Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-19 / 2. szám
JAz előző rész tartalmából. Az öregedő patrícius, Buddenbrook János (1), három hónappal felesége halála után, megtért atyáihoz. Fia, Jean konzul (2) átvette az 1760-ban alapított családi céget. A vállalkozás ezután még gyarapodott-gyarapodott 1855-ig, mikor is Buddenbrook Jean jobblétre szenderült. Gyermekei közül Tamás (3) folytatta a kereskedést: ő szenátor lett, családját azonban rendületlen érték a csapások. Rigában Klára húga meghalt, testvérének, Krisztiánnak csődbe ment a cége, Antónia, a másik húg elvált második férjétől, unokahúgának, Erikának, férjét csalás címén börtönbe csukták, s a szenátor gyermeke is betegeskedett. A családi vállalkozás pedig gyengélkedett. Buddenbrook Tamás szenátor meghalt. A céget felszámolták. A család története véget ért: Buddenbrook Justus Johann Kaspar, a szenátorfi tízévesen meghalt, Krisztián zárt intézetbe került. Eltűnt hát a lassú, biztos gyarapodást, a tisztes erkölcsöt, a finom ízlést képviselő Buddenbrook csatád a Hanza-városból.j Buddenbrook János, az alapító mezei jogász Az anyai nagyapa, a valamikor gazdag Ugocsa megyei kocsmáros és földbérlő kártyán elveszítette vagyonát. „Szenvedélyes zsugás volt” - mondja a család legöregebb tagja, a kilencvenesztendős Somos Sándor. A család történetében ez azonban lényegesnek bizonyult: a „könnyelmű” férfiú felköltözött Pestre és a fiaitól kapott zsebpénzzel ettől kezdve a Chicago kávéházban próbált szerencsét. Itt azután annyira összebarátkozott egy kibicelő ügynökkel, hogy neki adta lányát feleségül. Az ügynök, ki eredetileg szabómesterséget tanult, kiköltözött az akkor még önálló Újpestre. S jött a nagy háború. Az üzletet be kellett zárni, mert a szabómesterre szüksége volt a birodalomnak. A vesztett csaták után a család szegényen élt tovább: a családfő százszázalékos hadirokkantként trafikengedélyt kapott.- Orvosi pályára szerettem volna menni, de az a húszas években nem sikerült nekem - kanyarodik el az ősök történetétől Somos Sándor. - Egy barátom azt tanácsolta, hogy próbálkozzam a jogi karral, mert oda könnyebb volt bejutni. Az egyetemet „mezei jogászként” végeztem el: így hívták akkor azokat az egyetemistákat, akik, mivel tanulmányaik mellett dolgoztak, csak a vizsgákra jártak el. Tisztviselő voltam, s mikor eljött egy-egy vizsga ideje, betegszabadságot vettem ki. Az egyetem elvégzése után négy évig ügyvédjelöltként dolgoztam és ezután nyitottam meg irodámat Újpesten. Bár a praxisom gyenge volt az első néhány évben, mégis tudtam venni egy házat. Ekkor már megnősülhettem: elvettem a legjobb barátom húgát. Amikor megszületett András fiam, már jobban ment az irodám: a város centrumában vettem egy új házat és ott dolgoztam tovább.- Hogyan teltek aktív ügyvédként a napjai?- Amíg polgári világ volt, a délelőtti tárgyalások és az ebéd után egy-két órára mindig beugrottam az újpesti Kiskávéházba. Aztán működött a városban egy polgári klub is: bár sosem voltam tagja, oda is lejártam. És volt egy „hobbim” is: minden héten írtam az Újpesti Napló című lapba valamilyen aktuális témáról. Amikor megváltozott Magyarországon a rendszer, a presszók maradtak: itt is volt egy fix asztaltársaságunk, mint régebben. De ekkor már a pályám is módosult. Nem lehettem tovább magánügyvéd. Választanom kellett a közös ügyvédkedés és a jogtanácsosi munka között: én az utóbbit folytattam. Féltem ugyanis attól, hogy nálunk is államosítják az ügyvédkedést, mint néhány akkori szocialista országban tették. Buddenbrook Jean: ügyfelek a grundról- Engem sosem befolyásolt az édesapám, hogy folytassam az ő pályáját - kezdi Somos András. - Szabadon nőttem fel a többi újpesti gyerek között a grun- don. Hiába kérdezték többen a papámat, hogy „miért engedi az ügyvéd úr, hogy a fia lumpenekkel játsszon együtt?”, ő kifejezetten jó néven vette, hogy a Séta térről barátkozom. Azt akarta, hogy ezt a világot is megismerjem. És ezért mindig is hálás voltam. Megtanultam bánni az emberekkel. Megtanultam, hogy vannak törvények az életben, amiket be kell tartani, különben könnyen képen törlik az embert. Megtanultam, hogy a Séta téren mindenki egyforma, hogy nem minden esetben számít a származás. És itt kezdtem gyűjteni a későbbi ügyfeleimet is: azok közül, akikkel nap nap után együtt fociztam, később sokan kerestek meg peres ügyeikkel. Néhányan sajnos azért, mert bűnözők lettek.