Újpest, 1994 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1994-02-05 / 3. szám

űiPEsr t Színházi kritika nak alteregó-vonásait. Kár, hogy fiatal színésznőnk adottsá­gait csak ostoba reklámok eufórikus túllihegéseiben kamatoz­tatják manapság, pedig inkább ilyen szerepeket érdemelne. Nagyon örülök, hogy most méltó környezetben mutathatta meg: érti ő a drámát és komédiát, realitást és lebegést, hiszen szépségén túl tehetséges is. © Újréti László is komolyabb feladatokra érett színészünk, aki most István szerepében jutott jó lehetőséghez. István, a férj és szerető figurájában az az érdekes, hogy nem lehet pontosan eldönteni: valóban olyan középszerű-e, mint ami­lyennek a felesége láttatja, vagy mégsem egészen olyan, s csak egy huszonhat évi házasság után egyszer félrelépő em­ber megbocsátás után is szeretni való lényéről van szó. Újré­ti alakításában nekem az tetszett, hogy nyitva hagyja ezt a kérdést, ezzel is az író szándékát segítve, hiszen egyszerre reális és képzeletszülte teremtmény ő itt a színpadon. Pethes György nyilván a feszültség fokozására rendezte kétrészessé az egy időben és egy helyszínen játszódó dara­bot. Jó ritmusokkal, jó színészvezetéssel, jó térbeli mozgatá­sokkal szolgálja a figyelem fenntartását. Ehhez teremtett számára egyszerűségében is jó miliőt teremtő díszletével Ba­kó József és jelmezeivel Dőry Virág. Dőryt, és az ezúttal rendezőasszisztensi feladatot ellátó Mányai Zsuzsát ugyan­csak szívesen látnám ismét színészként is, akár az Újpest Színház deszkáin, valamely későbbi bemutató alkalmával is. Színházszerető emberek jó produktumához már csak színházszerető, jó közönség kell. Ugye, ez is megvan Újpes­ten? A mi kertünkkel nekünk kell törődni... Muzsay András Bevallom - és ez az én hibám -, hogy Pozsgai Zsolt fiatal magyar drámaíró színműveivel eleddig nem találkoztam, bár a színlap tanúsága szerint a Törődj a kerttel! immár a hato­dik bemutatója. Ezen darab ismeretében azt kell hogy mond­jam: sajnálom, amit elmulasztottam, mert amit láttam, fel­keltette érdeklődésemet az író egyéb munkái iránt is. Pozsgai Zsolt jó író. tehetséges dramaturg az Újpest Szín­ház 1993 decemberi bemutatója pedig élményt adó színházi estével ajándékozza meg a közönséget. „Törődj a kerttel!” A címet olvasván először fel sem me­rül az emberben hányféle hangsúllyal lehet mondani egy ilyen, vagy ehhez hasonló mondatot. Lehet durván odalökve, mint aki azt mondja: „foglalkozz mással, ne velem, hagyj békén, csinálj, amit akarsz!” Törődj a kerttel! Lehet szelíd­kérőn: „ne hagyd elpusztulni, elgazosodni, ami szép volt és szép lehetne!” Törődj a kerttel! És lehet mindenről lemond­va, mint akinek a teljes begubózását fejezi ki az önmagához intézett felszólítás: „ne foglalkozz mással, neked már úgyis csak ez a menedék maradt” Törődj a kerttel! Pozsgainak nagy dramaturgi erénye, hogy lényegében egyfelvonásos színművén belül (amit a színház két részben játszik) elindít egy cselekmény- és párbeszédsort, aztán ami­kor a néző nagyjából beleélné magát a szituációba, krimisze- rűen csavar egyet, a nézőt kibillenti magabiztosságából, elbi­zonytalanítja, beleviszi egy új helyzetbe, aztán amikor abba is beleéltük volna magunkat, ismét jön egy csavarás, és így tovább. A másfélórás játékidő alatt ezt többször átéljük, a fi­gyelem végig fennmarad, feszült, és a nézőben elindított bel­ső folyamatok tovább munkálnak. © Másik drámaírói erénye, hogy jól adagolja az érzelmi hul­lámokat. A feszült idegesség pompásan megírt mondatok humorában oldódik fel, a krimiszerű realitás költői lírává szelídül, mert az író tudatosan és jól bánik figuráival és szi­tuációival. Nagyon nehéz .a kritikusnak úgy beszélnie e darabról, hogy ne áralja el előre: lényegében hányán is vannak a