Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1994-02-19 / 4. szám
s Újra itthon... Zebegény festője, Szőnyi István - mint ahogyan lapunk, az Újpest is beszámolt róla -, éppen száz éve született Újpesten. Már túl volt első gyűjteményes kiállításán, amikor 1924-ben megnősült, s feleségével Zebegénybe, a Duna-kanyarban fekvő, hegyoldalra épült falucskába költözött. A dimbes-dombos táj, a falusi millió, a természet közelségében élő emberek ihlették ezután művészetét. Főiskolai tanári kinevezése miatt a harmincas évektől kezdve ritkábban tartózkodott a varázslatos vidéken, de témáit változatlanul innen merítette. Megpihenni később, Kossuth-díjas művészként is gyakran visszajárt, s 1960-ban, zebegényi otthonában érte a halál. A hajdani Szőnyi porta - a mai emlékház - egyik apró szobájában sikerült szót váltani a zebegényi centenáriumi ünnepség díszvendégével, az alapítványt is létrehozó Triznya Mátyásáé Szőnyi Zsuzsával. Ritka pillanat számára: újra helyet foglalhat gyermekkora díszletei között. Az ódon karosszék, amelyben ülünk, ma ugyanúgy kiállítási tárgy, mint az ormótlan-meghitt bútordarabnak tűnő Orion világvevő rádió, amelyen Szőnyi István és felesége az ötvenes években titokban a római rádió magyar adását hallhatta, ahol a híreket Zsuzsa lányuk olvasta be.- Apámat sokan zaklatták azután, hogy mi 1949-ben elhagytuk az országot, de soha nem panaszkodott emiatt. Bántott, hogy távol kell élnünk egymástól, s hogy nem is találkozhatunk, levelei azonban mindig megvigasztaltak. Csodálatosan meghitt, okos, olykor vidám rajzokkal illusztrált leveleket küldött nekünk. Férjemmel, aki szintén festőművész volt, művészeti kérdésekről is eszmét cseréltek. Nem óhajtja publikálni ezeket a nyilván közérdeklődésre is számot tartó leveleket?- Rómában évekkel ezelőtt kiadtam egy-egy könyvet apám, illetve férjem művészetéről, s akkor a leveleket is közzétettem. A magyarországi kiadás lehetősége azon múlik, hogy sikerül-e pénzt szerezni a megjelentetésre. A Szőnyi István Alapítványt Zebegény község önkormányzatával közösen éppen azzal a céllal hoztuk létre, hogy a művészetpártoló közönség adóból leírható adományaiból, apám munkásságát bemutató kiállításokat, kiadványokat finanszírozhassunk. Szeretnénk felkutatni a magángyűjteményeket, s pályázat kiírását is tervezzük az életmű népszerűsítésére. Ami már megvalósult a célkitűzésekből, Köpöczi Rózsa: „A grafikus Szőnyi" című képekkel illusztrált gyönyörű könyve, mely nemrég jelent meg. Újabb kiadványra egyelőre még nem gyűlt össze anyagi fedezet. A művész leánya mindazonáltal bizakodó, mert a latinoktól eltanult optimizmusa azt súgja neki: ha ilyen sokan eljöttek az idei első jeles eseményre apja hívei, s egykori tanítványai közül e hideg januári napon Zebegénybe, talán az emlékév többi célkitűzése sem lesz sikertelen. H. Valachi Anna Kiállítások Újpest Galéria: (IV., Árpád út 66.) Az Újpest Galéria és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének kiállítása: Mé- rey Szilárd festőművész tárlata. A kiállítás február 4—27-ig tekinthető meg, naponta 11-18 óráig. Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény (IV., István út 5.) Fejezetek Újpest történetéből. A tárlat megtekinthető kedden, szerdán, csütörtökön 15-18 óráig, pénteken 14-17 óráig, szombaton 10-13 óráig, vasárnap 13-16 óráig (hétfőn zárva). Látogatók a zebegényi Szőnyi-Emlékmúzeumban... (Fotó: Horváth Dávid) Színházi kritika Harold keze valószínűleg nem egészen tiszta. Biztosat nem tudni, hiszen Lyle Kessler színdarabíró jóvoltából csak keveset tudunk meg róla; leginkább azt, hogy nagyon mélyről jött, árvaházban nevelkedett, rokonszenvez az egykori kölyökbanda tagjaira emlékeztetőkkel, sok a pénze és szereti a bourbont vízzel. Mégis Harold keze érintése katartikus változást idéz elő abban a két fiúban, akiknek philadelphiai lakásába - nem egészen a maga akaratából - becsöppen. Mert hogy lényegében erről szól a már említett Lyle Kessler amerikai drámaíró Ne hagyj el! című mai története, amit az Újpest Színház jóvoltából magyarországi ősbemutatóként láthatunk. Kessler engem azzal győzött meg, hogy jó író, hogy a számára másodlagos dolgokat engedi homályba, bizonytalanságba tűnni, ám a számára fontos momentumokra nagyon odafigyel. A