Újpest, 1995 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1995-05-27 / 11. szám

■tffSSffi BMmmn ÚJPEST Kórház a város szélén Az alapítóra emlékeztek (Folytatás az 1. oldalról.) További célja az önkormányzatnak, hogy tettekben is kifejezze: tisztelettel adózik a Károlyi család előtt, hiszen István gróf, az „első Károlyi” adta ki 1840-ben Újpest alapító okiratát és fia Sándor pedig a kórház alapítója. Az önkormányzat szándéka, hogy rövid időn belül egy szobrot állítson a városalapító Károlyi gróf emlékének. Dr. Kovács Tibor orvos-igazgató, aki nagyra becsüli az újpesti ön­kormányzattól kapott támogatást, elmondta: örömmel készültek a külföldről hazatérő Károlyi-leszármazottak részvételével az ünnep­ségsorozatra. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy ugyan az év elején nagyon sok, egymásnak is ellentmondó tájékoztatás jelent meg a kór­ház jövőjét illetően, a kórháznak nemcsak múltja és tiszteletre méltó jelene van, hanem jövője is lesz. Május 20-án, szombaton került sor a jubileumi ünnepségre, mely­nek első színhelye Főt, a plébániatemplom volt. A templomban Hock Zoltán kulturális alpolgármester emlékezett a Károlyi család fejlődést elősegítő cselekedeteire, azokra a nemes adományokra, amelyekkel példát adva segítették a város fejlődését. A plébániatemplomban mi­sét adtak a Károlyiak emlékére, majd az altemplomban helyezték el a megemlékezés virágait mindazok, akik az ünnepség résztvevői voltak. Ezt követően a Károlyi Kórház udvarán emlékeztek koszorúzással a kórházalapítóra és felavatták a kórház egykori igazgatójának, dr. Sándor Istvánnak emléktábláját. Este a Polgárcentrumban megtartott ünnepségén köszöntötték dr. Újszászy László nyugalmazott főorvost, aki hosszú évtizedeken át volt orvosa, majd igazgatója a kórháznak. Újszászy doktor, aki egy év­vel ezelőtt lett Újpest díszpolgára, pont ezen a napon töltötte be ki­lencvenedik életévét. Képeink a centenárium több emlékezetes pillanatát örökítették meg, összeállításunk pedig a Károlyi család és a kórház jelenének be­mutatásával kíván tájékoztatást nyújtani azoknak, akik nem vettek részt a programokon. A fóti plébániatemplomban: dr. Derce Tamás polgármester, valamint gróf Károlyi László Londonból * Ők négyen, hosszú ideig szolgáltak, beteget gyógyítottak a Károlyi Kórházban, részt vettek a Foton tartott megemlékezésen is Újpesten nemcsak utca és iskola őrzi nevében is a Károlyiak emlékét, az újpesti önkormányzat évente többnapos rendezvénysorozattal emlékezik a település alapító okiratát kiadó Károlyi Istvánra. A család közis­mert tagja volt István gróf fia: Sándor, az kórházalapító. A Károlyiak a XIX. század első éveiben jelentek meg ezen a területen, mégpedig oly módon, hogy a Fekete család után 1808-ban a fóti uradalmat is megvásárolták a Csekonics báróktól a Károlyi grófok, így Káposztás- megyer is gazdát cserélt... A nagy múltú családban a grófi rangot Károlyi Sándor az 1711. évi szatmári béke megkötésével érdemelte ki, s ez a cím az utódokat is megillette. A több megyében meglévő birtokukat nem­csak ekkor, hanem a későbbi családtagok házasságköté­seivel is gyarapították, s a férfiak magas katonai vagy polgári tisztségekben tevékenykedtek itthon és külföl­dön. Külhoni tartózkodásuk jelentősen elősegítette a hazai feudális gazdálkodás maradiságának és a céhes ipar gyengeségének a felismerését. Ebből okulva, kor­szerűbb módszerekkel próbálták birtokaik jövedelmét gyarapítani. Gróf Károlyi István (1797-1881) nemcsak Fótot tette családi központtá, hanem a káposztásmegyeri pusztát is felparcelláztatta, és bérbe adta. Károlyi István 1840-ben kelt alapítási oklevelében a község neve Új-Megyer lett, a községi pecséten is ez az évszám szerepel, de már Új-Pest felirattal. Az Újpest név 1844 után vált elfogadottá. Károlyi István fia, gróf Károlyi Sándor (1831-1906) részt vett az 1848/49-es szabadságharc­ban, de a bukás után, 1849-1867 között külföldi emig­rációban élt. A két Károlyi sokat tett Újpestért, a teme­tő, a templom, az iskola, a községháza, a kórház terüle­teit a község adományként kapta és az építkezéseket anyagilag is támogatták. Sok esetben névtelenül is segí­tettek a rászorultakon. Károlyi Sándor gróf az 1860-as évektől kezdve jelen­tős szerepet vállalt a közéletben, az 1861-es országgyű­lésen gróf Teleki László körül szerveződő Határozati Párt egyik vezéralakja volt. Nevét sokan együtt emle­gették Tisza Kálmán és Szapáry Gyula grófokéval. 1887-ben részt vett a székesfehérvári agrárkongresszu­son, az agrárius mozgalom zászlóbontásán. Széchenyi Pál és Zichy Jenő grófokkal együtt célul tűzte ki a hazai agrokultúra modernizálását. 1881-ben a tasnádi (Szi­Újpest és lágy megye) választó lett a Tisza Kálmán vt Ebben az évben magá édesapja halálával reá kor, ötvenéves korába gyét, gróf Komis Clí emlékét őrzi a Clarissz plébánia is Újpesten, a Az utókor úgy tartja nyai nyomán épült te mint legjelentősebb új] lyi Kórház. Végrendel - mostohafiát, Lászlót ládi sírboltban helyeztt A Károlyi Sán A kórházat 1894-be sában nyílt meg. Az éf építész tervei alapján fóti plébániatemplomo 10 000 forintot hagyoi összes költség körűibe] A kórház ellátta a 1 Megnyitásakor 55 ágg; esztendőben 373 beteg zett kórház hamarosan épület mellé új épülets: rőhelyessé. Nemcsak sodával, fűtőházzal), h új műtővel, továbbá rö vült. Mindez már az ú bész főorvos kezdemén Hagyomár A hálás utókor, a kói kelik dr. Sándor Istvá kenységét, ezért a jul kórházalapító gróf eml hanem táblát avattak d kája emlékére is. Dr. Sándor István született és Újpesten h mányai elvégzése után szerzett műtősebészeti Az emlékezők egy csoportja a fóti plébániatemplomban: (balról jobbra) dr. Benkő László szoci; alpolgármester, dr. Derce Tamás polgármester, Hock Zoltán kulturális alpolgármester, dr. Som< András, az Újpesti Értelmiségi Klub, valamint Kadlecovits Géza, a Városvédő Kör képviseletéi

Next

/
Oldalképek
Tartalom