan betegsége miatt kényszerűségből műsorról levett Gyertyaféhykeringő helyett szinte beugrá- sos előadással napok alatt az Ady színpadára adaptálták a korábban másutt játszott előadást, megmentve ezzel az Újpesti Városnapokat, amely így 1996-ban sem maradt színházi bemutató nélkül. Reméljük: az előadás műsoron marad, és idővel bemutatható lesz a másik produkció is!-muzsayCentrum-siker A bevált ötletet nem tilos máskor is alkalmazni, vélték a Centrum Újpesti Áruház vezetői, amikor az egy évvel ezelőtti városnapi hosszú napot követően most is úgy döntöttek, szombaton este nyolc óráig tartják nyitva áruházukat. Vevőcsalogatóként különböző kedvezményeket, akciókat kínáltak, és éppúgy, mint egy évvel ezelőtt, egész napon át 3 forint 60 fillérért árulták a kenyeret. Nem csoda hát, ha ezen a szombaton forgalmuk messze meghaladta egy hétköznapi vagy akár egy szombati nap bevételét. Rólunk írtak - nyertek Az újpesti önkormányzat sajtópályázatára, amelyre az 1995. július 1-je és az 1996. június 30. között napi-, heti- vagy havilapokban megjelent, tv- képernyőre került, illetve a rádiókban elhangzott, újpesti témájú anyagokat vártuk, 14 szerző, illetve alkotóközösség nevezett. A zsűri - amelynek tagjai dr. Kovács Zoltán, az Elet és Irodalom fő- szerkesztője, Kádár Márta, az MTI Press szerkesztője, valamint Bangha Katalin, a polgármesteri hivatal sajtó- referense voltak - az alábbi döntést hozta: írott sajtó: I. díjat nem ítélt oda. II. díjat ítélt Bethlenfalvy Gábornak, a Magyar Nemzetben megjelent írásáért. III. díjat kapott Bús Ella, a Reform Magazinban megjelent, és Szalai Anna, a Népszabadságban megjelent írásaiért. A zsűri különdíjban részesítette Muzsay Andrást, az ÚKTV hírszerkesztőjét az Újpest című önkormányzati lapban megjelent írásaiért. A rádióműsorok kategóriájában: I. és II. díjat nem adott ki a zsűri, III. díjra két alkotót: Péterfi Ferencet és Várhegyi Gábort javasolta a Civil Rádióban elhangzott riportjaiért. A tv-műsorok kategóriájában: I. és III. díjat nem adott ki a zsűri, II. díjra sorolta a Magyar Televízió Budapesti Körzeti Stúdiójának pályázatát, az anyag szerkesztője Szűcs Somlyó Mária. A zsűri különdíjban részesítette az Újpesti Közösségi Televízió pályázatát. Igazgató-főszerkesztő: Merczel András. A városnapi rendezvénysorozat szponzorai Herdlicska Márton magánvállalkozó • Dráva PIÉRT • URBANITAS Kft. • Építész Stúdió—Pálfy Sándor • REKO Kft. • Óbuda ZÖLDÉRT • OTP és Kereskedelmi Bank Rt. IV. kér. Igazgatósága • Centrum Újpesti Áruház • Földgép Kft. • Honvéd Folyami Flottila • Öreghalász Étterem • Platán Rt. • RICOPY Kft. • Nitsch Bt. • Magyar Autóklub TALÁLKOZUNK: egy év múlva! A városnapi fotókat Horváth Dávid készítette