Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-07-06 / 14. szám
M mamámmm jjjjli ' |||' Tisztelt Újpesti Polgárok! Engedelmükkel ezúton szeretnék bemutatkozni, mint a IV. kerület újonnan kinevezett polgári védelmi parancsnoka. A hadseregből kerültem a polgári védelem állományába, de mondhatom, hogy hazajöttem - hiszen káposztásmegyeri lakos vagyok. Többek között ez is motivált a kerület polgári védelmi ügyeinek intézésére. Kezdeti tapasztalataim arra utalnak, hogy ennek a feladatnak a teljesítéséhez elsősorban a lakossággal és gazdálkodó szervekkel való együttműködésre, kölcsönös segítségnyújtásra van szükség. Mivel más fővárosi kerületekhez viszonyítva „előkelő” helyezettek vagyunk veszélyeztetettség szempontjából, így lényegesen nagyobb összefogásra van szükség az esetleges problémák elkerülése, illetve megoldása érdekében. Ezért fontos helyet kell biztosítanunk a megelőzési feladatoknak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az előírt biztonsági rendszabályokat a lakosság és a gazdálkodó szervek részéről is célszerű betartani. Ez lenne az első kérésem önökhöz annak érdekében, hogy a jelentősebb baleseteket, katasztrófákat elkerüljük. Kérem, hogy az eddigiekhez hasonlóan segítsék a polgári védelem munkáját! Amennyiben kérdésük, problémájuk adódik a témával kapcsolatban, munkatársaimmal együtt rendelkezésükre állok, a 169-0095-ös telefonszámon, vagy személyesen a IV. kér., Petőfi u. 4-6. szám alatt található parancsnokságon. Figyelmüket, megértésüket előre is köszönöm. Tisztelettel: Soltész Gábor pv. szds., a IV. kerület polgári védelmi parancsnoka CSATLAKOZZ HOZZÁNK, KERÉKPÁROZZ VELÜNK ’96 Az ÁMK Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont csatlakozásra szólítja fel a kerületben lakó. kerékpározni szeretőket. A kerékpártúra tervezett időpontja 1996. július 8-19. Az akció célja: A kerékpározás, mint környezetbarát közlekedési mód és egészséges életmód népszerűsítése. A budapestiek július 9-én reggel 8 órakor a 0. kilométerkőtől indulnak. Az 1600 km-t végigkerékpározva eljuttatják petíciójukat a kerékpárutak építése szorgalmazásában a túra során érintett települések polgármestereihez. Az akció szervezője: Róka Gyula, az ARISZ képviselője. 8001 Székesfehérvár, Postafiók 196. Telefon: (22) 333-460. Fax: (22) 312-561. Makiári Jenőné Ingyenes előadás Szuperprodukció Újpesten Minden bizonnyal Újpest történetének legnagyobb színpadi előadására kerül sor július 12-én, pénteken 19 órakor a Semsey Aladár parkban. A mintegy 160 szereplő 30x10 méteres játéktéren, 8 méter magas díszletek előtt fogja bemutatni az Ebbe Skammelspn című rockoperát. A címbeli szokatlan írásjelből az olvasó sejtheti, hogy külföldről érkező vendégek játszanak majd. Az 1100-as években keletkezett viking legenda fog megelevenedni ezen a nyáresten. A szerelemről, hősiességről szóló régi történetet a mára vetítve nemcsak jó zenét, látványos előadást, de mai kérdéseket és gondolatokat is ígérnek az előadás résztvevői. De hogy kerül egy rockba ültetett viking történet előadása egy újpesti parkba? A Dán Királyság szimpátiája abban is megnyilvánult, hogy az 1100 éves Magyarország köszöntésére elküldik hozzánk az Ebbe Skammelsón című rockoperát. A Snedsted városában működő csoport a viking hagyományok, emlékek őrzését és bemutatását tűzte ki céljának. Tavaly Franciaországban jártak és idén a tizedik előadásuk lesz a kecskeméti, ami mellett szívesen felléptették volna a produkciót Budapesten is. Ezt hallották meg a ZABHEGYEZŐ Gyerekanimátorok Egyesülete tagjai, akik nemcsak Káposztásmegyeren működtetnek játszóházat és az Újpesti Gyermeknapon vezetnek játékokat, de a kecskeméti Európa Jövője Gyerektalálkozón is szerveztek gyerekprogramokat. A lehetőség felkeltette az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház érdeklődését és az önkormányzat segítségével vállalta a budapesti fellépés megszervezését. Hogy még szebb legyen a nyáresti ajándék, belépő nélkül tekinthetjük majd meg az előadást. A rendezők csak azt kérik, hogy mindenki hozzon magával egy pokrócot vagy ülőalkalmatosságot, hiszen