Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-08-31 / 18. szám
Más, mint a többi Egyenes adás a Semsey parkból Budán, a Duna-parttól mindössze néhány méternyire, a századfordulón épült neoklasszicista palota rejti a stúdiót. Hajdan az épület a zenei élet egyik központja volt. A főbejáraton, a díszlépcsőházon, az aulán, sőt a betonozott belső udvaron is túl, parányi földszinti helyiségben működik a Civil Rádió. A két esztendeje létrehozott rádióállomást Péterfi Ferenc, a Civil Rádiózásért Alapítvány kuratóriumi elnöke mutatja be. KÖZÖSSÉGI RÁDIÓ- A Civil Rádió különös médiafajta Magyarországon. Ismerünk közszolgálati és kereskedelmi adást, a polgári demokráciákban azonban létezik egy harmadik - politikai és gazdasági érdekcsoportoktól független - típusú rádió, amelyet szabad, illetve közösségi rádiónak neveznek. Ennek a rádiófajtának más jellemzői is vannak: az adásokat önkéntesek készítik és nem alkalmazottak. Sokkal inkább a helyi ügyekkel foglalkozik, mint a kereskedelmi, illetve közszolgálati rádió. Elsősorban a civil társadalom szervezeteinek - az egyesületeknek, alapítványoknak, társasköröknek és a különféle önszerveződéseknek - munkáját kívánja bemutatni. STÚDIÓ A BUDAI VIGADÓBAN A Civil Rádiózásért Alapítványi 1994-ben a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Nyitott Képzések Egyesület, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete, valamint a Lágymányosi Közösségi Ház hozta létre. A cél kimondottan az volt, hogy az alapítvány általában felvállalja a közösségi rádiózás ügyét, konkrétan pedig létrehozzon egy adót, amelynek neve Budapest Civil Rádió. A műsorsugárzást alapítványi és pályázati pénzekből, valamint céltámogatásokból finanszírozzuk. A műsoridőnek csupán 2-3%-át adják a reklámok. A rádió indulásánál 110-115 civil szervezet csatlakozott a működtetéshez; ezek hinterlandot nyújtanak a nyilvánosság felé. Az első másfél év az arculat kialakításával, a csapat- és programépítéssel telt el. Stúdiónkat az I. kerületben, a Corvin tér 8. szám alatt, a Budai Vigadó épületében építettük fel. Adásunk az URH-sávon, 98 MHz-en fogható. Ezen a frekvencián három eltérő arculatú közösségi rádió osztozik. Mi szerdától szombatig, reggel 10-től este 10-ig sugározzuk adásunkat. Éjszakánként ugyanitt fogható a Tilos Rádió, valamint a Fix Rádió, amely vasárnaptól keddig hallható. Sokan állandóan ezt a frekvenciát hallgatják, számukra nem mindig különül el a három rádiósműhely. ÖNKÉNTESEK A MIKROFON ELŐTT A Civil Rádió műhelye teljesen nyitott mindenki előtt, aki szeretne bekapcsolódni a „rádiócsinálás” folyamatába. Szívesen látunk bárkit, akit a zenei szerkesztés, a szervezési vagy technikai kérdések érdekelnek, vagy akár bemondóként közreműködne, riportokat készítene, témákat hozna, szerkesztene. Az adások és a stúdiók is nyitottak, bármikor be lehet jönni. Az itt dolgozó önkéntesek száma szájt fölött jár. A készítők között alig van 16 évesnél fiatalabb és nincsenek középkorúaknái idősebbek, ez a korosztály körülbelül megegyezik azzal a körrel, akiknek a műsorokat készítjük. Az önkéntesség régi kifejezéssel élve „társadalmi munkát” jelent, azaz a műsor készítői nem kapnak honoráriumot. Sokszor még a zenei anyagot és a berendezések egy részét is maguk a közreműködők hozzák. A rádió rendelkezik ugyan egy kis zenei tárral, de ez csak hátteret jelent, a speciális felvételeket minden szerkesztő maga hozza. A CSELEKVŐ POLGÁR RÁDIÓJA A Civil Rádió nem kereskedelmi adó, tehát nem kell minél szélesebb körben, mindenáron mindenkihez szólnia. A közösségi rádiók - bárhol működjenek is - egy-egy városrész, vallási közösség' vagy szubkultúra problémáit vállalják föl. A mi rádiónk gyakran foglalkozik szociális gondokkal, környezetvédelemmel, az ifjúság, a gyerekek és érintőlegesen az idősek ügyeivel. Ez azt jelenti, hogy helyi problémákról és nem nagypolitikáról beszélünk. Természetesen mindezt nem a konfliktuskerülés érdekében tesszük. Törekvésünk, hogy mindig találjunk a környezetünkben egy- egy személyt, egy közösséget, egy jelenséget, akivel- amivel az emberek szolidaritást vállalnak. A cselekvő polgárt keressük, aki még tesz vagy tenni akar. A CIVIL RÁDIÓ ÚJPESTEN A hallgatottságról csupán benyomások léteznek, mert a felmérés és a közvélemény-kutatás költségérzékeny, drága dolog. A rádió és három kerületi önkormányzati lap közös játékának megfejtései folyamatosan érkeznek a szerkesztőség címére, ennek alapján csupán Újpestről több száz levelet kapunk. Közepes