Újpest, 1995 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1995-06-24 / 13. szám

Iskolabútorok a víztoronnyal szemben Működött Újpesten egy gyár, amely iskolabútoro­kat és sportszereket gyártott. Ma is működik egy. Ez a gyár ugyanaz - és mégsem ugyanaz. Hogy lehet ez? így: 1995 januárjában az Első Magyar Építési és Be­fektetési Részvénytársaság megvásárolta az egy idő óta komoly gondokkal küszködő, újpesti Iskolabútor és Sportszergyárat. Úgy gondolták, hogy nem érde­mes termékváltással beszállni abba a kíméletlen és sok konkurrenciát felvonultató harcba, amivel a meglévő hazai és külföldi bútorgyárak megpróbál­nak egymásra licitálni. Inkább meg kell hagyni a ré­gi profilt, de jobb minőséggel és főként jobb üzlet- politikával kell piacot teremteni termékeiknek. Az elhatározást tettek követték, úgy hogy a teljességgel magyar tulajdonú EMEB Rt. Iskolabútor- és Sport­szergyára június 1-jén már saját mintaboltot is nyi­tott az Árpád út 183-185. szám alatt. A megnyitó ünnepségen Berényi János elnök-ve­zérigazgató mutatta be a szakboltot a megjelentek­nek, köztük dr. Derce Tamás polgármester úrnak. A megvásárolható termékek között számos olyan cikk van, amit már az egykori Tanért is forgalmazott, de természetesen újakkal is bővült a választék. A mintabolt vásárlói feltehetően elsősorban óvo­dák, bölcsődék, általános és középiskolák, tovább­képző kulturális centrumok és kollégiumok lesznek, de ez nem jelenti azt, hogy az egyedi, lakossági vá­sárlók ne találhatnának itt számukra megfelelő egy­szerűbb bútorokat, sportszereket. Hiszen a gyermekek életkorának megfelelő mére­tű székek, íróasztalok és -padok, szekrénysorok, fek­vőbútorok, pólyázók intézménybe és lakásba egya­ránt beállíthatók. A pingpongasztalok, bordásfalak, magasugró mércék, svédszekrények, tornapadok ugyan elsősorban tornatermekbe valók, ám a számí­tógép-asztaloknak akár otthon is jó hasznát lehet venni, akárcsak a szép kivitelű, ülőrésszel is ellátott telefonasztaloknak. Már külföldről is komoly az ér­deklődés. Gondoltak arra is, hogy a vásárló minél több, szá­mára szükséges terméket beszerezhessen innen, a mintaboltból. Az iskolai szertárak laboratóriumi, technikai és fizikai bemutató taneszközöket is vásá­rolhatnak a táblai körzőtől, vonalzótól motormetsze­teken, tanulói kísérleti készleteken keresztül egészen a műszerekig. Nemsokára már Olivetti számítógépe­ket is fognak itt árulni. De a tantestület papír- és író­szerbeszerzése is megtörténhet ugyanitt, csakúgy, mint a takarításhoz szükséges vegyszerek, súrolósze­rek stb. A cél az európai szabványnak megfelelő kí­nálat, ezért az újpesti gyár termékein túl más hazai és külföldi partnereik termékeiből is forgalmaznak az Árpád úti mintateremben. Felismerve az oktatási intézmények szűkös és idő­szakonként változó anyagi lehetőségeit, a részvény- társaság és az újjászervezett gyár rokonszenves üz­letpolitikával segít üzletfelein. A mintaboltban gon­doskodnak alkatrészek, elemrészek pótlásáról is, így pl., ha egy csővázas szék ülőrésze vagy támlája töre­dezett, elég ezt kicserélni, nem kell kidobni az egyébként még használható bútort. Magyarországon még nem elterjedt módszerrel szerez tartós ügyfeleket egy másik szolgáltatásuk: az Oktatási Intézmények Önsegélyező Programja. Ez azt jelenti, hogy az intézmény előtakarékossággal, a gyár folyamatos kapcsolattartással nyújtanak egy­másnak inflációmérséklő előnyöket, hitelvásárlási részletekkel, folyamatos bútorbeszerzéssel. Akit mindez érdekel, hétköznapokon 9.00 és 15.00 óra között mind a terméklistát megtekintheti, mind bő­vebb felvilágosítást is kaphat. Működött Újpesten egy gyár, amely iskolabútoro­kat és sportszereket gyártott. Ma is működik egy. Ez a gyár ugyanaz - és mégsem ugyanaz. Hogy lehet ez? így!