a produkció mintegy másfél óra hosszú. T. L. Segítség lesz... Hamarosan szociális boltot nyit Újpesten a Munkásotthon utca 10. szám alatt a KERNA nemzetközi alapítvány. Az elképzelések szerint az üzletben 20-50%-kal olcsóbban tudnak vásárolni a létminimum alatt, vagy nehéz szociális helyzetben lévők. A bolt csaknem 200 négyzetméternyi területén élelmiszert és vegyes iparcikket kínálnak majd, és az elképzelések szerint helyt adnak a természetgyógyászati kezelésnek is. ÚJPEST s Olimpia - Újpesten Az aranyérmesek babérkoszorúval térhettek haza, és lakomán vettek részt az iskolában. Képünkön a győztesek, a váltófutás eredményhirdetésén, ahol a 2. b bizonyult a legjobbnak, a 2. a és az 1. a osztályok előtt. Előző lapszámunkban hírül adtuk, hogy olimpiai sportnapot rendezett a tanév utolsó napjaiban a Munkásotthon utcai Általános Iskola. A sok győztes és helyezett eredményét megismerve örömmel adunk helyt az iskola igazgatóasszonyának, Banga Ferenc- né kérésének, és tesszük közzé az önmaguknak és osztályuknak dicsőséget szerzett olimpiai győztesek és helyezettek névsorát: Stadionfutás 1-2. osztályos lányok I. Brichta Bea 1. a, II. Bartha Brigitta 2. b, III. Tamási Barbara 2. a. 3-4. osztályos lányok I. Takács Tímea 3. c, II. Horváth Lívia 3. a, III. Dedics Edit 4. a. 5-6. osztályos lányok I. Porubcsánszky Vivien 5. c, II. Fábián Adrienn 5. c 7-8. osztályos lányok I. Lesnik Zsuzsa 7. a, II. Farkas Csilla 7. a, III. Fa Dóra 7. a. 1-2. osztályos fiúk I. Horváth Zoltán 2. a, II. Turbucz László 2. b, III. Apterman Gergő 1. a. 3-4. osztályos fiúk I. Simon Zoltán 3. a, II. Beck Péter 4. c, III. Kovács Krisztián 3. c 5-6. osztályos fiúk I. Varga Dávid 5. c. 7-8. osztályos fiúk I. Meszéna Balázs 7. a, II. Dyekiss Dénes 7. b. Fegyveres futás 1-2. osztályos lányok I. Kiss Zsuzsanna 1. c 3-4. osztályos lányok I. Andorfer Veronika 3. a, II. Kovács Andrea 4. b. 1-2. osztályos fiúk I. Balogh Norbert 2. b, II. Seres Dániel 1. a, III. Mikó Lajos 1. a. 3-4. osztályos fiúk I. Richter Zoltán 3. a, II. Jóföldi Zsolt 4. c, III. Baksai András 4. c. Diszkosz 1-2. osztályos lányok I. Kállay Nikolett l.c, II. Tamási Barbara 2.a, III. Debreceni Rita l.b. 3-4. osztályos lányok I. Varga Nikolett 4. c. 7-8. osztályos lányok I. Burka Melinda 8. a, II. Piritzky Erzsébet 7. a, III. Pillárz Diana 7. b. 1-2. osztályos fiúk I. Balogh Norbert 2. b, II. Lendvai Gergő 2. b, III. Bodnár Balázs 2. b. 3-4. osztályos fiúk I. Mészáros Bence 4. a, II. Gyepes Attila 4. c, III. Buday Bence 4. a. 5-6. osztályos fiúk I. Újváry Zsolt 6. c, II. Csóka Tibor 6. b, III. Pelyva Zoltán 6. c. 7-8. osztályos fiúk I. Réger Ákos 8. a, II. Gyepes Tamás 8. a, III. Péter János 8. a. íjászat 1-2. osztályos lányok I. Mester Bernadett 1. a, II. Virág Klaudia 1. a. 3-4. osztályos lányok I. Dedics Edit 4. a. 1-2. osztályos fiúk I. Oláh Tamás 1. c, II. Seres Dávid 1. a, III. Szombathelyi András 1. a. 3-4. osztályos fiúk I. Juhász Dávid 4. b, II. Bakos Levente 4. b, III. Gyöngyi Lajos, 3. a. Távolugrás 1-2. osztályos lányok I. Balogh Hajnalka 2. b, II. Varga Mónika 2. b, III. Mató Zsófia 2. b. 3-4. osztályos lányok I. Király Nóra 4. a, II. Hargitai Csilla 4. a III. Takács Tímea 3. c, III. Nix Anita 4. a. 5-6. osztályos lányok I. Kobza Zsanett 5. a, I. Vajda Nikolett 5. a, II. Blaskó Veronika 5. b, III. Újházi Zsófia 5. a. 7-8. osztályos lányok I. Farkas Ágnes 8. a. II. Vékony Katalin 8. a. 1-2. osztályos fiúk I. Benedek Gábor 2. b, II. Balogh Tamás 2. a, III. Gombkötő András 2. a. 3—4. osztályos fiúk I. Dóka Márió 4. b, II. Beck Péter 4. c, III. Kovács Krisztián 3. c. 5-6. osztályos fiúk I. Zsolnay István 6. a, II. Csabai Lóránt 6. a, III. Horváth István 5. a. 7-8. osztályos fiúk I. Nagy Ferenc 7. a. Birkózás 3-4. osztály I. Pacsay Dávid 4. a, II. Imrik Csaba 4. a, III. Rácz Zsigmond 3. a. Olimpiai Totó 1-2. osztály I. Apterman Gergő 1. a, II. Ágatics Antal 1. a, III. Seres Dániel 1. a. Loksa Csaba 1. b, Szombathelyi Andrási, a, Sajtos Norbert 1. a. 3-4. osztály I. Mészáros Máté 3. a, II. Dedics Edit 4. a, III. Buday Bence 4. a. Gratulálunk! V * J0 «31 a