Újpest, 1995 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1995-10-28 / 22. szám

HHa HHHI Október 30.-november 3. AZ ÚJPESTI GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI HÁZ ebben az évben már a Középiskolák IV. Börzéjét rendezi meg október 30. és no­vember 3. között. / A rendezők úgy érzik, erre az évre beérett kezdeményezésük. Ennek bizonyítékának tekintik, hogy az ő tapasztalataikat fel­használva került sor hasonló rendezvépyre a XV. kerületben, és az észak-budai régiónak is rendeznek Békásmegyeren Közép­iskolák Börzéjét novemberben. A rendezők abban is a rendezvény fontosságának elismerését látják, hogy október 30-án 14.30- kor Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter tartja majd a megnyitót, kerületünk parlamenti képviselői és a Pedagógus Szakszervezet elnöke jelenlétében. Hivatalosak a kerületi önkormányzat képviselői és általános iskoláink igazgatói mellett Olva­sóink is. tll® #|iA A RENDEZŐK MA MÁR fontosabbnak tartják a rendezvény hagyományait, mint az alapötletet. Mert azt gondolják, igazi tarta­lommal a részt vevő középiskolák töltik meg ezt az egyhetes kiállítás- és előadás-sorozatot. És ma már sok tradíciója, visszaté­rő eleme van a rendezvénynek. Csak szemezgetve: az Újpesti Műszaki Szakközépiskola mindig hoz valamit a csúcstechniká­ból. Idén a számítógépes világhálózathoz, az INTERNET-hez fognak naponta többször is csatlakozni, hiszen a náluk képzett számítógépes szakembereknek ebben is naprakészeknek kell lenniük. Hagyományos a Modell Divatiskola divatbemutatója, vagy a Kézműipari Szakközépiskola diákjainak üvegmetszése, porcelánfestése. A Berzeviczy előadásán idén is fellép az iskola Gitársulija, hogy ne csak a szakmákról, de az iskolai életről is ízelítőt kapjanak az érdeklődők. A program menetrendje a már jól bevált: hétfőn, október 30-án, 14.30-kor nyílik a börze. Naponta 10 és 18 óra között várja a kiállítás, valamint 15 és 18 óra között az előadások sora az érdeklődőket. A tapasztalatok alapján délelőttre idén is elsősorban az osztályok látogatásait várják a szervezők. A délutáni előadásokat viszont általában agsaládok látogatják, hiszen ilyenkor meghallgathatják az érdeklődésüket már korábban felkeltő iskola tájékoztatását, de a standokat végigjárva további iskolák aján­lataival is megismerkedhetnek. A börze időpontja most is lehetővé teszi, hogy a látogatók részt vehessenek az érdeklődésüket felkeltő középiskolák NYITOTT NAPJAIN. A RENDEZŐK REMÉLIK, hogy az idén a börzén részt vevő 40 középiskola kínálatának megismerése megkönnyíti az iskola- választás terheit, ezért szeretettel várják a rendezvényre az összes nyolcadikost, családjukat, tanáraikat. Úgy gondolják, a lehe­tőségek olyan széles körét tálalhatják fel a látogatóknak, amiből mindenki bátran mazsolázhat, így örömmel látják a hetedikese­ket és a kerület határain túlról érkező látogatókat is. Ezért ezúton is kérik az Újpest olvasóit, hogy munkatársi, családi körben segítsék népszerűsíteni a legnagyobb fővárosi továbbtanulási rendezvényt. A börze megrendezését a Fenyves Műszaki Szolgáltató Gmk és a Taverna Szálloda és Étterem Rt. támogatja. A szervezők nevében: Tóbiás László Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház AZ ELŐADÁSOK IDŐPONTJAI: Helyszín: Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház (Bp. IV., István út 17-19.) Október 30., hétfő Színházterem 14.30 Modell Divatiskola 117-es terem 15.00 Ganz Ábrahám Ipari Szakközép- és Szakmunkás- képző Iskola 15.45 Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola 16.30 Déri Miksa Szakközépiskola és Szakmunkásképző 17.15 Berzsenyi Dániel Gimnázium 215-ös terem 15.00 BMK Pályakezdők Speciális Szakiskolája 15.45 Tótfalusi Kis Miklós Nyomdaipari Műszaki Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola 16.30 Bay Zoltán Elektronikai és Gépészeti Szakközép- iskola és Szakmunkásképző 17.15 Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Október 31., kedd 117-es terem 15.00 Móricz Zsigmond Ipari Szakközépiskola és Szak­munkásképző 15.30 Békésy György Postaforgalmi Szakközépiskola 16.00 Fővárosi Munkaügyi Központ Foglalkozási Információs Tanácsadó 16.10 Madách Imre Általános és Szakiskola 17.15 Berzeviczy Gergely Közgazdasági Szakközépiskola 215-ös terem 15.00 Bolyai János Műszaki Szakközépiskola 15.30 Bőrfeldolgozóipari Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézet 16.00 Dózsa György Gimnázium 17.15 Babits Mihály Gimnázium November 1., szerda 117-es terem 15.00 Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézet 15.45 Idegenforgalmi Szakközépiskola 16.15 Újpesti Műszaki Szakközépiskola 17.15 Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szak- középiskola 215-ös terem 15.00 Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola 15.30 Katonai középiskolák 16.00 Ének-zene, Testnevelés tagozatos Általános és Háziasszonyképző Szakiskola 17.00 Fővárosi Munkaügyi Központ Foglalkozási Információs Tanácsadó 17.15 Magyar Hajózási Szakközépiskola November 2., csütörtök 117-es terem 15.00 Könyves Kálmán Gimnázium 15.45 Taverna Oktatási Alapítvány Szakmunkásképző Iskolája 16.30 Bolyai János Műszaki Szakközépiskola 17.15 Katona József Gépipari Szakmunkásképző, Szak- középiskola és Gimnázium 215-ös terem 15.00 Budapesti Pedagógiai Szakközépiskola 15.45 Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola 16.30 Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium 17.15 Pataky István Híradásipari Szakközépiskola MINDEN KÖZÉPISKOLÁBA KÉSZÜLŐ DIÁKNAK! SEGÍTÜNK ELDÖNTENI, HOL TANULJ TOVÁBB! GYERE, NÉZD MEG ÉS HALLGASD MEG! Csak kiállítóként vesz részt a börzén: a Kézműipari Szakkö­zépiskola, a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakkö­zépiskola, a Terézvárosi Kereskedelmi Szakközép- és Szak­munkásképző Iskola, a Szabó Ervin Gimnázium és a Békésy György Postaforgalmi Szakközépiskola.

Next

/
Oldalképek
Tartalom