Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1996-07-06 / 14. szám

ÚJPEST OCvasóinfi íijáki.. Rovatunk az Önök véleményét tárja az olvasó elé, az írások tartalmával az Újpest szerkesztő­sége nem feltétlenül ért egyet. Szerkesztősé­günk - terjedelmi korlátozások miatt - a bekül­dött leveleket, írásokat rövidítve közli. Egy-egy puszit a fiúknak... 1996. május 20-24-e között erdei iskolát szervezett Kardos Tünde, Ocsenás Mária és Adlemé Nyőgér El­vira tanárnő Pálkövén. A tábor nagyon sikeres és jó hangulatú volt tanulók és felnőttek számára egyaránt. Mint vezetőnek azonban nagyon jólesett, hogy egy ismeretlen hölgy ezzel a mellékelt levéllel gratulált tanulóink jólneveltségéhez és fejezte ki elismerését. Kérem, hogy amennyiben módja van rá, jelentesse meg az újságban, hiszen nemcsak az intézménynek, hanem Újpestnek is szól ez a gratuláció. Köszönettel: Hortobágyiné Török Rita intézményigazgató Általános Művelődési Központ Íme, a levél: Kedves Asszonyom! Május 20-án a zsúfolt vonaton együtt utaztam a Balatonra Walch Danival (6/B), Tümer Andrissal (5/B) és társaikkal. Gratulálni szeretnék Önnek és az iskolának, mert a gyerekek kedvesek, nyíltak és ami a legmegle­pőbb, „tisztaszájűak” voltak. „Kritikus” helyzetben sem röppentettek fel ma már „közhasznú” szavakat. Ilyet megélni egy 70 évesnek, bizony nagy élmény. Kérem szépen a két fiúnak 1-1 puszit kiutalni, Önt pedig szeretettel ölelem ismeretlenül is. Olgyai Magda néni Bp. 1021 Hűvösvölgyi u. 16. Tisztelt Szerkesztőség! Tősgyökeres újpesti vagyok. Itt születtem, a Köny­ves Kálmán Gimnáziumban érettségiztem. Elvégez­tem a budapesti orvostudományi egyetemet. Jelen­leg közegészségügyi munkakörben dolgozom. Min­dig Újpesten laktam. Sajnos ennyire elhanyagolt, szemetes, piszkos Újpest sohasem volt, mint jelen­leg. Tudom, hogy ezt a tényt már sokan és ered­ménytelenül szóvá tették. Nem is szóltam volna a lakótelepek, parkok, mellékutcák elhanyagolt álla­potáért, ha nem olvasom a lap június 8-i számában az „Emlékvonat” című írást. A cikk szerint július 15-én a váci vasútvonal megnyitásának 150. évfor­dulója alkalmából a Rákospalota-Újpest vasútállo­máson ünnepségek lesznek, ahol a két városrész ve­zetői emlékeznek erre az eseményre. Javaslom, hogy az ünnepségek megtartása előtt az illetékesek nézzenek körül a vasútállomás környé­kén. Az állomás, annak kerítése elszomorító állapot­ban van. Valószínűleg ezek a MÁV Rt. tulajdonában vannak, ezért a kerület vezetői e téren intézkedni nem illetékesek. Az már azonban a feladatuk lenne, hogy az állomás előtt tornyosuló szeméthegyeket, melyek lassan már a Fóti út és az Árpád út közötti területet is beborítják, elszállíttassák. Egyébként fur­csa lenne, ha az ünnepi szónoklatok a szeméthegyek tetejéről hangoznának el. Dr. Szabó László György egy lokálpatrióta újpesti A város a polgárért van EGY SZÉP UTCA, egy-egy kedves ház, egy meg­hitt beszélgetésre alkalmas árnyas kerthelyiség, a sok vidám, izgalmas percet adó sportpálya, de még a mindenkor kötelességtudásra buzdító iskola - meg­annyi élményt adó emlékeivel - is része annak a hangulatnak, amely egy várost vonzóvá tesz lakója számára. Még azután is, ha már „csak hazalátogat”, ha már csak az emlékei, családi kötelezettségei hív­ják vissza, vissza. Az élet történései, tényei, emberek tet­tei, sikerei bizonyít­ják: egy város intel­lektuális kisugárzó ereje meghatározó hatással lehet polgá­raira. Életre szóló út- ravalóval láthatja el őket, amelynek jóté­kony hozadékát ma­ga a város is élvez­heti. ÚJPESTRŐL BESZÉLGETVE, Budapest IV. kerüle­tét városként említi dr. Kapolyi László akadémikus, az Új­pesti Városvédő Egyesület elnöke, akit ezer és ezer szál - édesapja révén három generáció - köt Újpest­hez. Őszintén vallja: annak a szellemi tőkének, ame­lyet felnőtt korában munkájában kamatoztathatott, nagy részét ettől a várostól kapta. Tanítóitól, tanárai­tól, de mindenekelőtt szüleitől, az ő baráti körüktől, azoktól, akik szerették a várost, s közülük néhányan most is tevékenykednek szőkébb pátriájukért. És nem csupán szavakban. Édesapja, Kriszt Lajos, Új­pest egykori főszámvevője 30 esztendeig szolgálta az önálló törvényhozó jogú várost. Olyan közigazga­tási iskola képviselője volt, amely iskola szellemisé­gének legfőbb tanítása: a város a polgárért van. Tisz­telettel említi az egykori újpesti embereket, erős tar- tású polgárságát, amely városszeretetét kötelességtu­dásával bizonyította. Neves