Újpest, 1995 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1995-05-13 / 10. szám
mwi Ä m. Kár lenne addig temetni az operaműfajt, amíg olyan izgalmas előadások születnek - méghozzá régi darabokból mint Az úrhatnám szolgáló színpadra vitele a Polgárcentrumban. Az Újpesti Kamaraszínház a Fővárosi Színházi Alap támogatásával pompásan szórakoztató, igazi élményt adó produkciót hozott létre, amely alkalmas volna a régi operabarátoknak ínyencségül és az operától még idegenkedőknek igazi kedvcsinálóul egyaránt. Giovanni Battista Per gole si az opera buffa megteremtője, a XVIII. század sikeres szerzője. A buffo- szerepkör az operaszínpad „udvari bolondja”, amely nem feltétlenül bohócot jelent, inkább azt a figurát, akit tulajdonságai, jelleme miatt ki lehet nevetni, és akinek a rovására komikus helyzetek jönnek létre. Lám Umberto úr, a jómódú, öregedő agglegény is komikus karakter, aki, hogy megszabaduljon fejére nőtt szolgáló-gyámleányától, inkább megnősülne, de Serpina (beszélő név: Kígyócska!) mesterkedései folytán és hogy ne kelljen kiadnia annak hozományát, inkább maga veszi feleségül a lányt, azaz örök életre legalizálja annak úrhatnámkodásait. Mindehhez néma, de korántsem passzív segítőtárs Vespone (beszélő név: Nagy Darázs), a szolga. A téma a maga korában olyan népszerű volt, hogy Gennaro Antonio Federico szövegkönyvét még ugyanabban a században Paisiello is megzenésítette. Pergolesi intermezzo-operája azonban túlnőtte mind a szerző egyéb műveinek, mind kortársa operájának későbbi sikereit. A színjátszás történetében már az ókorban felbukkannak a nagy művek köztes szüneteiben előadott kisebb komikus jelenetek, szatírjátékok. Ez az inter- mezzo-műfaj nem halt ki a középkorban sem, sőt operácskánk, a „La Serva padrona" is Pergolesi (egy mára szinte elfelejtett) „komoly operájának” felvonásszüneteiben került bemutatásra. Mára ez már furcsának hathat, mégis így volt a gyakorlatban. Mindezek után hol itt a korszerűség? Az úrhatnám szolgáló nem csupán a maga korának volt igazi sikerdarabja, de azóta is elő-előveszik, mert friss, jól játszható és sikeres. Bár igazi, nagy slágeráriák nincsenek benne, Serpina „Stizzoso, mio stizzoso” áriája sok művész lemezén felcsendül. Ám ennek az előadásnak résztvevői: Fry-Kovács András rendező, Szegedi Katalin báb- és látványtervező, Tóth János és Kertész Marcella operaénekesek és Nagy Ferenc karmester-zongorista úgy szedték ízekre, majd rakták ismét egybe a korai operajátszásnak eme kis remekét, hogy az megifjodva működik, hat 250 év múltán is. Szegedi Katalin egy aranyozott keretekből összehangolt, fantasztikusan jól használható színpadot keretezett a játék köré. Ezekbe be lehet lépni és ki lehet lépni belőlük. Ezek képek, tükrök, térelválasztó és térteremtő síkok és a maguk egyszerűségében is so- katmondóak. Ebben a játéktérben mozgathatja Éry- Kovács András az élő és bábfigurákat, a szereplőket. Ez nem bábopera, Vesponét többnyire néma statiszta, vagy mimus szokta játszani. Szegedi Katalin (miközben pantomimesként kitűnően megoldja a szolga szerepét is) arra jött rá, hogy az opera stati- kusságát és kissé poros dramaturgiáját mennyire jól megváltoztathatja, ha a címszereplőt bábokkal megtöbbszörözi. Ezért az élő és éneklő Serpina, akinek gyámapa-gazdája szinte ellentmondani sem