Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1994-08-18 / 16-17. szám
■1 ———— i‘riirwr,Tr ■■■ IJII?r SI ❖ ❖ lj i t:5 1 WROSNfIPOK ❖ Hugiról már születésekor is írt az újság. Egy évvel ezelőtt, augusztus végén, az Újpesti Városnapon látta meg a napvilágot, s a helyi lap is beszámolt a hat városnapi baba, köztük Varga Vivien születéséről. Huginak persze van tesója, egy hároméves kislegény, Zolika. Az ő nevető po- fikáját látom meg először a csöngetésre kinyíló ajtóban. A Varga család egy Munkásotthon utcai lakásban él, együtt az ifjú asszony szüleivel. Mi is történt velük Vivien születése óta?- O, nagyon sok minden történt - sorolja a csinos fiatalasszony. Tavaly decemberben volt Hugi keresztelője, most június 21-én indult el. Akaratos egy nőszemély - teszi hozzá olyan mosollyal, ami jelzi, hogy inkább elismerés, mint panasz a megjegyzése. Különben Vargáné Éva csupa mosoly, a két apróság is nevetős, könnyen barátkozó. Látnivaló, hogy kiegyensúlyozott légkörben élnek. Zolika nagyon szereti Hugit. A kicsi lány jó étvágyú, „szereti a hasát”, ahogy az anyuka mondja, bátyuska gondoskodik róla, hogy mindig legyen enni-innivalója. A kisfiú még nem beszél, pontosabban, minden szónak csak az első szótagját mondja ki. De így is kiválóan meg tudja értetni magát. Éva a Magyar Repülőszövetségnél dolgozott, varrónőként. Szereti a munkahelyét, csak sajnos az Dunakeszin van. Hát meggondolandó, hogy tud majd két gyerek mellett utazni. Viszont a gondolkodásra van még két éve. Különben nagyon szeret a gyerekekkel lenni, nincs „gyes-betegsége” nem panaszkodik bezártságra. Minden munkát együtt csinálnak, határozottan állítja, hogy még az ilyen pici gyerek is tud segíteni, csak türelem és szeretet kell hozzá. A kicsik nem veszekszenek, mert el vannak foglalva. Hugi ide-oda togyog, időnként lepottyan a pelenkás fenekére, de csak nevet, mutogatja az apró rizskása fogacskáit. Zoli már csak kisnad- rágban sétafikái. - Nagyon hamar megszokta a bilit - meséli Éva, pedig egyáltalán nem erőltettem. Egy darabig csak játszott a nevezetes edénnyel, időnként a fejére tette kalapnak, aztán egyik napról a másikra elkezdte rendeltetésszerűen használni. - így lesz Hugival is - bizakodik -, mert mindent megtanul Zolikától. Zolika fényképet mutogat. - La - magyarázza, és nem érti, hogy miért nem értem, a képen Lali látható, aki a gyerekkori barátnő kisfia és az ő barátja. Tartják a barátságot, meglátogatják egymást. Nyaralni Tokajba mennek, rokonokkal lesznek együtt. És ha tervezgetnek, persze szó esik önálló lakásról is. Elférnek éppenséggel így is, de a lakótelepi lakásokat - hát sajnos - elég kicsikre építették. Vivien kicumizta a teáját, Zolika az üres cumisüveget odaviszi megmutatni az Anyunak. Aztán megy a hűtőszekrényhez. Tökéletes a kommunikáció. Boldog születésnapot Huginak, és sok szerencsét a Varga családnak...- Faragó Megkérdeztük... ... H. Bóna Márta meteorológust, milyen idő várható a Városnapok ideje alatt? Erre azért voltunk kíváncsiak, mert egy évvel ezelőtt sok esővel, sőt széllel köszöntött ránk az ünnep. Tehát mire számíthatunk szeptember első hétvégéjén?- Az átlagosnál kissé hűvösebb idő lesz. A napi maximum hőmérséklet 24, 25 fok körül várható. Zavartalan napsütést nem ígérhetünk, gyakran megnövekvő felhőzetre, néhány órás napsütésre számítunk. Az eső valószínűsége viszonylag nagy, mindegyik napon. Egy viszonylag csapadékos periódus utáni lassú javulás időszakába esik ez a két-három nap - ígérte H. Bóna Márta. Mi tagadás, az esőt mellőznénk napközben. Reménykedünk...