- Nekem két édesapám volt és nem volt édesanyám: ő ugyanis fiatalon meghalt. A papám legjobb barátja és egyben sógora, Miki bácsi saját fiának tekintett és így is bánt velem. O is ügyvéd volt, de ő sem akart a jogi pálya felé terelni. Neki is az volt a fontos, hogy a védett világon kívül, amiben felnőttem, ismerjek meg egy másikat is. Telente például elküldött havat lapátolni, miközben ő külön kifizette a munkáért kapott bért. Minden nyáron dolgoznom kellett: és nem a pénzért, hiszen nem voltunk erre rászorulva. Persze „hagyományos” nevelésben is részesültem: zenélni tanultam és külön angolórára is jártam. De nem ez határozta meg az életem.- Újpesten a háború és az államosítások után tovább élt a kávéházi szellem. A presszók „átvették” ezt a szerepet, a baráti asztaltársaságok összejöveteleinek színterei lettek. Édesapámnak is volt egy törzshelye, ahová minden este lejárt és gyerekként elvitt engem is. Ez volt a másik fontos élménye gyerekkoromnak.- Bár a családjából senki sem terelte ebbe az irányba, mégis ügyvéd lett.- Ügyvéd környezetbe születtem és rendkívül vonzónak találtam ezt a pályát. Amíg édesapámnak saját irodája volt (otthon), gyakran elbújtam az asztal alá és órákon keresztül hallgattam a megbeszéléseket. A gimnázium vége felé azután kizárásos alapon is a jogi pálya mellett döntöttem: Miki bácsi és a papám azt mondták, szerintük ehhez volna érzékem. Mikor elvégeztem az egyetemet, a két „öreg” sok segítséget adott: édesapám például bejárt az irodába, ahol dolgoztam, hogy bármikor tudjon tanácsot adni. Ő írta az első iktatókönyvem. Később is megbeszéltem velük minden fontosabb ügyemet: a papám, amikor nyugdíjba ment, már nem követte annyira a jogszabályok változásait, de rutinja és jogérzéke miatt, ha szükségem volt rá, tudott segíteni.- Mennyire volt egyszerű bekerülni valamelyik ügyvédi munkaközösségbe? Van olyan ügyvéd kollégája, aki úgy emlékszik vissza a Kádár-korszak éveire, hogy az akkori hatalom igyekezett megakadályozni a „nagy dinasztiák” kialakulását.- Abban az időben csak az ügyvédi kamara tagjai lehettek ügyvédek: ez Budapesten hatszáz ember volt, ennyit engedélyezett a minisztérium. A tagfelvételről a budapesti kamara elnöksége döntött: úgy tapasztaltam, az „ügyvéddinasztiák” tagjait majdnem minden esetben felvették. És ez logikus is volt: ha valaki folytatja a szülők foglalkozását, akkor általában sikeres is lesz. Persze voltak protekciósok, akik érdekében „leszóltak”. És ahogy közeledtünk 1989-hez, úgy nőtt azoknak a száma, akik „egyszerűen” csak tanulmányi eredményeik miatt lettek a kamara tagjai.- Ön Újpesten lett ügyvéd, ugyanott, ahol édesapja is dolgozott.- Egy-egy ügy kapcsán gyakran került a kezembe olyan irat, amit még édesapám írt. Volt olyan hagyatéki eljárásom, ahol ő írta annak idején a végrendeletet. Néha mondták is a barátaim: azért húzta»a papád ezt az ügyet, hogy te fejezhesd be.- Pályája nagyobb részét az ügyvédi munkaközösségben töltötte, most mégis saját irodát nyitott.- A kollektív ügyvédkedésnek az előnyei mellett hátrányai is voltak. Olyan embereknek kellett együtt dolgozniuk, akiknek semmi közük nem volt egymáshoz. Egy-egy rossz hírű ügy egy egész közösségre hatott. De technikai okok miatt is voltak alapvető nehézségek: az ügyvédi titoktartás betartása is gond volt néha, hiszen nem mindenkinek volt saját szobája, ahol egyedül tudott volna tárgyalni az ügyfelekkel. Mindig is vágytam arra, hogy egyszer magánügyvédi irodát nyithassak: szerettem volna magam kiválasztani, hogy kivel dolgozom együtt, szabadulni akartam az agyonszabályozott munkától. A kollektív ügyvédkedés előnyeit azonban meg akartam tartani: azt, hogy van kivel megbeszélni egy-egy ügyet, azt, hogy betegség, szabadság, vagy időpontütközés esetén valaki olyan helyettesít, akiben megbízom. És számomra az is fontos, hogy jó ügyvédeket neveljünk ki a jelöltekből, akik a mi irodánkban dolgoznak. Buddenbrook..., a harmadik- Sajnos manapság sok képzetlen ügyvéd kerül a szakmába - veszi át a szó Somos Sándor. - A képzési időt is lerövidítették és nem is nagyon foglalkoznak a jelöltekkel. Nálunk ez szerencsésen megoldódott: András nevelte és neveli az unokámat, Zolit, ő foglalkozott vele jelölt korában. És úgy látom, eredménnyel: kiváló ügyvéd lesz belőle.- A fiamat sokáig nem nagyon érdekelte a mi pályánk, otthon soha nem is beszéltünk a jogról. Bár szerettem volna, hogy a „harmadik generáció” is ügyvéd legyen, de nem erőltettem. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a gimnáziumi évek alatt bejárt hozzám az irodába, hogy tanítottam valamire is. Végül mégis a jogi karra felvételizett. Először elkezdett érdeklődni a büntetőügyek iránt, de ekkor még nem tudta, hogy ügyvéd, bíró vagy ügyész szeretne-e lenni. Csak később döntött az ügyvédi pálya mellett. Úgy látom, jól választott. Sipos Balázs * A szerző újpesti témájú írásaival - közöttük volt „A Buddenbrook-ház visszavág" - I. díjat nyert az önkormányzat 1995. évi sajtópályázatán. Az írás a Magyar Nemzet című napilapban jelent meg.