mer már, Uberto képzeletében hol nyájas, hol rámenős bábuként, marionett figuraként jelenik meg, akivel már lehet porolni (nem csupán magában monologi- zálva), akitől lehet vágyott kedvességet kapni. Szegedi Katalin pedig Ariéiként vagy Puckként szökken és lebben az öregúr körül, mint Shakespeare kópéja, és neki már valóban nem lehet ellenállni. A darab dramaturgiai gyengéi így erősödnek meg a mai néző számára. Tóth János a mai operaszínjátszás nagy színészi képességekkel megáldott basszbaritonja. Repertoárja Figarótól CipoUáig terjed, hangja képlékeny, színes, játékos kedve kimeríthetetlen. Érdemes megfigyelni, mennyire együtt él a muzsikával: ahogyan ujjait a hegedű vibratójára tisztítgatja, amit művel egy kis képkerettel hol bilincsbe verve magát, hol saját paródiaarcképét mímelve benne: Le-föl szökell, ugrik, gurul, kézenáll és mindeközben korántsem mellékesen énekel, hangja betölti a termet, szövegmondása érthető marad. Az opera ugyanis nem olaszul (az volna divatosabb), hanem magyarul (ez a célszerűbb) hangzik el. Karakterizáló képessége mind ének- mind játéktechnikában példamutató és főként nagyon szórakoztató. A bájos Kertész Marcella alakításában majdnem felnő nagynevű partneréhez, ám fiatalsága még nem ad ki mindent hangjából és muzikalitásából. Serpina szerepében kissé egyoldalúan megmaradt a fondorlatos kígyócskánál, de picit adós maradt az egyéb érzelmekkel, amit talán meghagyott bábúénjének. Mindettől függetlenül a taps neki is kijár, mert ígéretes művésznő él benne. A magával együtt hattagú kamarazenekart Nagy Ferenc leleményesen fogta össze, megszólalásukat talán még Pergolesi is elfogadná. A kritikus (aki maga is előadóművész) pontosan érzi, milyen fegyelem kell ahhoz, hogy ennyire kevés néző előtt se „dobják” a művészek az előadást. Ok tudják, hogy a lelkes taps kevés tenyértől is őszintén jön, mégis fáj azok hiánya, akik nem jöttek el, akiket nem tisztelhettek meg művészetükkel ezek a nyitottszívű operisták. Muzsay András Katonai ügyek Májusban: A kerületben sok fiatalembert érint a május 15-16-i bevonulás. Honvédelmi kötelezettségüknek eleget téve, néhány lehetőségre szeretném felhívni a figyelmüket! A pontos tájékoztatás érdekében felkerestem a Polgár- mesteri Hivatal Szociális Irodáján (IV., Király u. 12-14.) dr. Héjjáné Zách Judit irodavezetőt.- Évente négy alkalommal; februárban, májusban, augusztusban és novemberben történnek a bevonulások. Ilyenkor - gondolom -, megnő az egyébként is nagyszámú ügyfélforgalmuk.- A honvédelmi törvény előírásának megfelelően mi intézzük a bevonulási segélyek kifizetését. Ebben az évben április 26-ig közel egymillió-százezer forintot fizettünk ki a bevonuló fiatalemberek részére. Ez a bevonulási segély alanyi jogon jár a behívóparanccsal rendelkezőknek. A segély összege a mindenkori minimálbér 60%-a, ami jelenleg 7320 Ft, de akinek gyermeke is van, az 12 200 Ft-ot kap, amennyiben a behívóparancshoz mellékeli a gyermek anyakönyvi kivonatának másolatát, illetve a gyermektartás fizetéséről szóló igazolást.- Ezen túlmenően úgy tudom, hogy a rossz anyagi körülmények között élő bevonulok részére más segélyezési forma is létezik.