Újpest, 1995 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1995-12-09 / 25. szám

ÚJPEST Megkérdeztük... érint... tz önkormányzattól, a rendőrségtől és valamennyi meg nem zett helyi hatóságtól például azért, hogy a falfirkák eltűnje- a lépcsőházakból, hogy „kapják el” a parkrongálókat, a ;SZ-tábla- és autótolvajokat és azokat a lelkiismeretlen tulaj- isokat, akik a kutyáik által potyogtatott, az utcákon, tereken eszórt „gyalogsági aknákat” nem hajlandók eltakarítani, ibben kétségbeesetten ecsetelték reménytelen helyzetüket amiatt, hajléktalan csavargók, gátlástalan bűnözők tanyájaként kétes hírnévre szert tett kocs­lehet belenyugodni, hogy a kerületi válaszolva kijelentette: írségnek filléres gondjai legyenek - nem övé a kocsma, s ezt ta dr. Derce Tamás polgármester azért is el kellett mon­dani, mert a Temesvár elkeseredett polgárok azt rebesgették, hogy az említett rossz cocsmát ilyen személyes okok miatt nem zárták be idáig... polgármesternek pedig részletesen is el kellett magyaráznia, a magyar jogrendből adódóan az ilyen gyors intézkedést lő ügyek is csak nehezen, sokáig elhúzódó bírósági tárgya- ■ozat után rendezhetők megnyugtatóan. A tényekből pedig - ilyen kétségbeejtő - az is következik, hogy az állam sem megvédeni polgárát. rolgármester úr - többek között - arról is szólt, hogy az önkor- kát a lehetőségeihez mérten mindenben igyekszik segíteni a ke- lakóit. Példaként említette, hogy a kerület a Fővárosi Közterü- tntartónak is tetemes pénzeket fizet azért, hogy Újpesten meg- en lássa el feladatait. Sajnos azonban sokszor mégsem viszik el rietet, és ezért az önkormányzat kénytelen máshonnan átcso- n'tott pénzből elvitetni a közterületére ledobott hulladékot, persze elfogadhatatlan. Mint ahogy abba sem lehet bele­lni, hogy a kerületi rendőrségnek filléres gondjai vannak, gint csak az önkormányzatnak kell a zsebébe nyúlnia azért, a rendőrök megkapják a munkájukhoz elengedhetetlen mini­technikai, műszaki eszközöket. órumon részt vevő polgárok pedig elégedett tapssal honorál- polgármestemek azt a kijelentését, miszerint elvárható, hogy im legalább a saját létét biztosító szervezeteket fizesse meg. dien helyzet ugyanis, hogy a 140 ezer lakosú városban csu- ét rendőrkocsi járja az utakat, és az emberek biztonságáért et kockáztató rendőrök alig 18-20 000 forintos fizetést tud- azavinni a családjuknak. Ilyen körülmények között persze ;het csodálkozni azon, hogy a rendőrök közül néhány év gya- után jó pénzért, vagyonvédelmi magáncégekhez mennek, íppen mellékkeresettel próbálják kiegészíteni jövedelmüket, yanakkor a fórum rendezői azt is hangsúlyozták, hogy a ga- az autótolvajok, a betörők, a parkolási rendet megsértők, a cban szemetelők is újpestiek. Jó néhányukat pedig a törvény- 5 polgárok megfelelő összefogással, különböző megelőzési •.erekkel, maguk is rendre szoktathatnák, és fokozott odafi- sel megelőzhetnék a különböző konfliktusok egy részét, télda erre a Dallos Ida utca 7. számú ház lakóközössége. A leletes ház közös képviselője ugyanis jó tapasztalatairól, a li gyerekek segítőkész viselkedéséről beszélt, továBbá arról •ámolt. hogy a közösség biztonsága javítására egyebek mel- megszüntetett, de igencsak hasznos lakónyilvántartó köny- szeretné ismét alkalmazni. .. .Kadlecovits Gézát, az Újpesti Városvédő Egyesület alelnökét... • Nemrégiben egyesületté alakult a korábbi Városvédő