télie- sedő nyaralóban. Az objektív és a szubjektív valóság végül is a szubjektum felé dől el, mert ezek birkóznak egymással mindvégig. De ha valaki egy szituációtól szenved, az ő szá­mára már majdnem midegy, hogy mindez így történt, vagy gondolatban élte át így, és a valóságban egy kicsit másképp volt mindez. Őt megszenvedteti. A kerttel való törődésnek többféle érzelmi hangsúlyú megközelítését kapjuk az írótól és kiváló színészeitől. Pozsgai drámaírói erényei közül nem szabad ugyanis megfeledkezni arról sem, hogy jó szerepeket, jó szituációkat és jó mondatokat ír színészeinek, akik boldogan élnek aztán a kapott lehetőséggel. Mindenekelőtt Moór Marianna, aki színjátszásunk drámai nagyasszonyává érve is megőrizte szépségét, izgalmas női­ességét. Hangsúlya, mozdulatai, tekintet-rebbencsei egyszer­re fejezik ki a jelen szituációt és a lélekben munkálkodó fe­szültségek eredeti összetevőit. A házasságban és hivatásában egyaránt csak a közepességig jutott asszony többre vágyását, de annak megvalósítására való képtelenségét, finom sokszí­nűséggel tárja elénk testközelből is a művésznő. Az önmagá­val való bizonytalanságok és kiútkeresések pszichológiai rajzolatai is mind írói. mind színészi szempontból hitelesek Ágnes figurájában. Pethes György rendező rendezői érdemei közül az egyik leginkább dicsérendő, hogy a fiatal lány szerepére megtalálta Balogh Erikát, aki mind külsőségeiben, mind belső szerep­formálásával tökéletesen tudta hozni Ágnes egykori fiatal én­jének és jelenkori vetélytársá­Az Újpest Színház februári műsorrendje 4., péntek este 7 óra 6., vasárnap délután 3 óra 11., péntek este 7 óra 19., szombat este 7 óra 20., vasárnap este 7 óra 20., vasárnap délután 14.30 óra 21., hétfő este 19 óra Törődj a kerttel! Törődj a kerttel! Törődj a kerttel! Ne hagyj el! Ne hagyj el! Magánélet Magánélet (a Tatabányai Jászai Mari Színház vendégjátéka) Jegyek kaphatók az Ady Endre Művelődési Központ pénztárában (Bp. IV., Tavasz u. 4.) elővételben munkanapokon 10-18 óráig, valamint a színházi napokon az előadás előtt 2 órával. Az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház ajánlata 4. péntek: 18.00: A Smile együttes rock and roll klubja 5. szombat: A Bagoly Klub túrája a Budai­hegységbe: Útvonal: Páty-Hosszúhajtás-hegy-Erzsébet-er­dészlak-Nagy-Kopasz-Nagykovácsi Táv: 12 km Találkozás: 8 órakor, az Ifjúsági Ház előtt. Visszaérkezés: kb. 16 órakor Útiköltség: különjáratú autóbusszal: 200 Ft, klubtagoknak: 150 Ft 8. kedd 9.30: Kalapos Mozi: Új rokon 9. szerda 15.00: Nyugdíjasklub 18.00: Filmklub - Bud Spencer filmjei: Akit Bul­dózernek hívtak 10. csütörtök 10.00: Ovis Színház: Fabula Bábszínház 11. péntek 14.30: Sulis Színház: Fabula Báb­színház 18.00: Szándék Alapítvány Klubja: Talpraállított egészség - író-olvasó találkozó, Csikai Erzsé­bet debreceni orvos-természetgyógyásszal 12. szombat 10.00-13.00: Játszóház: Farsangi bálba indulunk 19.00: A Holló Színház előadása 14-18. hétfő-péntek: Filmhét - Sztárok min­den mennyiségben Áprilisban vetélkednek | A Langlet Valdemár Svéd Tagozatos Általános Iskola Kossuth Lajos - Újpest első díszpolgára - halálának 100. évfordulója alkalmából történelmi vetélkedőre hívta a kerület általános iskoláknak 8. osztályos tanulóit. A versenyt 1994. áprilisában rendezi meg a meghirdető iskola. A nevezési ha­táridőre nyolc iskola - a Viola, a Bőrfestő, a Mun­kásotthon, a Lakkozó utcai, az Erzsébet utca 69, az Erzsébet utca 31-ben lévő iskolák, valamint a Pozsonyi úti és az Árpád úti iskola - 3-3 tagú csa- | patai neveztek. A győztes csapat tagjai mountain bike kerékpárt, a második helyezettek rádiós magnót, a további he­lyezettek különböző értékű könyvutalványt kap- I nak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom