Újpest, 1996 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1996-07-06 / 14. szám
• '»bhmi UI PEST Mit lehet, s mit nem Albrecht Péter gazdasági alplgármester (Folytatás az 1. oldalról.) • Mi tette szükségessé az újraszabályozást?- A mostani rendelet megalkotását, az újraszabályozást tulajdonképpen az a kaotikus állapot kényszerítette ki, hogy - ebben a témában - a főváros és a kerületek között nem volt pontosan körülhatárolva, kinek mi is a feladata. • Kaotikus az állapot Újpesten?- Azt hiszem, félreértett, pedig világosan fogalmaztam. A főváros és a kerületek között nem voltak élesen elhatárolva a tennivalók, ez okozott időnként zavart. Ez mostanra megszűnt - azzal, hogy a főváros megalkotta rendeletét, amelyben már elkülönítik a feladatokat, másrészt az imént említett fővárosi közgyűlési rendelet feljogosítja a kerületeket, hogy a szóban forgó tárgykörben megalkothassák saját - illetékességi területükre szabott - rendeletüket. Ennek a lehetőségnek szellemében került sor a korábbi rendelet újraszabályozására. • Időnként úgy tűnik, vannak, akik nem „tudják", mi a közterület, vagy nagyon is „magukénak" érzik.- A közterület az önkormányzaté, vagy például, mint a főútvonalak esetében, a fővárosé. Tudni kell, hogy az önkormányzati tulajdon jelentős részét a közterületek teszik ki, hiszen az összes út, utca, járda, park közterület. Újpesten ez másfél millió négyzetméter. Az említetteken kívül a házak homlokzata, megjelenése, házfalak, jelzőtáblák, reklámfelületek mind a közterület kategóriájába tartoznak. Sokszor, amikor közterületet használunk, eszünkbe sem jut, s épp ez a lényege a dolognak, hogy a közösség szabadon használhatja. Ahol a közterület kisajátítandó, az már engedélyhez kötött, hogy a köz érdekét érvényesíteni lehessen. A korlátozás lehet fizikai, amikor kitelepülnek közterületre, vagy elzárják azt, és lehet vizuális korlátozás például a reklámfelületek megjelenítésével... • Az új rendelet az előzőhöz viszonyítva mennyi pluszt ad, mennyivel precízebben „fogalmaz" ?- Magának az újraalkotott rendeletnek a legnagyobb erénye, hogy összefogottan, jól érthetően szabályozza, hol, milyen feltételek között, mit lehet. Nem lehet megtagadni az engedélyt, ha a kérelmező a meghatározott feltételeket teljesíti, de fordítva is igaz, a meghatározott feltételeket, ha tetszik, ha nem, bizony teljesíteni kell. Az újraszabályozott rendelet világosan fogalmaz, hol nem kíván az önkormányzat - a köz érdekében - területfoglalást engedélyezni. Hogy nézne ki Újpest, ha az üzletek előtt elbariká- dozhatnák a járdát, vagy bárhová rakhatnák a sittet? A téma egyik érdekessége - amit talán nem sokan tudnak léteznek olyan magánterületek, amelyek közterületként viselkednek. Ilyen Újpesten a Centrum Áruház „árkádsora”, ami az áruház tulajdonában van, mégis közforgalom számára átadott magánterület. Hasonló a helyzet a Meinl Csemege mögötti parkolóval kapcsolatosan is. A csemege tulajdona, de közterület módjára funkcionál. Elég hosszan hadakoztunk azért, hogy ott ne lehessen parkolási díjat szedni, mert azzal megváltoztatnák közösségi jellegét. • Kihez, hová forduljon, akinek közterület-foglalási engedélyre van szüksége?- Logikusnak tűnne, hogy elsősorban a hivatalhoz. Ez azonban mégsem ennyire egyszerű. A kérelmezőnek meg kell vizsgálnia, milyen tevékenységet óhajt folytatni. Ha például élő állatokat szándékozik értékesíteni, először is állat-egészségügyi engedélyt kell beszereznie, vagy ha cigarettaárusításra kér helyet közterületen, akkor jövedéki engedélyre lesz szüksége, de előfordulhat, hogy a tűzoltósághoz kell elő-ször mennie, mert mondjuk a menekülési útvonal szomszédságában árulna. Az sem kizárt, hogy olyan tevékenységet szeretne folytatni, amihez hatósági és tulajdonosi hozzájárulás is szükséges. Mindenesetre a hozzánk forduló ahhoz, hogy ügyeit szabályszerűen lebonyolíthassa, minden információt megkap. • Ha már minden „pecsétet" megszerzett az érdekelt, ki dönt az engedélyezésről?