Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1994-12-16 / 29. szám

ÚJPEST Tisztelt Szerkesztőség! BAPTISTA bibliaórát hirdetett az ÚJPEST egyik őszi szá­ma. Ékes bizonyíték ez arra, hogy önkormányzatunk lapja nyi­tott a kerületben élő különböző rétegek felé, pártállástól, vallási hovatartozástól függetlenül. Demokrácia ez a javából. Örö­münkre szolgált és úgy érezzük, hogy valóban egyformán, min­den újpestié ez a lap. Az örömbe azonban egy kis üröm is vegyült, amikor úgy ol­vastuk nevünket a hirdetésben: „babtista templomban”. Nem tud­ni, hogy a hibát vallásfelekezetünk ismeretlensége, vagy csupán a „nyomda ördöge” okozta-e? (Az utóbbi... a szerk. megj.) Sze­retném ezért néhány mondatban bemutatni az újpesti baptistákat. Baptista Egyházunk protestáns felekezet, nevét a görög bap- tidzó szóból eredezteti, amely keresztelést, bemerítést jelent. A baptisták ugyanis nem gyermekeket keresztelnek meg, hanem a hitvallókat részesítik bibliai keresztségben. a vízbe merítésben. (A kereszténység kezdeti időszakában a római egyház is ezt a formát gyakorolta, erre utalnak a baptisztériumok, az ún. keresz­telő kápolnák is!) A baptista vallás nem újkeletű, egyidős a re­formációval, annak harmadik ágát anabaptista mozgalomnak ne­vezték. Ezért bátran sorolható a történelmi egyházak sorába is. A történelmi Magyarországon éló habánok kultúráját, a habán fazekasok edényeit (tányérokat és korsókat) ma is jól ismerik. Magyarországon ma 11 000 baptista van és megközelítőleg ugyanennyi a lelki gondozott. Világszerte 38 millió baptista él, legtöbben az Egyesült Államokban. Újpesten 1880 óta élnek baptisták. 1903 óta az akkori Diófa, ma Kassai utcában. 80 évvel ezelőtt, 1914-ben épült fel imahá­zuk, amelyet 1982-ben építettek át a mai formájában. Az újpesti baptista gyülekezet vöröstéglás Kassai utcai imaháza, a nagy fe­hér kereszttel, jól ismert épület az Újpest központban közleke­dőknek. 260 tagú közösség éli itt lelki életét, vonzáskörükbe kö­zel 400 ember tartozik. Elénk zenei élet folyik itt, gyülekezeti lapjuk az 1936-ban alapított „Új Lant”, immár 1991 óta rendsze­resen megjelenik. Nemzetközileg és felekezetközileg is ismert hely ez a templom. Olyan ismert személyek álltak már szószé­kén, mint Ralph Abernathy lelkész, Martin Luther King közvet­len munkatársa, J. Irwin az Apolló 15. űrhajósa, vagy Cliff Ri­chard a világhírű rockénekes. Számos egyházvezető, teológus és evangélista fordult meg itt Dél-Amerikától Ausztráliáig, akik mind elvitték Újpest jóhírét szerte a világon. Jó kapcsolatokat ápolnak a református és evangélikus egyházakkal, Paskai László bíboros tavaly januárban látogatta meg az újpesti baptisták templomát. Az újpesti baptisták szívesen vesznek részt a kerület társadalmi életében is. Március 15-én templomunkban díszhang­versenyt rendezett az önkormányzat. Júniusban pedig a gyüleke­zet énekkara vett részt a Városháza Dísztermében rendezett ho­locaust emlékünnepségen (a decemberi adventi hangversenyről, a kórusról előző lapszámunk adott hírt. A szerk.). Újpest baptis­tái ismert polgárokként szeremének élni és városuk jólétéért ez­után is sokat tenni. Egyébiránt a bibliaismeret órák elkezdődtek, vasárnaponként továbbra is várnak minden érdeklődő gyermeket és szülőt, azo­kat, akik szeretnék közelebbről is megismerni az. egész emberi­ség közkincsét, a Bibliát. Marosi Nagy Lajos Örömmel és rendszeresen olvassuk lapjukat nyugdíjastársaim­mal együtt. Szívesen olvasunk a kerületünkben lévő újdonságok­ról, panaszokról, problémákról vagy dicséretekről is. Most is egy dicsérő szó erejéig szeretném felhívni a figyel- ' műket. Van a kerületben a Rózsa utcában egy kis vegyesbolt, a Tejes csupor. Nagyon szívesen és rendszeresen járunk oda vásá­rolni, idősek, fiatalok egyaránt. Törzsközönsége tudja, hogy mindig kedves, udvarias a kiszolgálás, tudják az eladók, kinek mi kell, kinek mi a problémája. A vezető Zsuzsika és a férje na­gyon sok és fáradságos munkával igyekszik minden igényt ki­elégíteni a csöppnyi boltban, s bármilyen fáradtak is, mindig van egy jó szavuk, egy kedves, vicces megjegyzésük mindenkihez. Sosem felejtik el, ha valamire megkérjük őket, gyakran kiegé­szítik a kevesebb pénzt, csak a vevő hadd vigye az áruját. Nos, ebben a boltban egy új kezdeményezés történt. A nyug­díjasok és nagycsaládosok napi jegyre tejet és kenyeret olcsób­ban kapnak. Az igazolvány ellenében mindenki, aki IV. kerületi lakos, hozzájuthat ehhez a szolgáltatáshoz. így naponta 20-30 Ft-ot tudunk megspórolni. Szerény, de nagyon figyelemre méltó kedvezmény ez. Hiszen ők a saját zsebükre indították ezt az ak­ciót, s bizony nekünk nagyon jól jön. Mindig van valami újdon­ság, akció a boltban, érdemes benézni. Köszönöm figyelmüket, és remélem olvasunk még ehhez ha­sonló jó hírekről ebben a lapban. Tisztelettel: Kiss János és még sok-sok nyugdíjas A végtaghiányos gyermekekért... Ma Magyarországon mintegy 1000 teljes vagy részleges vég­taghiánnyal született gyermek él, számuk évente körülbelül 50- 60-nal gyarapszik. A veleszületett és a betegség vagy baleset okán végtaghiányossá vált gyermekek életvezetési gondjainak enyhítésére hoztuk létre 1988. szeptember 2-án „A végtaghiá­nyos gyermekekért” Alapítványt. Alapítványunk a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Or­topédiai Klinikája szervezeti keretében működő Gyermek Habi- litációs Csoport tevékenységét támogatva azt a feladatot tűzte maga elé, hogy létrehozzon és működtessen egy országos háló­zatot, amely biztosítja valamennyi végtaghiánnyal élő gyermek szervezett és egyenlő esélyű ellátását, beleértve ebbe az orvosi, a gyógytomászi ellátást, a pszichológiai gondozást, az úszások­tatást, valamint a mozgássérültek érdekvédelmi tájékoztatását is. Terveink szerint valamennyi érintett gyermeket és családját bevonnánk a gondozásba, eddig azonban, elsősorban az anyagi­ak hiánya miatt, csak 200-250 családnak tudtunk segítséget ajánlani. A tervezett gondozóhálózat folyamatos fenntartására évi 3,5-4,5 millió forintra volna szükség, és ez lehetővé tenné, hogy a fogyatékos gyermekek, illetve családjuk az általunk nyújtott szolgáltatásokhoz ingyen jussanak hozzá. Kedvezőtlen gazdasági helyzetünk miatt azonban az eddig el­ért eredmények fenntartása is komoly nehézségekbe ütközik. An­nak érdekében, hogy mégis, hosszú távon is segíthessünk a rá- szontló gyermekeken, az Önök támogatását is szeretnénk kérni. Úgy gondoljuk, a cél, amiért létrehoztuk az Alapítványt, ne­mes. Kérjük, anyagi lehetőségeikhez képest segítsenek megvalósíta­ni elképzeléseinket, és adományaikat juttassák el hozzánk. Számlaszámúnk: 218-9865-2517 „A végtaghiányos gyerme­kekért” XVI. kér. OTP 1163 Budapest, Jókai u. 1/b. Székhelyünk: 1164 Budapest, Cement u. 6. (Szendrő Zsuzsa) Telefon: 184-3255. Devizaszámla szám: B 53068 „A végtaghiányos gyermeke­kért” XVI. kér. OTP 1163 Budapest, Jókai u. 1/b. Végezetül figyelmükbe ajánljuk, hogy a Fővárosi Bíróság 299/90. számon vette nyilvántartásba Alapítványunkat, az APEH a 7120264178/92 számon járult hozzá, hogy az Alapítvá­nyunknak nyújtott támogatásokról adóalap-csökkentő igazolást adhassunk. Áldozatkészségüket és e nemes ügyhöz nyújtott támogatásu­kat előre is köszöni Szendrő Zsuzsa ügyvezető igazgató A Városvédő Vállalkozók Klubja támogatja a közcélú törekvéseket A Városvédő Vállalkozók Klubja Kft. 100%-ban magyar tu­lajdonban lévő, Magyarországon működő vásárlási klubrend­szerben kedvezményes vásárlási jogot értékesít az ország egész területén. Második éve dinamikusan fejlődő vállalkozás. 1 és 4 évre, személyre szóló, vagy céges Vállalkozós Városért Klubja vásár­lói klubkártyánkkal ma már 32 000 kártyatulajdonos 30 500 kedvezményt nyújtó partnercégünknél tud olcsóbban vásárolni. A teljes partnercéghálózatunkat tekintve az igénybe vehető át­lagkedvezmény 10-11% között van. 3 havonta megjelenő kata­lógusunk az iránytű kártyatulajdonosaink megtakarításához. A Városvédő Vállalkozók Klubja Kft. színvonalas szolgálta­tásának kiépítése mellett támogat minden olyan közcélú törek­vést, mely:- az emberi közösségek fejlődését célozza;- az emberek életkörülményeinek jobbítására irányul, azaz a települések kulturális, oktatási, közegészségügyi, sport, környe­zetvédelmi, műemlékvédelmi és közbiztonsági színvonalát emeli. A Vállalkozók a Városért Közösségépítő Alapítvány 1994. november 20-ig 16 településnek vagy kerületnek 99 pályázatára 8 000 000 Ft-ot adományozott. 