vagy jó minőségű rádióval, autórádióval a Civil Rádió jól fogható a városrészben, bár kétségtelen, hogy a kertvárosi negyedben kissé jobb minőségű a vétel, mint a panelházakban. A hallgatói telefonálók között is akadnak újpestiek. Az Újpesti Városnapokxó 1 sokszínű műsort kívánunk készíteni. Szándékaink szerint megkeressük és bemutatjuk a városrész jellegzetes közösségeit és polgárait. Szeretnénk jelen lenni minél több helyszínen. Terveink szerint a Semsey parkból élő adásban jelentkezünk, szerkesztő-riporter kollégánk folyamatosan az érdeklődők rendelkezésére áll. A Civil Rádió műhelye amúgy is nyitott, de a városnapokon a személyesebb találkozásra is mód nyílik. Rojkó Annamária „Gyógyító” hasábok Jegyzet •• " EGYEDÜL A RENDELŐBEN Emlékszem, gyermekkoromban milyen nagy esemény volt, ha ünneplőt öltve nagy ritkán bementünk a város központjába valamilyen hivatalos ügy intézésére. Még nagyobb meghatottsággal mentünk színházba vagy múzeumba. Gyermekkorom világában még ennél is nagyobb, illendőbb ráké- szülést igényelt, ha valamely betegség okán orvoshoz, vagy ne adj’ isten kórházba kellett menni... Ez a világ már elmúlt, tudom. Külsőségeiben, rohanó tempójával is más. Manapság pár óra alatt távoli városokba repülhetünk, a televízió egy gombnyomásra a földgolyó messzi vidékeit tárja elénk... Ezzel együtt szépen, csendben leértékelődtek az élet bizonyos, régebben jobban megbecsült mozzanatai... Ezek alapján talán megmagyarázható, de semmiképpen sem elfogadható az a jelenség, hogy az utóbbi években mind több gyermek jelenik meg az orvosi rendelőben szülő vagy felnőtt kísérő nélkül. Ennek az évek során megnőtt önállóságnak gyaníthatóan a civilizációs változásokon kívül társadalmi okai is vannak. Gondoljunk csak a gyermekvállalás körülményeire, a nők foglalkoztatottságára, az anyaság el nem ismertségére, vagy akár a jelenlegi táppénzes rendszerre. Persze abban sem vagyok egészen biztos, hogy a szóban forgó helytelen gyakorlat gyermekeink nagyobb önállóságából ered. Az esetek egy részében sokkal inkább az elhagyatottságuk miatt járnak egyedül a rendelőbe. A szülőt büszkeség töltheti el, ha gyermeke egymaga megy bevásárolni a közértbe, vagy önállóan vesz cipőt magának. A rendelő várójában magányosan ücsörgő gyermek látványa viszont szomorúságot és szánalmat kelt. A közösségek, mindenekelőtt a bölcsődék orvosi ellátása során mindennapossá vált az a kényszerű gyakorlat, hogy kisgyermekeket a szülő távollétében vizsgálunk, írjuk fel számukra a gyógyszereket. A kis betegek pedig gyakorta kétségbeesnek, félnek, mikor az orvos a mellkasukra helyezi hallgatóját, vagy esetleg oltást kapnak. Ezekben a nehéz percekben lenne fontos számukra a világon egyetlen mentsvár, a támaszt és vigaszt nyújtó édesanya vagy édesapa jelenléte. De ehelyett üzengetünk és levelezünk egymással... S még „kényelmes” is, hogy a gyermek a szülő távollétében nem védekezik olyan hevesen, csak csendesen retteg... A lelki hátrányokon kívül gyermekorvosi szakmai szempontból sem kívánatos a szülő nélküli vizsgálat. A saját ügyeiben még járatlan gyermek panaszainak kikérdezése körülményes és nem is mindig hiteles. A gyermek - úgy gondolom - még önmagáért sem lehet felelős. Az orvosi utasítások, kezelési tanácsok megjegyzése és így betartása is bizonytalanná válik. Recept és gyógyszer egyébként sem gyermek kezébe való! Gondoljunk arra is, hogy a beteg, sokszor lázas gyermek önálló közlekedése már önmagában veszélyeket rejt! Máskor viszont az orvosnak olyan érzése támad egy-egy rendelőbe berobbanó, csapzott, tréningruhás gyermek láttán, hogy bújócska vagy ipi-apacs játék közben éppen a rendelő szolgál búvóhelyéül. Ilyenkor tolakszik az orvos szájára a kérdés: „Szüleid tudnak egyáltalán arról, hogy te orvoshoz jöttél?" Az egyszerűség és békesség kedvéért a gyermekorvos persze az ilyen magányos lurkókat is megvizsgálja és utána levélírásba kezd... A szülői elfoglaltság miatt a „berendelés” még ekkor sem mindig sikerül... Az orvosi vizsgálat évszázadok során érzelmileg kitüntetett, bensőséges pillanata volt a fájdalmat érző, szenvedő beteg ember életének. Megfelelő körülményeinek megteremtése ezért egyúttal saját magunk, egészségünk megbecsülése is. Végül egy kérdés szülői önmagunkhoz: vajon hová jutunk, ha már beteg gyermekeink orvoshoz vitelére és az ezt követő gondos, szeretetteljes otthoni ápolásra sem marad időnk és lehetőségünk? Tisztelet a - szerencsére még többségben lévő - kivételnek! Dr. Kálmán Mihály