Kör. Ön több mint száz újpesti pol­gárt hívott meg erre az eseményre. Hogyan, mi­lyen szempontok alapján történt az alapító tagok efajta kiválasztása? A kérdés egy pontatlanságot tartalmaz. Természe­tesen nem én hívtam össze 106 polgárt, hanem a közgyűlést szervező bizottság. Ha figyelmesen elol­vassuk az alapítók névsorát (megjelent a novemberi Helytörténeti Értesítőben), akkor azonnal nyilvánva­lóvá válnak a felkérés szempontjai. Az alapítók kö­zött akadémikustól egyetemi hallgatóig, mérnöktől szakmunkásig, orvos, ügyvéd, lelkész, művész, köz­gazdász, háziasszony és vállalkozó, sőt még újságíró is van. Az alapító tagok felkérésére javaslatot tett a Helytörténeti Alapítvány kuratóriuma, az Értelmisé­gi Klub és természetesen a Városvédő Kör elnöksé­ge. Az alapítók - kivétel nélkül - köztiszteletben ál­ló újpestiek, vagy önmagukat annak vallók, akik ed­dig is sokat tettek Újpest fejlődéséért, védelméért. Akadt néhány felkért - hiszen nem 106 polgárt hívtunk aki nem vállalkozott a testületi tagságra, és mivel mindenkit magánemberként kerestünk meg, döntésük okait nem kérdeztük. Tisztában voltunk az­zal, hogy több ezer újpestit lehetett volna felkérni, mert aki Újpestet szereti, érte önzetlenül dolgozik, az városvédő. A szervezők úgy gondolták, az alapí­tók kellően reprezentálják ezeket a polgártársaikat is. Egyesületünk nyitott, bárki, aki az alapszabályt elfo­gadja, annak alapján dolgozik - korlátlan számban -, taggá válhat. Ezért a kérdésben szereplő „efajta ki­választás”-™ vonatkozó megjegyzés sértő az alapí­tókra, és az egyesület vezetőire. • A napisajtóból megtudtuk: ezen alapító ta­gok a továbbiakban is „kiválasztottak” lesznek, különféle előjogokkal bírnak. Melyek ezek? A napisajtóban az egyetlen híradás egyesületünk megalakulásáról, november 21-én a Népszabadság Budapest mellékletében jelent meg. Ebben „kivá­lasztottakról” szó sincs. Ami az alapítók előjogára vonatkozik, erre alapszabályunk 7. §-nak f) pontja ad magyarázatot. E pont szerint aki részt vett az egyesület megalakításában, az jogosult „az egyesület alapító tagja” címre. • A városvédelemmel foglalkozó és főként lo­kálpatrióta polgárok által alakított egyesület veze­tőségébe nemcsak gesztusértékű, de célszerű fel­kérni azokat, akik úgymond „hivatalból” is végzik ezt a feladatot. Ám az elnökségi tagok sorában sem-az önkormányzat kulturális, sem gazdasági vezetése, sőt még a város főépítésze sem kapott he­lyet. Nem is kaptak felkérést e feladatra? Az alakuló közgyűlés úgy látta jónak, hogy a most megválasztott vezetők irányítsák a munkát öt évig. Az elnökség kilenc tagja között természetesen szere­pelnek fontos városi és közéleti posztot betöltő sze­mélyek. Ki állítja, hogy Újpest jegyzője vagy az ön- kormányzat közgyűlésének egy képviselője, aki még bizottsági elnök is, vagy egy önkormányzati cég ve­zérigazgatója nem teljesíti a kérdésben megfogalma­zott elvárást? Igaz, a főépítész úr nem szerepel az el­nökség tagjai között. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy két építész is elnökségi tag, a másik, hogy va­lóban nem kapott felkérést erre a feladatra. A város­védők nagyon jól ismerik a főépítész úr - sok éve végzett - áldozatos munkáját. Sok település lenne boldog, ha hasonló képességű szakembert tudna megnyerni. De talán egy ilyen fontos poszt betölté­sének a szakmai és köztisztviselői függetlenség na­gyobb érték, mint egy társadalmi szervezet elnöksé­gébe való felkérés. Egyébként pedig nagy „megtiszteltetés”, hogy az önkormányzati lap felelős szerkesztője az újság ha­sábjain kutatja: miért pont ez a száz, és miért nem egy másik száz polgár alapította egyesületünket, sőt nyíltan felrója; miért nem választotta egyesületünk közgyűlése elnökségi taggá - az általa tanácsolt - önkormányzati tisztviselőket? Ilyen kérdés még szu­verén újpesti egyesület - tudomásom szerint - nem kapott. Ha mégis, akkor nem válaszolt rá. Hogy mi mégis válaszoltunk, az a tisztánlátást szolgálja. * Tisztelt Alelnök Úr! A soraiból kicsengő hangnemet nem értem. Természe­tesen elfogadom a kérését, mely szerint készségesen válaszol, amennyiben csonkítatlanul közlöm sorait. (Ez egyébként természetes, ha az újságíró írásban keresi meg, mint ebben az esetben is, a megkérdezettet...) Az ÚJPEST nem sugalmazott kérdéseivel nem is kért számon, nem is javasolt, nem rótt fel sem­mit, csupán megfogalmazta azokat a kérdéseket, amelyek a közvéleményt élénken foglalkoztatták az elmúlt napokban, s amelyek - úgy tűnik vála­szaiból - Ön előtt is ismertek, ha ilyen érzékenyen reagál rá. Sajnos, lapunk, az ÚJPEST nem kapott meghívást, mint ahogy az utóbbi hetekben kiderült, sokan mások - a városvédelem ügye iránt elkötelezettek - sem, a Városvédő Egyesület megalakulására. Ezért fordul­tam Önhöz információért. De lezárva a témát, Alelnök Úr! Sajnálom, hogy csak idézőjelbe téve vette meg­tiszteltetésnek, hogy megkerestem, más, szuverén egyesületek idézőjel nélkül örülnek, ha hírt adhatnak segítőkész emberek tenni akarásáról. S most, hogy tisztánlátástól vezéreltetve találkoztunk e lap hasábja­in: zárszóként annyit mondhatok: lapunk a Városvédő Egyesület tevékenysége előtt a jövőben is nyitva áll... Bangha Katalin Ki tud a Nasszer ékszeráruházról? Az épület tulajdonosának kezdeményezésére a közeljövőben sor kerül az Árpád út 42. sz. alatti - valaha volt Nasszer ékszeráruház - épületének felújítására. Tekintettel arra, hogy ez az épület a várhatóan még ez évben jóváhagyásra kerülő helyi érdekvédelmi rendelet mel­lékletében mint önkormányzati védelem alá kerülő létesítmény szerepel, szeretnénk segítsé­get nyújtani az építtetőknek ahhoz, hogy a felújítás során az eredeti állapothoz legjobban hasonlító, nívós megoldás születhessen. Ennek érdekében kérjük azokat, akiknek birtokában van olyan fényképfelvétel, mely az épület egészét, vagy bármely részletét jól láthatóan mutatja be, úgy azt vagy azokat máso­lat készítése céljából szíveskedjen a Polgármesteri Hivatal főépítészi irodájára (Bp. IV., István út 14. II. em. 64., tel.: 169-4853) eljuttatni. Kérjük továbbá, hogy amennyiben az eredetileg 1907-ben, szecessziós stílusban épült épület tervezőjének nevét bárki ismeri vagy erre vonatkozó bármely dokumentummal rendelkezik, arról szintén szíveskedjen iro­dánkat tájékoztatni. Berényi András Újpest főépítésze mák és lerobbant épüle­tek találhatók lakóhelyük szomszédságában. A Temesvár utca 1. szám alatti házból több polgári is fölháborodot- tan sorolta azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket a pincekocs­ma vendégei miatt kell elviselniük, noha az ön- kormányzattól annak azonnali bezárását már többször is kérték. Az ügy kapcsán dr. Derce Tamás polgár- mester kért szót, és az őt ért támadásokra is Egri Tamara

Next

/
Oldalképek
Tartalom