1994. október 26-án az újpesti célok megvalósítását, mi helyi klubtagok személyesen is támogattuk, örömmel segítettünk saját kerületünkön, hogy a rendelkezésünkre álló 190 000 Ft közcélú felhasználását lehetővé tegyük. Ezzel erősítettük az újpesti közintézmények és közügyek előbbre jutását és még inkább magunkénak érezhetjük a fejlő­dést. Adománylista: 30 000 Ft: JMK napközi otthonos óvoda (Bp. 1043, Nyár u. 6.) személyiségfejlesztő játékokra. Ajánlotta: Rózsahegyi Ildikó -klubtag. 30 000 Ft: Ének-zene és testnevelés tagozatos általános isko­la (Bp. 1043, Nyár u. 4.) sportszerekre. Ajánlotta: Vincze Gyuláné - klubtag 30 000 Ft: Általános iskola (Bp., 1041 Erzsébet u. 69.) sport­szerekre Ajánlotta: Kéri Mária - klubtag. 30 000 Ft: Könyves Kálmán Gimnázium (Bp. 1043, Tanoda tér 1.). Ajánlotta: Tóth Lászlóné - klubtag. 70 00Ö Ft: Bűnmegelőzés Polgárőr Egyesület (technikai esz­közökre) (Bp. 1042, István út 4.) Ajánlotta: Nagy István - alpol­gármester. Remélem, a Városvédő Vállalkozók Klub tagjai minden vá­rosban érzik a vállalkozás és az alapítvány megnövekedett jó hí­rét és átérzik, mit jelent hasznára lenni városunknak saját céljai­kon kívül a „köz” érdekét is szolgálni. Rózsahegyi Ildikó szervező Tisztelt Szabó Mária! Sajnálattal olvastam, hogy élettársa, Szegszárdi József aszta­losmester szakmai hagyatékának átadásával kapcsolatban Önben kellemetlen emlékek maradtak. Kár, hogy a levélben foglaltakkal nem hozzám vagy munka­társaimhoz fordult - akár szóban is -, mert így hamar kiderült volna, hogy félreértésről van szó. Élettársától kapott szerszámok leltározása és részbeni restau­rálása folyamatban van. Augusztusban elfogadott - éves munkatervünk szerint - idén is fogunk szerszámkiállítást rendezni, ahol az említett eszközö­ket is kiállítjuk, s erre természetesen Önt is meg fogjuk hívni, a kiállítás időpontja azonban előre rögzített. Mivel a hagyaték átadását az Újpesti Ipartestület intézte, s Önnel az iskola hivatalosan nem állt kapcsolatban, így fordulha­tott elő ez a sajnálatos félreértés. Mindenesetre szeretnék ezúton is köszönetét mondani Ön­nek, hogy a hagyaték felhasználását a jövő generáció képzésé­nek céljára kívánta fordítani, és egyben biztosítani afelől, hogy ezek az eszközök valóban az Ön által is olyan fontosnak ítélt kö­zös célnak megvalósítását fogják szolgálni. Koronka Lajos igazgató, Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola Tisztelt Szerkesztőség! Kérem, tegyék lehetővé, hogy lapjukban reagálhassak a tanít­ványomat ért vádakra. Ezzel válaszolni szeretnék dr. Szerényi Antalné írására, mely az Újpest 1994. november 17-i számában, az Olvasóink írják rovatban jelent meg. Tiszteli dr. Szerényi Antalné tanár! Az Ön által írt hozzászólás állításai hamisak. Az Újpest újság 1994. augusztus végi száma a Könyves Kálmán Gimnázium 23 oldalas dolgozatából kb. 4 oldalt közölt. Az „egyes részeket szó szerint átvettek a forrás megjelölése nélkül” megállapításához a következőket fűzöm: Tanítványom dolgozata bibliográfiát tartalmaz, mely jelölte az Újpest kézirat (szerző nélkül) 1968. jelzetű könyvet, melyből az újságcikkrész­letet idézve átvette. Az átvételt a dolgozatban jelölte, jegyzetben utalt forrására. A munka egyéb szó szerinti idézetet nem tartal­maz. Az Ön által forrásként megjelölt könyv nem létezik. (Monog­ráfia Újpestről 1932-ben és 1977-ben jelent meg.) Az e vetélkedőre írott dolgozatok pedagógiai célja az, hogy ta­nulóink alaposabban megismerkedjenek e város történetének egy- egy részletével. Velük szemben az eredetiség igényét nem tá­masztottuk. A szakirodalom felkutatása és használata természete­sen elvárható. Ezekre viszont tanítványom a formai követelmé­nyeknek megfelelően hivatkozott is. Szakonyiné Cseri Bogáta tanár, Könyves Kálmán Gimnázium Közmeghallgatás lesz január 31-én a Városházán (Tudnivalók a következő számban.) 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom