Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1994-04-16 / 8. szám
Legyenek bizalommal... Munkaértekezlet a polgári védelmi szervezet megalakításáról Az elöljáró polgári védelmi szervek intézkedése alapján 1994. március 31-én Újpesten az Önkormányzat vezetésével a gazdálkodó szervezetek bevonásával megalakították a kerület polgári védelmi szervezetét. A tanácskozáson az önkormányzat részéről jelen volt Dr. Vitáris Edit asszony, a kerület jegyzője. Az értekezlet a kerület polgári védelmi parancsnokának beszámolójával vette kezdetét, ahol az érvényben lévő - idevonatkozó - jogszabályok ismertetése mellett többek között elhangzott: A polgári védelmi szervezet kialakításának gerincét képezi a vezető irányító, területvédelmi és önvédelmi szervezetek létrehozása, megszervezése megfelelő kvalitású személyi állomány kijelölésével, akik kellő felkészítés és anyagi-technikai ellátás folytán képesek lesznek a katasztrófa sújtotta területen - együttműködve a kerület más védelmi erőivel - eredményesen tevékenykedni. Általános iskolai beíratás: április 21-22-én Újpest 21 általános iskolájában április 21-én (csütörtökön) és április 22-én (pénteken) 8-19 óra között várják beiratkozásra a leendő első osztályos gyerekeket és szüleiket. Mint ahogyan a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény kimondja, tankötelezettségének kezdetén minden gyermeket általános iskolába kell beíratni. Az 1994/95-ös tanévben A további polgári védelmi tevékenységünket alapvetően befolyásolja a pv-i szervezetek megfelelő szinten történő megalakítása, a szükséges szakterületek kijelölésével. A gazdálkodó szervek képviselői a feladat fontosságára való tekintettel nagyon sok kérdéssel, hasznos javaslatokkal gazdagították az értekezletet. A polgári védelmi szervezetek megalakításával kapcsolatos kérdésekkel, problémákkal mindenkor bizalommal forduljanak a kerület polgári védelmi parancsnokságához - fejezte be az értekezletet a kerületi polgári védelmi parancsnok. Tölgyesi Sándor pv. őrnagy parancsnok * A szerk. megjegyzése: A polgári védelmi parancsnokság a IV., Petőfi u. 1-ben található. Tel.: 169-3333. tanköteles az a gyermek, aki az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte, és 1994. május 31-ig a 6. életévét betölti, bár a szülők kérelmére a gyermek tankötelessé válhat akkor is, ha a 6. életévét december 31-ig tölti be. A tankötelességgé váló gyermekek iskolai beíratásáról szóló felhívás, melyet a kerületi önkormányzatok jegyzőivel történt egyeztetés után dr. Tiba Zsolt fővárosi főjegyző tett közzé, valamennyi újpesti óvodában megtalálható, és ugyanott részletes felvilágosítás is kapható. Újpesten is Mindhalálig Beatles Az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban 1994. április 18-án, hétfőn I9.ÍX) órakor, április 24-én, vasárnap 15.00 órakor és 18.CX) órakor a volt ARIZONA SZÍNHÁZ sikerdarabját. a MINDHALÁLIG BEATLES Beatles színészkoncertet mutalják be. Mikó István, Forgács Péter, Incze József, Győri Péter közreműködésével. Jegyek már most kaphatók, az ifjúsági ház. információján minden nap reggel 8.0Ö-21.00 óráig. Cím: 1042 Bp. IV.. István u. 17-19. ! GARANTÁLTAN A LEGOLCSÓBB VACSORÁZÓHELY! Házias Magyar Kisvendéglő I Nyitva: 11-22 óráig (Újpest, István út 22.) | Telefon: 221-4039 I Ha ezt a szelvényt magával hozza, további 10 I százalék kedvezményt adunk ételárainkból. 'Televízió javítási A volt Cservenka téri szerviz új helyén - XIV., Fogarasi u. 19. -, de változatlan telefonszámain vállalja hazai és nyugati televíziók készpénzes és átalánydíjas javítását, videók, rádiók, magnók műhelybeni szervizelését. Telefonszámok: 183-3159, 163-6091, 183-3162, 163-0809 r GÁZKÉSZÜLÉKEK JA VITAS A, KARBANTARTÁSA FÉL NAPON BELÜL, FELÁR NÉLKÜL, PONTOSAN ÉRKEZÜNK! BEMUTATÓTEREM • gázkészülékek árusítása:- tűzhely- konvektor- vízmelegítő- cirkó- alkatrészek- fűtési szerelvények sä#Tervezés, kivitelezés 9 gáz és fűtés ~tervezés G- kivitelezés <y9 hagyományos és k ' padlófűtés- --------- • rézcsöves szerelés 9 ingyenes házhoz szállítás 9 készülékcsere, üzembe helyezés Központ, üzlet: 169-8811 Fax: 169-3864 Cím: 1043, Dugonics u. 11. Nyitva: H.-P.: 8-16-ig Hibabejelentés: 169-3464 169-3788 Tempo8 Therm Service Osztrák-német szakmai tapasztalatok, profi szerelők, korszerű felszerelés, hazai árak. VELÜNK NEM FOG RÁFÁZNI! Kamatemelés az OTP Bank Rt.-nél Bankunk az év első negyedében két lépcsőben, február 26-tól, illetve március 1 -jétől eltérő mértékben, 2-3,25 százalékponttal emelte a különböző forintbetétek kamatait. A kialakított új kamatfeltételekkel az volt a cél. hogy a lakosságot a folyószámlabetétek és a hosszabb távú betét-elhelyezések felé ösztönözze. A kamatemelés majdnem minden betétfajtát érint, és az eddig alkalmazott kamatprémium-rendszer is megmarad, miközben a hitelkamatok nem változtak. A következőkben ismertetjük, hogy az egyes betétfajták kamatai milyen mértékben növekedtek: o 0 (0 m Q. IO Könyves belelek: jelenlegi kamat 1994. március 1. Kamatozó betétek- látra szóló 5% 6%-1 évre lekötött 15,6333% 17,5%-1 éven belüli felvét esetén 0,5% 0,5% 2. Zsebpénztár 6% 7% 3. Gyámhatósági betét- lekötés nélkül 19% 20% 4. Takarék betét-1 éven túl 16,25% 19%- 2 éven túl 16,875% 20%- 3 éven túl 17,5% 20,5%-1 éven belüli felvét esetén 0,5% 0,5% Számlabetétek: 1. Lakossági folyószámlabetét - lekötés nélkül 5% 1994. február 26-t 7%- lekötött betét-1 hónapra 10% 13% Könyves belétek: jelenlegi kamat 1994. március 1-jétől- 3 hónapra 12,5% 15,5%- 6 hónapra 13,75% 17%-12 hónapra 16,25% 19,5% lekötési idő előtti felvét esetén 0,5% 0,5% Kamatprémium a 3, 6 és 12 hónapos lekötések esetén- 100 000 Ft és efelett 1%- 500 000 Ft és e felett 1,5%-1 000 000 Ft és e felett 2% 2. Junior folyószámla *- lekötés nélkül 5% 7%- lekötött betét-1 hónapra 10% 13%- 3 hónapra 12,5% 15,5%- 6 hónapra 13,75% 17%-12 hónapra 16,25% 19,5% lekötési idő előtti felvét esetén 0,5% 0,5%