Újpest, 1995 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1995-03-18 / 6. szám
ÚJPEST V Diákfesztivál ‘95 Március 10-12. között, immár negyedik alkalommal rendezte meg az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház rendezvényét, a Diákfesztivált. A fesztivál célja volt, hogy lehetőséget teremtsen a bemutatkozásokra, azoknak a középiskolás amatőr művészeti csoportoknak, akik a kultúra valamely ágát művelik. A rendezvény nem afféle ki mit tud volt ebben az évben sem, nem is versengés és a produkciók összehasonlítása volt a cél, hanem az, hogy az iskola falain kívül is tudomást szerezzenek egymásról a fiatalok. A Diákfesztivál programját ebben az évben egy 8 oldalas kiadvány is segítette, amely közzétette a diákfesztivál műsorát. A programot több száz érdeklődő tekintette meg. Fontos tudnivaló a távfűtési és a víz-csatornadíj kompenzációjáról. Tisztelt Ügyfeleink! Az igényléseket 1995. március 20-ig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáin az erre szolgáló formanyomtatványon. A határidő elmulasztása JOGVESZTŐ! Kompenzációra családonként csak egy személy jogosult. A támogatás először a májusi számlán kerül jóváírásra! FONTOS! A kompenzáció igényléséhez egy számla csatolása is szükséges. Szociális Iroda Tisztelt Adózók! Felhívjuk a figyelmüket, hogy az 1995.1. félévre vonatkozó gépjárműadó, helyi építmény és telekadó befizetési csekkeket - az éves számlaegyenleg-értesítővel egyidejűleg - már kipostáztuk.Önöknek 1994. augusztus-szeptember hónapban. Az esetleges - időközben - elvesztett, hiányzó csekkek az Adóigazgatási Irodán (Bp. IV., Petőfi u. 4-6.) félfogadási időben beszerezhetők. A befizetési határidő: 1995. március 15. Félfogadás: hétfőn 14-18 óra, szerdán 10-18 óra, pénteken 8-11.30 óra, Adóigazgatási Iroda 169-3333/129, vagy 169-3642 Népi ülnököket jelölnek Továbbra is várja - az előző lapszámunkban közzétett részletes tájékoztató szerint - a polgármesteri hivatal a szervezési és képviselő irodája azon állampolgárok jelentkezését, akik a IV. és XV. kerületi bíróságon népi ülnöki megbízatást vállalnának. Mint ismeretes, a népi ülnököket március 20. és április 20. között kell választani Újpesten is, a jelölésre vonatkozó nyomtatvány a városháza szervezési és képviselő irodáján vehető át (II. emelet, 56-os szoba). Népi ülnököket a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok képviselő-testületei és társadalmi szervezetei - a pártok kivételével - jelölik. Az Általános Művelődési Központ programjaiból: (Bp. IV., Hajló u. 4-8.) Március 25. szombat 10.00 óra, zsibvásár (asztalfoglalás 50 forint) Március 31. péntek 15.00 óra az Adott szó, a budai Bábszínház műsora, jegyek a helyszínen kaphatók 80 Ft-os árban. Tanfolyamok: a 180-6163-as telefonszámon várják a jelentkezőket az Aerobic és dzsesszbalett-tanfolyamokra. Gépjárművezető-tanfolyamra lehet jelentkezni az ÁMK-ban, a közművelődési csoportnál. Telefon: 180-6163. Kiállítások Újpesten Újpest Galéria: (Bp. IV., Árpád út 66.) Muhari-Papp Sándor Balázs festőművész Látomás a múzeumban című kiállítása április 2-ig naponta 11-18 óra között látogatható. Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény: (Bp. IV., István út 5.) Fejezetek Újpest történetéből. A tárlat megtekinthető kedden, szerdán, csütörtökön 15-18 óráig, pénteken 14-17 óráig, szombaton 10-13 óráig, vasárnap 13-16 óráig (hétfőn zárva). A magyar sajtó napja alkalmából Pestszentlő- rinc-Pestszentimre Önkormányzata adott otthont a fővárosi kerületi lapok találkozójának. A XVIII. kerületi polgármesteri hivatalban megtartott találkozón kiállítás nyílt a fővárosi kerületi lapok anyagából, így többek között az Újpest című önkormányzati lap „terméséből”, megjelent példányaiból is. A kerületi lapok szerkesztőit és újságíróit a házigazda, dr. Mester László polgármester, majd Schiffer János főpolgármester-helyettes köszöntötte. Ezután három lap- szerkesztő: Major Árvácska, az Újbuda, dr. Milliner Jenő, a Hegyvidék és Bodnár János, a Városkép szerkesztője tartott előadást. Ingyenes jogi tanácsadás Polgármesteri Hivatal Népjóléti Osztályán a Király u. 12-14. szám alatt, telefon: 1-693-333/107 melléken hétfőnként 9.00-11.00 óra között dr. Spett Béla jogtanácsos. A Káposztásmegyerí Családsegítő Központban, az Óceán-árok u. 7. sz. alatt: kedden 15.00-18.00 óra között dr. Váczi Judit. Az Újpesti Családsegítő Központban, a Rózsa u. 7. sz. alatt: szerdán 15.00-19.00 óra között dr. Váczi Judit. magyar sajtó napján KERESZTREJTVENY 8 9 L m , I 23 ni 27 ■ 30 34 Keresztrejtvényünk az energiatakarékossággal kapcsolatban „súg” Önnek, a Tungsram Rt. javaslatát közvetítve: (vízszintes 1. és függőleges 14.). Vízszintes: 10. Magyar költő, műfordító (Dezső). 11. Vés. 12. A cink vegyjele. 13. 50, 500 és 100 - római számmal. 14. Fésű egynemű betűi. 15. Latin kötőszó. 16. Cseh festő (Mikolás). 17. Vendéglő. 20. Malmö vége. 21. Új - idegen szó- összetételekben. 22. Fiamis. 23. Ösvény. 24. Agydaganat része. 25. Néma hal. 26. Nincs benne semmi. 28. Azonos magánhangzók. 29. Érvényes. 30. Visszaüt (!) 31. A várost körülvevő fás, kertes terület. Függőleges: 2. Dán fizikus, róla nevezték el a mágneses térerősség egységét. 3. Megkeveredett mór. 4. Perui gépkocsijelzés. 5. A spiritizmus szerint a halál után tovább élő test. 6. Befűtetlen kazán (!) 7. Azonos mássalhangzók. 8. Értékes lap a pókerben. 9. Meg nem érdemelt. 15. Azonos magánhangzók. 16. Az americium vegyjele. 18. Állóvíz. 19. Igekötő. 23. Parancsoló. 25. Háborúval kapcsolatos. 26. Bemélyedés. 27. Becézett tészta. 28. Befejezetlen alkotás. 29. Női név. 32. Előd. 33. Enélkül nincs köhögés. 34. Knézyben van. Beküldendő a vízszintes 1. és függőleges 14. számú sorok megfejtése legkésőbb március 28-ig. Címünk: Újpest szerkesztősége, 1042 Budapest, István út 14. A levelezőlapra kérjük felírni a megfejtő nevét és lakáscímét. A helyes megfejtők között a Tungsram Rt. ajándékát sorsoljuk ki. Előző számunk rejtvényének nyertesei: Víg Erzsébet, Szabó Katalin, Tóthné Cs. Sarolta, Mezőfi Borbála, Jakab István, Cziráki János a Tungsram Rt. kompakt fénycsöveit kapják.