fordulatos, izgalmas cselekmény csak felszínesen történik benn a szobában, valójában a három férfi lelkében megy végbe. Ám hogy Kessler azért mégsem Tennessee Williams. Arthur Miller vagy O’Neill, arról furcsa módon ugyanez győzött meg: a mélyebb belső motiválókról sem a szövegből, sem a színészi játékból nem kapunk meg mindent, ami pedig benne lehetne ennek a színjátéknak drámai szövetében. Azt, hogy Harold a nála lévő részvényeket lopta, hamisította, vagy csak mások megbízásából forgatja, tehát, hogy mekkora stílű bűnöző, és hogy egyáltalán bűnöző-e, arról csak sejtéseink lehetnek abból, hogy bujkál, és fegyvere van. Valójában ez persze nem döntő; a döntő a két fiú életében való megjelenése. De lássuk a két fiút! Ok is árván maradtak, de társadalmi hátterükről szinte semmit sem tudunk meg. Tóm, az idősebb lobbanékony, hirtelen haragú, néha fejlett igazságérzetéről tanúskodó jelleméből megtudtuk, hogy valószínűleg többnyire rablásokból és tolvajlásokból, magányos elkövetőként keresi meg a mindennapi betevőt, ám jó volna arról is tudni valami bizonyosat, hogy az öccse feletti uralkodása beteges féltékenység és zsar- nokoskodás, avagy a testvér féltése, a világ gonoszságaitól való megóvása. Hogy nincs valami rendjén azt sejtjük, de a végső megoldás érdekében jobb lenne többet is tudni erről. Phil, az öccs szeretne kitömi és ez apró lépésekben sikerül is neki, főként Harold keze alatt. Már-már meseszerű az a visszamaradottság, amivel szinte semmit sem tud a világról - pedig van televíziójuk is. Nem egészen tudjuk, miért kell rettegve, a szekrénybe bújva élnie (elmebaj?), valóban kapott-e allergiát a kinti levegőtől annak idején, vagy ez félreértés, miért ne olvashatna szabad akaratából, és mi ez a darabon végigvonuló cipőfetisizmusa? Ám a lényeg, hogy elnyomott önbizalmát Harold segítségével nyeri vissza, a szabad akarat döntését ő adja meg neki, és végül, ha csak egy rendezői jelzés erejéig is, de így válhat belőle az erőt-adó a teljesen összetört bátyja számára. Bozóky István érdemes művész rendezése jó tempójú, feszültségeket hordozó előadást hozott létre. Én nem láttam a darabnak sem az amerikai filmváltozatát, sem másik előadását, és nem olvastam magát a színművet sem. Lehet, hogy vannak benne olyan szálak, amiket - pl. az egymáshoz való érzelmi viszonyok síkján - plasztikusadban is ki lehetett volna bontani a színészi játék segítségével. Akkor talán a miértekre is lenne néhány válasszal több. A színészeknek mindig lehetőséget kínálnak az ilyen darabok, amelyekben lényegében minden szerep főszerep, hogy megmutathassák tehetségük eszköztárát. Juhász Jácint Harold figurájából leginkább a lírai elemekre koncentrált, ha bűnöző is, intellektusa nem démoni, inkább angyali és atyai. Keze érintése is ezért hat inkább kiemelőnek, semmint nagyobb bűnökbe rántónak. Valószínűleg őt is csak a kitörésvágy sodorja nem egészen törvényes utakra, és higgyük el neki a segítőkészség őszinteségét! Végit Péter Tom szerepében jól alakítja a már-már idegbeteggé öngeijesztő, hisztérikus, kisstílű bűnözőt és egyben családfenntartót. Én érzek a figurában egy rejtett szexuális motivációt is, de ezt a színész nem ját- sza el. Ellenben nagyon jó eszközökkel hozza ennek a típusnak a mozgásvilágát: ahogy jár, ahogy gesztikulál, ahogy a jó ruhát viseli és lényegében színes eszközökkel ábrázolja, amint a főnök-Tom beosztottá, majd kiszolgáltatott-végtelenné süllyed. Bor Zoltán bár kissé adós maradt Phil együgyű primitívségével, a szerep líraiságát, akaraterejét, fokozatos felemelkedését szépen mutatta be. Talán egy picit intel- lektuálisabb annál, mint amit a figura sugall, ezért az olyan szituációi, mint Harold szabadulása („Végig szemmel tartottam”) tragikomikus helyett cinkos-komikusnak hatnak a nézőtéren. Ezzel együtt is szép az alakítása. Detre Annamária jelmezei tetszettek, B. Kiss László díszlete polgári miliőre utalt, ami nem biztos, hogy igazán helyénvaló, Alpár Tibor zenéje pedig az egykori „Zöld mezők” slágerrel valahová a hatvanas évek elejére datálja a darabot. Megszokhattuk, hogy az Újpest Színház előadásaira érdemes jegyet váltani, mert kellemes színházi esték élményével lehet hazamenni. Harold keze érintését még érezzük egy darabig. Muzsay András