kisiparosai fegyelme­zett, a minőségre kényes és büszke emberek a jobbí­tás, az előbbrejutás hívei voltak. Számukra rangot je­lentett jót és szépet adni munkájuk révén. ELETE - mint mondja - két nagy ipari centrum­hoz, Újpesthez és Tatabányához kötődik. Munkássága Rekviem egy 140 éves szakmáért (Avagy nincs már büdös a külső Váci úton) Május 29-én hangzott el a Magyar Rádióban, hogy a sok-sok szakma közül egyet (csak ezt!) a tímár szak­mát szünteti meg az állami képzés. Szomorú! Ez a szakma az ősember óta élt (hi­szen szüksége volt bőrruhára, bocskorra). Újpes­ten az iparszerű bőrgyártás 1836-ban indult be, de korábban már Debrecen (tímárutca), Pécs, Simon- tomya is már hírnevesen képviselte a magyar bőr­gyártást. A külső Váci út nagy és kisebb bőrgyártó üzemei az újpesti nagyipar kiindulásának alapja voltak, vi­lágszínvonalú árut termeltek - gazdaságosan. Már most alig-alig van „bőrgyárszag”, mert ezt a másfél száz éves ipart lassan felszámolják (úgy­szólván már csak német bérmunkát végeznek fél­kész áruban), és vele szűnik meg a magyar cipő­ipar. Az 1936-ban megjelent „Újpesti Monográfia" már részletesen és számszerűen is tartalmazza, hogy során sok területen tanulta meg: mit jelentett, mit adott az országnak Újpest sajátos ipara. A Tungsram - Egyesült Izzó, a Chinoin, a Mauthner, a Lá- zár-Hoffman, a Magyar Pamutipar, az Angol-magyar Cémagyár, a Wolfner Bőrgyár, az ipar fellegvárának számító hajógyár stb. Megannyi éltető eleme, tudást adó, ambícióra serkentője a város lakosságának. Újpest különleges ipari hátterének óriási érdemei vannak az újpesti tudományos kutatás létrejöttében. Ez mindenekelőtt az Aschner Lipót vezette Tungs- ramban volt meghatározó erejű már a második világ­háború előtt, illetve után. A gyáróriás kutatóintézeté­ben világhírű felfedezések láttak napvilágot. Az in­novatív technika intenzív fejlesztési lehetőségének modelljére volt itt nagyszerű példa Bay Zoltán és Millner Tivadar kutatásaiban is, melyeknek jelentő­sége óriási. Vitathatatlan, hogy a Tungsram kutató- műhelyéből „nőtt ki” a Magyar Tudományos Akadé­mia műszaki, fizikai kutatóintézete, és az akkor kez­deményezett innovációra támaszkodik ma a mikro­elektronika. MINDERRE BÜSZKE Kapolyi László. Mert ezek a tények a város rangját, szellemiségének nagy­ságát bizonyítják. Újpest, és elsősorban ipara, sok kiváló szakembert adott a magyar gazdaságnak. Az is kétségtelen viszont, hogy a rendszerváltás igazi nagy vesztese - Újpesten is - az ipar. Ennek hatását az ipari dolgozók és környezetük veszteseként élték meg. Sok ma a széptől, jótól elidegenedett ember. Az elidegenedést megváltoztatni sok ember feladata. Ezek a tények is igénylik, hogy Újpesten, a modem közigazgatásban meghonosodjék az a szemlélet, amely lépten-nyomon bizonyítja: a város a polgárért van. (Ez a célja a Kapolyi László által létrehozott Kriszt Lajos Emlékére Alapítványnak is.) CSAK AZ SZERETHETI IGAZÁN szűkebb pátriáját, aki tesz is azért, hogy az gyarapodjék, szebb legyen, hogy otthon legyenek a városban min­dazok, akik ma csupán „itt laknak”. Alakítani, jobbá, vonzóbbá tenni, megalapozni azt a szép és jó szán­dékot, tudásra épülő energiát, amely kisugárzó erővé válhat. Kapolyi László bízik abban, hogy egyszer mindez nem csupán célkitűzés lesz. Kívánjuk, hogy a város iránti tisztelete, szeretete másokat is ösztönözzön, s az ő egyéni és az Újpesti Városvédő Egyesület szép célkitűzései valóra válja­nak...- m - i ­1840-ben már 3 tímárüzem volt Újpesten, de 1900- ban már 4 bőrgyártó nagyüzem, 240 tímársegéddel dolgozott Újpesten. Aki látott már (még a nagyüzemi gyártásmód mellett is alkalmazott tímártőkén dolgozó, nagy tí­márkéssel dolgozó ritmusos munkát, soha nem fog­ja elfeledni. Kérem, aki egyszer már a kezébe vett egy kész­bőrt, meghajtotta, végighúzta selymes felületén a kezét, érezte természetes szépségét, soha nem fe­lejti el. A tímárszakma ’45 előtt igen megbecsült, jól ke­reső foglalkozás volt, hiszen 1 pengő körüli órabért kerestek. Az embernek fáj a szíve, hogy sok száz szakma között miért pont ezt az egyet szüntetik meg, hiszen ez közszükségleti cikket gyárt, amit egyáltalán nem kötelező külföldről vásárolni. Elhunyt férjem emlékére, aki imádta mesterségét: Danes Károlvné egy tímárfeleség «■■««■———iiiüiiia 1 ] ..i:........:*S!!S1 ' f ■ - ■ ' ' ■ " D r. Kapolyi László, az Újpesti Városvédő Egyesület elnöke- C ß m

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom