Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1994-03-19 / 6. szám

Rovatunk az Önök véleményét tárja az olvasók elé, az írások tartalmával az Újpest szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. Szerkesztőségünk - terjedelmi korlátok miatt - a beküldött le­veleket, írásokat rövidítve közli... Tisztelt Szerkesztőség! A mellékelt levelet elküldtem Dr. Török Ferenc országgyűlési képviselő úrnak. Kérem Önöket, hogy levelemet - a pártatlan­ság jegyében - lapjukban közölni szíveskedjenek. Mivel leve­lemben se helyesírási, se stiláris hiba nincs, kérem, a szövegen semmit se változtassanak. Egyébként lapjukból erősen kilóg az egyoldalúság és az ellenzékiség lólába. Tisztelt Képviselő Úr! Érdeklődéssel olvastam az „Újpest" című kiadvány ven­dégoldalán közölt írását. Valóban sokan ismertük Önt nagy sportsikerei idejéből, és örültünk annak is, hogy ellenzéki képviselőként tagja lett a magyar országgyűlésnek. Ön fölsorolja képviselői érdemeit. Ezekkel nagyjából egyet is lehet érteni. Csak egyetlen monda­tával szeretnék szerényen vitatkozni. Ez a mondat ugyanis nem méltó az Ön stílusához, megfontoltságához, szakszerű ál­lásfoglalásaihoz. mértéktartásához. Ezt a mondatot ma már egyetlen, magára, tárgyilagosságá­ra kicsit is adó ellenzéki politikus sem írhatja le anélkül, hogy szavahihetőségén csorba ne essék. Kirakatba nem rakható, a demagógiát súroló mondata így hangzik: „Remélem, ma már tudják, saját bőrükön tapasztalták, hogy ez a kormány rosszabb állapotban fogja átadni az országot, mint ők a Né- meth-kormánytól kapták”. Valóban a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy a választás négy évet jelent, nem úgy mint a többi, volt kommunista or­szágban. A mondat második felének demagóg állítását nem szüksé­ges a tények felsorolásával1 cáfolni. Helyette hallgasson meg egy rövid tanmesét. Élt a mi falunkban réges-régen egy garázda, goromba, nagyszájú, beképzelt, buta ember. Feleségét gyakran elagya- bugyálta, a család vagyonát elherdálta. A jobb sorsra érdemes szegény asszony egyre nehezebben viselte a megpróbáltatáso­kat, egyre csak fogyott, betegeskedett. Végre az ember is be­látta, hogy ez így nem mehet tovább, és amikor az asszony vé­gül is ájultan esett össze, bevitte a kórházba és átadta az orvo­soknak. A szegény asszonyt többször is meg kellett operálni. Néhány nap múlva az ember meglátogatta feleségét, és ré­mülten látta, hogy az asszony még soványabb, sápadtabb lett. Nekitámadt az orvosoknak, és ezt kiabálta: az én drága kicsi feleségem most rosszabb állapotban van, mint amikor behoz­tam! Az orvosok megpróbálták megmagyarázni neki, hogy el­kerülhetetlen műtétekre került sor, a leromlott szervezet, gyenge ellenálló képesség... de már a javulás útjára lépett... A nagyokos férj, aki az asszonyt majdnem tönkre tette, to­vábbra is csak a magáét hajtogatta: most rosszabb állapotban van, mint amikor behoztam... Ugye érti a tanmesét, Képviselő Úr? Apadó tisztelettel Vigh Gábor vállalkozó Tisztelt Szerkesztőség! Az hiszem, az Újpest c. lap legutóbbi számában közölt írást az olvasóközönség is tetszéssel fogadta. Sajnos a nyomda kisördöge ezúttal nem kímélte munkánkat, munkájukat, mert éppen a cikk gondolati magvát képező idézetbe értelemzavaró hiba csúszott. A Kossuth Lajostól vett idézet helyesen így hangzik: „Kiizdenünk kell a nemzeti önbizalmatlanság ellen." Sajnos a „kezdenünk" kifejezés súlyosan torzítja a lénye­get, éppen ellentétes hatást ér el, mint a szándékolt. Kérem ezért, hogy a következő lapszámban a szokásoknak megfelelően a cikkre való utalással a helyes mondatot közölni szíveskedjék, már csak Kossuth szelleme iránti koliegális tiszte­letből is: ő is a nyomda ördögével küzdve töltötte hírlapírói életét. Köszönettel: Dr. Fekete Gyula országgyűlési képviselő Hálás szeretettel köszönöm dr. Ady Endre, a Bp. IV., Baross u. Kórház I. rehabilitációs osztálya osztályvezető főorvosának, hogy feleségem súlyos betegségében nagy szakmai hozzáér­téssel és igaz emberséggel látták el és kísérték elhunytáig. Kö­szönöm, főorvos úr, Juhász adjunktusnő és az osztály vala­mennyi dolgozójának gondoskodását és megtapasztalt szerete- tét. Őszinte tisztelettel: Odor István Jegyzet Kinek az érdeke? Szerkesztőségünkbe naponta hoz levelet a postás. Hogy kö­zülük melyik kerül az Olvasóink írják... összeállításba, annak sokféle oka lehet. Ilyen például az aklualitás. Február végi lapszámunkban egy korábbi, telefonos témához kapcsolódó levelet adtunk közre, M. Tamásné aláírással. Levélírónk nem osztotta a nyilatkozatában elmondottakat, s arról számolt be, van aki ügyességét, kapcsolatait büszkén vállalva elintézte például, hogy egy fodrászüzletben létesüljön nyilvános tele­fonállomás. Ahonnét csak az üzlet nyitvatartási ideje alatt, s korántsem zavartalanul történhet a távbeszélgetés. A levelet közreadtuk, majd felkeresett bennünket M. Ta­másné, aki a történetből - bizonyára véletlenül - azt következ­tette ki: valaki visszaélt a nevével és a lakcímével, mert ő nem írt nekünk levelet. S vele tartott a fodrászüzlet tulajdonosa is, láthatóan nyoma sem volt köztük a levélből kiolvasható indu­latnak. A személyesen érkező M. Tamásné elmondta, a levél­ből csak a lakáscíme és a neve az igazi, de nem ő a levélíró. De a házbeliek már elfordultak tőle, nem értik, miért ragadott tollat, ő sem tudja, kinek állt érdekében mindez. Azt mi sem értjük, miért bújt a levélíró szándékosan M. Tamásné neve mögé. Kinek az érdekében állt leírni ezt a véleményt? Az igazi M. Tamásné most a bíróság segítségével keresi igazát, s választ remél a fenti kérdésre is. Szerkesztőségünk pedig reméli, a közélet visszásságait, vagy éppen erényeit be­mutató levelek'között a saját magukat is vállaló levélírók ma­radnak többségben. Ez mindannyiunk érdeke.-bk­A tisztségviselők fogadóórái (Városháza, 1042 Bp., István út 14.) dr. Derce Tamás polgármester: minden hónap első szerdája 14.00-16.30 óráig a II. emelet 52-ben. dr. Vitáris Edit jegyző: minden hónap harmadik szerdája 14.00-16.30 óráig a II. emelet 55-ben. Hock Zoltán alpolgármester: közművelődés, okta­tás, iskolák, óvodák, sport, helyi sajtó, közérdekű kérdésekben eljárás. Minden hónap második szerdája 14.00-16.30 óráig a II. emelet 68-ban. Vajda Pál alpolgármester: helyiséggazdálkodás, városüzemeltetés, közterület, Vagyonkezelő RT, in­gatlanvásárlás, vagyonhasznosítás, közérdekű kérdé­sekben eljárás. Minden hónap hannadik szerdája 14.00—16.30 óráig a II. emelet 68-ban. Nagy István alpolgármester: (népjóléti, szociális és lakásügyek). Minden hónap negyedik szerdája 14.00-16.30 óráig a II. emelet 55-ben. A tisztségviselők fogadóóráira az ügyfélszolgálati irodában lehet bejelentkezni, személyesen, vagy te­lefonon. „ Újpest gyermekeiért ” díjra Várják a javaslatokat Március 30-ig várják a javaslatokat az önkor­mányzat kulturális alpolgármesteri titkárságá­ra, az „Újpest gyermekeiért” díjra. Ebben az évben immár második alkalom­mal ítéli oda az Újpesti Önkormányzat képvi- selő-testiilete „Újpest gyermekekéit” díjat. A kitüntetés - az alapító kiírása szerint - ado­mányozható pedagógusoknak, a közművelő­désben dolgozóknak, és mindazon szemé­lyeknek, akik a gyermekek ellátásában, neve­lésében, oktatásában, közösségeik segítésé­ben, szabad idejük hasznos, értelmes eltölté­sében, folyamatosan kiemelkedő munkát vé­geznek. A díj odaítéléséről az önkormányzat Köz- művelődési, Oktatási bizottsága javaslata alapján a képviselő-testület dönt. Az ünnep­élyes átadásra a gyermeknapot megelőzően, május 27-én kerül sor, a Városháza dísztermé­ben. Pályázat mozgáskorlátozottaknak A Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal Szociálpo­litikai Ügyosztálya, mint az Alapítvány kezelője pályázatot hirdet a mozgáskorlátozottak részé­re. Korhatár: 40 év. A pályázatokat - lehetőleg orvosi szakvéleménnyel ellátva - 1994. április 15-ig lehet beküldeni a Mozgássérültek Bu­dapesti Egyesülete címére: 1136 Bp., Hegedűs Gyula u. 43. IRODABÚTOR, IRODASZER, Hihctöcn kedvező áron! r i ASZTALKOMBINÁCIÓ i 56 413 Ft + áfa J SZEKRÉNYKOMBI NÁCIÓ J 117 136 Ft + áfa A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE: Hétfő: 14.00-18.00 óráig Szerda: 10.00-18.00 óráig Péntek: 8.00-11.30 óráig A Szociális és Gyámügyi iroda a Király u. 12-14. szám alatt várja az ügyfeleket! AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA a Városházán, az István út 14. alatt (Telefon: 169-3333), Káposztásmegyeren a Galopp u. 10-12. alatt (Telefon: 180-6526) fogadja az ügyfeleket az alábbiak szerint: Hétfőn: 8.00-18.00 óráig Kedden: 8.00-16.00 óráig Szerdán: 8.00-18.00 óráig Csütörtökön: 8.00-16.00 óráig » Pénteken: 8.00-12.00 óráig Munkaidő után és hétvégeken a 169-3420-as telefonszámon üzenetrögzítő fogadja a Városházán a közérdekű bejelentéseket. Káposztásmegyeren pedig a Galopp utcai ügyfélszolgálati iroda telefonszámán (180-6526) jelentkezik az üzenetrögzítő. mmmmm WKK&Bffl

Next

/
Oldalképek
Tartalom