- Amennyiben a közterület használatához tulajdonosi hozzájárulás szükséges, a polgármester úr határoz. Építési engedélyhez kötött létesítmények elhelyezése esetén a hozzájárulás megadásáról az önkormányzat tulajdonosi bizottsága, az illetékes szakhatóság állásfoglalása ismeretében a jegyző az engedélyező. Fontos, hogy nem kell közterületi engedély a tároláshoz lomtalanítás idején, vagy például a fák, bokrok, díszcserjék védelmét szolgáló rácsok elhelyezéséhez. Feltéve, ha ez utóbbiak nem reklámcélokat szolgálnak. • Van-e jogellenes közterület-használatnak súlyosabb következménye?- Természetesen. A jogellenes, vagy az engedélyezettől eltérő közterület-használó köteles a jogellenes állapot azonnali megszüntetésére az eredeti állapot - saját költségén való - visszaállítására. Aki egyébként a közterületet jogellenesen használja, annak a szabálysértés következményein kívül a ténylegesen használt időtartamra és a területre az egyébként meghatározott díj tízszeresét kell megfizetnie. Rendek Jenő / Érvényes: augusztus elsejétől Kábeltelevíziós csatornakiosztás 1996. augusztus elsejétől új csatomakiosztás lesz érvényben a kábeltelevíziós hálózatban. A változás indoka, hogy az átépített csillagpontos hálózatoknál július második felétől beüzemelésre kerülnek az első műsorkapcsoló blokkok. Ezen egységek működésükből adódóan a különböző műsorcsomagok között üresen hagyott csatornákat igényelnek. Ezért az SÍ 1-es sondercsatomát fel kellett szabadítani. Azért, hogy a TV3 műsorát a legtöbb előfizető továbbra is nézni tudja, a legelső műsorral kitölthető felső sonder (SÍ2) csatornára helyeztük át, illetve biztosítunk helyet a számára. ÚV RT. Kábeltelevíziós Üzem Sorszám Csatorna megnevezése rendszer kép/hang norma műsor megjegyzés 1. 02 PÁL B/G Spektrum TV I/II sáv 2. 03 PÁL B/G Viva 3. S5 PÁL B/G Rai Uno 4. S6 PÁL B/G Super Chanel Alsó 5. S7 PÁL B/G Sat 1 sonder 6. S8 PÁL B/G Eurosport 7. S9 PÁL B/G A3 8. 06 PÁL D/K Duna Tv 9. 07 SECAM D/K Magyar TV 1 10. 08 PAL D/K Magyar TV2 TV III. sáv 11. 09 PAL B/G ÚKTV 12. 010 PAL B/G Óceán Tv 13. Kódolt PAL D/K HBO 14. S12 PAL B/G TV3 15. S13 PAL B/G Pro7 * 16. S14 PAL B/G RTL Plus 17. S15 PAL B/G DSF Felső 18. S16 PAL B/G RTL2 19. S17 PAL B/G TVE sonder 20. S18 PAL B/G ORF1 21. S19 SECAM B/G France 2 22. S20 PAL B/G CNN A közmeghallgatásról... Mint ahogy előző lapszámunkban hírül adtuk: július 23- án, kedden kerül sor a Városháza dísztermében a közmeghallgatásra. A polgárok közérdekű kérdéseiket, javaslataikat legkésőbb a közmeghallgatás napját megelőző hetedik napig, vagyis július 16-án 16 óráig (lehetőleg írásban) nyújtsák be a polgármesteri hivatal városközponti vagy káposztásmegyeri ügyfélszolgálati irodáiban. Az Újpesti Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium (1041. Budapest, Görgey A. u. 26.) mérnök-tanári munkakörben alkalmazna fiatal gyengeáramú villamosmérnököt és gépészmérnököt számítástechnikai ismeretekkel. Érdeklődni 1996. július 24-én, augusztus 7-én vagy augusztus utolsó hetében személyesen vagy telefonon: 169- 0118 az iskolában lehet. AZ ARIADNE SZAKKÉPZÉSI ÉS KARRIERTERVEZÉSI INTÉZET új szakképzési ajánlata: Várjuk fiatal cigány származású s hátrányos helyzetű munka nélküli fiatalok jelentkezését a következő tanfolyamainkra. Tanfolyam neve:- Esztergályos- Vízvezeték- és központifűtés-szerelő- Üzleti vállalkozó és angol nyelv- Gépírószövegszerkesztő- Gyorsétkeztetési eladó- Szociális gondozó és ápoló Várható kezdet: 1996. augusztus 5. 1996. augusztus 7. 1996. augusztus 10. 1996. szeptember 5. 1996. augusztus 6. 1996. szeptember 10. Jelentkezési határidő: 1996. július 30. Jelentkezni személyesen lehet: 1051 Budapest V., Sas u. 21. A jelentkezők igényelhetik a munkaügyi központ támogatását, a hallgatói önrészt pedig az intézet felvállalja. ■MÜH ■KüHHIHiBIH