- Valóban, a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy ha a bevonult sorkatona munkaképtelen és eltartásra szoruló hozzátartozóját (szülő, gyermek, feleség) bevonulása előtt saját jövedelméből tartotta el, akkor a hozzátartozó vagy a sorkatona kérelemmel fordulhat hozzánk katonai családi segély megállapítására. A kérelemhez csatolni kell a bevonulásról szóló honvédségi igazolást, a munkaadói igazolást a kérelmező havi jövedelméről, a gyermekgondozási segély, szülési segély, kereseti igazolás iratait, valamint a gyermek anyakönyvi kivonatának a másolatát. A katonai családi segély megállapításának összege az előbb említett iratok alapján, alapvetően a szociális rászorultság szerint lesz meghatározva. bevonulás- Nem kapcsolódik szorosan a segélyek köréhez, de a mai gazdasági helyzetben egyre inkább gondot okoz a családoknak, ha kiesik egy keresőképes fiatalember. A család- fenntartói kérelemre gondolok.- Az elmúlt év statisztikáit figyelembe véve csökkenő tendenciát mutat a katonai családi segély iránti kérelem, viszont megnőtt a családfenntartói igény. Az elmúlt évben mintegy 15 fő kérte ezt az igazolást, de többen voltak azok, akik nem voltak jogosultak.- Miért?- Összetévesztik a kérelmezők az anyagi és az egészségügyi rászorultságukat. Családfenntartói igazolást (6 hónaptól 2 évig) csak az kaphat - idézve a honvédelemről szóló CX. törvényt - „aki a vele közös háztartásban élő beteg, állandó ápolásra vagy gondozásra szoruló egyenes ági felmenő rokonát, kiskorú testvérét, házastársát vagy gyermekét egyedül tartja el, ha a rászorulónak eltartásra kötelezhető más hozzátartozója nincs, illetve, ha az ápolást vagy a gondozást más hozzátartozó nem tudja ellátni, és azt egészségügyi, szociális intézmény nem látja el, és a hadköteles behívása az eltartott hozzátartozó létfenntartását veszélyeztetné.” Tehát a fennálló okok esetén szolgálat- halasztásban részesülhet, a sorköteles és ez nem tévesztendő össze a családi segély havi folyósításával.- A segélyezésre jelentkezők ügyét milyen gyorsan tudják elintézni?- Az iroda sok munkáján belül ezt is a törvényes határidőnek megfelelően teljesítjük, de az utalások időpontja már nem tőlünk függ. Speciális témát érintettem, de kérem a tisztelt Olvasót, hogy ha a környezetében, családjában a fentiekben leírtak szerint érintett fiatalember van, úgy jöjjön vagy szóljon a 196-3333/292 telefonon, ügyfélszolgálati időben, hogy segíteni tudjunk!- szűcs mariann - katonai főelőadó ✓ Svejk - Újpesten A nagy sikerre való tekintettel ismét találkozhatnak Svejkkel, a derék katonával azok, akik jegyet váltanak az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház május 25-én, 19 órai kezdettel színre kerülő produkciójára. A színdarabban Mikó István Svejk, S. Tóth József Palivec alakítója. A szöveg és a zene mellé sört is szolgáltat a Pilvax Étterem. Jegyek a helyszínen kaphatók, minden nap 8-21 óra között. Nyári tábor: Katalin-pusztán Az Ady Endre Művelődési Központ ajánlata: 10-14 éveseknek 10 napos turnusokban, egész nyáron (Váctól 10 km-re, festői környezetben) kirándulás, túrázás, játékos foglalkozások mellett LOVAGLÁSI lehetőséget is biztosítunk táborunkban. Csoportok: június 19.-június 29. július 10.—július 20. július 20.-július 30. július 30—augusztus9. augusztus 9.-augusztus 19. Részvételi díj: 10 000 Ft Testvéreknek kedvezményt hdunk! Bővebb felvilágosítás, jelentkezés az információnál. Telefon: 169-6481; 169-3533.