-inuzsay­A biztonság érdekében Kerületi kezdeményezés alapján az FKFV forgalom- biztonsági tükröt szerelt fel a ^0 f- IV., kér. Sporttelep utca-Er- jjp ^já|á| dősor utca kereszteződésé- ben. Kérjük a járművezető- két, hogy a csomópontban, ff az odavezető útszakaszon a & % fmfKSS forgalomtechnikai eszköz ki- helyezésétől függetlenül to- Wr vábbra is fokozott figyelem- mel közlekedjenek. a T. R. VÁRJA ÖNT A TÚR-KEDVÉRE BT. (Bp. IV., Lakkozó u. 2. az iskolával szemben) Butikminőségű gyermek-, női, férfiruhák naponta cserélődő áruválasztékkal. Állandó 10-15%-os leárazás. Havonta 3 napig AKCIÓ. Az árukészlet fele félárért! Nyitva: H.-P.: 10-19 óra, szombaton: 9-14 óra v_ _____________._________________________________LS E lkészült... Napjainkban, amikor a szűkös anyagiak határt szabnak a vágyaknak, aprócska dolgok is naggyá válnak, felértékelődnek. így van ez az alábbi hírünk esetében is, hiszen rendes körülmények között beszámolnánk-e arról, hogy egy rövid járdaszakaszt sikerült teljesen fel­újítani? Pedig ez történt nemrégiben az SZTK be­járata és a Dessewffy utcához közel eső pár méte­res járda esetében. A korábbi hepehupás, baleset- veszélyes járda itt a szakorvosi rendelő előtt, ahol nemcsak belgyógyászati tünetekkel jelentkezők, hanem mozgásukban erősen korlátozottak is köz­lekednek, új terítést kapott. Lakossági bejelentést követve valósult meg, és ez jó dolog. Bár tudjuk, sok helyütt hiába a lakossági kezdeményezés, ha nem jut felújításra. Erre most jutott, jó lenne re­mélni, nem marad el a város több pontján sem a folytatás... Eltűnt a betonkolosszus a Szent István térről. A pünkösd utáni első munkanapon a munkagépek segítségével pár óra alatt leomlott az a betonfal, amely több évvel ezelőtt emeltetett a szovjet katonaszobor mögé. A szobor azóta a Megyeri úti temetőbe került, a betonfal lebontása (amelyet már több éve tervezett az önkormányzat) lehe­tővé teszi, hogy az azóta parkosított környezetben egy­szer majd egy újabb szobor álljon, amely az elképzelé­sek szerint Újpest város alapítójára, Károlyi Istvánra fog­ja emlékeztetni a polgárokat. (Fotó: Horváth Dávid) SAJTÓPÁLYÁZAT & SAJTÓPÁLYÁZAT Budapest Főváros IV. Kerületének Önkormányzata saj­tópályázatot hirdet Újpest nagyközségből várossá nyil­vánításának 88. évfordulója alkalmából. Pályázni - mű­faji megkötöttség nélkül - az 1994. szeptember elseje és 1995. június 30. között a napi-, heti- és havilapok­ban, folyóiratokban megjelenő, a rádió adásaiban el­hangzó és a tv képernyőjére kerülő témákkal lehet, amelyek felölelik Újpest Önkormányzatának és Polgár- mesteri Hivatalának tevékenységi körét, bemutatják: • a lakosság és az önkormányzat kapcsolatát, • az önkormányzat vagyongazdálkodását, beruházási tevékenységét, • az egészségügyi ellátást, • a szociális ellátás eredményeit és nehézségeit, • a kulturális élet és a közoktatás mindennapjait, • a civil szervezetek tevékenységét, • újpesti személyiségek életútját stb. Pályázni az írott sajtóban legfeljebb 5 írással lehet, a pályázók a megjelent írásukat 3 példányban küldjék be (1 eredeti, 2 másolat). Rádióműsornál a hangszalagot 1 példányban (a rádió­műsor címének, elhangzási idejének feltüntetésével) kérjük. Tv-műsoroknál: képszalagot 1 példányban (a műsor cí­mének, adásidejének feltüntetésével) kérjük. Pályadíjak: Az írott sajtóban I. díj 40 000 Ft és rádióműsoroknál: II. díj 30 000 Ft (mindkét kategóriában) III. díj 20 000 Ft A tv-műsoroknál: I. díj 70 000 Ft II. díj 50 000 Ft III. díj 30 000 Ft A pályázatokat 1995. július 15-ig kérjük eljuttatni „Saj­tópályázat” megjelöléssel az Újpesti Polgármesteri Hi­vatal címére: 1042 Budapest, István út 14. - Bangha Ka­talin sajtóreferensnek. A pályázatokat szakemberekből álló zsűri értékeli, díjazás az Újpesti Városnapok rendez­vénysorozatának megnyitóján, 1995. augusztus 31-én. (A zsűri fenntartja magának a jogot a díjak esetleges össze­vonására.) i iaB—

Next

/
Oldalképek
Tartalom