-bA nagyi az jó fej! - mondják az unokái, s aligha tudják milyen igazuk van. A nagyi egy fantasztikusan jó fej. Hogyan is kellene bemutatni? Dr. Márkus Lászlóné Dr. Csádez Gabriella Győrött született, házassága által újpesti polgár lett. Férje egyetemi tanársegéd volt, az ifjú asszony, aki Győr gazdasági és közlekedéspolitikai helyzetéről írta a doktori disszertációját, földrajzot és kémiát tanított a közgazdasági technikumban, majd a palotai Dózsa Gimnáziumban, majd akadémiai ösztöndíjjal a Mikrobiológiai Kutató Intézetben, majd Kanadában, később Moszkvában kutatott - szóval, ha a tudományos munkásságát ismertetnénk, az sem volna rövid történet. De cikkünkben nem a tudományos munkást, hanem a helytörténettel foglalkozó nyugdíjast szeretnék példaképül állítani. Példakép, mert bár nem ősújpesti, igyekszik minél többet megismerni a kerület múltjáról, történetéről, teszi mindezt olthatatlan kíváncsisággal és tudományos alapossággal. És amit megtudott, azt boldogan továbbadja. Próbálom kérdezni, hogy kanyarodott érdekli lődése a helytörténet felé. Először Győrről beszél, ahol még az 1567-ből származó telekkönyvi vek is fellelhetők, aztán hirtelen váltással a i Lebstück Mária utcai házban a lakótársairól, akik I az utcanév változásakor - korábban Gács László utca volt - azt mondogatták, hogy Lebstück Má- j ria igazából nem is nő volt, hanem férfi. Dr. Már- ; kusné Gabika elkezdett utánanézni... Talán a Helytörténi Gyűjtemény és annak vezetője, Neogrády tanár úr - újpesti díszpolgár! L- befolyásolták érdeklődését? Biztos, hogy kölcsönösen sokat segítettek egymásnak. Gabikának alapelve, hogy mindig az eredeti dokumentumot keresse. Bosszankodik, ha olyasmin vitáznak, ami már régen eldöntött tény - csak éppen a vitázók nem ismerik a tényeket. G uőrből — U ivestre I Hobbija a helytörténet | Hihetetlenül sokat tud, nemcsak mert ismeri az összes vonatkozó irodalmat, hanem mert ismeri az öregeket s beszélget velük emlékeikről. Amit az egyiküktől hall, azt elmondja a másiknak, akinek erről eszébe jut egy már elfeledettnek tűnt momentum... Gabi örül és utánajár. És majdnem biztos, hogy közben megint csak talál valami érdekeset. Például azon a helyen, ahol a 12-es villamos átmegy Rákospalotára 1074-ben nagy csata volt, a tömegsírt 1915-ben fedezték fel. A volt 48-as dombnak nevezett dombos, homokos területen viszont a néphittel ellentétben nem volt csata a szabadságharc alatt, az ott talált csontok a legrégebbi újpesti temető felszámolásakor kerültek oda. Micsoda érdekes téma volna régi újpesti há- i zak története! A Baross utcában, a volt HPS területén a Rohonczi kastély. A Fóti út 105-107. alatti kis kastélyban állítólag Erzsébet királynő is megszállt! A Baross utca 105-ben gyönyörű ; kis park van ... Ugye hallották már a mondást „Nincs nekem annyi pénzem, nem vagyok én Csekonics!" Hát kérem a Károlyiak a Csekonics gróftól vették meg az 1800-as évek elején a később híressé vált uradalmat. Márkus Lászlónénak olyan álmai vannak, hogy ezt mind meg kellene írni. Biztatni az egyetemi hallgatókat, hogy újpesti témákból írjanak disszertációt és segíteni, hogy ezek nyomtatásban is megjelenhessenek épp úgy, mint a különböző tudományos diákköri anyagok. Kikérdezni az öregeket, ameddig még vannak, emlékeznek. Gabika fejből mondja a ne-: veket, címeket, kit hol lehet megtalálni. Barátai szerint olyan a feje mint a komputer, rengeteg adatot tárol és egy pillanat alatt felszínre tudja hozni a kért tényeket. Megszívlelendő gondola- ! ta; azért van annyi gyűlölködés, mert nem ismerjük egymást.- A tudományos kutatómunka - mondja ta- í nácsként - roppant egyszerű, csak sokat kell ol-1 vasni, sokat dolgozni és kell egy kis szerencse is. i Kiegészítésül hozzátehetjük, szeretni is kell. j; A lakóhelyet, az ott élő embereket. És nagy- |j nagy optimizmussal szeretni az egész életet... j: Faragó Zsuzsa miimbiii'Hiniii |i, imMHIiliMI1WBBMMWIl> IMII'Hllll11 * & ' "■ 8 ‘»tí.'{ . :